45/2023. (XI. 16.) HM utasítás
a honvédelemért felelős miniszter hatáskörébe tartozó szervezetek egyes statisztikai adatszolgáltatásainak eljárásrendjéről és a komplex eszközbeszerzésekben illetékes szakértői csoport feladatairól szóló 49/2022. (XII. 21.) HM utasítás módosításáról
A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontja alapján a következő utasítást adom ki:
1. § A honvédelemért felelős miniszter hatáskörébe tartozó szervezetek egyes statisztikai adatszolgáltatásainak eljárásrendjéről és a komplex eszközbeszerzésekben illetékes szakértői csoport feladatairól szóló 49/2022. (XII. 21.) HM utasítás (a továbbiakban: Ut.) 1. § (1) és (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:
"(1) Az utasítás hatálya a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2021. évi CXL. törvény 3. § 14. pontja szerinti honvédelmi szervezetekre (a továbbiakban: honvédelmi szervezet) és a honvédelemért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) közvetlen alárendeltségébe tartozó, honvédelmi szervezetnek nem minősülő, a sportról szóló 2004. évi I. törvényben (a továbbiakban: Stv.) a miniszter részére meghatározottakkal összefüggő feladatokat ellátó szervezetekre terjed ki.
(2) Az utasítás rendelkezéseit a miniszter által az állam nevében - Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium megnevezéssel - alapított, a miniszter fenntartói irányítása alá tartozó, honvédelmi szervezetnek nem minősülő többcélú szakképző intézményre (a továbbiakban: KK HKK) - a tagintézményeit is ideértve - is alkalmazni kell."
2. § Az Ut. 2. § a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
[Felkérem]
"a) a Honvédelmi Minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 30/2022. (VII. 29.) HM utasítás (a továbbiakban: SZMSZ) 1. melléklet 4. függelék F) alcímében foglalt, a Honvédelmi Minisztérium (a továbbiakban: HM) tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó gazdasági társaságok vezetőit, hogy - a HM Portfóliókezelő Főosztály (a továbbiakban: HM PKF) főosztályvezetője közreműködésével -;"
[nyújtsanak tájékoztatást a 11. § (4) bekezdése szerint a statisztikai adatszolgáltatásaik teljesítéséről.]
3. § Az Ut. 3. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
"3. § Az utasítás alkalmazásában
a) adatátadás: az Stt. 28. § (8) bekezdése szerinti együttműködési megállapodás alapján történő teljesítés;
b) adatátadó: az Stt. 2. § 12. pontja szerinti másodlagos adatforrásból az adatátadáshoz előírt adatokat összeállító kötelezett;
c) adatelőállító: az elrendelt adatgyűjtést az Stt. 2. § 7. pontja szerinti elsődleges adatforrás-képzéssel végrehajtó kötelezett;
d) adatbenyújtó: az az 1. § (1) bekezdése szerinti szervezet, 1. § (2) bekezdése szerinti szakképző intézmény, 2. § szerinti gazdasági társaság vagy köztestület (a továbbiakban együtt: szervezet), amelyik az elektronikus adatszolgáltatást az adatfelvétel elrendelője felé közvetlenül teljesíti, vagy a papíralapú adatszolgáltatást postai úton történő megküldésre előkészíti;
e) adatlap: a sorszámot, az adatfelvétel megnevezését, betű- és számjelét, elrendelőjét, gyakoriságát, az ágazati koordinátort, az adatelőállító, illetve adatátadó, adattovábbító, adatbenyújtó és a tájékoztatásban közreműködő szervezetek rövidített megnevezését, az adatelőállítás és az adatbenyújtás módját és helyét, az adatbenyújtás határidejét, a fő adatköröket, a személyes vagy különleges adatok kezelésének tényét, az elrendelő jogszabályt - ha az nem az Stt. vagy az OSAP Kormr. - és az irányadó uniós jogi aktusokat rövid megnevezéssel, valamint a kapcsolódó megjegyzéseket tartalmazó táblázat;
f) adatszolgáltatás: az adatelőállítás és az adatátadás együttesen;
g) adattovábbító: az adatátadótól, illetve az adatelőállítótól az adatokat az adatbenyújtóhoz eljuttató szervezet;
h) felületszolgáltató: az elektronikus űrlaphoz való hozzáférést biztosító harmadik személy;
i) GDPR: a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2016. április 27-i (EU) 2016/679 európai parlamenti és tanácsi rendelet;
j) honvédségi sportlétesítmény: az Stv. 77. § s) pontjában foglaltaknak megfeleltetett, az ingatlanok nyilvántartási rendjéről szóló belső rendelkezésben meghatározott, 123510, 123520, 123530, 123540, 123541, 123542, 123543 és 134500 típuscsoportszámmal rendelkező épületek összessége és a 212500 típuscsoportszámmal rendelkező építményekből a sportpálya;
k) kiemelt kötelezett: legalább 12 különböző adatszolgáltatással érintett szervezet;
l) kötelezett: az adatszolgáltatással érintett szervezet;
m) személyes adat: a GDPR 4. cikk 1. pontja szerinti adat."
4. § Az Ut. 5. §-a a következő (3) bekezdéssel egészül ki:
"(3) A nemzetbiztonsági ágazat vonatkozásában az adatszolgáltatás a hatósági feladatot ellátó kötelezettek által vezetett hiteles nyilvántartáson alapul."
5. § Az Ut. 22. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
"22. § A munkaerőpiac-statisztikai tárgyú, az 1. melléklet 109. (OSAP 1117), 111. (OSAP 1405) és 122. (OSAP 2009) számú adatlapok szerinti, a 4. § a) pontja szerinti adatelőállítással megvalósított adatszolgáltatásokat
a) a 109. számú adatszolgáltatás esetén évente, a megfigyelésbe bevont HM VGH, HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: HM EI Zrt.), Védelmi Beszerzési Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: VBÜ Zrt.), HM Zrínyi Geoinformációs és Toborzástámogató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: HM Zrínyi Nkft.) és Kincsem Nemzeti Lóverseny és Lovas Stratégiai Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: Kincsem Nemzeti Kft.),
b) a 111. számú adatszolgáltatás esetén évente, a megfigyelésbe bevont HM EI Zrt., VBÜ Zrt., HM Zrínyi Nkft., Kincsem Nemzeti Kft., Magyar Lóversenyfogadást-szervező Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: MLFSZ Kft.) és Országos Sportegészségügyi Intézet (a továbbiakban: OSEI),
c) a 122. számú adatszolgáltatás esetén negyedévente, a megfigyelésbe bevont HM VGH, HM EI Zrt., VBÜ Zrt., HM Zrínyi Nkft., Kincsem Nemzeti Kft. és MLFSZ Kft.
a 6. § a) pontja szerinti közvetlen adatbenyújtással, az adatlapban foglalt határidőkre hajtják végre."
6. § Az Ut. 25-27. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
"25. § A szervezetstatisztikai tárgyú, az 1. melléklet 102A. (OSAP 1032), 110. (OSAP 1156), 118. (OSAP 1846) és 134. (OSAP 2394) számú adatlapok szerinti, a 4. § a) pontja szerinti adatelőállítással megvalósított adatszolgáltatásokat
a) a 102A. számú adatszolgáltatás esetén az N7 Holding Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: N7 Holding Zrt.) és a Védelmi Innovációs Kutatóintézet Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: VIKI Zrt.),
b) a 110. számú adatszolgáltatás esetén évente, a HM Zrínyi Nkft., a Katonai Emlékpark Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: KEMPP Nkft.) és a HS,
c) a 118. számú adatszolgáltatás esetén havonta, a megfigyelésbe bevont HM EI Zrt., VBÜ Zrt., Kincsem Nemzeti Kft., MLFSZ Kft. és az N7 Holding Zrt.,
d) a 134. számú adatszolgáltatás esetén évente, a megfigyelésbe bevont N7 Holding Zrt.
a 6. § a) pontja szerinti közvetlen adatbenyújtással, az adatlapban foglalt határidőre hajtják végre.
26. § A teljesítménystatisztikai tárgyú, az 1. melléklet 128. (OSAP 2236), 130. (OSAP 2239) és 135. (OSAP 2414) számú adatlapok szerinti, a 4. § a) pontja szerinti adatelőállítással megvalósított adatszolgáltatásokat
a) a 128. számú adatszolgáltatás esetén negyedévente, a megfigyelésbe bevont HM EI Zrt., VBÜ Zrt., Kincsem Nemzeti Kft. és MLFSZ Kft.,
b) a 130. számú adatszolgáltatás esetén évente, a megfigyelésbe bevont HM EI Zrt., VBÜ Zrt., Kincsem Nemzeti Kft., MLFSZ Kft. és N7 Holding Zrt.,
c) a 135. számú adatszolgáltatás esetén évente, a megfigyelésbe bevont N7 Holding Zrt.
a 6. § a) pontja szerinti közvetlen adatbenyújtással, az adatlapban foglalt határidőre hajtják végre.
27. § (1) A beruházásstatisztikai tárgyú, az 1. melléklet 120. (OSAP 1933), 129. (OSAP 2237) és 131. (OSAP 2240) számú adatlapok szerinti, a 4. § a) pontja szerinti adatelőállítással megvalósított adatszolgáltatásokat
a) a 120. számú adatszolgáltatás esetén évente, a megfigyelésbe bevont KK HKK, HM EI Zrt., VBÜ Zrt., HM Zrínyi Nkft. és valamennyi honvédelmi szervezet,
b) a 129. számú adatszolgáltatás esetén negyedévente, a megfigyelésbe bevont KK HKK, HM EI Zrt., VBÜ Zrt., Magyar Védelmi Exportügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: VEX Zrt.), HM Zrínyi Nkft., KEMPP Nkft., Nemzeti Sportügynökség Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: NSÜ Zrt.), Kincsem Nemzeti Kft., MLFSZ Kft., N7 Holding Zrt., VIKI Zrt., OSEI és valamennyi honvédelmi szervezet,
c) a 131. számú adatszolgáltatás esetén évente, a megfigyelésbe bevont KK HKK, HM EI Zrt., VBÜ Zrt., VEX Zrt., HM Zrínyi Nkft., KEMPP Nkft., NSÜ Zrt., Kincsem Nemzeti Kft., MLFSZ Kft., N7 Holding Zrt., OSEI és valamennyi honvédelmi szervezet
az adatlapban foglalt határidőre teljesíti.
(2) A honvédelmi szervezetek adatszolgáltatásait - a (3) bekezdésben foglalt kivétellel - és a KK HKK adatszolgáltatását a 6. § b) pontja szerinti eljárást követően a HM VGH központilag nyújtja be.
(3) A Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (a továbbiakban: KNBSZ), HM EI Zrt., VBÜ Zrt., VEX Zrt., HM Zrínyi Nkft., KEMPP Nkft., NSÜ Zrt., Kincsem Nemzeti Kft., MLFSZ Kft., N7 Holding Zrt., OSEI és MH EK az érintett adatszolgáltatások tekintetében a 6. § a) pontja szerinti közvetlen adatbenyújtást hajt végre."
7. § Az Ut. 29. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
"29. § A mezőgazdaság-statisztikai tárgyú, az 1. melléklet 107. (OSAP 1087), 108. (OSAP 1095), 115. (OSAP 1758) és 131A. (OSAP 2242) számú adatlapok szerinti, a 4. § a) pontja szerinti adatelőállítással megvalósított adatszolgáltatásokat
a) a 107. és 108. számú adatszolgáltatások esetén az MH BHD gróf Nádasdy Ferenc Huszárosztály (a továbbiakban: HUO),
b) a 115. számú adatszolgáltatás esetén a Kincsem Nemzeti Kft. és az MH BHD Vezető szervek (a továbbiakban: VSZ) Logisztikai Főnökség (a továbbiakban: Log. Főn.),
c) a 131A. számú adatszolgáltatás esetén a Kincsem Nemzeti Kft.
a 6. § a) pontja szerinti közvetlen adatbenyújtással évente, az adatlapban foglalt határidőkre hajtják végre."
8. § Az Ut. 32. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(1) A turizmus- és vendéglátás-statisztikai tárgyú, az 1. melléklet 104. (OSAP 1045), 105. (OSAP 1054) és 121. (OSAP 1965) számú adatlapok szerinti, a 4. § a) pontja szerinti adatelőállítással megvalósított adatszolgáltatásokat
a) a 104. számú adatszolgáltatás esetében a megfigyelésbe bevont, az MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ (a továbbiakban: MH RKKK) és MH BHD Kulturális és Rekreációs Igazgatóság (a továbbiakban: KR Ig.) Kulturális Osztály (a továbbiakban: KO) Honvéd Kulturális Központ (a továbbiakban: HKK) havonta,
b) a 105. számú adatszolgáltatás esetében az NSÜ Zrt. és az MH EK Hévízi Mozgásszervi Rehabilitációs Intézet (a továbbiakban: HÉMORI) évente,
c) a 121. számú adatszolgáltatás esetében évente, a (2) bekezdésben foglaltakra figyelemmel
ca) az NSÜ Zrt.,
cb) az MH RKKK,
cc) az 1. számú Kiképzési-Oktatási és Regeneráló Központ (a továbbiakban: KORK) szervezeti elem vonatkozásában a Magyar Honvédség Lahner György 2. Ellátóezred (a továbbiakban: MH 2 EE),
cd) a 3., 5. és 7. számú KORK szervezeti elemek vonatkozásában az MH BHD KR Ig. Támogató és Rekreációs Osztály (a továbbiakban: TRO)
a 6. § a) pontja szerinti közvetlen adatbenyújtással, az adatlapban foglalt határidőkre hajtják végre."
9. § Az Ut. 36. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
"36. § A környezetvédelem-statisztikai tárgyú, az 1. melléklet 116. (OSAP 1799) és 119. (OSAP 1892) számú adatlap szerinti, a 4. § a) pontja szerinti adatelőállítással megvalósított adatszolgáltatást
a) a 116. számú adatszolgáltatás esetén a megfigyelésbe bevont szervezetek közül
aa) a KNBSZ, a KK HKK, a MLFSZ Kft., az OSEI és az MH EK a saját adatai tekintetében,
ab) az aa) alpontba nem tartozó honvédelmi szervezet - a HM kivételével - a működési, fenntartási és kiképzési célú ráfordítása, beruházása esetén a saját adatai tekintetében,
ac) a HM működési, fenntartási és kiképzési célú ráfordítása, beruházása adatai tekintetében az MH BHD HM Objektumok Üzemeltetési Igazgatóság (a továbbiakban: OÜI) 1. és 3. Objektum Üzemeltető Osztály adatszolgáltatásai alapján a HM VGH Vezetés és Gazdálkodás Támogató Igazgatóság (a továbbiakban: VGTI) HM Gazdálkodást Támogató és Pénzügyi Referatúra (a továbbiakban: HM GTPR),
ad) központilag végrehajtott honvédelmi beruházás esetén a HM VGH Beruházási és Környezetvédelmi Igazgatóság (a továbbiakban: BKI) Környezetvédelmi Osztály (a továbbiakban: KÖVO)
teljesíti a 6. § a) pontja szerinti közvetlen adatbenyújtással évente, az adatlapban foglalt határidőre;
b) a 119. számú adatszolgáltatás esetén a HM EI Zrt. teljesíti a 6. § a) pontja szerinti közvetlen adatbenyújtással évente, az adatlapban foglalt határidőre."
10. § Az Ut. 40. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
"40. § A szakértő csoport vezetője a HM KOF vezetője által kijelölt vezető. A szakértő csoport tagjai a következő szervezetek vezetői által delegált szakértők:
a) HM Gazdasági Tervezési és Szabályozási Főosztály,
b) HM Hadfelszerelési Főosztály,
c) HM KOF,
d) HM VGH,
e) HVK Gazdálkodási Iroda (a továbbiakban: HVK GI),
f) HVK Képességfejlesztési Iroda (a továbbiakban: HVK KFI),
g) MH LTP,
h) MH ARB."
11. § Az Ut. 47. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
"47. § A kulturális intézmény-statisztikai tárgyú, a 2. melléklet 211. (OSAP 1442), 212. (OSAP 1444) és 214. (OSAP 1446) számú adatlapok szerinti, a 4. § a) pontja szerinti adatelőállítással megvalósított adatszolgáltatásokat
a) a 211. számú adatszolgáltatás esetén
aa) a HM HIM Hadtörténelmi Levéltár és Térképtár (a továbbiakban: HLT),
ab) a KNBSZ,
ac) a HM Zrínyi Nkft., továbbá
ad) a működő könyvtárral rendelkező honvédségi szervezetek,
b) a 212. számú adatszolgáltatás esetén a HM HIM Hadtörténeti Múzeum (a továbbiakban: HTM) és az NSÜ Zrt.,
c) a 214. számú adatszolgáltatás esetén a HM HIM HLT
a 6. § a) pontja szerinti közvetlen adatbenyújtással, évente, az adatlapban foglalt határidőre hajtják végre."
12. § Az Ut. 48. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
"48. § A közművelődés-statisztikai tárgyú, a 2. melléklet 210. (OSAP 1438), 213. (OSAP 1445), 215. (OSAP 1447) és 216. (OSAP 1451) számú adatlapok szerinti, a 4. § a) pontja szerinti adatelőállítással megvalósított adatszolgáltatásokat
a) a 210. számú adatszolgáltatás esetén az MH BHD KR Ig. KO HKK és a KEMPP Nkft.,
b) a 213., 215. és 216. számú adatszolgáltatások esetén az MH BHD KR Ig. KO HKK
a 6. § a) pontja szerinti közvetlen adatbenyújtással, évente, az adatlapban foglalt határidőre hajtják végre."
13. § (1) Az Ut. 51. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
"51. § (1) A honvédelmi ágazatban a hatósági eljárásban keletkezett hatósági statisztikai adatokat
a) a HM SZMSZ 6. függelék Honvédelmet érintő terület A) táblázat 13-18b. sora szerinti ügytípusokban a HM Hatósági Főosztály (a továbbiakban: HM HF),
b) a HM SZMSZ 6. függelék Honvédelmet érintő terület A) táblázat 7-12. sora szerinti ügytípusokban a HM Állami Légügyi Főosztály (a továbbiakban: HM ÁLF),
c) a katonai szolgálattal és foglalkoztatással kapcsolatos hatósági bizonyítvány ügytípusban - a honvédelmi adatkezelésekről szóló törvény végrehajtásáról szóló 385/2022. (X. 13.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Haktv. vhr.) 4. § b) pont bb) alpontja szerint - a HM HIM Központi Irattár (a továbbiakban: KI),
d) a HM SZMSZ 6. függelék Honvédelmet érintő terület A) táblázat 1. sora szerinti ügytípusban, továbbá a baleseti járadékkal, családtámogatással, társadalombiztosítással, katonai adó- és vámigazgatással kapcsolatos ügytípusokban a HM VGH érintett igazgatóságai,
e) a fegyveres biztonsági őrséggel és a katona rendészeti tevékenységével szembeni panasz ügytípusokban a HVK Katonai Rendészeti Iroda (a továbbiakban: HVK KRI),
f) a honvédségi igazolványokkal, az önkéntes tartalékosok katonai szolgálatra történő behívásával és a katonai szolgálat elhalasztásával kapcsolatos ügytípusokban, továbbá - a Haktv. vhr. 4. § b) pont ba) alpontja szerinti hadköteles nyilvántartással kapcsolatos ügytípusban - az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (a továbbiakban: MH KIKNYP),
g) a technikai eszközök honvédelmi célú igénybevételével kapcsolatos ügytípusban az MH KIKNYP szervezeti elemeiként működő, önálló hatósági jogkörrel rendelkező hadkiegészítő és toborzó központok (a továbbiakban: HTK),
h) a HM SZMSZ 6. függelék Honvédelmet érintő terület A) táblázat 2. sora szerinti ügytípusban a HM Igazgatási és Jogi Képviseleti Főosztály (a továbbiakban: HM IJKF),
i) a honvédelmi ágazati elektronikus információbiztonság ügytípusban a KNBSZ
a 4. § a) pontja szerint állítja elő.
(2) A sport ágazatban a HM SZMSZ 6. függelék Sport ágazat A) táblázat 1-6. sora szerinti ügytípusokban hatósági eljárásban keletkezett adatokat a HM Sportért Felelős Államtitkári Titkárság (a továbbiakban: HM SFÁT T) a 4. § a) pontja szerint állítja elő."
(2) Az Ut. 51. §-a a következő (3) bekezdéssel egészül ki:
"(3) A nemzetbiztonsági ágazatban a HM SZMSZ 6. függelék Nemzetbiztonsági ágazat A) táblázat 1-4. sora szerinti ügytípusokban hatósági eljárásban keletkezett adatokat a HM Katonai Nemzetbiztonság Irányításáért Felelős Államtitkári Titkárság (a továbbiakban: HM KNBIÁT T) a 4. § a) pontja szerint állítja elő."
14. § Az Ut. 52. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(3) Az adatszolgáltatást - az adattovábbítás időigényére is figyelemmel - a HTK-k az általuk ellátott hatósági ügyekben a 6. § b) pontja szerint, a tárgyévet követő év január 20. napjáig teljesítik az MH KIKNYP mint adattovábbító felé, az adatbenyújtást pedig az MH KIKNYP összevont HTK-adattáblában teljesíti a tárgyévet követő év január 25. napjáig."
15. § Az Ut. 70. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(1) A vendéglátóhely-statisztikai tárgyú, a 4. melléklet 4/D. alcím 407. (X1045) számú adatlapban foglalt, a 4. § a) pontja szerinti adatelőállítással megvalósított adatszolgáltatást
a) a KEMPP Nkft.,
b) az MH RKKK,
c) az MH BHD nevében a KR Ig. TRO 3., 5. és 7. számú KORK, valamint a KR Ig. KO HKK Étterem szervezeti elemek,
d) az MH 2 EE nevében az 1. számú KORK szervezeti elem
az Ágazati vr.-ben meghatározott feltételek szerint, a 6. § a) pontja szerinti adatbenyújtással, naponta, a 68. § (2) bekezdés b) pontja szerinti szoftver alkalmazásával automatikusan hajtják végre."
16. § Az Ut. 73. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
"73. § A sportlétesítmény-statisztikai tárgyú, a 4. melléklet 4/E. alcím 409. (X2565) számú adatlap szerinti, a 4. § a) pontja szerinti adatelőállítással megvalósított adatszolgáltatást
a) a 6. § a) pontja szerinti közvetlen adatbenyújtással
aa) a HM Zrínyi Nkft.,
ab) az NSÜ Zrt.,
ac) a Kincsem Nemzeti Kft. és
ad) a HS
a saját nevében hajtja végre,
b) a 6. § b) pontja szerinti központosított adatbenyújtással
ba) a HM,
bb) a HM VGH,
bc) a KNBSZ, továbbá
bd) a honvédségi sportlétesítményt használó honvédségi szervezetek
nevében - kiegészítő adatszolgáltatásuk alapján - a HM VGH Ingatlankezelési Igazgatóság (a továbbiakban: IKI) Ingatlangazdálkodási és Nyilvántartási Osztály (a továbbiakban: IGNYO) hajtja végre,
az adatlapban foglalt határidőre."
17. § Az Ut. 78. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
"78. § A HM TKF az utasítást
a) évente, az OSAP Kormr. módosítását követő 30 napon belül, továbbá
b) az utasítás hatálya alá tartozó szervezeteket érintő, külön miniszteri utasítással (a továbbiakban: szervezési HM utasítás) elrendelt szervezeti és feladatköri változással összefüggő átszervezés esetén a szervezési HM utasítás hatálybalépését követő 60 napon belül
felülvizsgálja, és szükség szerinti módosítását kezdeményezi."
18. § Az Ut.
1. 1. § (3) bekezdés c) pont ce) alpontjában a "sportról szóló 2004. évi I. törvénnyel (a továbbiakban: Stv.)" szövegrész helyébe az "Stv.-vel" szöveg,
2. 1. § (5) bekezdésében az "a Turizmus tv. 9/H. §-a szerinti tárhelyre történő adattovábbításra" szövegrész helyébe az "a hadkötelezettség elrendelésével összefüggésben lefolytatott különös hatósági eljárásokkal kapcsolatos statisztikai adatszolgáltatásra" szöveg,
3. 14. § (1) bekezdés c) pontjában a "HM Sportinnovációs és -stratégiai Főosztály" szövegrész helyébe a "HM Sportirányítási Főosztály" szöveg,
4. 21. § (1) bekezdésében a "foglalt statisztikai" szövegrész helyébe a "foglalt, az Országos Statisztikai Adatfelvételi Program (a továbbiakban: OSAP) alapján elrendelt statisztikai" szöveg,
5. 33. § (1) bekezdés a) pontjában az "MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred (a továbbiakban: MH64 LE)" szövegrész helyébe az "MH 2 EE" szöveg,
6. 33. § (1) bekezdés b) pontjában, 38. § (1) bekezdés c) pontjában, 63. § (1) bekezdésében és 69. § (2) bekezdés b) pont bc) alpontjában az "MH64 LE" szövegrész helyébe az "MH 2 EE" szöveg,
7. 35. § a) pont aa) alpont 1. pontjában az "(a továbbiakban: HM HIM)," szövegrész helyébe az "(a továbbiakban: HM HIM) Hadtörténeti Kutató Intézet (a továbbiakban: HKI)," szöveg,
8. 35. § a) pont aa) alpont 4. pontjában az "(a továbbiakban: MH KIMK)," szövegrész helyébe az "(a továbbiakban: MH KIMK), és" szöveg,
9. 38. § (1) bekezdés a) pontjában az "MH Tartalékképző és Támogató Parancsnokság (a továbbiakban: MH TTP)" szövegrész helyébe az "MH Logisztikai Támogató Parancsnokság (a továbbiakban: MH LTP)" szöveg,
10. 38. § (1) bekezdés b) pontjában az "MH TTP" szövegrész helyébe az "MH LTP" szöveg,
11. 44. § (3) bekezdésében a "Nemzeti Népegészségügyi Központ (a továbbiakban: NNK)" szövegrész helyébe a "Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (a továbbiakban: NNGYK)" szöveg,
12. 46. §-ában a "Széchenyi" szövegrész helyébe a "Széchényi" szöveg,
13. 52. § (4) bekezdésében a "KNBSZ" szövegrész helyébe a "KNBIÁT T és a KNBSZ" szöveg,
14. 59. §-ában az "a Nemzeti Sportinformációs Rendszer (a továbbiakban: NSR)" szövegrész helyébe az "az NSR" szöveg,
15. 18. alcímében az "Az MNB" szövegrész helyébe az "A Magyar Nemzeti Bank" szöveg,
16. 62. § (1) bekezdésében az "az MNB" szövegrész helyébe az "a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB)" szöveg,
17. 68. § (3) bekezdésében az "a turizmus-vendéglátás ágazatot segítő intézkedésekről szóló 468/2022. (XI. 21.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: Ágazati r.)" szövegrész helyébe az "a turisztikai térségek fejlesztésének állami feladatairól szóló 2016. évi CLVI. törvény veszélyhelyzet ideje alatti eltérő szabályairól szóló 255/2023. (VI. 26.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ágazati vr.)" szöveg,
18. 69. § (1) bekezdés b) pontjában a "nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshely-szolgáltatásról szóló 173/2003. (X. 28.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Nüc. Kormr.)" szövegrész helyébe a "Nüc. Kormr." szöveg,
19. 71. § (1) bekezdés f) pontjában az "MH BHD" szövegrész helyébe az "MH BHD KR Ig. KO HKK" szöveg,
20. 71. § (1) bekezdés záró szövegrészében az "Ágazati r. 2. § (2) bekezdésében meghatározott időponttól kezdődően" szövegrész helyébe az "Ágazati vr.-ben meghatározott feltételek szerint" szöveg,
21. 77. §-ában az "az MHP" szövegrész helyébe az"a HVK" szöveg
lép.
19. § (1) Az Ut.
a) 1. melléklete az 1. melléklet,
b) 2. melléklete a 2. melléklet,
c) 3. melléklete a 3. melléklet,
d) 4. melléklete a 4. melléklet
szerint módosul.
(2) Az Ut.
a) 5. melléklete helyébe az 5. melléklet,
b) 6. melléklete helyébe a 6. melléklet
lép.
(3) Az Ut. a 7. melléklet szerinti 7. melléklettel egészül ki.
20. § Hatályát veszti az Ut.
a) 35. § a) pont aa) alpont 6. pontja,
b) 37. §-a,
c) 44. § (1) bekezdés b) pontjában az "a HM EI Zrt.," szövegrész,
d) 10. alcíme és 45. §-a,
e) 51. § (4) bekezdésében a "honvédelmi ágazati elektronikus információbiztonsági" szövegrész,
f) 52. § (5) bekezdésében az "az általa ellátott másodfokú hatósági ügyekben" szövegrész,
g) 69. § (2) bekezdés b) pont bd) alpontja,
h) 2. melléklet 204., 207., 208. és 209. számú adatlapja.
21. § (1) Ez az utasítás - a (2) bekezdésben foglalt kivétellel - a közzétételét követő napon lép hatályba.
(2) A 4. §, a 13. § (2) bekezdése és a 18. § 13. pontja 2024. január 1-jén lép hatályba.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf s. k.,
honvédelmi miniszter
1. melléklet a 45/2023. (XI. 16.) HM utasításhoz
1. A honvédelemért felelős miniszter hatáskörébe tartozó szervezetek egyes statisztikai adatszolgáltatásainak eljárásrendjéről és a komplex eszközbeszerzésekben illetékes szakértői csoport feladatairól szóló 49/2022. (XII. 21.) HM utasítás (a továbbiakban: Ut.) 1. melléklet 101. számú adatlap 12. sora helyébe a következő sor lép:
(A | B | |
1. | 101. számú adatlap | Ágazati koordinátor: HM TKF |
2. | Adatfelvétel - megnevezése: | Az egészségügyi ellátás állás- és létszámkimutatása) |
12. | Megjegyzés: | * valamennyi egészségügyi szolgáltató, költségvetési szerv, szervezet ** szervezeti elem: VSZ SZMF |
2. Az Ut. 1. melléklete a 102. számú adatlapot követően a következő 102A. számú adatlappal egészül ki:
A | B | |
1. | 102A. számú adatlap | Ágazati koordinátor: HM TKF |
2. | Adatfelvétel - megnevezése: | Alapinformációk az alakuló gazdasági szervezetekről |
3. | - számjele: 1032 | - gyakorisága: egyszeri |
4. | - elrendelője: KSH | - jellege: teljes körű |
5. | Adatelőállító szervezet*: | N7 Holding Zrt., VIKI Zrt. |
6. | Adattovábbító szervezet: | nincs |
7. | Adatbenyújtó szervezet: | azonos az adatelőállítóval |
8. | Adatbenyújtás módja, helye: | elektronikus; KSH Elektra |
9. | Adatbenyújtási határidő: | az alakulást követő 15 napon belül |
10. | Adatkörök: | Tervezett adatok egy éven belül (létszám, árbevétel, működési költség, beruházás, tőkebefektetés, startup jelleg, mezőgazdasági kereskedelem és szolgáltatás, EU export, import és bérmunka) |
11. | Irányadó uniós jogi aktus: | 2019/2152/EU rendelet, 2020/1197/EU rendelet |
12. | Megjegyzés: | * újonnan alakuló, cégbejegyzésre kötelezett gazdasági szervezetek |
3. Az Ut. 1. melléklet 104. számú adatlap 12. sora helyébe a következő sor lép:
(A | B | |
1. | 104. számú adatlap | Ágazati koordinátor: HM TKF |
2. | Adatfelvétel - megnevezése: | Jelentés a kiskereskedelem és vendéglátás eladási forgalmáról) |
12. | Megjegyzés: | * a megfigyelésbe bevont kiskereskedelmi és/vagy vendéglátó tevékenységet végző üzletet üzemeltető vállalkozások ** szervezeti elem: KR Ig. KO HKK Étterem |
4. Az Ut. 1. melléklet 106. számú adatlap 5. sora helyébe a következő sor lép:
(A | B | |
1. | 106. számú adatlap | Ágazati koordinátor: HM TKF |
2. | Adatfelvétel - megnevezése: | Jelentés a kutató-fejlesztő intézetek és egyéb költségvetési kutatóhelyek K+F adatairól) |
5. | Adatelőállító szervezetek*: | HM HIM (1)**, KNBSZ (2), HM EI Zrt. (2), OSEI (1, 2), HVK (2)***, MH EK (1, 2)****, MH KIMK (2) |
5. Az Ut. 1. melléklet 106. számú adatlap 13. sora helyébe a következő sor lép:
(A | B | |
1. | 106. számú adatlap | Ágazati koordinátor: HM TKF |
2. | Adatfelvétel - megnevezése: | Jelentés a kutató-fejlesztő intézetek és egyéb költségvetési kutatóhelyek K+F adatairól) |
13. | Megjegyzés: | * alapító okiratuk szerint (1) alapkutatást vagy (2) alkalmazott kutatást és fejlesztést folytató költségvetési szervezetek ** szervezeti elem: HKI *** szervezeti elem: KFI **** szervezeti elem: JTKI TKO ***** szervezeti elem: KSZI SZVO |
6. Az Ut. 1. melléklet 107. számú adatlap 12. sora helyébe a következő sor lép:
(A | B | |
1. | 107. számú adatlap | Ágazati koordinátor: HM TKF |
2. | Adatfelvétel - megnevezése: | Állatállomány, december 1.) |
12. | Megjegyzés: | * mezőgazdasági haszonállatot (pl. ló) tartó valamennyi költségvetési, költségvetési rend szerint gazdálkodó szerv, nonprofit és gazdasági szervezet ** szervezeti elem: HUO |
7. Az Ut. 1. melléklet 108. számú adatlap 12. sora helyébe a következő sor lép:
(A | B | |
1. | 108. számú adatlap | Ágazati koordinátor: HM TKF |
2. | Adatfelvétel - megnevezése: | Állatállomány-változás, vágóállatok és állati termékek termelése, felhasználása és nettó árbevétele) |
12. | Megjegyzés: | * állatot (pl. ló) tartó költségvetési, költségvetési rend szerint gazdálkodó szervek, nonprofit és gazdasági szervezetek ** szervezeti elem: HUO |
8. Az Ut. 1. melléklet 109. számú adatlap 5. sora helyébe a következő sor lép:
(A | B | |
1. | 109. számú adatlap | Ágazati koordinátor: HM TKF |
2. | Adatfelvétel - megnevezése: | Munkaerőköltség-felvétel) |
5. | Adatelőállító szervezetek*: | HM VGH**, HM EI Zrt., VBÜ Zrt., HM Zrínyi Nkft., Kincsem Nemzeti Kft. |
9. Az Ut. 1. melléklet 109. számú adatlap 13. sora helyébe a következő sor lép:
(A | B | |
1. | 109. számú adatlap | Ágazati koordinátor: HM TKF |
2. | Adatfelvétel - megnevezése: | Munkaerőköltség-felvétel) |
13. | Megjegyzés: | * a megfigyelésbe bevont, költségvetési, költségvetési rend szerint gazdálkodó szervek és nonprofit szervezetek ** szervezeti elem: KIRI JBO |
10. Az Ut. 1. melléklet 111. számú adatlap 5. sora helyébe a következő sor lép:
(A | B | |
1. | 111. számú adatlap | Ágazati koordinátor: HM TKF |
2. | Adatfelvétel - megnevezése: | Adatszolgáltatás az egyéni bérekről és keresetekről) |
5. | Adatelőállító szervezetek*: | HM EI Zrt., VBÜ Zrt., HM Zrínyi Nkft., Kincsem Nemzeti Kft., MLFSZ Kft., OSEI |
11. Az Ut. 1. melléklet 112. számú adatlap 5. sora helyébe a következő sor lép:
(A | B | |
1. | 112. számú adatlap | Ágazati koordinátor: HM KOF |
2. | Adatfelvétel - megnevezése: | Nemzetközi üzleti és szállítási szolgáltatások) |
5. | Adatelőállító szervezetek*: | HM VGH**, HM EI Zrt., NSÜ Zrt., MH ARB, MH 2 EE és további, esetileg érintett honvédelmi szervezetek |
12. Az Ut. 1. melléklet 116. számú adatlap helyébe a következő adatlap lép:
A | B | |
1. | 116. számú adatlap | Ágazati koordinátor: HM TKF |
2. | Adatfelvétel - megnevezése: | Jelentés a folyó környezetvédelmi ráfordításokról és a környezetvédelmi beruházásokról |
3. | - számjele: 1799 | - gyakorisága: 1x |
4. | - elrendelője: KSH | - jellege: feltételes |
5. | Adatelőállító szervezetek*: | valamennyi 1. § szerinti, megfigyelésbe bevont szervezet |
6. | Adattovábbító szervezet: | nincs |
7. | Adatbenyújtó szervezetek: | - KNBSZ, KK HKK, MLFSZ Kft., OSEI, MH EK (saját adatok); |
8. | - működési, fenntartási, kiképzési célú ráfordítás és beruházás esetén a honvédelmi szervezet - a HM kivételével - (saját adatok); | |
9. | - a HM működési, fenntartási, kiképzési célú ráfordítása és beruházása esetén az MH BHD** adatszolgáltatása alapján a HM VGH***; | |
10. | - központilag végrehajtott honvédelmi célú beruházás esetén a HM VGH****. | |
11. | Adatbenyújtás módja, helye: | elektronikus; KSH Elektra |
12. | Adatbenyújtási határidő: | tárgyévet követő május 31. |
13. | Adatkörök: | Környezetvédelmi szolgáltatást végző vállalkozásnak fizetett összegek; szervezeten belüli folyó környezetvédelmi ráfordítások és az azok finanszírozására kapott támogatások; a környezetterhelés kezelésével kapcsolatos anyag-, energia- és bérköltségek; környezetvédelmi beruházások jellemzői és finanszírozása; az adatszolgáltató szervezet jellemzői |
14. | Irányadó uniós jogi aktusok: | 295/2008/EK rendelet, 538/2014/EU rendelet |
15. | Megjegyzés: | * a megfigyelésbe bevont szervezetek ** szervezeti elemek: OÜI 1. és 3. OÜO *** szervezeti elem: VGTI HM GTPR **** szervezeti elem: BKI KÖVO |
13. Az Ut. 1. melléklet 117. számú adatlap helyébe a következő rendelkezés lép:
"A 117. számú, Az információs és kommunikációs technológiák állományának minőségi és mennyiségi adatai című adatgyűjtés adatlapja külön utasítással kerül bevezetésre."
14. Az Ut. 1. melléklet 118. számú adatlap 5. sora helyébe a következő sor lép:
(A | B | |
1. | 118. számú adatlap | Ágazati koordinátor: HM TKF |
2. | Adatfelvétel - megnevezése: | Székhely és telepi adatok) |
5. | Adatelőállító szervezetek*: | HM EI Zrt., VBÜ Zrt., NSÜ Zrt., Kincsem Nemzeti Kft., MLFSZ Kft., N7 Holding Zrt. |
15. Az Ut. 1. melléklet 120. számú adatlap 7. sora helyébe a következő sor lép:
(A | B | |
1. | 120. számú adatlap | Ágazati koordinátor: HM KOF |
2. | Adatfelvétel - megnevezése: | Éves jelentés a beruházások összetételéről) |
7. | Adatbenyújtó szervezetek: | KNBSZ, HM EI Zrt., VBÜ Zrt., HM Zrínyi Nkft., MH EK (saját adatok) |
16. Az Ut. 1. melléklet 120. számú adatlap 13. sora helyébe a következő sor lép:
(A | B | |
1. | 120. számú adatlap | Ágazati koordinátor: HM KOF |
2. | Adatfelvétel - megnevezése: | Éves jelentés a beruházások összetételéről) |
13. | Megjegyzés: | * a megfigyelésbe bevont költségvetési, költségvetési rend szerint gazdálkodó szervek és nonprofit szervezetek ** szervezeti elem: KSZI SZVO |
17. Az Ut. 1. melléklet 121. számú adatlap 5. sora helyébe a következő sor lép:
(A | B | |
1. | 121. számú adatlap | Ágazati koordinátor: HM TKF |
2. | Adatfelvétel - megnevezése: | Jelentés a nem üzleti céllal üzemeltetett közösségi, szabadidős szálláshelyekről) |
5. | Adatelőállító szervezetek*: | NSÜ Zrt., MH BHD**, MH 2 EE***, MH RKKK |
18. Az Ut. 1. melléklet 121. számú adatlap 12. sora helyébe a következő sor lép:
(A | B | |
1. | 121. számú adatlap | Ágazati koordinátor: HM TKF |
2. | Adatfelvétel - megnevezése: | Jelentés a nem üzleti céllal üzemeltetett közösségi, szabadidős szálláshelyekről) |
12. | Megjegyzés: | * nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshelyek üzemeltetői ** szervezeti elemek: KR Ig. TRO 3., 5. és 7. sz. KORK-ok *** szervezeti elem: 1. számú KORK |
19. Az Ut. 1. melléklet 122. számú adatlap 5. sora helyébe a következő sor lép:
(A | B | |
1. | 122. számú adatlap | Ágazati koordinátor: HM TKF |
2. | Adatfelvétel - megnevezése: | Negyedéves munkaügyi jelentés) |
5. | Adatelőállító szervezetek*: | HM VGH**, HM EI Zrt., VBÜ Zrt., HM Zrínyi Nkft., Kincsem Nemzeti Kft., MLFSZ Kft. |
20. Az Ut. 1. melléklet 122. számú adatlap 13. sora helyébe a következő sor lép:
(A | B | |
1. | 122. számú adatlap | Ágazati koordinátor: HM TKF |
2. | Adatfelvétel - megnevezése: | Negyedéves munkaügyi jelentés) |
13. | Megjegyzés: | * a megfigyelésbe bevont költségvetési, költségvetési rend szerint gazdálkodó szervek és nonprofit szervezetek ** szervezeti elem: KIRI JBO |
21. Az Ut. 1. melléklet 123. számú adatlap 5. sora helyébe a következő sor lép:
(A | B | |
1. | 123. számú adatlap | Ágazati koordinátor: HM KOF |
2. | Adatfelvétel - megnevezése: | Intrastat beérkezés) |
5. | Adatelőállító szervezetek*: | HM VGH**, HM EI Zrt., MH ARB, MH 2 EE és további, esetileg érintett honvédelmi szervezetek |
22. Az Ut. 1. melléklet 123. számú adatlap 12. sora helyébe a következő sor lép:
(A | B | |
1. | 123. számú adatlap | Ágazati koordinátor: HM KOF |
2. | Adatfelvétel - megnevezése: | Intrastat beérkezés) |
12. | Megjegyzés: | * az EU tagállamaival termékforgalmat lebonyolító, a megfigyelésbe bevont gazdasági szervezetek, a KSH által évente közzétett adatszolgáltatási küszöbértékekre figyelemmel ** szervezeti elem: BKI NBBO |
23. Az Ut. 1. melléklet 127. számú adatlap 13. sora helyébe a következő sor lép:
(A | B | |
1. | 127. számú adatlap | Ágazati koordinátor: HM TKF |
2. | Adatfelvétel - megnevezése: | Jelentés a központi állami költségvetésben K+Fcélra tervezett és kifizetett összegekről) |
13. | Megjegyzés: | * költségvetési fejezetgazda szervezetek ** szervezeti elem: KSZI SZVO |
24. Az Ut. 1. melléklet 128. számú adatlap 5. sora helyébe a következő sor lép:
(A | B | |
1. | 128. számú adatlap | Ágazati koordinátor: HM TKF |
2. | Adatfelvétel - megnevezése: | Negyedéves teljesítménystatisztikai jelentés) |
5. | Adatelőállító szervezetek*: | HM EI Zrt., VBÜ Zrt., Kincsem Nemzeti Kft., MLFSZ Kft. |
25. Az Ut. 1. melléklet 129. számú adatlap 7. sora helyébe a következő sor lép:
(A | B | |
1. | 129. számú adatlap | Ágazati koordinátor: HM KOF |
2. | Adatfelvétel - megnevezése: | Negyedéves beruházásstatisztikai jelentés) |
7. | Adatbenyújtó szervezetek: | KNBSZ, HM EI Zrt., VBÜ Zrt., VEX Zrt., HM Zrínyi Nkft., KEMPP Nkft., NSÜ Zrt., Kincsem Nemzeti Kft., MLFSZ Kft., N7 Holding Zrt., VIKI Zrt., OSEI, MH EK** (saját adatok) |
26. Az Ut. 1. melléklet 129. számú adatlap 13. sora helyébe a következő sor lép:
(A | B | |
1. | 129. számú adatlap | Ágazati koordinátor: HM KOF |
2. | Adatfelvétel - megnevezése: | Negyedéves beruházásstatisztikai jelentés) |
13. | Megjegyzés: | * a megfigyelésbe bevont költségvetési, költségvetési rend szerint gazdálkodó szervek és nonprofit szervezetek ** szervezeti elem: VSZ PKO *** szervezeti elem: KSZI SZVO |
27. Az Ut. 1. melléklet 130. számú adatlap 5. sora helyébe a következő sor lép:
(A | B | |
1. | 130. számú adatlap | Ágazati koordinátor: HM TKF |
2. | Adatfelvétel - megnevezése: | Éves teljesítménystatisztikai jelentés) |
5. | Adatelőállító szervezetek*: | HM EI Zrt., VBÜ Zrt., HM Zrínyi Nkft., Kincsem Nemzeti Kft., MLFSZ Kft., N7 Holding Zrt. |
28. Az Ut. 1. melléklet 131. számú adatlap 7. sora helyébe a következő sor lép:
(A | B | |
1. | 131. számú adatlap | Ágazati koordinátor: HM KOF |
2. | Adatfelvétel - megnevezése: | Éves beruházásstatisztikai jelentés) |
7. | Adatbenyújtó szervezetek: | KNBSZ, HM EI Zrt., VBÜ Zrt., VEX Zrt., HM Zrínyi Nkft., KEMPP Nkft., NSÜ Zrt., Kincsem Nemzeti Kft., MLFSZ Kft., N7 Holding Zrt., OSEI, MH EK** (saját adatok) |
29. Az Ut. 1. melléklet 131. számú adatlap 13. sora helyébe a következő sor lép:
(A | B | |
1. | 131. számú adatlap | Ágazati koordinátor: HM KOF |
2. | Adatfelvétel - megnevezése: | Éves beruházásstatisztikai jelentés) |
13. | Megjegyzés: | * a megfigyelésbe bevont költségvetési, költségvetési rend szerint gazdálkodó szervek és nonprofit szervezetek ** szervezeti elem: VSZ PKO *** szervezeti elem: KSZI SZVO |
30. Az Ut. 1. melléklete a 131. számú adatlapot követően a következő 131A. számú adatlappal egészül ki:
A | B | |
1. | 131A. számú adatlap | Ágazati koordinátor: HM TKF |
2. | Adatfelvétel - megnevezése: | Gazdaságszerkezeti összeírás |
3. | - számjele: 2242 | - gyakorisága: 1x |
4. | - elrendelője: KSH | - jellege: feltételes |
5. | Adatelőállító szervezet*: | Kincsem Nemzeti Kft. |
6. | Adattovábbító szervezet: | nincs |
7. | Adatbenyújtó szervezet: | azonos az adatelőállítóval |
8. | Adatbenyújtás módja, helye: | elektronikus; KSH Elektra |
9. | Adatbenyújtási határidő: | június 15. |
10. | Adatkörök: | Földhasználat, öntözés, talajművelés; állattenyésztés; szolgáltatás; gépek és berendezések; egyéb kapcsolódó tevékenységek; munkaerőadatok |
11. | Irányadó uniós jogi aktus: | 1165/2008/EK rendelet, 543/2009/EK rendelet |
12. | Megjegyzés: | * mezőgazdasági földterületet használó, megfigyelésbe bevont szervezetek |
31. Az Ut. 1. melléklet 133. számú adatlap 5. sora helyébe a következő sor lép:
(A | B | |
1. | 133. számú adatlap | Ágazati koordinátor: HM KOF |
2. | Adatfelvétel - megnevezése: | Katonai célú eszközök adatai*) |
5. | Adatátadó szervezetek: | MH ARB, MH 2 EE |
32. Az Ut. 1. melléklet 133. számú adatlap 7. sora helyébe a következő sor lép:
(A | B | |
1. | 133. számú adatlap | Ágazati koordinátor: HM KOF |
2. | Adatfelvétel - megnevezése: | Katonai célú eszközök adatai*) |
7. | Adattovábbító szervezet: | MH LTP (csak az MH ARB adatai vonatkozásában) |
33. Az Ut. 1. melléklet 134. számú adatlap 5. sora helyébe a következő sor lép:
(A | B | |
1. | 134. számú adatlap | Ágazati koordinátor: HM TKF |
2. | Adatfelvétel - megnevezése: | Éves regiszterkarbantartó kérdőív) |
5. | Adatelőállító szervezet*: | N7 Holding Zrt. |
34. Az Ut. 1. melléklet 135. számú adatlap 5. sora helyébe a következő sor lép:
(A | B | |
1. | 135. számú adatlap | Ágazati koordinátor: HM TKF |
2. | Adatfelvétel - megnevezése: | Gazdasági egységek éves statisztikai jelentése) |
5. | Adatelőállító szervezet*: | N7 Holding Zrt. |
2. melléklet a 45/2023. (XI. 16.) HM utasításhoz
1. Az Ut. 2. melléklet 201. számú adatlap 13. sora helyébe a következő sor lép:
(A | B | |
1. | 201. számú adatlap | Ágazati koordinátor: HM TKF |
2. | Adatfelvétel - megnevezése: | Az egészségügyi intézmények árinformációi) |
13. | Megjegyzés: | * a közszolgáltatásban részt vevő valamennyi fekvő- és járóbeteg-szakellátást nyújtó egészségügyi intézmény ** szervezeti elem: VSZ PKO |
2. Az Ut. 2. melléklet 202. számú adatlap helyébe a következő adatlap lép:
A | B | |
1. | 202. számú adatlap | Ágazati koordinátor: HM TKF |
2. | Adatfelvétel - megnevezése: | Beszámoló jelentés a foglalkozás-egészségügyi alapszolgálatok munkájáról |
3. | - számjele: 1485 | - gyakorisága: 1x |
4. | - elrendelője: BM | - jellege: teljes körű |
5. | Adatelőállító szervezetek*: | OSEI, MH EK** |
6. | Adattovábbító szervezet: | nincs |
7. | Adatbenyújtó szervezetek: | azonosak az adatelőállítóval |
8. | Adatbenyújtás módja, helye: | elektronikus; NNGYK |
9. | Adatbenyújtási határidő: | tárgyévet követő február 15. |
10. | Adatkörök: | A foglalkozás-egészségügyi alapszolgáltatást nyújtó szolgáltatók adatai; a szolgálat által ellátott gazdálkodóegységek és munkavállalók száma és jellemzői; a munkahelyi megterhelés, munkahelyi kóroki tényezők, baleseti veszéllyel járó munkakörök, járványügyi érdekből kiemelt munkakörök; munkahigiénés feladatok; a munkavállalók egészségi állapotának vizsgálata; egészségmegőrző tevékenység |
11. | Irányadó uniós jogi aktusok: | nincs |
12. | Megjegyzés: | * foglalkozás-egészségügyi alapszolgáltatást nyújtó szolgáltatók ** szervezeti elem: JTKI KJO |
3. Az Ut. 2. melléklet 203. számú adatlap 13. sora helyébe a következő sor lép:
(A | B | |
1. | 203. számú adatlap | Ágazati koordinátor: HM TKF |
2. | Adatfelvétel - megnevezése: | Jelentés az egyes egészségügyben használt eszközök állományának változásáról) |
13. | Megjegyzés: | * E: állományváltozást okozó esemény ** szervezeti elem: VSZ PKO |
4. Az Ut. 2. melléklet 205. számú adatlap 12. sora helyébe a következő sor lép:
(A | B | |
1. | 205. számú adatlap | Ágazati koordinátor: HM TKF |
2. | Adatfelvétel - megnevezése: | Jelentés az egészségügyi ellátás beruházási és felújítási kiadásainak alakulásáról) |
12. | Megjegyzés: | * a közszolgáltatásban részt vevő valamennyi fekvő- és járóbeteg-szakellátást nyújtó egészségügyi intézmény ** szervezeti elem: VSZ PKO |
5. Az Ut. 2. melléklet 206. számú adatlap 12. sora helyébe a következő sor lép:
(A | B | |
1. | 205. számú adatlap | Ágazati koordinátor: HM TKF |
2. | Adatfelvétel - megnevezése: | Adatgyűjtés az egészségügyi ágazat munkaügyi és bérnyilvántartási rendszeréhez) |
12. | Megjegyzés: | * a közszolgáltatásban részt vevő egyes egészségügyi szolgáltatók ** szervezeti elem: KIRI JBO |
6. Az Ut. 2. melléklet 210. számú adatlap 12. sora helyébe a következő sor lép:
(A | B | |
1. | 210. számú adatlap | Ágazati koordinátor: HM TKF |
2. | Adatfelvétel - megnevezése: | Jelentés a közművelődési tevékenységről) |
12. | Megjegyzés: | * valamennyi, alapfeladatként közművelődési tevékenységet folytató költségvetési szerv, civil szervezet, gazdasági társaság ** szervezeti elem: KR Ig. KO HKK *** felületszolgáltató: OSZK |
7. Az Ut. 2. melléklet 211. számú adatlap 5. sora helyébe a következő sor lép:
(A | B | |
1. | 211. számú adatlap | Ágazati koordinátor: HM TKF |
2. | Adatfelvétel - megnevezése: | Jelentés a könyvtárak helyzetéről és tevékenységéről) |
5. | Adatelőállító szervezetek*: | HM HIM, KNBSZ, HM Zrínyi Nkft. és a működő könyvtárral rendelkező honvédségi szervezetek |
8. Az Ut. 2. melléklet 211. számú adatlap 12. sora helyébe a következő sor lép:
(A | B | |
1. | 211. számú adatlap | Ágazati koordinátor: HM TKF |
2. | Adatfelvétel - megnevezése: | Jelentés a könyvtárak helyzetéről és tevékenységéről) |
12. | Megjegyzés: | * könyvtár, szakkönyvtár (munkahelyi és fiókkönyvtár is) ** szervezeti elem: JTKI TK *** szervezeti elemek: KR ig. KO HKK, TZ Mária Terézia Laktanya **** felületszolgáltató: OSZK |
9. Az Ut. 2. melléklet 212. számú adatlap helyébe a következő adatlap lép:
A | B | |
1. | 212. számú adatlap | Ágazati koordinátor: HM TKF |
2. | Adatfelvétel - megnevezése: | Muzeális intézmények adatai |
3. | - számjele: 1444 | - gyakorisága: 1x |
4. | - elrendelője: KIM | - jellege: teljes körű |
5. | Adatelőállító szervezetek*: | HM HIM**, NSÜ Zrt. |
6. | Adattovábbító szervezet: | nincs |
7. | Adatbenyújtó szervezetek: | azonosak az adatelőállítóval |
8. | Adatbenyújtás módja, helye: | elektronikus/KultStat*** |
9. | Adatbenyújtási határidő: | tárgyévet követő január 31. |
10. | Adatkörök: | Muzeális intézmények tárgyi és egyéb gyűjteményi anyaga; állagvédelmi kezelésben részesült műtárgyak; műtárgy- nyilvántartás; muzeális intézmények kutatásai, publikációi, kommunikációs kapcsolatai; múzeumi rendezvények és kiállítások jellemzői (állandó, időszaki, külső helyszínen) és azok látogatói; intézményi adatok (szakmai, munkaügyi, pénzügyi és informatikai ellátottsági adatok) |
11. | Irányadó uniós jogi aktusok: | nincs |
12. | Megjegyzés: | * muzeális intézmények ** szervezeti elem: HTM *** felületszolgáltató: OSZK |
10. Az Ut. 2. melléklet 213. számú adatlap 12. sora helyébe a következő sor lép:
(A | B | |
1. | 213. számú adatlap | Ágazati koordinátor: HM TKF |
2. | Adatfelvétel - megnevezése: | Jelentés a kiállításokról) |
12. | Megjegyzés: | * kiállítást szervezők ** szervezeti elem: KR Ig. KO HKK *** felületszolgáltató: OSZK |
11. Az Ut. 2. melléklet 214. számú adatlap helyébe a következő adatlap lép:
A | B | |
1. | 214. számú adatlap | Ágazati koordinátor: HM TKF |
2. | Adatfelvétel - megnevezése: | Jelentés a levéltárak működéséről |
3. | - számjele: 1446 | - gyakorisága: 1x |
4. | - elrendelője: KIM | - jellege: teljes körű |
5. | Adatelőállító szervezet*: | HM HIM** |
6. | Adattovábbító szervezet: | nincs |
7. | Adatbenyújtó szervezet: | azonos az adatelőállítóval |
8. | Adatbenyújtás módja, helye: | elektronikus/KultStat*** |
9. | Adatbenyújtási határidő: | tárgyévet követő március 1. |
10. | Adatkörök: | A levéltári anyag feldolgozása, mennyiségének változása és rendezettsége; a levéltári anyag védelmére folytatott tevékenység és biztonsági másolatok; a levéltár szolgáltatásainak adatai: kutatószolgálat, levéltári anyag kölcsönzése, digitális szolgáltatások; tudományos és közművelődési feladatok; a levéltár adatai (infrastrukturális, munkaügyi, pénzügyi és informatikai ellátottsági adatok) |
11. | Irányadó uniós jogi aktusok: | nincs |
12. | Megjegyzés: | * levéltárak ** szervezeti elem: HLT *** felületszolgáltató: OSZK |
12. Az Ut. 2. melléklet 215. számú adatlap 12. sora helyébe a következő sor lép:
(A | B | |
1. | 215. számú adatlap | Ágazati koordinátor: HM TKF |
2. | Adatfelvétel - megnevezése: | Jelentés az előadó-művészeti szervezetek (színházak és táncegyüttesek) tevékenységéről) |
12. | Megjegyzés: | * Emtv. hatálya alá eső előadó-művészeti szervezetek, színházak, szabadtéri színházak, opera, táncegyüttesek ** szervezeti elem: KR Ig. KO HKK *** felületszolgáltató: OSZK |
13. Az Ut. 2. melléklet 216. számú adatlap 12. sora helyébe a következő sor lép:
(A | B | |
1. | 216. számú adatlap | Ágazati koordinátor: HM TKF |
2. | Adatfelvétel - megnevezése: | Jelentés a hangversenyekről) |
12. | Megjegyzés: | * hangversenyszervező szervezetek, Emtv. hatálya alá eső előadóművészeti szervezetek, zenekarok, énekkarok ** szervezeti elem: KR Ig. KO HKK *** felületszolgáltató: OSZK |
14. Az Ut. 2. melléklet 218. számú adatlap helyébe a következő adatlap lép:
A | B | |
1. | 218. számú adatlap | Ágazati koordinátor: HM TKF |
2. | Adatfelvétel - megnevezése: | Hatósági statisztika |
3. | - számjele: 1229 | - gyakorisága: 1x |
4. | - elrendelője: ME | - jellege: teljes körű |
5. | Adatelőállító szervezetek: | A HM háttérszervei (HM HIM*, HM VGH**, HVK***, MH KIKNYP, HTK-k) |
6. | Adattovábbító szervezet: | MH KIKNYP (csak a HTK-k adatai vonatkozásában) |
7. | Adatbenyújtó szervezet: | HM (nevében: HM TKF****) |
8. | Adatbenyújtás módja, helye: | elektronikus / ME felület***** |
9. | Adatbenyújtási határidő: | tárgyévet követő január 31. |
10. | Adatkörök: | Hatósági eljárásokban született elsőfokú döntések; az elsőfokú döntésekkel szembeni jogorvoslatok eredménye; hatósági ellenőrzések száma; belföldi jogsegélyek száma; eljárási költség; ügyfelek száma; kirendelt szakértők száma; ügyintézők száma; eljárások száma; végrehajtási eljárások |
11. | Irányadó uniós jogi aktus: | nincs |
12. | Megjegyzés: | * szervezeti elem: KI ** szervezeti elemek: KIRI TCSO, NKI NMVJHO, BKI NBBO, PEI AJEO *** szervezeti elem: KRI **** szervezeti elem: DKO ***** felületszolgáltató: MKLK |
15. Az Ut. 2. melléklet 219. számú adatlap 5. sora helyébe a következő sor lép:
(A | B | |
1. | 219. számú adatlap | Ágazati koordinátor: HM TKF |
2. | Adatfelvétel - megnevezése: | Hatósági statisztika) |
5. | Adatelőállító szervezetek*: | HM (HM ÁLF, HM HF, HM IJKF, HM SFÁT T, HM KNBIÁT T); KNBSZ |
3. melléklet a 45/2023. (XI. 16.) HM utasításhoz
1. Az Ut. 3. melléklet 301. számú adatlap 12. sora helyébe a következő sor lép:
(A | B | |
1. | 301. számú adatlap | Ágazati koordinátor: HM TKF |
2. | Adatfelvétel - megnevezése: | Adatszolgáltatás az egyéni illetményekről és keresetekről) |
12. | Megjegyzés: | * költségvetési intézmények ** szervezeti elem: KIRI JBO |
2. Az Ut. 3. melléklet 302. számú adatlap 12. sora helyébe a következő sor lép:
(A | B | |
1. | 302. számú adatlap | Ágazati koordinátor: HM TKF |
2. | Adatfelvétel - megnevezése: | Kompenzációban részesülő teljes munkaidősök létszáma és a kifizetett kompenzáció összege) |
12. | Megjegyzés: | * kompenzációt fizető költségvetési szervezetek ** szervezeti elem: KIRI JBO |
3. Az Ut. 3. melléklet 303. számú adatlap 12. sora helyébe a következő sor lép:
(A | B | |
1. | 303. számú adatlap | Ágazati koordinátor: HM TKF |
2. | Adatfelvétel - megnevezése: | Munkaügyi adatok a Honvédelmi Minisztérium számfejtési köréből, az adminisztratív forrásból származó adatok kiegészítéséhez) |
12. | Megjegyzés: | * TEÁOR'08-ból Q ágazat: humán egészségügyi, szociális ellátás szolgáltatók ** szervezeti elem: VSZ SZMF |
4. Az Ut. 3. melléklet 304. számú adatlap 12. sora helyébe a következő sor lép:
(A | B | |
1. | 304. számú adatlap | Ágazati koordinátor: HM TKF |
2. | Adatfelvétel - megnevezése: | Pályázat útján K+F célú támogatást elnyertek listája) |
12. | Megjegyzés: | * K+F célú támogatást kezelő közigazgatási szervek ** szervezeti elem: KSZI SZVO |
5. Az Ut. 3. melléklet 306. számú adatlap 12. sora helyébe a következő sor lép:
(A | B | |
1. | 306. számú adatlap | Ágazati koordinátor: HM TKF |
2. | Adatfelvétel - megnevezése: | Adatátvétel az egészségügyi ágazat munkaügyi és bérnyilvántartási rendszeréhez) |
12. | Megjegyzés: | * A MÁK bérszámfejtési körébe tartozó intézetek ** szervezeti elem: VSZ SZMF |
4. melléklet a 45/2023. (XI. 16.) HM utasításhoz
1. Az Ut. 4. melléklet 401. számú adatlap 5. sora helyébe a következő sor lép:
(A | B | |
1. | 401. számú adatlap | Ágazati koordinátor: HM TKF |
2. | Adatfelvétel - megnevezése: | Egyéb befektetések havi adatszolgáltatása) |
5. | Adatelőállító szervezetek*: | KNBSZ, MH EK**, MH ARB, MH 2 EE és a további érintett honvédelmi szervezetek |
2. Az Ut. 4. melléklet 401. számú adatlap 12. sora helyébe a következő sor lép:
(A | B | |
1. | 401. számú adatlap | Ágazati koordinátor: HM TKF |
2. | Adatfelvétel - megnevezése: | Egyéb befektetések havi adatszolgáltatása) |
12. | Megjegyzés: | * központi kormányzat kijelölt jogi személyei ** szervezeti elem: VSZ SZMF *** szervezeti elem: KSZI SZVO |
3. Az Ut. 4. melléklet 406. számú adatlap 5. sora helyébe a következő sor lép:
(A | B | |
1. | 406. számú adatlap | Ágazati koordinátor: HM TKF |
2. | Adatfelvétel - megnevezése: | NTAKszálláshely adatgyűjtés) |
5. | Adatelőállító szervezetek***: | NSÜ Zrt.****, MH BHD*****, MH 2 EE, MH RKKK |
4. Az Ut. 4. melléklet 406. számú adatlap 14. sora helyébe a következő sor lép:
(A | B | |
1. | 406. számú adatlap | Ágazati koordinátor: HM TKF |
2. | Adatfelvétel - megnevezése: | NTAK szálláshely adatgyűjtés) |
14. | Megjegyzés: | * Az 1965 KSH adatgyűjtéssel párhuzamos adatgyűjtés ** N = napi adatgyűjtés *** gazdasági szervezetek által üzleti céllal üzemeltetett szálláshely (pl. szálloda, üdülőháztelep), ideértve a nem üzleti célú szálláshely-szolgáltatás nem önköltségi árú értékesítését is (üdültetés, NÜC Kormr. 8. §) **** szálláshelyek üdülési célú értékesítése ***** szervezeti elemek: KR Ig. TRO 3., 5. és 7. számú KORK-ok ****** felületszolgáltató: MTÜ |
5. Az Ut. 4. melléklet 407. számú adatlap helyébe a következő adatlap lép:
A | B | |
1. | 407. számú adatlap | Ágazati koordinátor: HM TKF |
2. | Adatfelvétel - megnevezése: | Vendéglátóhely adatgyűjtés |
3. | - számjele: X1045* | - gyakorisága: N** |
4. | - elrendelője: MTÜ | - jellege: az Ágazati vr. hatályosulása időszakában feltételes, azt követően teljes körű |
5. | Adatelőállító szervezetek***: | KEMPP Nkft., MH BHD****, MH 2 EE, MH RKKK |
6. | Adattovábbító szervezet: | nincs |
7. | Adatbenyújtó szervezetek: | azonosak az adatelőállítóval |
8. | Adatbenyújtás módja, helye: | elektronikus; NTAK felület***** |
9. | Adatbenyújtási határidő: | 24 órán belül** |
10. | Adatkörök: | Vendéglátóhely-üzlettípusok - így különösen étterem, büfé, kávézó, zenés-táncos szórakozóhely, rendezvényi étkeztetés, alkalmi vendéglátóhely - forgalmi adatai*** |
11. | Elrendelő jogszabályok: | Turizmus tv. 9/B. § (1) bekezdés, Ker. vhr. 4. melléklet, Tur. vhr. 2. § 15. pont és 5/A. alcím, Ágazati vr. |
12. | Irányadó uniós jogi aktus: | 692/2011/EU rendelet |
13. | Megjegyzés: | * Az 1045 KSH adatgyűjtéssel párhuzamos adatgyűjtés ** N = napi adatgyűjtés *** nyugtaadási kötelezettség teljesítésére pénztárgéppel kötelezett szolgáltatók **** szervezeti elem: KR Ig. KO HKK Étterem ***** felületszolgáltató: MTÜ |
6. Az Ut. 4. melléklet 408. számú adatlap helyébe a következő adatlap lép:
A | B | |
1. | 408. számú adatlap | Ágazati koordinátor: HM TKF |
2. | Adatfelvétel - megnevezése: | Turisztikai attrakció adatgyűjtés |
3. | - számjele: X1054 | - gyakorisága: N* |
4. | - elrendelője: MTÜ | - jellege: az Ágazati vr. hatályosulása időszakában feltételes, azt követően teljes körű |
5. | Adatelőállító szervezetek**: | HM HIM, KEMPP Nkft., NSÜ Zrt., Kincsem Nemzeti Kft., MH BHD***, MH RKKK |
6. | Adattovábbító szervezet: | nincs |
7. | Adatbenyújtó szervezetek: | azonosak az adatelőállítóval |
8. | Adatbenyújtás módja, helye: | elektronikus; NTAK felület**** |
9. | Adatbenyújtási határidő: | 24 órán belül* |
10. | Adatkörök: | Turisztikai attrakciók, így különösen természetes fürdőhelyek/ strandok, múzeumok, kiállítóhelyek, zenés-táncos rendezvények forgalmi adatai |
11. | Elrendelő jogszabályok: | Turizmus tv. 9/B. § (1) bekezdés, Tur. vhr. 2. § 14. pont, 5/B. alcím és 3. melléklet, Ágazati vr. |
12. | Irányadó uniós jogi aktus: | 692/2011/EU rendelet |
13. | Megjegyzés: | * N = napi adatgyűjtés ** folyamatos, időszakos vagy alkalomszerű jelleggel belépőjegy-értékesítést folytató turisztikaiattrakció- üzemeltetők *** szervezeti elem: KR Ig. KO HKK Étterem **** felületszolgáltató: MTÜ |
7. Az Ut. 4. melléklet 409. számú adatlap helyébe a következő adatlap lép:
A | B | |
1. | 409. számú adatlap | Ágazati koordinátor: HM SIF |
2. | Adatfelvétel - megnevezése: | Sportlétesítmény adatgyűjtés |
3. | - számjele: X2565* | - gyakorisága: V** |
4. | - elrendelője: HM | - jellege: teljes körű |
5. | Adatelőállító szervezetek***: | HM, HM VGH, KNBSZ, HM Zrínyi Nkft., NSÜ Zrt., Kincsem Nemzeti Kft., HS, továbbá honvédségi sportlétesítményt**** használó honvédségi szervezetek |
6. | Adattovábbító szervezet: | nincs |
7. | Adatbenyújtó szervezetek: | HM Zrínyi Nkft., NSÜ Zrt., Kincsem Nemzeti Kft., HS (saját adatok) |
8. | HM VGH***** (honvédelmi szervezetek adatai) | |
9. | Adatbenyújtás módja, helye: | elektronikus, NSR felület****** |
10. | Adatbenyújtási határidő: | V+15 nap** |
11. | Adatkörök: | Működtetett sportlétesítmény neve, típusa, címe, akadálymentesítettsége, tulajdonos és fenntartó szervezet neve |
12. | Elrendelő jogszabályok: | Stv. 76/G. § d) pont, NSR Kormr. 31-32. § |
13. | Irányadó belső rendelkezés: | az ingatlanok nyilvántartási rendjéről szóló 59/2010. (HK 5.) HM IÜ - HM KPÜ együttes intézkedés |
14. | Megjegyzés: | * A 2565 HM-KSH adatátadást megalapozó adatgyűjtés ** V = adatváltozás esetén *** sportlétesítményt birtokló, üzemeltető, használó szervezetek **** az 59/2010. (HK 5.) HM IÜ - HM KPÜ együttes intézkedés 13. mellékletében felsorolt, 123510, 123520, 123530, 123540, 123541, 123542, 123543 és 134500 típuscsoportszámmal rendelkező épületek összessége és a 212500 típuscsoportszámmal rendelkező építményekből a sportpálya ***** szervezeti elem: IKI IGNYO ****** felületszolgáltató: NISZ Zrt. |
5. melléklet a 45/2023. (XI. 16.) HM utasításhoz
"5. melléklet a 49/2022. (XII. 21.) HM utasításhoz
Rövidítések jegyzéke
1. A honvédelmi szervezetek rövidítésének jegyzéke
Fsz. | A | B |
1. | Rövidítés | Megnevezés |
2. | HM | Honvédelmi Minisztérium |
3. | HM HIM | HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum |
4. | HM TLSZ KTP | HM Tábori Lelkészi Szolgálat Katolikus Tábori Püspökség |
5. | HM TLSZ PTP | HM Tábori Lelkészi Szolgálat Protestáns Tábori Püspökség |
6. | HM TLSZ TR | HM Tábori Lelkészi Szolgálat Tábori Rabbinátus |
7. | HM VGH | HM Védelemgazdasági Hivatal |
8. | HVK | Honvéd Vezérkar |
9. | KNBSZ | Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat |
10. | MÁEK KK | Magyarország Állandó EBESZ Képviselet, Katonai Képviselet |
11. | MÁNK VPR | Magyarország Állandó Képviselete a NATO mellett, Brüsszel - Védelempolitikai Részleg |
12. | MH | Magyar Honvédség |
13. | MH AA | MH Altiszti Akadémia |
14. | MH ARB | MH Anyagellátó Raktárbázis |
15. | MH BHD | MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár |
16. | MH CSGYP | MH Böszörményi Géza Csapatgyakorlótér Parancsnokság |
17. | MH BTKK | MH Béketámogató Kiképző Központ |
18. | MH EK | MH Egészségügyi Központ |
19. | MH HTP | MH Haderőmodernizációs és Transzformációs Parancsnokság |
20. | MH KIBP | MH Kiberműveleti Parancsnokság |
21. | MH KIKNYP | MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság |
22. | MH KIMK | MH Kiber- és Információs Műveleti Központ |
23. | MH KKH | MH Katonai Képviselő Hivatala (Brüsszel) |
24. | MH KRE | MH Katonai Rendészeti Ezred |
25. | MH LEP | MH Légierő Parancsnokság |
26. | MH LMVIK | MH Légi Műveleti Vezetési és Irányítási Központ |
27. | MH LTP | MH Logisztikai Támogató Parancsnokság |
28. | MH LZ | MH Ludovika Zászlóalj |
29. | MH NKK | MH Nemzeti Katonai Képviselet (Mons) |
30. | MH NÖK | MH Nemzeti Összekötő Képviselet (Norfolk) |
31. | MH ÖKMP | MH Összhaderőnemi Különleges Műveleti Parancsnokság |
32. | MH RKKK | MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ |
33. | MH SZFP | MH Szárazföldi Parancsnokság |
34. | MH SZHTP | MH Szentendrei Helyőrségtámogató Parancsnokság |
35. | MH TVEP | MH Területvédelmi Erők Parancsnoksága |
36. | MH 1 KMDD | MH vitéz Bertalan Árpád 1. Különleges Műveleti Dandár |
37. | MH 1 PDD | MH Klapka György 1. Páncélosdandár |
38. | MH 1 TFE | MH 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred |
39. | MH 1 TVE | MH 1. Területvédelmi Ezred |
40. | MH 2 EE | MH Lahner György 2. Ellátóezred |
41. | MH 2 FE | MH Bornemissza Gergely 2. Felderítőezred |
42. | MH 2 TVE | MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred |
43. | MH 3 TVE | MH 3. Területvédelmi Ezred |
44. | MH 4 TVE | MH 4. Területvédelmi Ezred |
45. | MH 5 TVE | MH 5. Területvédelmi Ezred |
46. | MH 6 TVE | MH 6. Sipos Gyula Területvédelmi Ezred |
47. | MH 7 TVE | MH 7. Területvédelmi Ezred |
48. | MH 11 PTDD | Bocskai István 11. Páncélozott Hajdúdandár |
49. | MH 14 MŰE | MH II. Rákóczi Ferenc 14. Műszaki Ezred |
50. | MH 30 PGYDD | MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár |
51. | MH 47 BRT | MH 47. Bázisrepülőtér |
52. | MH 51 HVDD | MH Nagysándor József 51. Híradó- és Vezetésbiztosító Dandár |
53. | MH 86 HDD | MH Kiss József 86. Helikopterdandár |
54. | MH 101 RDD | MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár |
55. | MH 102 VHE | MH Sodró László 102. Vegyiharc Ezred |
56. | MH 205 LRE | MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred |
2. A honvédelmi szervezeti elemek rövidítésének jegyzéke
Fsz. | A | B |
1. | Rövidítés | Megnevezés |
2. | AJEO | [HM VGH PEI] Adóügyi és Járulékalapú Ellátások Osztálya |
3. | ÁLF | [HM] Állami Légügyi Főosztály |
4. | BKI | [HM VGH] Beruházási és Környezetvédelmi Igazgatóság |
5. | Bizttechn. Ao. | [MH BHD VSZ] Biztonságtechnikai Alosztály |
6. | DKO | [HM TKF] Döntéselőkészítő és Koordinációs Osztály |
7. | GI | [HVK] Gazdálkodási Iroda |
8. | GTPR | [HM VGH VGTI] Gazdálkodást Támogató Pénzügyi Referatúra |
9. | GTPER | [MH BHD VSZ] Gazdálkodástámogató és Pénzügyi Ellátó Referatúra |
10. | HÉMORI | [MH EK] Hévízi Mozgásszervi Rehabilitációs Intézet |
11. | HF | [HM] Hatósági Főosztály |
12. | HKI | [HM HIM] Hadtörténeti Kutató Intézet |
13. | HKK | [MH BHD KR Ig. KO] Honvéd Kulturális Központ |
14. | HLT | [HM HIM] Hadtörténelmi Levéltár és Térképtár |
15. | HTK | [MH KIKNYP] Hadkiegészítő és Toborzó Központ |
16. | HTM | [HM HIM] Hadtörténeti Múzeum |
17. | HUO | [MH BHD] gróf Nádasdy Ferenc Huszárosztály |
18. | IGNYO | [HM VGH IKI] Ingatlangazdálkodási és Nyilvántartási Osztály |
19. | IJKF | [HM] Igazgatási és Jogi Képviseleti Főosztály |
20. | IKI | [HM VGH] Ingatlankezelési Igazgatóság |
21. | JBO | [HM VGH] Járandóságfolyósítási és Bevallási Osztály |
22. | JTKI | [MH EK] Járványvédelmi és Tudományos Kutató Intézet |
23. | KFI | [HVK] Képességfejlesztési Iroda |
24. | KI | [HM HIM] Központi Irattár |
25. | KIRI | [HM VGH] Központi Illetményszámfejtő és Rendszerüzemeltető Igazgatóság |
26. | KJO | [MH EK JTKI] Közegészségügyi és Járványügyi Osztály |
27. | KNBIÁT T | [HM] Katonai Nemzetbiztonság Irányításáért Felelős Államtitkári Titkárság |
28. | KO | [MH BHD KR Ig.] Kulturális Osztály |
29. | KOF | [HM] Kontrolling Főosztály |
30. | KORK | [MH BHD KR Ig. TRO], [MH 2 EE] Kiképzési-Oktatási és Regeneráló Központ |
31. | KÖVO | [HM VGH BKI] Környezetvédelmi Osztály |
32. | KR Ig. | [MH BHD] Kulturális és Rekreációs Igazgatóság |
33. | KRI | [HVK] Katonai Rendészeti Iroda |
34. | KSZI | [HM VGH] Költségvetési és Számviteli Igazgatóság |
35. | LGI | [HM HIM] Logisztikai és Gazdálkodási Igazgatóság |
36. | Log. Főn. | [MH BHD VSZ] Logisztikai Főnökség |
37. | NBBO | [HM VGH BKI] NATO Biztonsági Beruházási Osztály |
38. | NEO | [HM VGH NKI] Nemzetközi Együttműködési Osztály |
39. | NKI | [HM VGH] Nemzetközi Igazgatóság |
40. | NMVJHO | [HM VGH] Nemzetközi Műveleti, Vám, Jövedéki és Határforgalmi Osztály |
41. | OÜI | [MH BHD] HM Objektumok Üzemeltetési Igazgatóság |
42. | OÜO | [MH BHD OÜI] Objektum Üzemeltető Osztály |
43. | PEI | [HM VGH] Pénzügyi és Ellenőrzési Igazgatóság |
44. | PKF | [HM] Portfóliókezelő Főosztály |
45. | PKO | [MH EK VSZ] Pénzügyi és Kontrolling Osztály |
46. | SIF | [HM] Sportirányítási Főosztály |
47. | SFÁT T | [HM] Sportért Felelős Államtitkári Titkárság |
48. | SZMF | [MH EK VSZ] Személyügyi és Munkaügyi Főnökség |
49. | SZVO | [HM VGH KSZI] Számviteli Osztály |
50. | TCSO | [HM VGH KIRI] Társadalombiztosítási és Családtámogatási Osztály |
51. | TK | [MH EK JTKI] Tudományos Könyvtár |
52. | TKF | [HM] Tervezési és Koordinációs Főosztály |
53. | TKO | [MH EK JTKI] Tudományos Kutató Osztály |
54. | TRO | [MH BHD KR Ig.] Támogató és Rekreációs Osztály |
55. | TZ | [MH BHD] Támogató Zászlóalj |
56. | VGTI | [HM VGH] Vezetés és Gazdálkodás Támogató Igazgatóság |
57. | VSZ | [MH EK], [MH BHD] Vezető szervek |
3. Egyéb rövidítések
Fsz. | A | B |
1. | Rövidítés | Megnevezés |
2. | BM | Belügyminisztérium |
3. | HM EI Zrt. | HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság |
4. | HM Zrínyi Nkft. | HM Zrínyi Geoinformációs és Toborzástámogató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság |
5. | HS | Honvédelmi Sportszövetség |
6. | HSSZ | Hivatalos Statisztikai Szolgálat |
7. | KEMPP Nkft. | Katonai Emlékpark Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság |
8. | KGIR | Költségvetés Gazdálkodási Információs Rendszer |
9. | KIM | Kulturális és Innovációs Minisztérium |
10. | Kincsem Nemzeti Kft. | Kincsem Nemzeti Lóverseny és Lovas Stratégiai Korlátolt Felelősségű Társaság |
11. | KK HKK | Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium |
12. | KRÉTA | Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendszer |
13. | KSH | Központi Statisztikai Hivatal |
14. | MÁK | Magyar Államkincstár |
15. | ME | Miniszterelnökség |
16. | MEKH | Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal |
17. | MKLK | Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. |
18. | MLFSZ Kft. | Magyar Lóversenyfogadást-szervező Korlátolt Felelősségű Társaság |
19. | MNB | Magyar Nemzeti Bank |
20. | MTÜ | Magyar Turisztikai Ügynökség |
21. | NISZ Zrt. | Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság |
22. | NNGYK | Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ |
23. | NSR | Nemzeti Sportinformációs Rendszer |
24. | NSÜ Zrt. | Nemzeti Sportügynökség Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság |
25. | NSZFH | Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal |
26. | NTAK | Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ |
27. | N7 Holding Zrt. | N7 Holding Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zártkörűen Működő Részvénytársaság |
28. | OKFŐ | Országos Kórházi Főigazgatóság |
29. | OSAP | Országos Statisztikai Adatfelvételi Program |
30. | OSEI | Országos Sportegészségügyi Intézet |
31. | OSZK | Országos Széchenyi Könyvtár |
32. | OVF | Országos Vízügyi Főigazgatóság |
33. | SIA | Statisztikai Információs Adattár |
34. | SZIR | Szakképzési Információs Rendszer |
35. | VBÜ Zrt. | Védelmi Beszerzési Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság |
36. | VEX Zrt. | Magyar Védelmi Exportügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság |
37. | VIKI Zrt. | Védelmi Innovációs Kutatóintézet Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság |
38. | X | a jelzett OSAP számú adatgyűjtéssel összehangolt adatgyűjtés |
"
6. melléklet a 45/2023. (XI. 16.) HM utasításhoz
"6. melléklet a 49/2022. (XII. 21.) HM utasításhoz
A statisztikai adatszolgáltatások kötelezettek szerinti jegyzéke
Fsz. | A | B |
1. | Rövidítés | Adatlap száma |
2. | HM | 116 (F/V), 120 (F/V), 124 (E), 127 (V), 129 (F/V), 131 (F/V), 133 (K), 218 (T), 219 (T, a KNBSZ kivételével), 305 (S), 409 (V) |
3. | HM TLSZ KTP | 116 (F), 120 (F/V), 129 (F/V), 131 (F/V) |
4. | HM TLSZ PTP | 116 (F), 120 (F/V), 129 (F/V), 131 (F/V) |
5. | HM TLSZ TR | 116 (F), 120 (F/V), 129 (F/V), 131 (F/V) |
6. | MÁEK KK | 116 (F), 120 (F/V), 129 (F/V), 131 (F/V) |
7. | MÁNK VPR | 116 (F), 120 (F/V), 129 (F/V), 131 (F/V) |
8. | HM HIM | 106 (V), 116 (F), 120 (F/V), 129 (F/V), 131 (F/V), 211, 212, 214, 218 (T), 408 |
9. | HM VGH | 106 (km), 109 (F), 112 (F), 116 (F), 120 (F), 122 (F), 123 (F), 127 (km), 129 (F), 131 (F), 206 (F/km), 218 (T), 301, 302, 304, 401 (km), 402, 403, 409 |
10. | KNBSZ | 106 (V), 116 (F), 120 (F), 127 (V), 129 (F), 131 (F), 211, 219, 401 (F/V), 409 (V) |
11. | KK HKK | 116 (F), 120 (F/V), 129 (F/V), 131 (F/V), 217 |
12. | HM EI Zrt. | 102 (F), 103 (F), 106, 109 (F), 111 (F), 112 (F), 114 (F), 118 (F), 119 (F), 120 (F), 122 (F), 123 (F), 125 (F), 128 (F), 129 (F), 130 (F), 131 (F) |
13. | VBÜ Zrt. | 109 (F), 111 (F), 118 (F), 120 (F), 122 (F), 126, 128 (F), 129 (F), 130 (F), 131 (F) |
14. | VEX Zrt. | 129 (F), 131 (F) |
15. | HM Zrínyi Nkft. | 109 (F), 110, 111 (F), 113, 120 (F), 122 (F), 129 (F), 130 (F), 131 (F), 132, 211, 409 |
16. | KEMPP Nkft. | 110, 129 (F), 131 (F), 210, 407, 408, 409 |
17. | NSÜ Zrt. | 105, 112 (F), 118 (F), 121, 129 (F), 131 (F), 212, 406, 408, 409 |
18. | Kincsem Nemzeti Kft. | 109 (F), 111 (F), 115, 118 (F), 122 (F), 128 (F), 129 (F), 130 (F), 131 (F), 131A (F), 408, 409 |
19. | MLFSZ Kft. | 111 (F), 116 (F), 118 (F), 122 (F), 128 (F), 129 (F), 130 (F), 131 (F) |
20. | N7 Holding Zrt. | 102A, 118 (F), 129 (F), 130 (F), 131 (F), 134 (F), 135 (F) |
21. | VIKI Zrt. | 102A, 129 (F) |
22. | OSEI | 101, 106, 111 (F), 116 (F), 129 (F), 131 (F), 201, 202, 206 (F), 220 (F), 306 |
23. | HS | 110, 409 |
24. | HVK | 106 (V), 116 (F), 120 (F/V), 129 (F/V), 131 (F/V), 218 (T) |
25. | MH SZFP | 116 (F), 120 (F/V), 129 (F/V), 131 (F/V) |
26. | MH 11 PTDD | 116 (F), 120 (F/V), 129 (F/V), 131 (F/V), 211, 409 (V) |
27. | MH 30 PGYDD | 116 (F), 120 (F/V), 129 (F/V), 131 (F/V), 211, 409 (V) |
28. | MH 1 PDD | 116 (F), 120 (F/V), 129 (F/V), 131 (F/V), 211, 409 (V) |
29. | MH 2 FE | 116 (F), 120 (F/V), 129 (F/V), 131 (F/V) |
30. | MH 14 MŰE | 116 (F), 120 (F/V), 129 (F/V), 131 (F/V), 211, 409 (V) |
31. | MH 102 VHE | 116 (F), 120 (F/V), 129 (F/V), 131 (F/V) |
32. | MH 1 TFE | 116 (F), 120 (F/V), 129 (F/V), 131 (F/V) |
33. | MH ÖKMP | 116 (F), 120 (F/V), 129 (F/V), 131 (F/V) |
34. | MH 1 KMDD | 116 (F), 120 (F/V), 129 (F/V), 131 (F/V) |
35. | MH LEP | 116 (F), 120 (F/V), 129 (F/V), 131 (F/V) |
36. | MH 47 BRT | 116 (F), 120 (F/V), 129 (F/V), 131 (F/V), 211, 409 (V) |
37. | MH 101 RDD | 116 (F), 120 (F/V), 129 (F/V), 131 (F/V), 211, 409 (V) |
38. | MH 86 HDD | 116 (F), 120 (F/V), 129 (F/V), 131 (F/V), 211, 409 (V) |
39. | MH 205 LRE | 116 (F), 120 (F/V), 129 (F/V), 131 (F/V), 211, 409 (V) |
40. | MH KIBP | 116 (F), 120 (F/V), 129 (F/V), 131 (F/V) |
41. | MH KIMK | 106 (V), 116 (F), 120 (F/V), 129 (F/V), 131 (F/V) |
42. | MH LMVIK | 116 (F), 120 (F/V), 129 (F/V), 131 (F/V), 211, 409 (V) |
43. | MH KIKNYP | 116 (F), 120 (F/V), 129 (F/V), 131 (F/V), 218 (T) |
44. | HTK-k | 218 (T) |
45. | MH EK | 101, 105, 106 (V), 116 (F), 120 (F), 124, 127 (V), 129 (F), 131 (F), 201, 202, 203, 205, 206 (F/V), 211, 303, 306, 401 (F/V), 404, 409 (V) |
46. | MH BHD | 104 (F), 107, 108, 115, 116 (F), 120 (F/V), 121, 129 (F/V), 131 (F/V), 210, 211, 213, 215, 216, 406, 407, 408, 409 (V) |
47. | MH KKH | 116 (F), 120 (F/V), 129 (F/V), 131 (F/V) |
48. | MH NKK | 116 (F), 120 (F/V), 129 (F/V), 131 (F/V) |
49. | MH NÖK | 116 (F), 120 (F/V), 129 (F/V), 131 (F/V) |
50. | MH 51 HVDD | 116 (F), 120 (F/V), 129 (F/V), 131 (F/V), 211, 409 (V) |
51. | MH KRE | 116 (F), 120 (F/V), 129 (F/V), 131 (F/V) |
52. | MH LTP | 116 (F), 120 (F/V), 129 (F/V), 131 (F/V), 133 (km), 211 |
53. | MH ARB | 112 (F), 116 (F), 120 (F/V), 123 (F), 129 (F/V), 133 (K), 401 (F/V), 409 (V) |
54. | MH 2 EE | 112 (F), 116 (F), 120 (F/V), 121, 123 (F), 129 (F/V), 133 (K), 211, 401 (F/V), 406, 407, 409 (V) |
55. | MH CSGYP | 116 (F), 120 (F/V), 129 (F/V), 131 (F/V), 211, 409 (V) |
56. | MH RKKK | 104 (F), 116 (F), 120 (F/V), 121, 129 (F/V), 131 (F/V), 405, 406, 407, 408 409 (V) |
57. | MH SZHTP | 116 (F), 120 (F/V), 129 (F/V), 131 (F/V), 409 (V) |
58. | MH TVEP | 129 (F/V) |
59. | MH 1 TVE | 116 (F), 120 (F/V), 129 (F/V), 131 (F/V) |
60. | MH 2 TVE | 116 (F), 120 (F/V), 129 (F/V), 131 (F/V) |
61. | MH 3 TVE | 116 (F), 120 (F/V), 129 (F/V), 131 (F/V) |
62. | MH 4 TVE | 116 (F), 120 (F/V), 129 (F/V), 131 (F/V) |
63. | MH 5 TVE | 116 (F), 120 (F/V), 129 (F/V), 131 (F/V) |
64. | MH 6 TVE | 116 (F), 120 (F/V), 129 (F/V), 131 (F/V) |
65. | MH 7 TVE | 116 (F), 120 (F/V), 129 (F/V), 131 (F/V) |
66. | MH HTP | 116 (F), 120 (F/V), 129 (F/V), 131 (F/V), 211 |
67. | MH AA | 116 (F), 120 (F/V), 129 (F/V), 131 (F/V), 211, 217 |
68. | MH LZ | 116 (F), 120 (F/V), 129 (F/V), 131 (F/V) |
69. | MH BTKK | 116 (F), 120 (F/V), 129 (F/V), 131 (F/V) |
Rövidítések
Fsz. | A | B |
1. | Jel | Magyarázat |
2. | E | MH EK az adatbenyújtó |
3. | F | feltételes adatgyűjtés, csak a tárgyévi megfigyelésbe vonás esetén |
4. | K | HM KOF az adatbenyújtó |
5. | T | HM TKF az adatbenyújtó |
6. | S | HM SIF az adatbenyújtó |
7. | V | HM VGH az adatbenyújtó |
8. | km | közreműködés |
"
7. melléklet a 45/2023. (XI. 16.) HM utasításhoz
"7. melléklet a 49/2022. (XII. 21.) HM utasításhoz
Statisztikai adatszolgáltatási naptár
Adatlap száma | Hónap | JANUÁR | FEBRUÁR | MÁRCIUS | ÁPRILIS | MÁJUS | JÚNIUS | JÚLIUS | AUGUSZTUS | SZEPTEMBER | OKTÓBER | NOVEMBER | DECEMBER | Eseményhez kötötttovábbi adatszolgáltatási kötelezettség | ||||||||||||||||||||||||
Dekád | 1- | 11- | 21- | 1- | 11- | 21- | 1- | 11- | 21- | 1- | 11- | 21- | 1- | 11- | 21- | 1- | 11- | 21- | 1- | 11- | 21- | 1- | 11- | 21- | 1- | 11- | 21- | 1- | 11- | 21- | 1- | 11- | 21- | 1- | 11- | 21- | ||
Számjel | 10 | 20 | 31 | 10 | 20 | 29 | 10 | 20 | 31 | 10 | 20 | 30 | 10 | 20 | 31 | 10 | 20 | 30 | 10 | 20 | 31 | 10 | 20 | 31 | 10 | 20 | 30 | 10 | 20 | 31 | 10 | 20 | 30 | 10 | 20 | 31 | ||
101 | 1019 | • | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||
102 | 1023 | • | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||
102A | 1032 | T+15 nap | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||
103 | 1039 | • | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||
104 | 1045 | • | • | • | • | • | • | • | • | • | • | • | • | |||||||||||||||||||||||||
105 | 1054 | • | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||
106 | 1071 | • | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||
107 | 1087 | • | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||
108 | 1095 | • | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||
109 | 1117 | • | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||
110 | 1156 | • | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||
111 | 1405 | • | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||
112 | 1470 | • | • | • | • | |||||||||||||||||||||||||||||||||
113 | 1652 | • | • | • | • | |||||||||||||||||||||||||||||||||
114 | 1654 | • | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||
115 | 1758 | • | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||
116 | 1799 | • | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||
118 | 1846 | • | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||
119 | 1892 | • | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||
120 | 1933 | • | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||
121 | 1965 | • | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||
122 | 2009 | • | • | • | • | |||||||||||||||||||||||||||||||||
123 | 2012 | • | • | • | • | • | • | • | • | • | • | • | • | |||||||||||||||||||||||||
124 | 2120 | • | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||
125 | 2130 | • | • | • | • | |||||||||||||||||||||||||||||||||
126 | 2146 | • | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||
127 | 2210 | • | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||
128 | 2236 | • | • | • | • | |||||||||||||||||||||||||||||||||
129 | 2237 | • | • | • | • | |||||||||||||||||||||||||||||||||
130 | 2239 | • | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||
131 | 2240 | • | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||
131A | 2242 | • | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||
132 | 2254 | • | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||
133 | 2262 | • | • | |||||||||||||||||||||||||||||||||||
134 | 2394 | • | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||
135 | 2414 | • |
Adat- | Hónap | JANUÁR | FEBRUÁR | MÁRCIUS | ÁPRILIS | MÁJUS | JÚNIUS | JÚLIUS | AUGUSZTUS | SZEPTEMBER | OKTÓBER | NOVEMBER | DECEMBER | Eseményhez kötött | ||||||||||||||||||||||||
lap | Dekád | 1- | 11- | 21- | 1- | 11- | 21- | 1- | 11- | 21- | 1- | 11- | 21- | 1- | 11- | 21- | 1- | 11- | 21- | 1- | 11- | 21- | 1- | 11- | 21- | 1- | 11- | 21- | 1- | 11- | 21- | 1- | 11- | 21- | 1- | 11- | 21- | további adatszolgáltatási |
száma | Számjel | 10 | 20 | 31 | 10 | 20 | 29 | 10 | 20 | 31 | 10 | 20 | 30 | 10 | 20 | 31 | 10 | 20 | 30 | 10 | 20 | 31 | 10 | 20 | 31 | 10 | 20 | 30 | 10 | 20 | 31 | 10 | 20 | 30 | 10 | 20 | 31 | kötelezettség |
201 | 1477 | • | • | • | • | • | ||||||||||||||||||||||||||||||||
202 | 1485 | • | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||
203 | 1498 | • | T+1. hónap 15. napja | |||||||||||||||||||||||||||||||||||
205 | 1576 | • | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||
206 | 1626 | • | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||
210 | 1438 | • | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||
211 | 1442 | • | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||
212 | 1444 | • | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||
213 | 1445 | • | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||
214 | 1446 | • | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||
215 | 1447 | • | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||
216 | 1451 | • | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||
217 | 2536 | • | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||
218 | 1229 | • | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||
219 | 1229 | • | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||
220 | 1335 | • | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||
301 | 1668 | • | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||
302 | 2353 | • | • | • | • | • | • | • | • | • | • | • | • | |||||||||||||||||||||||||
303 | 2499 | • | • | • | • | • | • | • | • | • | • | • | • | |||||||||||||||||||||||||
304 | 2504 | • | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||
305 | 2565 | • | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||
306 | 2204 | • | • | • | • | • | • | • | • | • | • | • | • | |||||||||||||||||||||||||
401 | R09 | • | • | • | • | • | • | • | • | • | • | • | • | |||||||||||||||||||||||||
402 | X1515 | • | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||
403 | X1921 | • | • | • | • | • | • | • | • | • | • | • | • | |||||||||||||||||||||||||
404 | X1694 | • | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||
405 | X2494 | • | • | • | • | • | • | • | • | • | • | • | • | T+24 óra | ||||||||||||||||||||||||
406 | X1965 | • | • | • | • | • | • | • | • | • | • | • | • | T+24 óra | ||||||||||||||||||||||||
407 | X1045 | T+24 óra | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||
408 | X1054 | T+24 óra | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||
409 | X2565 | T+15 nap |
"