1507/2016. (IX. 21.) Korm. határozat
a Normafa Park történelmi sportterület megvalósításához szükséges intézkedésekről
A Kormány a Normafa Park történelmi sportterületről szóló 2013. évi CXLVIII. törvényben (a továbbiakban: Normafa tv.) foglalt célok megvalósítása érdekében
1.[1]
2.[2]
3. egyetért azzal, hogy a belügyminiszter a 2. pont szerinti átcsoportosított összeg terhére külön pályázat és kérelem benyújtása nélkül, előfinanszírozás keretében, egy összegben nyújtson 950,0 millió forint támogatást Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat (a továbbiakban: Önkormányzat) részére, valamint a támogatás felhasználásának és elszámolásának részletes feltételeiről támogatási szerződést kössön az Önkormányzattal;
Felelős: belügyminiszter
Határidő: 2016. október 15.
4. egyetért azzal, hogy a belügyminiszter a 3. pont szerinti támogatási szerződés megkötését követően folyósítsa a 2. pont szerinti támogatást az Önkormányzata számára;
Felelős: belügyminiszter
Határidő: a támogatási szerződés 3. pont szerinti megkötését követően azonnal
5. felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy gondoskodjon[3]
a) a Budapest XII. kerület Eötvös út új nyomvonalának kialakítása és az ehhez kapcsolódó parkoló kialakítása céljára a 2018. évben 1 539 500 000 forint,
b) a Budapest XII. kerület 10525/2 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlanon található "Hild-villa" felújításával és a hozzá kapcsolódó telek környezetrendezéssel kapcsolatos előkészítési, tervezési munkálatokra a 2018. évben 60 000 000 forint,
c) a Budapest XII. kerület 10525/2 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlanon található "Hild-villa" felújítására és a hozzá kapcsolódó telek környezetrendezésére a 2018. évben 550 000 000 forint, a 2019. évben 1 600 000 000 forint,
d) a Budapest XII. kerület 10525/2 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlanon található egykori Fácán Vendéglő épületének felújítására a 2018. évben 950 000 000 forint, illetve az iskolai funkcióhoz szükséges bővítéshez, továbbá a katonai oktatóépület bontására a 2018. évben 1 170 000 000 forint,
e) a Budapest XII. kerület 10760/3 helyrajzi számon nyilvántartott, egykori lóvasút-végállomás épületének műemléki felújítását és funkcióbővítő hasznosítását célzó beruházás céljára a 2017. évben legfeljebb 622 300 000 forint
forrás rendelkezésre állásáról a központi költségvetés IX. Helyi önkormányzatok támogatásai fejezetben az Önkormányzat számára;
Felelős: nemzetgazdasági miniszter
Határidő: a 2017. évi források, illetve az a), b) és d) pontok szerinti 2018. évi források tekintetében a felmerülés ütemében,
a c) pont szerinti 2018. évi források tekintetében a 2018. évi központi költségvetés tervezése keretében,
a 2019. évi források tekintetében a 2019. évi központi költségvetés tervezésekor
6. felhívja
a) a földművelésügyi minisztert, hogy gondoskodjon a Budapest XII. kerület, Eötvös út 59. szám alatt található, a Budapest XII. kerület 10497/7 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlan (a továbbiakban: Ingatlan) állami tulajdonba kerüléséről a Pilisi Parkerdő Zártkörűen Működő Részvénytársaság tőkeleszállítása útján,
Felelős: földművelésügyi miniszter
Határidő: azonnal
b) a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy az Ingatlan állami tulajdonba kerülését követően, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság útján gondoskodjon az Ingatlan Önkormányzat részére történő ingyenes vagyonkezelésbe adásáról, azzal, hogy az Ingatlan bérleti jogviszonyokkal terhelten kerül az Önkormányzat vagyonkezelésébe.
Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter
Határidő: az a) alpont végrehajtását követően azonnal
Orbán Viktor s. k.,
miniszterelnök
1. melléklet az 1507/2016. (IX. 21.) Korm. határozathoz
IX. Helyi önkormányzatok támogatásai
ADATLAP A KÖLTSÉGVETÉSI ELŐIRÁNYZATOK MÓDOSÍTÁSÁRA
a Kormány hatáskörében
Költségvetési év: 2016.
Millió forintban, egy tizedessel | |||||||||||||||||||||||||
Államháztartási egyedi azonosító | Fejezet szám | Cím szám | Alcím szám | Jog- cím csop. szám | Jog- cím szám | Kiemelt előir. szám | Fejezet név | Cím név | Alcím név | Jog- cím csop. név | Jog- cím név | KIADÁSOK | A módosítás jogcíme | Módosítás (+/-) | A módosítás következő évre áthúzódó hatása | A módosítást elrendelő jogszabály/ határozat száma | |||||||||
Kiemelt előirányzat neve | |||||||||||||||||||||||||
IX. | Helyi önkormányzatok támogatásai | ||||||||||||||||||||||||
20 | A Normafa Park megvalósításának és működésének támogatása | ||||||||||||||||||||||||
K8 | Egyéb felhalmozási célú kiadások | 950,0 | |||||||||||||||||||||||
018450 | 2 | A helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai | |||||||||||||||||||||||
K5 | Egyéb működési célú támogatások | -950,0 | |||||||||||||||||||||||
344740 | |||||||||||||||||||||||||
Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű | |||||||||||||||||||||||||
Millió forintban, egy tizedessel | |||||||||||||||||||||||||
Államháztartási egyedi azonosító | Fejezet szám | Cím szám | Alcím szám | Jog- cím csop. szám | Jog- cím szám | Kiemelt előir. szám | Fejezet név | Cím név | Alcím név | Jog- cím csop. név | Jog- cím név | BEVÉTEL | A módosítás jogcíme | Módosítás (+/-) | A módosítás következő évre áthúzódó hatása | A módosítást elrendelő jogszabály/ határozat száma | |||||||||
Kiemelt előirányzat neve | |||||||||||||||||||||||||
Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű | |||||||||||||||||||||||||
Millió forintban, egy tizedessel | |||||||||||||||||||||||||
Államháztartási egyedi azonosító | Fejezet szám | Cím szám | Alcím szám | Jog- cím csop. szám | Jog- cím szám | Kiemelt előir. szám | Fejezet név | Cím név | Alcím név | Jog- cím csop. név | Jog- cím név | TÁMOGATÁS | A módosítás jogcíme | Módosítás (+/-) | A módosítás következő évre áthúzódó hatása | A módosítást elrendelő jogszabály/ határozat száma | |||||||||
Kiemelt előirányzat neve | |||||||||||||||||||||||||
Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű | |||||||||||||||||||||||||
Az adatlap 5 példányban töltendő ki | A támogatás folyósítása/zárolása (módosítása +/-) | Összesen | I.n.év | II.n.év | III.n.év | IV.n.év | |||||||||||||||||||
Fejezet Állami Számvevőszék Magyar Államkincstár Nemzetgazdasági Minisztérium | 1 példány 1 példány 1 példány 2 példány | időarányos teljesítményarányos egyéb: azonnal | 950,0 | 950,0 | |||||||||||||||||||||
* Az összetartozó előirányzat-változásokat (+/-) egymást követően kell szerepeltetni. | |||||||||||||||||||||||||
Lábjegyzetek:
[1] Visszavonva a 2011. évi CXCV. törvény 90. § (5) bekezdése alapján.
[2] Visszavonva a 2011. évi CXCV. törvény 90. § (5) bekezdése alapján.
[3] Megállapította a 2145/2017. (XII. 29.) Korm. határozat 7. pontja. Hatályos 2017.12.29.