3/2025. (V. 30.) OBH utasítás
a bírósági fogalmazók felvételi rendjéről szóló szabályzatról szóló 3/2016. (II. 29.) OBH utasítás módosításáról
A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény 76. § (1) bekezdés b) pontjában biztosított jogköröm, valamint az igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyáról szóló 1997. évi LXVIII. törvény 14. § (10) bekezdésében és a bírósági fogalmazók joggyakorlatáról és képzéséről szóló 11/1999. (X. 6.) IM rendelet 1/B. § (8) bekezdésében foglaltak alapján - figyelemmel az OBT véleményezésére - a következő normatív utasítást adom ki:
1. § A bírósági fogalmazók felvételi rendjéről szóló szabályzatról szóló 3/2016. (II. 29.) OBH utasítás (a továbbiakban: utasítás) 1. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(4) A versenyvizsgát a jogszabályban előírt határidőn belül a lehető leghamarabb meg kell tartani annak érdekében, hogy a pályázatoknak a munkáltatói jogkört gyakorló bírósági elnökök (a továbbiakban: kinevezők) által történő elbírálására és így a megüresedett álláshelyek betöltésére minél hamarabb sor kerüljön."
2. § Az utasítás 4. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
"4. § (1) Az OBH-n belül a Magyar Igazságügyi Akadémia (a továbbiakban: MIA) feladata
a) a felvételi versenyvizsga eredményes lebonyolítása érdekében az egyetemekkel való kapcsolattartás,
b) a közös, összesített közérthető pályázati kiírás előkészítése és közzététele,
c) az álláspályázatok népszerűsítésének koordinálása, támogatása és szervezése,
d) a felvételi versenyvizsga megszervezése és lebonyolítása,
e) a kinevezők tájékoztatása, a pályázók meghallgatásához szükséges - a pályázó által benyújtott és a központi felvételi eljárás során keletkezett - okiratok, adatok kinevező rendelkezésére bocsátása,
f) a kapcsolattartás a felvételi versenyvizsga-bizottság tagjaival,
g) az OBH elnöke és elnökhelyettese e szabályzat alapján hozott döntéseinek előkészítése, végrehajtása, az OBH elnöke részére a felvételi eljárásról összefoglaló jelentés készítése,
h) az a)-g) pontban felsorolt feladatok teljesítéséhez szükséges ügyvitel rendjének kidolgozása.
(2) Az OBH-n belül a személyügyekért felelős főosztály feladata
a) a kinevezők által betölteni kívánt álláshelyek összesítése,
b) a közös, összesített pályázati kiírás feltételeinek meghatározása és a Bírósági Közlönyben történő közzététele, egyéb fórumokon való megjelentetése,
c) a pályázatok ellenőrzése, kezelése,
d) a pályázati határidő lejártát követő 5 munkanapon belül - szükség esetén - a pályázók hiánypótlásra történő felhívása,
e) a kapcsolattartás a kinevezőkkel, a kinevezők tájékoztatása a beérkezett érvényes pályázatokról,
f) a 39. § (1) bekezdése szerinti nyilvántartás (a továbbiakban: várólista) vezetése,
g) a várólistán szereplő pályázók tájékoztatása a betöltetlen álláshelyekről."
3. § (1) Az utasítás 5. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(1) A MIA az egyetemek megkeresése útján köteles beszerezni minden év szeptember 30. napjáig a soron következő őszi-téli, valamint minden év február 28. napjáig a soron következő tavaszi-nyári záróvizsga-időszakok tervezett idejére vonatkozó adatokat, vagy ezekről egyéb úton informálódni. A MIA gondoskodik az ezen adatokból készített összesített kimutatásnak az OBH elnöke részére öt munkanapon belüli bemutatásáról."
(2) Az utasítás 5. § (4) bekezdés a) pont aa) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
[Az OBH elnöke a (3) bekezdés szerinti adatokról készült összesített kimutatás alapján, a kinevezők (2) bekezdés szerinti tájékoztatását követő öt munkanapon belül
megállapítja a pályázatok egységes beérkezési határidejét (a továbbiakban: pályázati határidő)]
"aa) amely a tárgyévi első központi fogalmazói versenyvizsgára benyújtandó pályázatok tekintetében a tárgyév január 1-je és március 31. napja,"
[közötti időszak valamely munkanapjában,]
4. § Az utasítás 10. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
"10. § (1) A pályázó a kiírt álláshelyet a 2. melléklet szerinti jelentkezési lap és mellékletei (a továbbiakban együtt: pályázat) benyújtásával pályázhatja meg a pályázati kiírásban szereplő módon. A jelentkezési lap letölthető a bíróságok központi internetes honlapjáról.
(2) A pályázó a kitöltött jelentkezési laphoz csatolja:
a) a motivációs levelet, amely 12-es Times New Roman betűmérettel írt, legfeljebb két A/4-es oldalból áll, és amely tartalmazza az álláshely elnyerésére vonatkozó motivációt, illetve a szakmai érdeklődés körét,
b) az önéletrajzát,
c) a jogi diploma egyszerű másolatát, ennek hiányában - az (5) bekezdésben foglaltakra is figyelemmel - az abszolutóriumot vagy az államvizsgát megelőző utolsó félév eredményes befejezését tanúsító egyetemi igazolás egyszerű másolatát.
(3) A pályázatot a pályázati kiírásnak megfelelően - igazságügyi alkalmazott esetében a munkáltatói jogkör gyakorlójának egyidejű tájékoztatásával - kell az OBH elnökéhez benyújtani olyan időben, hogy az legkésőbb a pályázati határidő utolsó napján megérkezzen.
(4) Amennyiben a pályázó több álláshelyre kíván pályázni, úgy a jelentkezési lapon fel kell tüntetnie ezek sorrendjét.
(5) A (2) bekezdés c) pontjában meghatározott okirat esetében a jogi diploma egyszerű másolatát az első központi versenyvizsga esetében legkésőbb február 28. napjáig, a második központi versenyvizsga esetében legkésőbb július 31. napjáig kell megküldeni a MIA részére. A pályázó az eredeti jogi diplomáját, valamint az igazságügyi alkalmazotti szolgálati jogviszony létesítésének feltételét képező hatósági erkölcsi bizonyítványát a kinevező felhívására az általa megjelölt időpontban köteles bemutatni.
(6) E szabályzat 32. § (1) bekezdése szerinti többletpontokra való jogosultságot igazoló okiratok egyszerű másolatát a pályázati határidő utolsó napjáig kell csatolni azzal, hogy az eredeti iratokat az (5) bekezdés szerint a pályázó a kinevező felhívására bemutatja. A 32. § (1) bekezdésében szereplő tények fennállását - figyelemmel a (7) bekezdésben foglaltakra - a pályázó igazolja
a) a bíróságon teljesített szakmai gyakorlat esetében a bíróság elnöke, a szakmai gyakorlóhely vezetője vagy a gyakorlatot vezető instruktor bíró által aláírt és lepecsételt igazolás egyszerű másolatával,
b) a bírósági ügyintézőként igazságügyi szolgálati jogviszonyban töltött idejét a munkáltatói jogkör gyakorlója által aláírt és lepecsételt igazolás egyszerű másolatával,
c) a diplomájának minősítését, amennyiben az oklevél mellékletében szerepel, annak egyszerű másolatával,
d) a külföldi tanulmányútját a kiküldő egyetem által kiállított magyar nyelvű igazolás egyszerű másolatával,
e) az OTDK-n, valamint a nemzetközi perbeszédversenyen elért helyezést igazoló irat egyszerű másolatával,
f) a bíróságok által országos nevezési lehetőséggel meghirdetett versenyen vagy pályázaton elért helyezést igazoló irat egyszerű másolatával.
(7) Az OBH által országos nevezési lehetőséggel meghirdetett tudományos pályázat, vagy verseny esetében - a felvételi versenyvizsga során adható többletpontok elérése érdekében - a pályázónak elegendő hivatkoznia a pályázaton vagy versenyen elért 1., 2. vagy 3. helyezésére, vagy az azon kapott különdíjára. A pályázó a hivatkozást a jelentkezési lap megfelelő rovatának kitöltésével teljesíti.
(8) Amennyiben a várólistán szereplő pályázó a versenyvizsga - a részvizsgák eltérő időpontokban való megtartása esetén az utolsó részvizsga - időpontjától számított egy naptári éven belül újabb pályázatot nyújt be bírósági fogalmazói állásra, akkor kérheti, hogy a korábbi versenyvizsga eredménye alapján újabb versenyvizsga nélkül bírálják el a pályázatát. E kérelmét a jelentkezési lapon kell előterjesztenie. A jelentkezési laphoz ez esetben is csatolni kell a (2) bekezdés szerinti mellékleteket.
(9) A késedelmesen benyújtott pályázat érvénytelen. Elkésett a pályázat, ha az a pályázati határidő leteltét követően került benyújtásra. A pályázati határidő elmulasztása estén igazolási kérelem előterjesztésének nincs helye.
(10) Hiányos a pályázat, ha nem tartalmazza a kötelezően csatolandó dokumentumokat. Az OBH személyügyekért felelős főosztálya - szükség esetén - a pályázati határidő lejártát követő 5 munkanapon belül hiánypótlásra hívja fel a pályázót, amelynek keretében a (2) bekezdésben meghatározott, a jelentkezési laphoz kötelezően csatolandó dokumentumok pótlására kötelezi azzal, hogy a jogi diploma egyszerű másolatát az első központi versenyvizsga esetében legkésőbb február 28. napjáig, a második központi versenyvizsga esetében legkésőbb július 31. napjáig kell megküldeni a MIA részére. Amennyiben a hiánypótlás nem vezet eredményre, a hiányos pályázat érvénytelen.
(11) Az OBH személyügyekért felelős főosztálya a pályázat érvénytelenségéről annak bekövetkeztét követően haladéktalanul tájékoztatja a pályázót, továbbá az értesítést követő harminc napon belül intézkedik az érvénytelen pályázatnak és mellékleteinek a pályázó részére történő visszaküldéséről.
(12) A pályázati eljárás során az OBH szervezeti egységei és a kinevezők elsődlegesen a jelentkezési lapon feltüntetett elektronikus levélcím útján tartanak kapcsolatot a pályázóval."
5. § (1) Az utasítás 12. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(1) A központi felvételi eljárás versenyvizsgája írásbeli és szóbeli részvizsgából áll. A versenyvizsga a pályázók létszámától függően egy vagy több időpontra is kitűzhető, valamint egyidejűleg több helyszínen is megtartható. A vizsgakérdések és típusfeladatok évenkénti meghatározását és a vizsgák értékelését a felvételi versenyvizsgabizottság (a továbbiakban: vizsgabizottság) tagjai végzik."
(2) Az utasítás 12. § (7) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(7) Az OBH elnöke a jelölést követő harminc napon belül dönt arról, hogy a jelöltek közül kiket bíz meg az öt évre szóló vizsgabizottsági tagsággal járó feladatok ellátásával. Az OBH elnöke ezzel egyidejűleg további, legfeljebb 10 fő - a (2) bekezdés szerinti jelöltek között nem szereplő - bírót bízhat meg az (1) bekezdés szerinti központi igazgatási feladat ellátásával."
6. § Az utasítás 14. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(2) A vizsgabizottságnak 3 tagja van. Elnöke az a bíró, akinek a legmagasabb a vezetői - ennek hiányában a bírói - beosztása."
7. § Az utasítás 15. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(1) A vizsgabizottsági tagnak a tagsági megbízását az OBH elnöke visszavonhatja, ha kijelölt vizsgabizottsági tag az írásbeli részvizsga értékelésében, illetve a szóbeli részvizsgán önhibájából nem vesz részt, vagy önhibáján kívül nem tud részt venni, és ezen utóbbi esetben ezt a tényt - lehetőség szerint - előzetesen nem jelzi, és az akadályoztatás elhárultát követően haladéktalanul azt nem igazolja a MIA felé."
8. § Az utasítás 16. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(2) A versenyvizsga során a vizsgabizottság elnöke vagy tagja köteles haladéktalanul bejelenteni, ha a pályázóval szemben egyéb okból elfogult."
9. § Az utasítás 6. alcím címe helyébe a következő alcím cím lép:
"6. Az írásbeli részvizsga"
10. § (1) Az utasítás 17. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(1) A versenyvizsgát a pályázati határidő leteltét követő tizenöt napon belül kell megtartani."
(2) Az utasítás 17. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze és az a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
"A versenyvizsgán az a pályázó vehet részt, akinek a pályázata érvényes. A pályázati kiírásban kerül meghatározásra a) a versenyvizsga időpontja és helye,"
(3) Az utasítás 17. § (2) bekezdés c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
[Az írásbeli vizsgán az a pályázó vehet részt, akinek a pályázatát az OBH a 10. § (11) bekezdése alapján nem utasította vissza. Az érvényes pályázatot benyújtó pályázókat az OBH a vizsgát legalább hét naptári nappal megelőzően, elektronikus úton értesíti]
"c) az, hogy a versenyvizsgán segédanyag és segédeszköz nem használható. A meg nem engedett segédanyag és segédeszköz használata a felvételi eljárásból való kizárás jogkövetkezményét vonja maga után,"
(4) Az utasítás 17. §-a a következő (5) bekezdéssel egészül ki:
"(5) A MIA a versenyvizsga időpontjáról, helyszínéről és a pályázók beosztásáról a versenyvizsgát megelőző 7 nappal elektronikus levélben értesíti a pályázókat."
11. § Az utasítás 18. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(2) Az írásbeli részvizsgára történő felkészülés elősegítése érdekében a MIA típusfeladatokat tesz közzé a bíróságok honlapján."
12. § (1) Az utasítás 19. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(1) A vizsga során valamennyi pályázó feladatlapon válaszolja meg az írásbeli kérdéseket."
(2) Az utasítás 19. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze helyébe a következő rendelkezés lép:
" Az írásbeli részvizsgát levezető vizsgabiztos"
(3) Az utasítás 19. § (2) bekezdés c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Az írásbeli vizsgát levezető - az OBH elnöke által e feladatra kijelölt - vizsgabiztos)
"c) a pályázó rendelkezésére bocsátja a feladatok megoldására szolgáló feladatlapokat,"
13. § Az utasítás 7. alcím címe helyébe a következő alcím cím lép:
"7. A szóbeli részvizsga"
14. § Az utasítás 24. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
"24. § A szóbeli vizsgabizottság tagjai a szóbeli részvizsgát megelőzően, illetve ezalatt jogosultak megismerni a pályázó pályázatát."
15. § Az utasítás 25. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(1) A szóbeli részvizsgán közreműködőként részt vesz a kijelölt vizsgabiztos, aki a pályázót személyi igazolvány vagy más, személyazonosításra alkalmas okirat, illetve digitális alkalmazás alapján azonosítja, és a versenyvizsgáról személyenként jegyzőkönyvet készít."
16. § Az utasítás 26. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
"26. § A pályázó részére a szóbeli részvizsga során biztosítani kell annak lehetőségét, hogy röviden ismertesse a motivációs levelét, előadja a motivációit, a szakmai életútját és a megpályázott álláshellyel kapcsolatos ismereteit."
17. § Az utasítás 27. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(2) A szóbeli részvizsgára történő felkészülés elősegítése érdekében a MIA típusfeladatokat tesz közzé a bíróságok honlapján."
18. § (1) Az utasítás 28. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(1) A szóbeli részvizsga eredményének kihirdetését követően a vizsgabiztos megkérdezi a pályázókat, hogy kívánnak-e változtatni a megpályázott álláshelyek általuk megjelölt sorrendjén. E kérdést és a pályázó arra adott válaszát a jegyzőkönyvhöz kapcsolt külön lapon rögzíteni kell."
(2) Az utasítás 28. § (3) és (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek, és a § a következő (5) bekezdéssel egészül ki:
"(3) A vizsgabizottság elnöke a szóbeli részvizsgán közli a versenyvizsga pontszámát, valamint az elért többletpontok számát.
(4) A pályázó a pontszámítás eredményével szemben kizárólag számítási hiba esetén élhet kifogással. A pályázó a kifogást nyomban a pontszám közlését követően terjesztheti elő, amely kifogást a MIA haladéktalanul, de legkésőbb két munkanapon belül megvizsgálja.
(5) A versenyvizsga eredményeinek kihirdetését követően a MIA tájékoztatja a kinevezőket az érintett pályázók pontszámáról, valamint 15 napon belül a pályázónak megküldi az R. 1. melléklete szerinti tanúsítvány egy példányát postai úton, amennyiben az a részére a versenyvizsgán személyesen nem került átadásra."
19. § Az utasítás 29. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(1) Amennyiben a pályázó a versenyvizsgán önhibáján kívül nem tud megjelenni, távolmaradását ő maga, a hozzátartozója vagy a meghatalmazottja legkésőbb a vizsgát követő 3 munkanapon belül a MIA-hoz beérkezett kérelemben alapos és igazolt okra hivatkozva kimentheti. A pályázó, a kimentési ok elfogadása esetén, az erre kijelölt napon tehet pótvizsgát."
20. § Az utasítás 30. §-a a következő (2) bekezdéssel egészül ki:
"(2) A versenyvizsga akkor eredményes, ha a pályázó az írásbeli és a szóbeli részvizsgán külön-külön megszerezte az elérhető pontszámok több mint a felét. A kinevezésre jogosultak számára annak a pályázónak a pályázati anyaga továbbítható, aki eredményes versenyvizsgát tett."
21. § Az utasítás 31. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(4) A pályázó szóbeli részvizsgán elért eredményét a vizsgabizottság a (3) bekezdésben meghatározott ismeretek, készségek és képességek egyenkénti és együttes értékelése útján határozza meg."
22. § (1) Az utasítás 32. § (1) bekezdés c) és d) pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:
(A pályázó az alábbi feltételek megléte esetén többletpontokban részesül, amely többletpontokat a felvételi versenyvizsgán elért pontokhoz hozzá kell számítani:)
"c) az egyetemi szabályzatban kötelezően előírt szakmai gyakorlat bíróságon történő eltöltése - amelyet az adott bíróság elnöke, a szakmai gyakorlóhely vezetője vagy a szakmai gyakorlatot vezető instruktor bíró aláírásával és pecsétjével igazolt - bíróságon eltöltött hetenként: 2 pont;
d) bíróságon eltöltött egyéb szakmai gyakorlat - amelyet az adott bíróság elnöke, a szakmai gyakorlóhely vezetője vagy a szakmai gyakorlatot vezető instruktor bíró aláírásával és pecsétjével igazolt - bíróságon eltöltött hetenként: 2 pont;"
(2) Az utasítás 32. § (1) bekezdés f) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A pályázó az alábbi feltételek megléte esetén többletpontokban részesül, amely többletpontokat a felvételi versenyvizsgán elért pontokhoz hozzá kell számítani:)
"f) bírósági ügyintézőként eltöltött 3 hónap 6 pont, minden további hónap után 2 pont;"
(3) Az utasítás 32. § (1) bekezdés h) és i) pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:
(A pályázó az alábbi feltételek megléte esetén többletpontokban részesül, amely többletpontokat a felvételi versenyvizsgán elért pontokhoz hozzá kell számítani:)
"h) az OBH vagy bíróság által országos nevezési lehetőséggel meghirdetett tudományos pályázaton vagy versenyen, OTDK-n vagy nemzetközi vagy bíróság által országos nevezési lehetőséggel meghirdetett perbeszédversenyen elért
ha) 3. helyezés: 4 pont,
hb) 2. helyezés: 6 pont,
hc) 1. helyezés: 8 pont;
i) az OBH vagy bíróság által országos nevezési lehetőséggel meghirdetett tudományos pályázaton vagy versenyen, OTDK-n vagy nemzetközi vagy bíróság által országos nevezési lehetőséggel meghirdetett perbeszédversenyen kapott különdíj: 4 pont;"
(4) Az utasítás 32. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(2) A pályázó által elért többletpontok összegeként legfeljebb 30 pont vehető figyelembe. Az (1) bekezdés c)-d) és f) pontja alapján legfeljebb összesen 12 többletpont vehető figyelembe. A többletpontok maximális összegéig több nyelvvizsga is értékelhető. Ha a pályázó ugyanazon idegen nyelvből rendelkezik több nyelvvizsgával, akkor a legmagasabb pontértékű nyelvvizsgát kell figyelembe venni."
23. § Az utasítás 33. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
"33. § A MIA a kinevezők részére az eredményes versenyvizsgával rendelkező pályázó - vagy ha több pályázó van, közülük a legutolsóként vizsgázó pályázó - versenyvizsgáját követő három munkanapon belül megküldi
a) a benyújtott pályázatokat,
b) az írásbeli és a szóbeli részvizsgákról szóló értékelőlapot,
c) az álláshelyek pályázó által megjelölt rangsoráról és a pályázó által elért összpontszámról szóló tájékoztatást."
24. § Az utasítás 34. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(1) A kinevező a 33. §-ban meghatározott okiratok megérkezését követő tizenöt napon belül valamennyi pályázót meghallgatja. A kinevező a pályázatok véleményezésére felkérheti a bírói tanácsot, amelynek tagjai a meghallgatáson részt vehetnek."
25. § Az utasítás 35. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
"35. § (1) A kinevező a meghallgatást követő öt munkanapon belül dönt arról, hogy a pályázók közül kit kíván kinevezni.
(2) Az (1) bekezdés szerinti döntés meghozatalakor a kinevező a pályázók versenyvizsgán elért eredményeinek rangsorára (a továbbiakban: rangsor) figyelemmel dönt, amelynek során kinevezi a legmagasabb összpontszámot elért pályázót vagy a legmagasabb összpontszámot elért pályázó pontszámánál legfeljebb 15%-kal kevesebb pontot elért pályázót. Amennyiben a számítás következtében betöltetlen álláshely maradna, a kinevező kinevezheti a rangsorban következő pályázót."
26. § Az utasítás 37. § (1) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A kinevező az egyéb törvényi feltételek megléte mellett bírósági fogalmazóvá csak azt a személyt nevezheti ki:)
"b) aki a 39. § (1) bekezdése szerinti várólistán szerepel, és a versenyvizsga időpontját követő egy naptári éven belül újabb pályázatot nyújt be, továbbá kéri, hogy a szerzett pontszáma alapján újabb versenyvizsga nélkül bírálják el a pályázatát,"
27. § (1) Az utasítás 38. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze helyébe a következő rendelkezés lép:
"A kinevező a 36. § (1) bekezdése szerinti határidőben értesíti az OBH személyügyekért felelős főosztályát, amennyiben"
(2) Az utasítás 38. § (1) bekezdés d) pontja a következő dc) alponttal egészül ki:
[Amennyiben
a kinevező a pályázók egyikével sem kívánja betölteni az álláshelyet, mert]
"dc) a kinevező a személyes meghallgatás eredményeként olyan tényről vagy körülményről szerez tudomást, amely alapján a pályázónak az álláshelyre történő kinevezése integritási kockázatot jelent."
[a kinevező a 36. § (1) bekezdés szerinti határidőben értesíti az OBH-t.]
(3) Az utasítás 38. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(5) A kinevező döntését a várólistán szereplő pályázó bírósági fogalmazói kinevezéséről vagy a pályázat eredménytelennek nyilvánításáról az OBH személyügyekért felelős főosztályának a (3) bekezdés szerinti értesítését követő öt munkanapon belül hozza meg. A kinevező a döntéséről az azt követő két munkanapon belül értesíti az adott álláshelyre pályázókat és OBH személyügyekért felelős főosztályát."
28. § Az utasítás 40. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(4) A jelentés alapjául az OBH személyügyekért felelős főosztálya által közzétett pályázati kiírás, a pályázatok befogadása, a versenyvizsga lebonyolítása és a kinevezőktől kapott tájékoztatás alapján készített dokumentumok, nyilvántartások, valamint a felvételi eljárásban résztvevők által kitöltött kérdőívek szolgálhatnak."
29. § Az utasítás a következő 42/B. §-sal egészül ki:
"42/B. § (1) Az utasításnak a bírósági fogalmazók felvételi rendjéről szóló szabályzatról szóló 3/2016. (II. 29.) OBH utasítás módosításáról szóló 3/2025. (V. 30.) OBH utasítással módosított 1. § (4) bekezdését, a 4. §-át, az 5. § (1) bekezdését, az 5. § (4) bekezdés a) pont aa) alpontját, a 6. § (1)-(3) bekezdését, a 7. § (1) bekezdését, a 9. §-át, a 10. és 11. §-át, a 12. § (1)-(4) bekezdését, valamint a (7)-(11) bekezdését, a 13. § (1) bekezdés nyitó szövegrészét és b) pontját, valamint a (2)-(3) bekezdését, a 14. § (2)-(4) bekezdését, a 15. § (1) bekezdését, a 16. § (2)-(4) bekezdését, a 17. § (1) bekezdését, a (2) bekezdés nyitó szövegrészét és az a)-d) és e) pontját, valamint a (3) és (5) bekezdését, a 18. § (1)-(5) bekezdését, a 19. § (1) bekezdését, a (2) bekezdés nyitó szövegrészét és a b)-c) és e) pontját, valamint a (3) bekezdését, a 21. § (2)-(6) bekezdését, a 22-24. §-át, a 25. § (1)-(3) bekezdését, a 26. §-át, a 27. § (1)-(3) bekezdését, a 28. § (1) bekezdését, a (2) bekezdés d) pontját és (3)-(5) bekezdését, a 29. § (1) bekezdését, a 30. § (2) bekezdését, a 31. § (1)-(4) bekezdését, a 32. § (1) bekezdés c), d), f), h) és i) pontját, a 32. § (2)-(3) bekezdését, a 33. §-át, a 34. § (1) bekezdését, a 35. §-át, a 36. § (4) bekezdését, a 37. § (1) bekezdés a)-b) pontját és a (2)-(3) bekezdését, a 38. § (1) bekezdés nyitó szövegrészét és a d) pont dc) alpontját, valamint a záró szövegrészét, valamint a (2)-(3) és (5) bekezdését, a 39. § (1) és (4) bekezdését, a 40. § (1)-(2) és (4) bekezdését, az 1. mellékletet és a 2. mellékletet, a 6. alcím címét és a 7. alcím címét először a 2026. év I. félévi bírósági fogalmazó felvételi eljárásra kell alkalmazni.
(2) A 2025. év I. és II. félévi bírósági fogalmazó felvételi eljárásokra az utasításnak a 2025. január 1. napján hatályos eljárási szabályait kell alkalmazni."
30. § Az utasítás
a) 1. melléklete helyébe az 1. melléklet,
b) 2. melléklete helyébe a 2. melléklet
lép.
31. § Az utasítás
1. 6. § (1) bekezdésében az "OBH" szövegrész helyébe az "OBH személyügyekért felelős főosztálya" szöveg,
2. 6. § (2) bekezdésében az "OBH" szövegrész helyébe az "OBH személyügyekért felelős főosztálya" szöveg,
3. 6. § (3) bekezdésében az "Az OBH - az OBH elnökének jóváhagyásával" szövegrész helyébe az "Az OBH személyügyekért felelős főosztálya - az OBH elnökének jóváhagyásával" szöveg,
4. 7. § (1) bekezdésében az "OBH" szövegrész helyébe az "OBH személyügyekért felelős főosztálya" szöveg,
5. 9. §-ában az "Az OBH a 40. § (1) bekezdése" szövegrész helyébe az "Az OBH személyügyekért felelős főosztálya a 40. § (1) bekezdése" szöveg,
6. 11. §-ában az "OBH" szövegrészek helyébe az "OBH személyügyekért felelős főosztálya" szöveg,
7. 12. § (2) bekezdés nyitó szövegrészében a "bizottság" szövegrész helyébe a "vizsgabizottság" szöveg,
8. 12. § (3) bekezdésében a "bizottságnak" szövegrész helyébe a "vizsgabizottságnak" szöveg,
9. 12. § (4) bekezdésében a "bizottságba" szövegrész helyébe a "vizsgabizottságba" szöveg,
10. 12. § (11) bekezdésében a "bizottság" szövegrész helyébe a "vizsgabizottság" szöveg,
11. 13. § (1) bekezdés nyitó szövegrészében a "bizottsági" szövegrész helyébe a "vizsgabizottsági" szöveg,
12. 13. § (2) bekezdésében a "bizottsági" szövegrész helyébe a "vizsgabizottsági" szöveg és a "bizottság" szövegrész helyébe a "vizsgabizottsági" szöveg,
13. 13. § (3) bekezdésében a "bizottság" szövegrész helyébe a "vizsgabizottság" szöveg és a "bizottsági" szövegrész helyébe a "vizsgabizottsági" szöveg,
14. 16. § (3) bekezdésében az "A szóbeli vizsgabizottság tagjának" szövegrész helyébe az "A vizsgabizottság tagjának" szöveg,
15. 16. § (4) bekezdésében a "Ha a szóbeli vizsgabizottság elnöke" szövegrész helyébe a "Ha a vizsgabizottság elnöke" szöveg és a "másik szóbeli vizsgabizottság kijelöléséről" szövegrész helyébe a "másik vizsgabizottság kijelöléséről" szöveg,
16. 18. § (1) bekezdésében a "versenyvizsga" szövegrész helyébe a "részvizsga" szöveg,
17. 18. § (3) bekezdésében a "bizottság" szövegrész helyébe a "vizsgabizottság" szöveg,
18. 18. § (4) bekezdésében a "versenyvizsga" szövegrész helyébe a "részvizsga" szöveg,
19. 18. § (5) bekezdésében a "bizottság" szövegrész helyébe a "vizsgabizottság" szöveg,
20. 25. § (2) bekezdés d) pontjában a "bizottság" szövegrész helyébe a "vizsgabizottság" szöveg,
21. 25. § (3) bekezdésében a "bizottság" szövegrész helyébe a "vizsgabizottság" szöveg,
22. 27. § (1) bekezdésében a "vizsga" szövegrész helyébe a "részvizsga" szöveg,
23. 27. § (3) bekezdésében a "bizottság" szövegrész helyébe a "vizsgabizottság" szöveg,
24. 28. § (2) bekezdésében a "bizottság" szövegrész helyébe a "vizsgabizottság" szöveg és a "vizsgáját" szövegrész helyébe a "részvizsgáját" szöveg,
25. 31. § (1) bekezdés a) pontjában a "versenyvizsga" szövegrész helyébe a "részvizsga" szöveg,
26. 31. § (1) bekezdés b) pontjában a "versenyvizsga" szövegrész helyébe a "részvizsga" szöveg,
27. 31. § (2) bekezdés nyitó szövegrészében az "Az írásbeli feladatok" szövegrész helyébe az "A témakifejtős írásbeli feladatok" szöveg,
28. 31. § (3) bekezdés nyitó szövegrészében a "versenyvizsga" szövegrész helyébe a "részvizsga" szöveg,
29. 36. § (4) bekezdésében az "OBH" szövegrész helyébe az "OBH személyügyekért felelős főosztálya" szöveg,
30. 38. § (2) bekezdésében az "OBH" szövegrész helyébe az "OBH személyügyekért felelős főosztálya" szöveg,
31. 38. § (3) bekezdésében az "OBH" szövegrész helyébe az "OBH személyügyekért felelős főosztálya" szöveg,
32. 39. § (1) bekezdésében az "OBH" szövegrész helyébe az "OBH személyügyekért felelős főosztálya" szöveg,
33. 40. § (1) bekezdésében az "OBH a kinevezők" szövegrész helyébe az "OBH személyügyekért felelős főosztálya a kinevezők" szöveg
lép.
32. § Hatályát veszti az utasítás
b) 13. § (1) bekezdés b) pontjában a "meghosszabbítás nélküli" szövegrész,
c) 14. § (3) bekezdésében a "szóbeli" szövegrészek,
d) 14. § (4) bekezdésében a "szóbeli" szövegrész,
e) 17. § (2) bekezdés b), d) és e) pontja,
g) 19. § (2) bekezdés b) és e) pontja,
j) 21. § (5) bekezdésében a "megküldött" szövegrész,
l) 22. §-a,
m) 23. §-a,
o) 37. § (1) bekezdés a) pontjában a "[32. § (3) bekezdése]" szövegrész,
p) 37. § (2) és (3) bekezdése,
q) 38. § (1) bekezdés záró szövegrésze,
r) 39. § (4) bekezdésében a "szóbeli" szövegrész,
33. § Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.
Dr. Senyei György s. k.,
az Országos Bírósági Hivatal elnöke
1. melléklet a 3/2025. (V. 30.) OBH utasításhoz
"1. melléklet a 3/2016. (II. 29.) OBH utasításhoz
A................................................ ................................................... ................................................Törvényszék elnöke pályázatot hirdet a....................................Bíróságon......... a....................................Bíróságon......... a....................................Bíróságon......... |
bírósági fogalmazói állás betöltésére. |
A pályázat beérkezésének határideje:................................................ |
A versenyvizsga időpontja:................................................ |
A pályázat elbírálásának határideje:................................................ |
Az állás betöltésének időpontja:................................................ |
A pályázatot és mellékleteit az OBH elnökének címezve, a pályázati kiírásban foglalt módon és határidőben kell benyújtani. |
A bírósági fogalmazói állásokra vonatkozó általános pályázati tudnivalók: |
A bírósági fogalmazói állásokat az igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyáról szóló 1997. évi LXVIII. törvény (a továbbiakban: Iasz.) 14. § (6) bekezdése értelmében nyilvános pályázat útján kell betölteni. |
A pályázó a kiírt álláshelyet a 2. melléklet szerinti jelentkezési lap és mellékletei (a továbbiakban együtt: pályázat) benyújtásával pályázhatja meg. Melléklet a pályázónak az álláshely elnyerésére vonatkozó motivációit, szakmai érdeklődési körét kifejtő motivációs levele és a 3/2016. (II. 29.) OBH utasítás 10. § (1) és (2) bekezdésében előírt dokumentum. A motivációs levél terjedelme legfeljebb kettő - 12-es betűmérettel, géppel írott - A/4-es oldal lehet. |
A pályázathoz csatolni kell: - a kitöltött jelentkezési lapot; - motivációs levelet; - az önéletrajzot; - a jogi diploma vagy az abszolutórium vagy az államvizsgát megelőző utolsó félév eredményes befejezését tanúsító egyetemi igazolás egyszerű másolatát; |
A jogi diploma egyszerű másolatát legkésőbb - a Magyar Igazságügyi Akadémiához (MIA) a pályázati kiírásban foglalt módon az első központi versenyvizsga esetében február 28. napjáig, a második központi versenyvizsga esetében július 31. napjáig kell benyújtani. |
A pályázathoz - amennyiben a pályázó többletpontokat kíván elérni - csatolni kell: - az egyetemi szabályzatban kötelezően előírt szakmai gyakorlat bíróságon történő eltöltéséről, a bíróság elnöke, a szakmai gyakorlóhely vezetője vagy a szakmai gyakorlatot vezető instruktor bíró aláírt és lepecsételt igazolás egyszerű másolatát, - a bíróságon eltöltött egyéb szakmai gyakorlatról az adott bíróság elnöke, a szakmai gyakorlóhely vezetője vagy a szakmai gyakorlatot vezető instruktor bíró által aláírt és lepecsételt igazolás egyszerű másolatát, - a munkáltatói jogkör gyakorlója által aláírt és lepecsételt igazolás egyszerű másolatát bírósági ügyintézőként igazságügyi szolgálati jogviszonyban töltött idejéről; - a diploma mellékletének egyszerű másolatát, amennyiben a diploma "summa cum laude" ("praeclare") vagy "cum laude" minősítése abban szerepel, |
- a kiküldő egyetem által kiállított magyar nyelvű igazolás egyszerű másolatát a jogi egyetemi tanulmányok folytatásához kötődő, minimum 2 hónap időtartamú külföldi tanulmányútról, - az OTDK-n vagy nemzetközi perbeszédversenyen elért 1., 2., 3. helyezést vagy különdíjat igazoló okirat egyszerű másolatát, - az OBH vagy bíróság által országos nevezési lehetőséggel meghirdetett tudományos pályázaton vagy versenyen elért 1., 2., 3. helyezést vagy különdíjat igazoló okirat egyszerű másolatát azzal, hogy az OBH által országos nevezési lehetőséggel meghirdetett tudományos pályázaton vagy versenyen elért helyezés esetében elegendő az erre történő hivatkozás, - nyelvvizsga-bizonyítvány egyszerű másolatát. |
Amennyiben a pályázó az OBH által meghirdetett tudományos pályázaton vagy versenyen 1., 2. vagy 3. helyezést ért el vagy különdíjat kapott, úgy - a felvételi versenyvizsga során adható többletpontok elérése érdekében - e tényre a pályázata benyújtásával egyidejűleg hivatkoznia kell. |
Az állásokra azok a cselekvőképes magyar állampolgárok pályázhatnak, akik legkésőbb a pályázati kiírásban foglalt módon igazolják, hogy az első központi versenyvizsga esetében február 28. napjáig, a második központi versenyvizsga esetében július 31. napjáig egyetemi jogász diplomával rendelkeznek, továbbá a kinevező előtt hatósági bizonyítvánnyal igazolják azt a tényt, hogy az lasz. 11. § (4) és (5) bekezdéseiben meghatározott körülmények velük szemben nem állnak fenn. |
A bírósági fogalmazói kinevezésre pályázók a pályázati eljárásra és a pályázat elbírálásának módjára vonatkozóan a bírósági fogalmazók joggyakorlatáról és képzéséről szóló 11/1999. (X. 6.) IM rendelet rendelkezéseiből és - a birosag.huweboldalon, a "Pályázatok" címszó alatt megtalálható - a bírósági fogalmazók felvételi rendjéről szóló szabályzatról szóló 3/2016. (II. 29.) OBH utasításból tájékozódhatnak. |
A hatósági erkölcsi bizonyítvány igénylésekor a "Hatósági erkölcsi bizonyítvány kiállítása iránti kérőlap"-on a más törvénynek való megfelelés rovatban az Iasz. 11. § (4) és (5) bekezdését kell megjelölni. A hatósági erkölcsi bizonyítványt a kinevező részére kell bemutatni a kinevező által megjelölt időpontban. |
A hiányosan vagy késedelmesen benyújtott pályázat érvénytelen. |
A bírósági fogalmazó illetményére az Iasz. rendelkezései, az egyéb juttatásokra a bíróságok az Országos Bírósági Hivatal gazdálkodásáról szóló szabályzatról szóló 5/2013. (VI. 26.) OBH utasítás rendelkezései az irányadók." |
"
2. melléklet a 3/2025. (V. 30.) OBH utasításhoz
"2. melléklet a 3/2016. (II. 29.) OBH utasításhoz




JELENTKEZÉSI LAP MELLÉKLETE (a pályázó tölti ki) |
A pályázathoz csatolni kell: - a kitöltött jelentkezési lapot; - motivációs levelet; - az önéletrajzot; - a jogi diploma vagy abszolutórium vagy az államvizsgát megelőző utolsó félév eredményes befejezését tanúsító egyetemi igazolás egyszerű másolatát. A jogi diploma egyszerű másolata a pályázati kiírásban meghatározott módon az első központi versenyvizsga esetében legkésőbb február 28. napjáig, a második központi versenyvizsga esetében legkésőbb július 31. napjáig kell benyújtani. |
A pályázathoz - amennyiben a pályázó többletpontokat kíván elérni - csatolni kell: - az egyetemi szabályzatban kötelezően előírt szakmai gyakorlat bíróságon történő eltöltéséről, a bíróság elnöke által aláírt és lepecsételt igazolás egyszerű másolatát, - a bíróságon eltöltött egyéb, szakmai gyakorlatról az adott bíróság elnöke által aláírt és lepecsételt igazolás egyszerű másolatát, - a munkáltatói jogkör gyakorlója által aláírt és lepecsételt igazolás egyszerű másolatát bírósági ügyintézőként igazságügyi szolgálati jogviszonyban töltött idejéről, - a diploma mellékletének egyszerű másolatát, amennyiben a diploma "summa cum laude" ("praeclare") vagy "cum laude" minősítése abban szerepel, - a kiküldő egyetem által kiállított magyar nyelvű igazolás egyszerű másolatát a jogi egyetemi tanulmányok folytatásához kötődő, minimum 2 hónap időtartamú külföldi tanulmányútról, - az OTDK-n vagy nemzetközi perbeszédversenyen elért 1., 2., 3. helyezést vagy különdíjat igazoló okirat egyszerű másolatát, - az OBH vagy bíróság által országos nevezési lehetőséggel meghirdetett tudományos pályázaton vagy versenyen elért 1., 2., 3. helyezést vagy különdíjat igazoló okirat egyszerű másolatát, azzal, hogy az OBH által meghirdetett országos nevezési lehetőséggel meghirdetett tudományos pályázaton vagy versenyen elért helyezés esetében elegendő az erre történő hivatkozás, - nyelvvizsga-bizonyítvány egyszerű másolatát. |
Kérem, szíveskedjék megjelölni, hogy a pályázathoz mely dokumentumokat csatolta: □ Jelentkezési lap, □ Önéletrajz, □ Motivációs levél, □ Jogi diploma egyszerű másolata, □ Az abszolutóriumot vagy az államvizsgát megelőző utolsó félév eredményes befejezését tanúsító egyetemi igazolás egyszerű másolata, □ Pótlap, □ Az egyetemi szabályzatban kötelezően előírt szakmai gyakorlat bíróságon történő eltöltéséről, a bíróság elnöke által aláírt és lepecsételt igazolás egyszerű másolatát, □ A bíróságon eltöltött egyéb szakmai gyakorlatról az adott bíróság elnöke által aláírt és lepecsételt igazolás egyszerű másolatát, □ A munkáltatói jogkör gyakorlója által aláírt és lepecsételt igazolás egyszerű másolatát bírósági ügyintézőként igazságügyi szolgálati jogviszonyban töltött idejéről, □ A diploma mellékletének egyszerű másolata, amennyiben a diploma "summa cum laude" ("praeclare") vagy "cum laude" minősítése abban szerepel, |
□ A kiküldő egyetem által kiállított magyar nyelvű igazolás egyszerű másolata a jogi egyetemi tanulmányok folytatásához kötődő, minimum 2 hónap időtartamú külföldi tanulmányútról, |
□ Az OTDK-n vagy nemzetközi perbeszédversenyen elért 1., 2., 3. helyezést vagy különdíjat igazoló okirat egyszerű másolata, |
□ Az OBH vagy bíróság által országos nevezési lehetőséggel meghirdetett tudományos pályázaton vagy versenyen elért 1., 2., 3. helyezést vagy különdíjat igazoló okirat egyszerű másolata, azzal, hogy az OBH által meghirdetett országos nevezési lehetőséggel meghirdetett tudományos pályázaton vagy versenyen elért helyezés esetében elegendő az erre történő hivatkozás |
□ Nyelvvizsga-bizonyítvány egyszerű másolata." |
"