1301/2023. (VII. 19.) Korm. határozat
a debreceni Észak-Nyugati Gazdasági Övezet kialakításával összefüggő közúti infrastruktúra-fejlesztések megvalósításáról
A Kormány
1. egyetért a debreceni Észak-Nyugati Gazdasági Övezet kialakításával összefüggő közúti infrastruktúra-fejlesztésekkel, az 1. melléklet szerinti indikatív projektlistának megfelelően;
2. felhívja a pénzügyminisztert, hogy az építési és közlekedési miniszter kezdeményezésére az 1. mellékletben foglalt táblázat 2-6. sorában meghatározott feladatok megvalósítása érdekében gondoskodjon legfeljebb 11 165 429 830 forint forrás biztosításáról a 2024-2026. években, a következő ütemezés szerint:[1]
a) a 2024. évben a Magyarország 2024. évi központi költségvetéséről szóló 2023. évi LV. törvény (a továbbiakban: Kvtv2024.) 1. melléklet XLV. Állami beruházások fejezet, 2. Közlekedési beruházások cím, 1. Közlekedési célú központi kezelésű előirányzatok alcím, 2. Állami közútfejlesztési beruházások jogcímcsoport javára 280 000 000 forint,
b) a 2025. évben 6 934 448 350 forint az adott évi központi költségvetés Állami beruházások fejezet, állami közútfejlesztési beruházásokat finanszírozó előirányzat javára,
c) a 2026. évben 3 950 981 480 forint az adott évi központi költségvetés Állami beruházások fejezet, állami közútfejlesztési beruházásokat finanszírozó előirányzat javára;
Felelős: pénzügyminiszter
építési és közlekedési miniszter
Határidő: az a) alpont tekintetében a felmerülés ütemében, legkésőbb 2024. december 31-ig
a b) alpont tekintetében a felmerülés ütemében
a c) alpont tekintetében az adott évi központi költségvetés tervezése során
3. felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy az építési és közlekedési miniszter kezdeményezésére, az 1. mellékletben foglalt táblázat 7-8. sorában megjelölt fejlesztés kiviteli terv szinttel bezárólag történő előkészítése, valamint a szükséges területszerzési és terület-előkészítési feladatok elvégzése érdekében gondoskodjon összesen legfeljebb 915 549 000 forint forrás biztosításáról, az alábbi ütemezés szerint:[2]
a) a 2023. évben 462 277 200 forint a Magyarország 2023. évi központi költségvetéséről szóló 2022. évi XXV. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 1. melléklet XVI. Építési és Közlekedési Minisztérium fejezet, 10. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 17. Térségi fejlesztési feladatok alcím javára,
b) a 2025. évben 453 271 800 forint a Magyarország 2025. évi központi költségvetéséről szóló 2024. évi XC. törvény (a továbbiakban: Kvtv2025.) 1. melléklet XVI. Építési és Közlekedési Minisztérium fejezet, 10. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 2. Települési és infrastrukturális fejlesztési feladatok alcím, 3. Ipari parki és térségi infrastruktúra fejlesztési feladatok jogcímcsoport javára;
Felelős: nemzetgazdasági miniszter
építési és közlekedési miniszter
Határidő: az a) alpont tekintetében azonnal
a b) alpont tekintetében a 2025. évi központi költségvetés végrehajtása során, a felmerülés ütemében
4. felhívja az építési és közlekedési minisztert, hogy a fejlesztések teljes, 2023-2025. évek közötti időtartamára és a teljes támogatási összegére vonatkozóan gondoskodjon támogatási jogviszony létrehozásáról Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatával;[3]
Felelős: építési és közlekedési miniszter
Határidő: a forrás rendelkezésre állását követően
5. az egyes beruházási szabályok veszélyhelyzet ideje alatt történő eltérő alkalmazásáról szóló 541/2022. (XII. 22.) Korm. rendelet 4. § (7) bekezdés b) pontjában biztosított jogkörében eljárva, az 1. mellékletben foglalt táblázat 2-6. sorában meghatározott feladatok megvalósításának finanszírozása érdekében a központi költségvetés XLV. Állami beruházások fejezet, 2. Közlekedési beruházások cím, 1. Közlekedési célú központi kezelésű előirányzatok alcím, 2. Állami közútfejlesztési beruházások jogcímcsoport terhére vállalható kötelezettségvállalás felső korlátját az alábbiak szerint állapítja meg:[4]
a) a 2025. évben legfeljebb 6 934 448 350 forint,
b) a 2026. évben legfeljebb 3 950 981 480 forint;
6. az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 36. § (2) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva engedélyezi, hogy az építési és közlekedési miniszter az 1. mellékletben foglalt táblázat 7. és 8. sorában meghatározott feladatok megvalósítása érdekében a 2025. évben kötelezettséget vállaljon legfeljebb a szabad előirányzatot meghaladó mértékű 453 000 000 forint összegben a Kvtv2025. 1. melléklet XVI. Építési és Közlekedési Minisztérium fejezet, 10. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 2. Települési és infrastrukturális fejlesztési feladatok alcím, 3. Ipari parki és térségi infrastruktúra fejlesztési feladatok finanszírozását szolgáló jogcímcsoport terhére;[5]
6a.[6]
7. hozzájárul, hogy az 1. mellékletben foglalt táblázat 2-6. sorában meghatározott feladatok vonatkozásában a közbeszerzési eljárások, továbbá az 1. mellékletben foglalt táblázat 5. sorában meghatározott feladat esetében a területszerzési, terület-előkészítési feladatok megindításra kerüljenek;[7]
Felelős: építési és közlekedési miniszter
Határidő: 2025. március 31.
8. mentesíti az 1. mellékletben foglalt táblázat 2-8. sorában meghatározott feladatokkal kapcsolatos beruházásokat a Magyarország szomszédságában zajló háború idején a rezsicsökkentés megvédése és a honvédelmi célok teljesítése érdekében szükséges költségvetési intézkedésekről szóló 1281/2022. (VI. 4.) Korm. határozat 2. pontjának alkalmazása alól.
9. az Áht. 36. § (2) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva engedélyezi, hogy az építési és közlekedési miniszter az 1. mellékletben foglalt táblázat 2-6. sorában meghatározott feladatok megvalósítása érdekében a 2024. évben legfeljebb a szabad előirányzatot meghaladó mértékű, 280 000 000 forint összegben kötelezettséget vállaljon a Kvtv2024. 1. melléklet XLV. Állami beruházások fejezet, 2. Közlekedési beruházások cím, 1. Közlekedési célú központi kezelésű előirányzatok alcím, 2. Állami közútfejlesztési beruházások jogcímcsoport terhére.[8]
10. felhívja a pénzügyminisztert, hogy az építési és közlekedési miniszter kezdeményezésére az 1. mellékletben foglalt táblázat 2. és 5. sorában megjelölt fejlesztésekhez kapcsolódó terület-előkészítési, víziközmű-kiváltási feladatok elvégzése érdekében gondoskodjon a 2025. évben 884 570 170 forint forrás biztosításáról a központi költségvetés XVI. Építési és Közlekedési Minisztérium fejezet, Ipari parki és térségi infrastruktúra fejlesztési feladatokat finanszírozó előirányzat javára;[9]
Felelős: pénzügyminiszter
építési és közlekedési miniszter
Határidő: a felmerülés ütemében
11. az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 36. § (2) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva engedélyezi, hogy az építési és közlekedési miniszter a 10. pontban foglalt feladatok megvalósítása érdekében a 2025. évben kötelezettséget vállaljon legfeljebb a szabad előirányzatot meghaladó mértékű 884 039 746 forint összegben a Magyarország 2025. évi központi költségvetéséről szóló 2024. évi XC. törvény 1. melléklet XVI. Építési és Közlekedési Minisztérium fejezet, 10. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 2. Települési és infrastrukturális fejlesztési feladatok alcím, 3. Ipari parki és térségi infrastruktúra fejlesztési feladatok finanszírozását szolgáló jogcímcsoport terhére;[10]
12. felhívja az építési és közlekedési minisztert, hogy a 10. pontban foglalt feladat végrehajtása érdekében legfeljebb 884 039 746 forint összegű támogatás biztosításával gondoskodjon a támogatási jogviszony létrehozásáról Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatával.[11]
Felelős: építési és közlekedési miniszter
Határidő: azonnal
13. az állami építési beruházások rendjéről szóló 2023. évi LXIX. törvény (a továbbiakban: Ábtv.) 4. § (2) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva - a beruházások gyors lefolytatása érdekében - a KÖZÚT-4/A projektelemet, az ahhoz fűződő kiemelt nemzeti és befektetésösztönzési érdekre tekintettel, mentesíti az Ábtv. alkalmazása alól.[12]
Orbán Viktor s. k.,
miniszterelnök
1. melléklet az 1301/2023. (VII. 19.) Korm. határozathoz
A debreceni Észak-Nyugati Gazdasági Övezet kialakításával összefüggő közúti infrastruktúra-fejlesztések indikatív projektlistája
A | B | C | D | |
1. | Projektelem | Időszak (év) | Megvalósító | Leírás |
2. | KÖZÚT-2/D | 2024-2025 | Építési és Közlekedési Minisztérium | Balmazújvárosi út / Füredi út - Csigekert utca - Szabó Lőrinc utca csomópont átépítése |
3. | KÖZÚT-2/E | 2024-2025 | Építési és Közlekedési Minisztérium | Debrecen-Józsa északi tehermentesítő út (M35 autópálya - 35. sz. főút között) |
4. | KÖZÚT-2/F | 2024-2025 | Építési és Közlekedési Minisztérium | 35. sz. főút Debrecen-Józsa - 354. sz. főút közötti szakasz 2x2 sávra történő fejlesztés |
5. | KÖZÚT-2/G | 2024-2026 | Építési és Közlekedési Minisztérium | 354. sz. és 33. sz. főút összekötés I. üteme (354. sz. főút - Vezér utca közötti szakasz) |
6. | KÖZÚT-2/H | 2024-2025 | Építési és Közlekedési Minisztérium | Füredi út - Böszörményi út csomópont fejlesztése |
7. | KÖZÚT-4/A | 2023-2024 | Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata | Kishegyesi út 2x2 sávra bővítése, különszintű csomóponttal (előkészítés) |
8. | KÖZÚT-4/B | 2024-2026 | Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata | Kishegyesi út 2x2 sávra bővítése, különszintű csomóponttal (megvalósítás) |
Lábjegyzetek:
[1] Megállapította az 1375/2024. (XII. 9.) Korm. határozat 2. pont a) alpontja. Hatályos 2024.12.09.
[2] Megállapította az 1054/2025. (III. 11.) Korm. határozat 17. pontja. Hatályos 2025.03.11.
[3] Módosította az 1268/2024. (IX. 10.) Korm. határozat 27. pont d) alpontja. Hatályos 2024.09.11.
[4] Megállapította az 1375/2024. (XII. 9.) Korm. határozat 2. pont b) alpontja. Hatályos 2024.12.09.
[5] Megállapította az 1054/2025. (III. 11.) Korm. határozat 18. pontja. Hatályos 2025.03.11.
[6] Visszavonta az 1054/2025. (III. 11.) Korm. határozat 19. pontja.
[7] Megállapította az 1229/2024. (VII. 31.) Korm. határozat 10. pontja. Hatályos 2024.07.31.
[8] Módosította az 1375/2024. (XII. 9.) Korm. határozat 2. pont d) alpontja. Hatályos 2024.12.09.
[9] Beiktatta az 1375/2024. (XII. 9.) Korm. határozat 2. pont c) alpontja. Hatályos 2024.12.09.
[10] Megállapította az 1027/2025. (II. 24.) Korm. határozat 2. pontja. Hatályos 2025.02.24.
[11] Beiktatta az 1027/2025. (II. 24.) Korm. határozat 2. pontja. Hatályos 2025.02.24.
[12] Beiktatta az 1111/2025. (IV. 7.) Korm. határozat 8. pontja. Hatályos 2025.04.07.