62005TJ0324_SUM[1]

Az Elsőfokú Bíróság (első tanács) 2009. október 2-i ítélete. Észt Köztársaság kontra az Európai Közösségek Bizottsága. Mezőgazdaság - Közös piacszervezés - Az új tagállamok csatlakozása miatt meghozandó átmeneti intézkedések - A cukorágazatra vonatkozó átmeneti intézkedések megállapításáról szóló 832/2005/EK rendelet - Megsemmisítés iránti kereset - Kollegialitás - A "készlet" fogalma - A készletek felhalmozásában szerepet játszó körülmények - Indokolás - Gondos ügyintézés - Jóhiszeműség - A hátrányos megkülönböztetés tilalma - A tulajdonhoz való jog - Arányosság. T-324/05. sz. ügy

AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (első tanács)

2009. október 2. ( *1 )

"Mezőgazdaság - Közös piacszervezés - Az új államok csatlakozása miatt meghozandó átmeneti intézkedések - A cukorágazatra vonatkozó átmeneti intézkedések megállapításáról szóló 832/2005/EK rendelet - Megsemmisítés iránti kereset - Kollegialitás - A »készlet« fogalma - A készletek képzésében szerepet játszó körülmények - Indokolás - Gondos ügyintézés - Jóhiszeműség - Hátrányos megkülönböztetés tilalma - A tulajdonhoz való jog - Arányosság"

A T-324/05. sz. ügyben,

az Észt Köztársaság (képviseli: L. Uibo, meghatalmazotti minőségben)

felperesnek,

támogatja:

a Lett Köztársaság (képviseli kezdetben: E. Balode-Buraka, később: L. Ostrovska és K. Drēviņa, meghatalmazotti minőségben)

beavatkozó,

az Európai Közösségek Bizottsága (képviselik kezdetben: L. Visaggio és E. Randvere, később: T. van Rijn, H. Tserepa-Lacombe és E. Randvere, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen,

a Cseh Köztársaságban, Észtországban, Cipruson, Lettországban, Litvániában, Magyarországon, Máltán, Lengyelországban, Szlovéniában és Szlovákiában a cukorból, izoglükózból és gyümölcscukorból felhalmozott többletkészletek meghatározásáról szóló, 2005. május 31-i 832/2005/EK bizottsági rendelet (HL L 138., 3. o.) megsemmisítése iránti kérelme tárgyában,

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁGA (első tanács),

tagjai: V. Tiili elnök (előadó), F. Dehousse és I. Wiszniewska-Białecka bírák,

hivatalvezető: C. Kantza tanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2009. április 22-i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

Jogi háttér

I - A cukorpiac közös szervezése

1 A cukorágazat közös piacának szervezését (a továbbiakban: cukorpiac közös szervezése) a jelen ügy alapjául szolgáló tényállás megvalósulása idején a cukorágazat piacának közös szervezéséről szóló, 2001. június 19-i 1260/2001/EK tanácsi rendelet (HL L 178., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 3. fejezet, 33. kötet, 17. o.) szabályozta.

2 A hivatkozott rendelet (2) preambulumbekezdése előírja, hogy az Európai Közösség cukorrépa- és cukornád-termelői foglalkoztatottságának és életszínvonalának további garantálása érdekében a cukorpiac közös szervezésének célja e termék piacának megszilárdítása. Ennek érdekében a piacszervezés szabályozza a cukor termelését és behozatalát, továbbá a közösségi termelés felvásárlásának biztosítása érdekében a piac stabilizálását szolgáló programokat ír elő.

3 Az 1260/2001 rendelet 10. és 11. cikke értelmében a közösségi cukortermelés kvótarendszer alkalmazásán alapul. E rendszer a Közösség valamennyi termelő régiója számára tartalmazza a termelendő mennyiség meghatározását, amelyeket a tagállamok termelési kvóta formájában - A és B kvóta - a hazai gyártó vállalkozások között osztanak el. E mennyiségek egy július 1-jén kezdődő és a következő év június 30-án befejeződő gazdasági évnek felelnek meg. Egy vállalkozás által az A és B kvóták alapján előállított cukrot ennek megfelelően "A cukornak" és "B cukornak" nevezik. A cukor A és B kvótákon felül előállított mennyiségét "C cukornak" hívják.

4 A cukorpiac közös szervezése keretében biztosított felvásárlási garanciák a következőkből állnak: egyrészt egy olyan ártámogatási rendszerből, amely az 1260/2001 rendelet 6-9. cikke értelmében egy, az Európai Unió Tanácsa által meghatározott, az intervenciós hivatalok által alkalmazott árak és a termékek forgalomba hozatalának biztosítására irányuló intervenciós rendszeren alapul, másrészt az 1260/2001 rendelet 27-30. cikke által előírt export-visszatérítési rendszerből, amely lehetővé teszi a közösségi termelés világpiaci értékesítését, amennyiben az említett értékesítés a cukor közösségi piacának megszilárdítása érdekében szükségesnek bizonyul, fedezve a világpiaci és a közösségi ár közötti különbséget.

5 Az A és B cukor a közös piacon szabadon értékesíthető, továbbá élvezi az értékesítés garanciáit, miközben a B cukor garanciális ára alacsonyabb az A cukorénál. Ezzel szemben a C cukor nem részesül sem az ártámogatási, sem az export-visszatérítési rendszer támogatásában. Ezt az 1260/2001 rendelet 13. cikke értelmében főszabály szerint a Közösség területén kívül, a világpiacon kell értékesíteni.

6 A hivatkozott rendelet 15. cikke (1) bekezdésének a), b) és c) pontja értelmében minden egyes gazdasági év vége előtt meg kell állapítani az adott gazdasági évre vonatkozó A és B cukor termelési mennyiségére vonatkozó előrejelzést, az adott gazdasági év során a Közösségben történő fogyasztásra értékesített cukor mennyiségére vonatkozó előrejelzést, valamint e két mennyiség első tagjának a második tagból történő kivonása útján meghatározott exportálható többletet. Az export-visszatérítést elvileg erre az exportálható többletre alkalmazzák.

7 Az 1260/2001 rendelet 15. és 16. cikke értelmében a cukorpiac közös szervezése magában foglalja a cukorfelesleg értékesítési költségeinek a termelők általi - termelési díjak és kiegészítő illetékek rendszerén keresztül történő - teljes finanszírozását. Ez az önfinanszírozó rendszer a közösségi termelés értékesítési garanciáira vonatkozó ellenszolgáltatásnak minősül azzal, hogy az adott gazdasági évben forgalomba hozott mennyiségek értékesítésének biztosításához szükséges költségek végső felelősségét a termelőkre hárítja. A díj összegét minden gazdasági év végét követően a közösségi piac működésére vonatkozó, az Európai Közösségek Bizottsága által a tagállamok által rendelkezésre bocsátott adatbázis alapján elkészített mérleg szerint állapítják meg. Az export-visszatérítés fizetése a termelők által termelési kvótájuk arányában finanszírozott intézkedések egyike.

II - A csatlakozási szerződésről és a csatlakozási okmányról

8 A Belga Királyság, a Dán Királyság, a Németországi Szövetségi Köztársaság, a Görög Köztársaság, a Spanyol Királyság, a Francia Köztársaság, Írország, az Olasz Köztársaság, a Luxemburgi Nagyhercegség, a Holland Királyság, az Osztrák Köztársaság, a Portugál Köztársaság, a Finn Köztársaság, a Svéd Királyság, Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága (az Európai Unió tagállamai), és a Cseh Köztársaság, az Észt Köztársaság, a Ciprusi Köztársaság, a Lett Köztársaság, a Litván Köztársaság, a Magyar Köztársaság, a Máltai Köztársaság, a Lengyel Köztársaság, a Szlovén Köztársaság és a Szlovák Köztársaság között, a Cseh Köztársaságnak, az Észt Köztársaságnak, a Ciprusi Köztársaságnak, a Lett Köztársaságnak, a Litván Köztársaságnak, a Magyar Köztársaságnak, a Máltai Köztársaságnak, a Lengyel Köztársaságnak, a Szlovén Köztársaságnak és a Szlovák Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló, Athénban 2003. április 16-án aláírt szerződés (HL L 236., 17. o., a továbbiakban: csatlakozási szerződés) 2. cikkének (3) bekezdése értelmében:

"A (2) bekezdés ellenére az Unió intézményei a csatlakozás előtt elfogadhatják a [Cseh Köztársaság, az Észt Köztársaság, a Ciprusi Köztársaság, a Lett Köztársaság, a Litván Köztársaság, a Magyar Köztársaság, a Máltai Köztársaság, a Lengyel Köztársaság, a Szlovén Köztársaság és a Szlovák Köztársaság Európai Unióhoz történő csatlakozási feltételeiről szóló] csatlakozási okmány 6. cikke (2) bekezdésében, a [...] 41. cikkében említett intézkedéseket. Ezek az intézkedések csak a jelen szerződés hatálybalépése esetén és napján lépnek hatályba."

9 A Cseh Köztársaság, az Észt Köztársaság, a Ciprusi Köztársaság, a Lett Köztársaság, a Litván Köztársaság, a Magyar Köztársaság, a Máltai Köztársaság, a Lengyel Köztársaság, a Szlovén Köztársaság és a Szlovák Köztársaság Európai Unióhoz történő csatlakozási feltételeiről szóló, valamint az Európai Unió alapját képező szerződések kiigazításáról szóló, a csatlakozási szerződéshez csatolt okmány (HL 2003. L 236., 33. o., a továbbiakban: csatlakozási okmány) 41. cikkének első bekezdése értelmében:

"Amennyiben a [Cseh Köztársaságban, az Észt Köztársaságban, a Ciprusi Köztársaságban, a Lett Köztársaságban, a Litván Köztársaságban, a Magyar Köztársaságban, a Máltai Köztársaságban, a Lengyel Köztársaságban, a Szlovén Köztársaságban és a Szlovák Köztársaságban] fennálló szabályozási rendből az agrárpolitikának az ebben az okmányban meghatározott feltételek szerinti alkalmazásából eredő szabályozási rendbe való átmenet elősegítése érdekében átmeneti intézkedésekre van szükség, ezeket az intézkedéseket a Bizottság fogadja el az [...] 1260/2001 [...] rendelet 42. cikkének (2) bekezdésében említett eljárással, illetve adott esetben a mezőgazdasági piacok közös szervezéséről szóló egyéb rendeletek megfelelő cikkeivel vagy az alkalmazandó jogszabályokban meghatározott bizottsági eljárással összhangban. Az e cikkben említett átmeneti intézkedéseket a csatlakozást követő hároméves időszak alatt lehet meghozni, és azokat csak ez alatt az időszak alatt lehet alkalmazni [...]."

10 A csatlakozási okmány IV. melléklete 4. pontjának (2) bekezdése értelmében:

"Az új tagállamok területén a csatlakozás időpontjában szabad forgalomban lévő olyan magán- vagy állami termékkészleteket, amelyek meghaladják a rendes átvihető készletnek tekinthető mennyiséget, ezeket a tagállamoknak saját költségükre meg kell szüntetniük.

A rendes átvihető készlet fogalmát az egyes termékek tekintetében az egyes közös piacszervezések külön feltételei és céljai alapján kell meghatározni."

A jogvita előzményei

I - A 60/2004/EK rendeletről

11 A csatlakozási szerződés 2. cikkének (3) bekezdése, valamint a csatlakozási okmány 41. cikkének első bekezdése alapján a Bizottság 2004. január 14-én elfogadta a Cseh Köztársaság, Észtország, Ciprus, Lettország, Litvánia, Magyarország, Málta, Lengyelország, Szlovénia és Szlovákia csatlakozása következtében a cukorágazatra vonatkozó átmeneti intézkedések megállapításáról szóló 60/2004/EK rendeletet (HL L 9., 8. o.; magyar nyelvű különkiadás 3. fejezet, 42. kötet, 125. o.).

12 Az alkalmazandó közösségi szabályoktól való átmeneti eltérés révén a 60/2004 rendelet lényegében a Cseh Köztársaságban, az Észt Köztársaságban, a Ciprusi Köztársaságban, a Lett Köztársaságban, a Litván Köztársaságban, a Magyar Köztársaságban, a Máltai Köztársaságban, a Lengyel Köztársaságban, a Szlovén Köztársaságban és a Szlovák Köztárságban (a továbbiakban: új tagállamok) lévő cukorból, izoglükózból és gyümölcscukorból felhalmozott többletkészletek ezen államok általi megszüntetési rendszerét vezeti be.

13 Eszerint a 60/2004 rendelet 6. cikkének (1) bekezdése értelmében a Bizottság legkésőbb 2004. október 31-ig valamennyi új tagállam vonatkozásában - az 1260/2001/EK rendelet 42. cikkének (2) bekezdésében meghatározott eljárással összhangban - meghatározza a feldolgozatlan állapotban lévő cukor vagy a feldolgozott termékek, izoglükóz és gyümölcscukor formájában lévő cukor azon mennyiségeit, amelyek meghaladják a rendes átvihető készletnek tekintett mennyiséget (a továbbiakban: többlet), és amelyeket az új tagállamok költségére el kell távolítani a piacról. A 60/2004 rendelet 6. cikkének (1) bekezdése megállapítja a többlet Bizottság általi meghatározásának módszerét is. Ennek során a Bizottságnak a csatlakozást megelőző évben az előző évekhez képest a következő vonatkozásokban beállott fejleményeket kell figyelembe vennie: a feldolgozatlan állapotban lévő cukor vagy a feldolgozott termékek, például izoglükóz és gyümölcscukor formájában lévő cukor importált és exportált mennyiségeit, a cukor- és izoglükóz-készleteket, -termelést és -fogyasztást, továbbá azon körülményeket, amelyek a készletek képzésében szerepet játszottak.

14 A 60/2004 rendelet 6. cikkének (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az érintett új tagállamok az (1) bekezdésben említett eljárás szerint biztosítják a Bizottság által számukra meghatározott többlettel megegyező cukor- és izoglükóz-mennyiségek - közösségi intervenció nélkül történő - eltávolítását a piacról. A többlet eltávolítása a Közösségből való visszatérítés nélküli exporttal vagy a tüzelőanyag-ágazatban való felhasználással, illetve az állati takarmányozásra szolgáló cukor denaturálására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló 100/72/EGK bizottsági rendelet (HL L 12., 15. o.; magyar nyelvű különkiadás: 3. fejezet, 1. kötet, 289. o.) III. és IV. címével összhangban, támogatás nélkül, a takarmányozásra szolgáló denaturálással történhet. Mindenesetre az eltávolítást legkésőbb 2005. április 30-ig végre kell hajtani.

15 Ugyanezen cikk (3) bekezdése értelmében a (2) bekezdés alkalmazása céljából az új tagállamok 2004. május 1-jére rendelkeznek egy olyan rendszerrel, amely a feldolgozatlan állapotban lévő cukor vagy a feldolgozott termékek, például izoglükóz és gyümölcscukor formájában lévő cukor forgalmazott vagy előállított többletkészleteinek azonosítására szolgál az érintett főbb piaci szereplők szintjén. Az érintett új tagállamnak fel kell használnia e rendszert arra, hogy az érintett piaci szereplőket rákényszerítse a meghatározott többletmennyiségeiknek megfelelő cukor- és izoglükóz-mennyiségeknek a piacról a saját költségükön történő eltávolítására. A piaci szereplőknek ezen eltávolításra nézve legkésőbb bizonyítékot kell szolgáltatniuk, míg ellenkező esetben az új tagállamnak egy, a szóban forgó mennyiségnek a terjedő időszakban az adott termékre alkalmazandó legmagasabb importterhekkel történő megszorzása után kapott, és 100 kg fehércukor- vagy szárazanyag-egyenértékenként 1,21 euróval növelt összeggel megegyező díjat kell kivetnie, amely összeg az új tagállam nemzeti költségvetéséhez van rendelve.

16 A 60/2004 rendelet 6. cikkének (4) bekezdése szerint a többletkészletek export útján történő eltávolítása esetén az érintett piaci szereplőknek erről legkésőbb 2005. július 31-ig bizonyítékkal kell szolgálniuk.

17 A 60/2004 rendelet 7. cikkének (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy legkésőbb 2005. július 31-ig az új tagállamoknak bizonyítékot kell szolgáltatniuk a Bizottságnak arra nézve, hogy az említett rendelet 6. cikkének (1) bekezdésében meghatározott módszer alapján számukra meghatározott többletet eltávolították. Ha a szóban forgó többlet egészére vagy egy részére nézve ezt a bizonyítékot nem nyújtják be határidőn belül, ugyanezen cikk (2) bekezdése előírja, hogy az új tagállamra ki kell vetni egy, az el nem távolított mennyiségnek a terjedő időszakban az 17019910 KN-kód alá tartozó fehér cukorra alkalmazandó legmagasabb export-visszatérítéssel történő megszorzása után kapott összeget, amelyet a közösségi költségvetésben legkésőbb jóvá írnak, és amelyet figyelembe vesznek a 2004/2005-ös gazdasági évre vonatkozó termelési illeték kiszámításánál.

18 A 60/2004 rendelet - 9. cikke alapján - 2004. május 1-jén lépett hatályba.

II - A 651/2005/EK rendeletről

19 A csatlakozási okmány 41. cikkének első bekezdése alapján a Bizottság 2005. április 28-án elfogadta a 60/2004/EK rendelet módosításáról szóló 651/2005/EK rendeletet (HL L 108., 3. o.).

20 A 60/2004 rendeletnek a 651/2005 rendelettel bevezetett módosításai kizárólag az első rendeletben szereplő referencia-időpontokat és -határidőket érintették.

21 A 60/2004 rendelet 6. cikke (1) bekezdésének első albekezdésében, valamint 6. cikkének (2) bekezdésében szereplő időpontok, nevezetesen 2004. október 31-e és , -re és november 30-ra módosultak. A fent hivatkozott cikk (3) bekezdésének második és harmadik bekezdésében szereplő időpont -ra változott. Ugyanakkor a 60/2004 rendelet 6. cikke (4) bekezdésének bevezető mondatában említett időpont -ra, továbbá az ugyanezen rendelkezés negyedik bekezdésében említett időpont -ra módosult. Ami a 60/2004 rendelet 7. cikkének (1) bekezdésében szereplő időpontot illeti, az -re módosult, továbbá a (2) bekezdésben hivatkozott, tartó időszak a módosítást követően tart. Végül a közösségi költségvetés részére megtérítendő összeg kifizetésének időpontja szintjén módosult, a 2006-2009-es évek december 31. napjára.

22 A 651/2005 rendelet - 2. cikke alapján - 2005. április 29-én lépett hatályba.

III - A megtámadott rendeletről

23 2005. május 31-én a Bizottság elfogadta a Cseh Köztársaságban, Észtországban, Cipruson, Lettországban, Litvániában, Magyarországon, Máltán, Lengyelországban, Szlovéniában és Szlovákiában a cukorból, izoglükózból és gyümölcscukorból felhalmozott többletkészletek meghatározásáról szóló 832/2005/EK rendeletet (HL L 138., 3. o., a továbbiakban: megtámadott rendelet). E rendelet 1. cikke azon öt új tagállam, vagyis a Ciprusi Köztársaság, a Lett Köztársaság, a Máltai Köztársaság, a Szlovák Köztársaság és végül az Észt Köztársaság számára határozza meg a közösségi piacról eltávolítandó többletet, amelyek esetében végül többletet állapítottak meg. Utóbbi tagállam számára a többlet mennyiségét 91464 tonnában határozták meg.

Az eljárás és a felek kérelmei

24 Az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2005. augusztus 25-én benyújtott keresetlevelével az Észt Köztársaság az EK 230. cikk alapján benyújtotta a megtámadott rendelet megsemmisítésére irányuló keresetet.

25 Az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2005. december 12-én benyújtott beadványában a Lett Köztársaság kérte, hogy az Észt Köztársaság kérelmének támogatására az ügybe beavatkozhasson, ezt az Elsőfokú Bíróság harmadik tanácsának elnöke végzésével jóváhagyta.

26 A Lett Köztársaság 2006. március 27-én benyújtotta beavatkozási beadványát.

27 Mivel az Elsőfokú Bíróság tanácsainak összetétele módosult, az előadó bírót az első tanácshoz osztották be, mely elé így a jelen ügyet is utalták.

28 2009. február 12-én az Elsőfokú Bíróság írásbeli kérdéseket intézett a Bizottsághoz, amely a kérdésekre a megadott határidőn belül válaszolt.

29 Az előadó bíró jelentése alapján az Elsőfokú Bíróság (első tanács) a szóbeli szakasz megindításáról döntött.

30 A 2009. április 22-i tárgyaláson meghallgatták a felek szóbeli előterjesztéseit, és az Elsőfokú Bíróság kérdéseire adott válaszaikat.

31 Az Észt Köztársaság - kérelme első részének a Lett Köztársaság általi támogatása mellett - azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:

- semmisítse meg a megtámadott rendeletet;

- kötelezze a Bizottságot a költségek viselésére.

32 A Bizottság azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:

- utasítsa el a keresetet;

- kötelezze az Észt Köztársaságot a költségek viselésére.

A jogkérdésről

33 Az Észt Köztársaság előadja, hogy a számára a Bizottság által meghatározott többletből a piaci szereplők mindössze 48733 tonna felett rendelkeztek, a maradék 42731 tonna az észt háztartások birtokában lévő, fogyasztási céljaikat szolgáló készlet (a továbbiakban: háztartási készletek), ahogy az a Bizottság legutóbbi - általa közölt, nem vitatott számadatokon alapuló - számításaiból is kitűnik.

34 Ennek kapcsán az Észt Köztársaság kizárólag arra utal, hogy a háztartási készleteket nem kellett volna az említett többletbe beszámítani, továbbá kéri a megtámadott rendelet megsemmisítését annyiban, amennyiben azokat mégis beszámították.

35 E tekintetben nyolc jogalapra hivatkozik, néhányat ezek közül a Lett Köztársaság is támogat. Az első jogalap a kollegialitás elvének megsértésére vonatkozik. A második jogalap a 60/2004 rendelet megsértésére vonatkozik. A harmadik jogalap az indokolási kötelezettség megsértésére vonatkozik. A negyedik jogalap a gondos ügyintézés elvének megsértésére vonatkozik. Az ötödik jogalap a jóhiszeműség elvének megsértésére vonatkozik. A hatodik jogalap a hátrányos megkülönböztetés tilalmának megsértésére vonatkozik. A hetedik jogalap a tulajdonhoz való jog megsértésére vonatkozik. A nyolcadik jogalap az arányosság elvének megsértésére vonatkozik.

36 Beavatkozási beadványában a Lett Köztársaság egyébként egy további, a védelemhez való jog megsértésére alapított jogalapra is hivatkozott.

37 Végül az Észt Köztársaság azt kéri az Elsőfokú Bíróságtól, hogy kötelezze a Bizottságot arra, hogy egyes dokumentumokat adjon át számára, és fejtse ki az e dokumentumok, valamint az Észt Köztársaság által az ügy iratai között benyújtott dokumentumok közti különbségeket. A Bizottság azt kéri az Elsőfokú Bíróságtól, hogy ez utóbbi dokumentumokat vegye ki az ügy iratai közül. Először ezt a két kérelmet kell megvizsgálni.

I - Az Észt Köztársaság és a Bizottság által előzetesen előterjesztett kérelmekről

A - Az Észt Köztársaság előzetes kérelméről

1. A felek érvei

38 Az Észt Köztársaság szerint egyes, birtokában lévő dokumentumok (a továbbiakban: 18. melléklet), amelyeket állítólag a Bizottsággal azon a 2005. április 20-i ülésen ismertettek, melyen a Bizottság megbízta három tagját a megtámadott rendelet elfogadásával, azt igazolják, hogy a Bizottság számára az a kérdés, hogy a háztartási készletek az észt többlet részét képezik-e, kizárólag politikai természetű volt.

39 A 18. melléklet hitelességének alátámasztása érdekében az Észt Köztársaság 2005. június 27-én másolatot kért a Bizottságtól a ülésen benyújtott dokumentumokról. válaszként kapott néhány dokumentumot, többek között a Bizottság egyik, mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős tagjának, Fischer Boelnek a Bizottsághoz címzett közleményét (a továbbiakban: Fischer Boel közleménye). A 18. melléklet e közlemény nem teljes változatát tartalmazza. Márpedig e melléklet bizonyítékokat tartalmaz arra nézve, hogy a Bizottság nem kívánta figyelembe venni az Észt Köztársaság különleges helyzetét, továbbá arra nézve is, hogy egy rendelettervezet hiányzik a Bizottság által átadott dokumentumok összességéből. Az Észt Köztársaság tehát azt kéri az Elsőfokú Bíróságtól, hogy a fegyveregyenlőség biztosítása érdekében kötelezze a Bizottságot a ülésen benyújtott összes dokumentum számára történő átadására, valamint a 18. melléklet és a átadott dokumentumok közötti különbségek kifejtésére.

40 A Bizottság azt válaszolja, hogy már eleget tett e kérésnek. Hozzáteszi, hogy a 18. melléklet előkészítő dokumentumok olyan összessége, amelyek a szolgálatok között a 2005. április 20-i ülésre tekintettel lefolytatott egyeztetés során keletkeztek, és amelyek különböznek a végül előterjesztett dokumentumoktól.

2. Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

41 Ki kell emelni, hogy az Észt Köztársaság végül is nem vitatja, hogy a Bizottság 2005. augusztus 25-én átadta számára a Bizottság tagjainak testülete (a továbbiakban: testület) elé a ülésen terjesztett összes dokumentumot. Ezek a dokumentumok ugyanis már szerepelnek az ügy iratai között, és azokat az Észt Köztársaság nyújtotta be, amely nem hivatkozott arra, hogy a testület említett ülése elé további, a Bizottság által nem közölt dokumentumokat is terjesztettek volna. Következésképpen az Észt Köztársaság által előadott dokumentumok benyújtására vonatkozó felhívást okafogyottnak kell tekinteni, és érveit kizárólag úgy kell értelmezni, hogy mivel a Bizottság által számára átadott dokumentumok lényegesen különböznek a 18. melléklet dokumentumaitól, amelyekhez egyéb, nem részletezett módon jutott hozzá, az Észt Köztársaság azt kéri az Elsőfokú Bíróságtól, hogy kötelezze a Bizottságot e különbségek okainak kifejtésére.

42 Márpedig meg kell állapítani, hogy a kért felvilágosításokat a Bizottság már megadta.

43 A Bizottság előadta, hogy a 18. melléklet valójában a 2005. április 20-i ülés előkészítésére összeállított dokumentumok összessége. Azt is hozzátette, hogy ezek a dokumentumok pontosan előkészítő jellegük miatt különböznek a végül a testület említett ülése elé terjesztett dokumentumoktól.

44 A Bizottság által adott magyarázat érthető és elfogadható. Teljesen helyénvaló, hogy a Bizottság egy tagja, aki egy intézkedés elfogadásának előkészítése érdekében dokumentumokat terjeszt a Bizottság elé, az említett dokumentumok több változatával rendelkezik, és ezek közül azt fogja választani, amelyik a szóban forgó intézkedés elfogadása szempontjából számára a legmegfelelőbbnek tűnik ahhoz, hogy a testület elé terjessze. Mindebből az következik, hogy a Bizottság által adott magyarázat az Észt Köztársaság kérelmének további vizsgálatát feleslegessé teszi.

B - A Bizottság előzetes kérelméről

1. A felek érvei

45 A Bizottság kijelenti, hogy a 18. melléklet a szolgálatok közti egyeztetés során keletkezett belső és előkészítő dokumentumok összessége, és arra kéri az Elsőfokú Bíróságot, hogy azt vegye ki az ügy iratai közül.

46 E tekintetben kiemeli, hogy súlyosan veszélyeztetné az előtte folyó vita szabadságát és átláthatóságát, ha a testület tanácskozásának belső, előzetes és előkészítő dokumentumai azon felek rendelkezésére állnának, akik a közösségi bíróság előtt vitatják az említett tanácskozás eredményét, különösen azt, ami a jogi szolgálat által kifejtett álláspontból következik, mivel ez utóbbi fokozott védelmet igényel, a dokumetumokat pedig jogellenes módon szerezték meg.

47 A közösségi bíróság felülvizsgálata egyébként a végső aktusra, nem pedig a csak ideiglenes álláspontokat tükröző előkészítő tervezetekre és dokumentumokra terjed ki.

48 Végül pedig az Észt Köztársaság soha nem kérte, hogy hozzáférhessen a 18. melléklethez. A dokumentumokhoz való hozzáférés iránti 2005. június 27-i - egyébként jogszerű - kérelme kizárólag a testület ülésén előterjesztett dokumentumokra, valamint a többletek meghatározásához alkalmazott módszert érintő dokumentumokra vonatkozott.

49 Az Észt Köztársaság vitatja a Bizottság érveit.

2. Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

50 Tekintettel arra, hogy a tárgyalás során a Bizottság az Elsőfokú Bíróság kérdésére kifejezetten úgy nyilatkozott, - ahogy az egyébként az ügy irataiból is következik - hogy a 18. melléklet nem tartalmazza jogi szolgálatának véleményét, meg kell állapítani, hogy az említett mellékletnek az ügy iratai közül való kivételére vonatkozó kérelem három tényezőn alapul, vagyis először e dokumentumok belső és előkészítő jellegén, másodszor az említett dokumentumok megszerzésének esetlegesen jogellenes módján, harmadszor pedig e dokumentumok jelen ügyben való relevanciájának hiányán.

51 Az első és a második tényezőt illetően meg kell állapítani, hogy sem a kérdéses dokumentumok esetlegesen bizalmas jellege, sem pedig az, hogy azokat esetlegesen jogellenes módon szerezték meg, nem áll ellentétben azzal, hogy a dokumentumok továbbra is az iratanyagban maradjanak (lásd ebben az értelemben az Elsőfokú Bíróság T-48/05. sz., Franchet és Byk kontra Bizottság ügyben 2008. július 8-án hozott ítéletének [EBHT 2008., II-1585. o.] 74. pontját).

52 Egyrészt ugyanis nem létezik olyan rendelkezés, amely kifejezetten megtiltja a jogellenesen megszerzett bizonyítékok figyelembevételét (a fenti 51. pontban hivatkozott Franchet és Byk kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 75. pontja).

53 Ezenfelül, az Elsőfokú Bíróság néhány alkalommal figyelembe vett olyan iratokat, amelyekkel kapcsolatban nem volt bizonyított a jogszerű úton való megszerzés (a fenti 51. pontban hivatkozott Franchet és Byk kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 78. pontja).

54 Bizonyos helyzetekben tehát a felperesnek nem kellett bizonyítania, hogy az állításának alátámasztása érdekében hivatkozott dokumentumot jogszerű úton szerezte meg. Az Elsőfokú Bíróság a védendő érdekek mérlegelését megelőzően azt állapította meg, hogy vizsgálni kell, hogy különleges körülmények - mint például a dokumentum előterjesztésének meghatározó fontossága a megtámadott jogi aktus elfogadására vonatkozó eljárás szabályosságának ellenőrzése szempontjából (lásd ebben az értelemben az Elsőfokú Bíróság T-192/99. sz., Dunnett és társai kontra EBB ügyben 2001. március 6-án hozott ítéletének [EBHT 2001., II-813. o.] 33. és 34. pontját) vagy a hatáskörrel való visszaélés fennállásának a megállapítása szempontjából (lásd ebben az értelemben az Elsőfokú Bíróság T-280/94. sz., Lopes kontra az Európai Közösségek Bírósága ügyben hozott ítéletének [EBHT-KSZ 1996., I-A-77. o. és II-239. o.] 59. pontját) - igazolják-e a dokumentum iratanyagból való eltávolításának mellőzését (a fenti 51. pontban hivatkozott Franchet és Byk kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 79. pontja).

55 Másrészt a Bíróság nem zárta ki, hogy bizonyos esetekben még belső dokumentumok is szerepelhetnek jogszerűen az ügy iratai között (a Bíróság 232/84. sz. Tordeur-ügyben 1985. március 19-én hozott végzésének [az EBHT-ban nem tették közzé] 8. pontja, továbbá a 31/86. sz., LAISA kontra Tanács ügyben hozott végzésének [az EBHT-ban nem tették közzé] 5. pontja).

56 Meg kell állapítani, hogy a belső dokumentumok említett iratanyagban tartását lehetővé tevő körülmények különösen azok, amelyek az esetlegesen jogellenesen megszerzett dokumentumok ügy irataiban tartásakor figyelembe vehetők, valamint a fenti 54. pontban említett körülmények (lásd ebben az értelemben a fenti 54. pontban hivatkozott Dunnett és társai kontra EBB ügyben hozott ítélet 33. pontját).

57 Márpedig a fentiek alapján ki kell jelenteni, hogy a jelen kereset sajátos körülményei lehetővé teszik annak megállapítását, hogy a 18. mellékletet alkotó dokumentumokat az iratanyagban kell tartani. Ezekre ugyanis éppen a megtámadott rendelet elfogadására vonatkozó eljárás során tapasztalt több jogellenesség, valamint a hatáskörrel való visszaélés fennállásának megállapítása érdekében hivatkoztak, ami a fenti 54. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében igazolja a dokumentumok iratanyagból való eltávolításának mellőzését.

58 Végül azon harmadik tényezőt illetően, amely alapján a Bizottság a 18. melléklet iratanyagból történő eltávolítását kéri az Elsőfokú Bíróságtól, és amely szerint az említett mellékletet képező dokumentumok nem relevánsak a jogvita kimenetelét tekintve, meg kell állapítani, hogy valamely ügy eldöntése szempontjából egy dokumentum relevanciájának hiánya önmagában nem elegendő az iratanyagból való eltávolítás igazolásához.

59 Következésképpen a Bizottság előzetes kérelmét el kell utasítani.

II - A kollegialitás elvének megsértésére alapított első jogalapról

A - A felek érvei

60 Az Észt Köztársaság kijelenti, hogy a Bíróság úgy ítélete meg, hogy a testület nem szorítkozhat egy adott módon való cselekvésre irányuló akaratának kinyilvánítására anélkül, hogy részt venne az említett akaratot érvényesítő aktus megfogalmazásában és annak végleges formába öntésében. Ez az érvelés a jelen ügyben a fortiori alkalmazandó, mivel a megtámadott rendelet számos személyre, továbbá az érintett tagállamok költségvetésére nézve komoly következményekkel jár. A Bíróság azt is megállapította, hogy a címzett jogi helyzetét befolyásoló aktusokat a testületnek kell megvizsgálnia és jóváhagynia. Az Észt Köztársaság mindebből arra következtet, hogy a Bizottság eljárási szabályzatának 13. cikkét, - amely lehetővé teszi utóbbi számára, hogy tagjait felhatalmazza egy olyan aktus végleges szövegének elfogadására, melynek lényeges elemeit tanácskozásai során maga a Bizottság határozta meg - úgy kell értelmezni, hogy a testületi döntés meghozatalát követően tilos a rendelet szövegének bármely, különösen annak rendelkező részét érintő módosítása.

61 Márpedig a megtámadott rendeletet a kollegialitás elvének megsértésével fogadták el, mivel a Bizottság 2005. április 20-i ülésén először úgy döntött, hogy Fischer Boelt bízzák meg az új tagállamokkal annak érdekében történő kapcsolattartással, hogy utoljára igazolja azok többleteit, figyelembe véve többek között a legutolsó rendelkezésre álló számadatokat, valamint azt a kérdést, hogy a háztartási készleteket milyen módon kell beszámítani e többletek kiszámításakor. Másodszor úgy döntött, hogy az egyes új tagállamok többletét meghatározó rendelet tervezetével a Cukorpiaci Irányítóbizottsághoz fordul. Harmadszor úgy döntött, hogy Fischer Boelt hatalmazza fel az említett tervezetnek a Bizottság elnökének és egy harmadik tagjának egyetértésével történő elfogadására a testület elutasító véleményének hiánya esetén, vagy ha a helyzet változása indokolja, hogy azt szóbeli eljárás útján maga fogadja el. Tehát azzal, hogy Fischer Boelt anélkül hatalmazták fel a megtámadott rendelet elfogadására, hogy a végleges tervezetet a testület jóváhagyta volna, megsértették a kollegialitás elvét.

62 Még ha a testület döntésére kizárólag a megtámadott rendelet tartalmát, és nem annak pontos megfogalmazását illetően van is szükség, egyértelmű hogy Fischer Boelt bízták meg annak eldöntésével, hogy a háztartási készleteket a többletek közé kell-e számítani. Mérlegelési jogkörének terjedelme egyébként világosan látható, amennyiben a megtámadott rendeletben véglegesen meghatározott többleteket összevetjük a 2005. április 20-i tervezetben eredetileg meghatározott többletekkel, amely az Észt Köztársaság számára 91466 tonna helyett 91464 tonna, a Ciprusi Köztársaság számára 40249 tonna helyett 40213 tonna, a Lett Köztársaság számára 20080 tonna helyett 10589 tonna; a Máltai Köztársaság számára 13210 tonna helyett 2452 tonna, végül a Szlovák Köztársaság számára 17419 tonna helyett 10225 tonna volt. Végül Fischer Boel közleménye és a csatolt módszertani dokumentum - mely a testület döntésének alapját képezi, és Fischer Boel megbízását is magában foglalja - kizárólag bizonytalan tartalmú irányvonalakat tartalmaz, megállapítja, hogy egy bizonyos szintű rugalmasság elfogadható azzal kapcsolatban, hogy mi tekinthető rendes átvihető készletnek, azt azonban nem fejti ki, hogy milyen különleges körülmények igazolják a többletek csökkentését.

63 Maga a Bizottság is ismeri e tényállást, mivel ellenkérelmében megállapítja, egyrészt hogy egy irányvonalat, nem pedig egy döntést hagyott jóvá, másrészt hogy 2005. május 19-én az Észt Köztársaságnak még lehetősége volt további érveket előterjeszteni. Végül a Bizottság levele rámutat arra, hogy a tagállamok többleteiről csak a szakértői ülés során született döntés, amit a Bizottság az ellenkérelmében is megerősít. Ennélfogva a Bizottság nem fogadhatta el a megtámadott rendeletet.

64 A Bizottság vitatja az Észt Köztársaság érveit.

B - Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

65 Emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság működését a kollegialitás elve szabályozza (a Bíróság C-137/92. P. sz., Bizottság kontra BASF és társai ügyben 1994. június 15-én hozott ítéletének [EBHT 1994., I-2555. o.] 62. pontja). Ezt az alapelvet az EK 217. cikk (1) bekezdése a Nizzai Szerződéssel módosított megfogalmazásában kifejezetten megemlíti, amelynek értelmében a Bizottság elnökének politikai irányítása alatt működik; az elnök határozza meg a Bizottság belső szervezetét annak biztosítása érdekében, hogy az koherens módon, hatékonyan és a kollegialitás szellemében tevékenykedjen.

66 Az állandó ítélkezési gyakorlat alapján az említett alapelv az EK 219. cikkből következik, amely szerint a tanácskozásokon a Bizottság a 213. cikkben előírt számú tagjainak többségével jár el, valamint a Bizottság csak akkor ülésezhet érvényesen, ha az eljárási szabályzatában meghatározott számú tag jelen van. E cikk a bizottsági tagok döntéshozatalban való egyenlő részvételén alapul, illetve magában fogalja többek között azt, hogy a döntéseket közösen hozzák, és a testület minden tagja a meghozott döntések összessége tekintetében egyetemleges politikai felelősséggel tartozik (a Bíróság 5/85. sz., AKZO Chemie és AKZO Chemie UK kontra Bizottság ügyben 1986. szeptember 23-án hozott ítéletének [EBHT 1986., 2585. o.] 30. pontja és a fenti 65. pontban hivatkozott Bizottság kontra BASF ügyben hozott ítéletének 63. pontja).

67 Mindenesetre az irányítási vagy igazgatási intézkedések elfogadásához igénybe vett felhatalmazási eljárás összeegyeztethető a kollegialitás elvével.

68 Az elvi döntéseket elvileg kizáró irányítási vagy igazgatási aktusok kategóriájánál maradva, egy ilyen felhatalmazási rendszer szükségesnek tűnik, figyelembe véve a Bizottság által funkciója betöltése érdekében hozandó, döntéshozatalra irányuló aktusok számának számottevő növekedését (a fenti 66. pontban hivatkozott AKZO Chemie és AKZO Chemie UK kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 37. pontja, valamint az Elsőfokú Bíróság T-442/93. sz., AAC és társai kontra Bizottság ügyben 1995. április 27-én hozott ítéletének [EBHT 1995., II-1329. o.] 84. pontja).

69 Meg kell tehát vizsgálni, hogy a megtámadott rendeletet irányítási vagy igazgatási intézkedésnek vagy elvi döntésnek kell-e tekinteni.

70 E tekintetben fel kell hívni a figyelmet arra, hogy normatív természete ellenére a megtámadott rendelet egyedüli célja az új tagállamok többleteinek meghatározása a 60/2004 rendeletben rögzített eljárás alapján, mely rendeletnek a megtámadott rendelet a végrehajtási aktusát képezi. Egy ilyen számítás teljesítését nem lehet úgy tekinteni, mint ami elvi döntésnek minősül.

71 Valójában, ahogy az a fenti 13-17. pontok olvasatából következik, a többletet, valamint e többlet Bizottság által történő meghatározásának módszerét a 60/2004 rendelet 651/2005 rendelettel módosított 6. cikkének (1) bekezdése határozza meg. A 60/2004 rendelet 6. cikkének (2) bekezdése előírja, hogy az így kiszámított többletet meghatározott módon, nem pedig a megtámadott rendelet valamely rendelkezése alapján kell megszüntetni. Végül a 60/2004 rendelet 7. cikkének (2) bekezdése alapján kell az új tagállamoknak vállalniuk az előírt kötelezettségek nem teljesítéséből adódó következményeket.

72 A módosított 60/2004 rendelet tehát az összes releváns elvi kérdést szabályozza, a megtámadott rendelet ennek van alárendelve, és csak egy - bár összetett - számítási módszer kialakítására korlátozódik.

73 Hozzá kell tenni, hogy 2005. április 20-i ülésén a testület anélkül hatalmazta fel három tagját egy ilyen számítási módszer feltételeinek a meghatározására, hogy egyidejűleg új elvi döntések elfogadásának vagy a 60/2004 rendeletben szereplő elvi döntések célszerűségi felülvizsgálatának lehetőségét biztosította volna számukra, ahogy az a Bizottság 1698. ülésének jegyzőkönyvéből következik.

74 Az említett ülésen ugyanis a testület mindenekelőtt Fischer Boel közleményét hagyta jóvá. Márpedig az e közlemény mellékletét képező és a testület által azzal együtt jóváhagyott módszertani dokumentum korántsem hatalmazza fel a megtámadott rendelet elfogadására felhatalmazott tagokat arra, hogy eltérjenek a 60/2004 rendeletben meghatározott elvi kérdésektől, inkább a döntéshozatalban biztosítja mérlegelési jogkörüket. Különösen a 60/2004 rendeletben szereplő többletek meghatározásának feltételeit írja elő, és bevezet egy egyértelmű szabályozást, amely alapján a többletek a termelés változásából adódnak, melyhez hozzá kell adni az import változását, és amelyből le kell vonni az export változását a 2003 májusától 2004 áprilisáig tartó időszak vonatkozásában, összevetve ezt az előző három év azonos időszakára vonatkozó ügyletek eredményével.

75 Bizonyos, hogy a szóban forgó módszertani útmutató a 60/2004 rendelet 6. cikke (1) bekezdésének c) pontjához illeszkedik, melynek értelmében az említett készletek meghatározása során a Bizottságnak figyelembe kell vennie a készletek képzésében szerepet játszó feltételeket. Ennek alapján a Fischer Boel közleményének mellékletét képező módszertani útmutató 2. pontja (3) bekezdésének b) pontja utal arra, hogy a rendes átvihető készlet meghatározását illetően elfogadható bizonyos mértékű rugalmasság. Ez a megállapítás azonban semmiképp sem jogosítja fel a Bizottság felhatalmazott tagjait arra, hogy egyes tagállamok többletét a 60/2004 rendeletben előírt módtól eltérően számítsák ki. A Bizottság felhatalmazott tagjai kizárólag arra jogosultak, hogy bizonyos mértékben rugalmasan értékeljék az említett tagállamok által rendelkezésre bocsátott számviteli adatokat, amely rugalmasság oly módon teszi lehetővé meglévő készleteik felbecsülését, hogy kizárja a számításból azokat a többletkészleteket, melyek létezése nem köthető ezen államok Európai Unióhoz való csatlakozásához kapcsolódó spekulációhoz, továbbá nem jár a piaci zavar kockázatával.

76 Ezenkívül Fischer Boel közleménye kidolgozott választ ad az Észt Köztársaság által annak bizonyítására hangsúlyozott érvekre, hogy a háztartási készleteket olyan körülmények között képezték, melyek indokolják az érintett mennyiségek felülvizsgálatát a 60/2004 rendelet 6. cikke (1) bekezdésének c) pontja alapján. Ha igaz, hogy a Bizottság felhatalmazott tagjai - megbízásuk alapján - utólag valóban kapcsolatot tarthattak az új tagállamokkal abból a célból, hogy e tekintetben ismét megvizsgálják azok érveit, abból nem kevesebb következik, mint hogy az említett közleményt a testület egyértelműen jóváhagyta, így a szóban forgó tagok az abban meghatározott irányvonalakat nem hagyhatták figyelmen kívül, és következésképpen a háztartási készleteket csak az említett közleményben nem szereplő tényezők alapján zárhatták ki a többletek kiszámításból, amit nem tettek meg.

77 Ha egyébként igaz is, hogy a Bizottság felhatalmazott tagjai - megbízásuk alapján - utólag valóban kapcsolatot tarthattak az új tagállamokkal abból a célból, hogy e tekintetben ismét megvizsgálják azok érveit, attól még a testület - a helyzettől függően - fenntartotta a maga számára a végső döntés elfogadásának lehetőségét, amit csak úgy lehet értelmezni, hogy egy olyan helyzetre utal, amelyben a Fischer Boel közleményében kifejtett megközelítéstől eltérő megközelítést kellene követni. Mindenesetre e megközelítés megváltoztatására nem került sor.

78 Végül mindenképpen ki kell emelni, hogy a kollegialitás elvét tiszteletben tartva el kell ismerni a Bizottság hatáskörét arra, hogy egyes tagjait megbízza a számítási módszer kialakításával - bármennyire összetett legyen is az - egy mezőgazdasági termék egyes tagállamok területén lévő mennyiségeinek meghatározása tekintetében, mivel egyébként komolyan csorbulhatna a közös agrárpolitika hatékony irányítására vonatkozó képessége, mely terület az információk egyidejű és gyors kezelését igényli a termékek, készletek és a megtámadott rendelet alapján elvégzett számításokhoz hasonló számításokból származó más kapcsolódó változók vonatkozásában.

79 Következésképpen a jelen jogalapot el kell utasítani.

III - A 60/2004 rendelet megsértésére alapított második jogalapról

80 Az Észt Köztársaság hangsúlyozza, hogy a megtámadott rendeletet a 60/2004 rendelet megsértésével fogadták el. E tekintetben két érvre hivatkozik, melyek két külön részre osztva ismertethetők. Először azt állítja, hogy a 60/2004 rendelet nem teszi lehetővé a többlet számítása során a háztartási készletek beszámítását. Másodszor azt állítja, hogy a Bizottság, mivel az észt többlet meghatározása során nem vette figyelembe a rá jellemző különleges körülményeket, megsértette a 60/2004 rendelet 6. cikke (1) bekezdésének c) pontját.

81 Előzetesen azonban a felek a 60/2004 rendeletnek a megtámadott rendeletre vonatkozó kényszerítő jellegét illetően ellentétes véleményen vannak. Mivel a jogalap jellege ettől a kérdéstől függ, azt az előző pontban említett két rész vizsgálata előtt kell tárgyalni.

A - A 60/2004 rendeletnek a megtámadott rendeletre vonatkozó kényszerítő jellegéről

1. A felek érvei

82 Az Észt Köztársaság hangsúlyozza, hogy mivel a 60/2004 rendelet a megtámadott rendelet jogalapja, az előbbi megsértésének az utóbbi megsemmisítését kell eredményeznie akkor is, ha azokat ugyanaz az intézmény fogadta el (a Bíróság 38/70. sz. Deutsche Tradax ügyben 1971. március 10-én hozott ítélete [EBHT 1971., 145. o.] és a 118/77. sz., ISO kontra Tanács ügyben hozott ítélete [EBHT 1979., 1277. o.]), ebből a szempontból lényegtelen, hogy ugyanazon eljárás szerint fogadta el őket.

83 A Bizottság elismeri, hogy a megtámadott rendelet a 60/2004 rendeleten alapul, úgy véli azonban, hogy jogszerűen tér el annak rendelkezéseitől, mivel e két rendeletet ugyanaz az intézmény fogadta el ugyanazon eljárás szerint, ellentétben azokkal az aktusokkal, melyek az Észt Köztársaság által hivatkozott ítélkezési gyakorlat alapjául szolgáltak. Végül azt is tekintetbe kell venni, hogy a megtámadott rendelet akkor is közvetlenül a csatlakozási okmányt hajtja végre, ha a 60/2004 rendelet 6. cikkén alapul, mivel e jogalap választása az alkalmazandó eljárást nem befolyásolta (a Bíróság C-491/01. sz., British American Tobacco [Investments] és Imperial Tobacco ügyben 2002. december 10-én hozott ítéletének [EBHT 2002., I-11453. o.] 93-98. pontja).

2. Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

84 Meg kell említeni, hogy a megtámadott rendelet elfogadásával a Bizottság nem egy elméleti számítási műveletet alkalmazott, hanem a 60/2004 rendelet 6. cikkének (1) bekezdését hajtotta végre, amely alapján minden új tagállam számára meg kellett határoznia a többletet. E rendelet előírja az így meghatározott mennyiségek eltávolításának módját, valamint az eltávolítás elmaradásának az új tagállamokra gyakorolt következményeit is, ez utóbbit csak abban az esetben, ha ezeket a mennyiségeket a rendelet rendelkezéseivel összhangban határozták meg. Végül a 60/2004 rendelet említésre kerül a megtámadott rendelet jogalapjai között, továbbá annak (1)-(3) preambulumbekezdésében is. Ilyen körülmények között arra kell következtetni, hogy a megtámadott rendelet a 60/2004 rendelet végrehajtási aktusának minősül. Márpedig, ahogy azt az Észt Köztársaság hangsúlyozza, a Bíróság a fenti 82. pontban hivatkozott Deutsche Tradax ügyben hozott ítélet 10. pontjában arra a következtetésre jutott, hogy nem fogadható el, hogy egy alaprendeletből származó, annak egyik rendelkezésében szereplő felhatalmazás alapján elfogadott végrehajtási rendelet eltérjen e rendelet rendelkezéseitől.

85 Ahogy azt a Bizottság is megállapítja, bizonyos, hogy az említett ítéletben a Bíróság két, a Tanács által különböző eljárások alapján elfogadott rendeletről nyilatkozott, az elsőt az Európai Közösségek Közgyűlésével történt egyeztetés után, a másodikat egyeztetés nélkül fogadták el. Az ebben az ítéletben kialakított szabály azonban a jelen ügyben is teljes egészében alkalmazható.

86 Először ugyanis ki kell emelni, hogy a fent említett következtetés alátámasztása érdekében a Bíróság egyáltalán nem hivatkozott a két döntéshozatali eljárásra.

87 Másodszor az említett következtetés ezután bekerült az ítélkezési gyakorlatba, anélkül hogy a megkeresett bíróság az előtte vitatott aktusok döntéshozatali eljárásainak különbözőségét vagy azonosságát felvetette volna (lásd ebben az értelemben a fenti 82. pontban hivatkozott ISO kontra Tanács ügyben hozott ítélet 46. pontját, a Bíróság C-179/97. sz., Spanyolország kontra Bizottság ügyben 1999. március 2-án hozott ítéletének [EBHT 1999., I-1251. o.] 20. pontját, valamint az Elsőfokú Bíróság T-46/90. sz., Devillez és társai kontra Parlament ügyben hozott ítéletének [EBHT 1993., II-699. o.] 25. pontját).

88 Harmadszor a Bíróság semmisített már meg alaprendeletet elfogadó intézmény által elfogadott rendeletet is a Bizottság által előterjesztett érveléssel ellentétes indokok alapján.

89 A fenti 82. pontban hivatkozott ISO kontra Tanács ügyben hozott ítéletben ugyanis a Bíróság megsemmisített egy, egyes Japánból behozott termékekre végleges dömpingellenes vámot előíró tanácsi rendeletet, többek között elutasítva a Tanács azon érvét, mely szerint a szóban forgó rendelet közvetlenül az EK-Szerződés 113. cikkén (a módosítást követően jelenleg az EK 133. cikk) alapuló és az alaprendelet, azaz az Európai Gazdasági Közösségben tagsággal nem rendelkező országok által folytatott dömping, illetve az azok által nyújtott prémiumok és szubvenciók elleni védelemről szóló, 1968. április 5-i 459/68/EGK tanácsi rendelet (HL L 103., 38. o.) rendelkezéseitől független, sui generis intézkedés volt. A Bíróság megállapította, hogy egy ilyen érv nem veszi figyelembe azt a körülményt, hogy a vonatkozó dömpingellenes rendelet elfogadását eredményező eljárást teljes egészében a fent hivatkozott alaprendeletben előírt módon folytatták le, és ebből arra következtetett, hogy a Tanács, miután az EK-Szerződés 113. cikke egyik célkitűzésének végrehajtása érdekében elfogadott egy általános rendeletet, az így meghatározott szabályoktól nem térhet el azok egyedi esetekben való alkalmazása során (az ítélet 46. pontja).

90 Márpedig a dömping esetén alkalmazandó, az EK-Szerződés 113. cikkében szereplő kereskedelempolitikai védintézkedések elfogadása érdekében előírt eljárás az említett rendelkezés (4) bekezdésében szerepel, amelynek értelmében a Tanács minősített többséggel határoz. A 459/68 rendelet 17. cikke (1) bekezdésének és (2) bekezdése a) pontjának együttes olvasatából továbbá az következik, hogy ha a végkövetkeztetésként megállapított tények, valamint az említett rendelet egyéb rendelkezéseinek megfelelően lefolytatott vizsgálat dömpingre és az ezzel okozott kárra utalnak, valamint ha a Közösség érdekei közösségi szintű intézkedést tesznek szükségessé, a Bizottság a releváns bizottságban kifejtett álláspontok meghallgatását követően javaslatot tesz a Tanácsnak, és a szóban forgó dömpingellenes rendeletet a Tanács adott esetben minősített többséggel fogadja el.

91 Ebből következik, hogy a Tanács minősített többséggel fogadta el a szóban forgó dömpingellenes rendeletet, még akkor is, ha az említett rendeletet egyéb eljárási aktusok előzték meg, és ugyanígy kellett volna eljárni a 459/68 rendelet módosítása esetében is, ami kizárja a Bizottság érvelésének megalapozottságát.

92 E következtetést nem vonja kétségbe az a tény sem, hogy a fenti 82. pontban hivatkozott ISO kontra Tanács ügyben hozott ítéletben a Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a Tanács az egyik egyedi esetben figyelmen kívül hagyta az általános szabályok alkalmazását, még akkor is, ha megállapítható, hogy a megtámadott rendelet a 60/2004 rendelet általános szabályait nem egy adott ügyet illetően hajtja végre, hanem az összes olyan helyzetet illetően, amelyek során e szabályokat alkalmazni kell.

93 A fenti 82. pontban hivatkozott ISO kontra Tanács ügyben hozott ítéletben a Bíróság ugyanis kimondta, hogy a Tanács, miután az EK-Szerződés 113. cikke egyik célkitűzésének végrehajtása érdekében elfogadott egy általános rendeletet, az így megállapított szabályoktól azok egyedi esetekben való alkalmazása során nem térhet el, két okból. Ez a két ok, hogy egy ilyen eltérés lehetővé tétele egyrészt megzavarná a közösségi jogalkotás rendjét, másrészt pedig sértené a jogosultak törvény előtti egyenlőségét. Márpedig, ha a második ok feltételezi, hogy a végrehajtási rendelet egy adott időszakban számos címzettre alkalmazható, ez nem érvényesül az első okkal kapcsolatban, ami a jelen ügyben teljesen ellentétesen valósulhat meg.

94 Mindenképp meg kell jegyezni, hogy még ha a Bizottság érvelése pontos is volt, továbbá a 60/2004 rendeletben említett "készlet" fogalmát a megtámadott rendelet elfogadása során módosítani lehetett, a Bizottságnak meg kellett volna jelölnie azokat az okokat, amelyek a módosítást szükségessé tették. A Bizottság azonban meg sem kísérelt arra utalni, hogy egy ilyen indokolást adott volna, miközben többször is hivatkozik arra, hogy a 60/2004 rendeletet a megtámadott rendelet útján kívánja végrehajtani.

95 Ezenkívül a Bizottság feltevését, mely szerint úgy kell tekinteni, hogy a megtámadott rendelet közvetlenül a csatlakozási okmányt hajtja végre, mint megalapozatlant el kell utasítani. A Bizottság maga is elismeri, hogy az említett rendelet kifejezetten a 60/2004 rendelet 6. cikkén alapul, amit az a körülmény is igazol, hogy ez a rendelkezés a megtámadott rendelet bevezető hivatkozásaiban szerepel. Mivel a Bizottság azt a jogalapot választotta, amelyet a jelen ügyben a legmegfelelőbbnek ítélt, azaz a 60/2004 rendelet 6. cikkét, e rendelkezés alapján és különösen erre tekintettel kell a megtámadott rendelet jogszerűségét vizsgálni (analógia útján lásd az Elsőfokú Bíróság T-348/04. sz., SIDE kontra Bizottság ügyben 2008. április 15-én hozott ítéletének [EBHT 2008., II-625. o.] 69. pontját).

96 Végül meg kell jegyezni, hogy a Bizottság által az érvelése alátámasztása érdekében a fenti 83. pontban hivatkozott British American Tobacco (Investments) és Imperial Tobacco ügyben hozott ítélet nem erősíti meg a Bizottság érvelését. Az említett ítélet ugyanis egy olyan aktusra vonatkozik, amit két jogalap alapján fogadtak el. A Bíróság csak azt mondta ki, hogy bár a két jogalap egyike nem volt helytálló, a másik hivatkozott jogalap, mely alapján az említett aktust érvényesnek ítélte meg, lehetővé teszi a szóban forgó aktus elfogadását. Márpedig ez az érvelés a jelen ügyben nem alkalmazható.

97 Arra kell tehát következtetni, hogy a megtámadott rendelet jogszerűsége különösen attól függ, hogy e rendelet tiszteletben tartja-e a 60/2004 rendelet rendelkezéseit, mely alapján azt elfogadták. A jelen jogalap két részét e következtetés fényében kell vizsgálni.

B - Az első részről

98 Az Észt Köztársaság hangsúlyozza, hogy a 60/2004 rendelet 6. cikke kizárólag a kereskedelmi szereplők birtokában és nem a háztartási készletekben lévő cukor alapján számított többlet megszüntetésének kötelezettségét írja elő. Ezen, a Bizottság által vitatott feltevés alátámasztása érdekében az Észt Köztársaság második jogalapjának az első részét öt alpontra osztja, amelyeket külön kell vizsgálni.

1. A "készlet" fogalmának jelentéséről

a) A felek érvei

99 Az Észt Köztársaság szerint a 60/2004 rendelet 6. cikke (1) bekezdésének megfogalmazása kizárja a háztartási készleteket a többlet számításából.

100 A "készlet" fogalmának meghatározása, azaz "felhalmozott tartalék és készlet; különösen: az eladó vagy gyártó raktárában tárolt élelmiszerek" ugyanis kizárólag a piaci szereplők birtokában lévő mennyiségekre utal. Ugyanakkor az Eurostat (Európai Közösségek Statisztikai Hivatala) "Concepts and Definitions Database" (fogalmak és kifejezések adatbázisa) a kiskereskedőket és a háztartásokat nem tartalmazza.

101 A cukorpiac közös szervezéséről szóló rendeletben szereplő "készlet" fogalom használata egyébként kizárja a háztartásokat, amint azt a cukor tárolási költségeinek kiegyenlítésére vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 1978. augusztus 18-i 1998/78/EGK bizottsági rendelet (HL L 231., 5. o.) 1. cikkének (2) bekezdése, a cukorágazat minimális készletei rendszerének részletes szabályairól szóló, 189/77/EGK bizottsági rendelet (HL L 25., 27. o.) 1. cikke, a cukorágazat piacainak közös szervezéséről szóló, 2038/1999/EK tanácsi rendelet (HL L 252., 1. o.) 8. és 12. cikke, valamint az 1260/2001/EK tanácsi rendelet III. melléklete IX. pontja (1) bekezdésének b) pontja vagy ez utóbbi rendelet 10. cikkének (4) bekezdése mutatja. E meghatározás a Bizottság "Forecast balance sheet 2006/2007 of the Sugar Management Committee" (a Cukorpiaci Irányítóbizottság 2006/2007. évi előzetes mérlege) című munkadokumentumának 7. pontjából is kitűnik.

102 Márpedig a rendszertani értelmezés elvének megfelelően egy adott kifejezést - eltérő rendelkezés hiányában - azonos módon kell értelmezni, a csatlakozási okmány IV. melléklete 4. pontjának (2) bekezdése pedig mindenesetre úgy rendelkezik, hogy a rendes átvihető készlet fogalmát az egyes közös piacszervezések külön feltételei alapján kell meghatározni.

103 Hangsúlyozni kell azt is, hogy egy adott fogalomnak a közösségi jog térségén belül különleges jelentése lehet (a Bíróság 283/81. sz., Cilfit és társai ügyben 1982. október 6-án hozott ítéletének [EBHT 1982., 3415. o.] 19. pontja), és hogy ugyanazon a jogterületen belül a Bíróság a különböző rendelkezésekben szereplő fogalmakat azonos módon értelmezi (a Bíróság 53/81. sz. Levin-ügyben hozott ítéletének [EBHT 1981., 1035. o.] 6. és azt követő pontjai).

104 Végül az Észt Köztársaság úgy véli, hogy egy érvelésével ellentétes értelmezés arra az eredményre vezetne, hogy a "készlet" fogalmába beletartozna a rendesen a "fogyasztás" fogalma alá tartozó, vagyis a háztartások számára használat céljából értékesített cukor is. A 60/2004 rendelet 6. cikkének (1) bekezdése esetében a "fogyasztás" és a "készlet" fogalmak mégis ugyanabban a bekezdésben szerepelnek, és kevéssé valószínű, hogy a Bizottság mindkét kifejezést használta volna, ha a második magában foglalja az elsőt, mivel az feleslegessé tenné a "fogyasztás" fogalmát, amely minden bizonnyal a maradék cukor fogyasztók általi megvásárlásának és nem elfogyasztásának a megfelelője.

105 A Bizottság vitatja az Észt Köztársaság érveit.

b) Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

106 Előzetesen hangsúlyozni kell, hogy a 60/2004 rendelet által megvalósítani kívánt többletek eltávolításának elvét egy elsődleges jogi norma állapítja meg, vagyis a csatlakozási okmány IV. melléklete 4. pontjának (2) bekezdése, amelyre az említett rendelet (7) preambulumbekezdése is hivatkozik, és amelyben a "készlet" fogalma központi helyet tölt be. Úgy kell tekinteni tehát, hogy a 60/2004 rendeletben említett "készlet" fogalma a csatlakozási okmány IV. melléklete 4. pontja (2) bekezdésének "készlet" fogalmából következik.

107 Az Észt Köztársaság úgy véli, hogy az így meghatározott "készlet" fogalmát - a kereskedelmi szereplők által felhalmozott készletekre korlátozva - szűken kell értelmezni, ezzel szemben a Bizottság tág értelmezést javasol, amely magában foglalja a háztartási készleteket is.

108 Ugyanakkor sem a Bizottságnak, sem az Észt Köztársaságnak nem áll módjában, hogy olyan dokumentumra támaszkodjon, amely bizonyítja, hogy a csatlakozási okmány alkotóinak vagy a Bizottságnak szándékában állt a "készlet" fogalmának olyan jelentést tulajdonítani, amelyre hivatkoznak.

109 Valamely rendelkezés alkotóinak szándékát világosan tükröző előkészítő munkák hiányában a közösségi bíróság egyedül a szöveg tartalmára tud támaszkodni, ahogyan az megállapításra került, és csak olyan értelmet tulajdoníthat neki, amely e szöveg szó szerinti és logikai értelmezéséből következik (lásd ebben az értelemben a Bíróság 15/60. sz., Simon kontra Bíróság ügyben 1961. június 1-jén hozott ítéletének [EBHT 1961., 223. o.] 244. pontját). Meg kell tehát vizsgálni a fent hivatkozott kifejezés szokásos értelmét annak eldöntése érdekében, hogy az összeegyeztethető-e a Bizottság vagy az Észt Köztársaság által javasolt értelemmel.

110 Valamely rendelkezés szó szerinti értelmezése során figyelembe kell venni azt, hogy a közösségi jogszabályokat több nyelven szövegezték meg, és hogy a különböző nyelvi változatok egyaránt hitelesek. Így valamely közösségi jogi rendelkezés értelmezése maga után vonja a különböző nyelvi változatok összehasonlítását (a fenti 103. pontban hivatkozott Cilfit és társai ügyben hozott ítélet 18. pontja és az Elsőfokú Bíróság T-22/02. és T-23/02. sz., Sumitomo Chemical és Sumika Fine Chemicals kontra Bizottság egyesített ügyekben 2005. október 6-án hozott ítéletének [EBHT 2005., II-4065. o.] 42. pontja).

111 E tekintetben meg kell állapítani, hogy a szóban forgó jogi aktusok különböző nyelvi változataiban a "készlet" fogalmának nincsen egyértelmű jelentése.

112 Így a csatlakozási okmány és a 60/2004 rendelet francia és angol változata a "stock" kifejezést használja. A spanyol, olasz, lengyel és észt változatokban használt kifejezések az "existencias", a "scorta", a "zapas" és a "varu".

113 Mindezen kifejezések szokásos jelentésének vizsgálata rámutat arra, hogy az olasz, a lengyel és az észt nyelvben a "készlet" kifejezés megkülönböztetés nélkül használható mind a kereskedelmi szereplők, mind a háztartások által felhalmozott készletek vonatkozásában. Az angol, a francia és a spanyol nyelvben az említett kifejezést leginkább a kereskedelmi nyelv használja, azonban ugyanúgy vonatkozhat a háztartások által felhalmozott készletekre is.

114 Következésképpen a csatlakozási okmány és a 60/2004 rendelet különböző nyelvi változatainak elemzése során mind a Bizottság, mind az Észt Köztársaság érvelése bizonyos támogatást nyer, a Bizottságé azonban elfogadhatóbbnak minősül.

115 Ezenkívül hangsúlyozni kell, hogy valamely közösségi jogi rendelkezés értelmezéséhez nemcsak e rendelkezés szavaira kell figyelemmel lenni, hanem szövegösszefüggésére és annak a rendeletnek a céljaira is, amelynek részét képezi (a Bíróság 292/82. sz. Merck-ügyben 1983. november 17-én hozott ítéletének [EBHT 1983., 3781. o.] 12. pontja), valamint a közösségi jog rendelkezéseinek összességére is (a fenti 103. pontban hivatkozott Cilfit és társai ügyben hozott ítélet 20. pontja, továbbá a fenti 110. pontban hivatkozott Sumitomo Chemical és Sumika Fine Chemicals kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 47. pontja).

116 Különösen arra kell emlékeztetni, hogy még ha a különböző nyelvi változatok tartalmaznak is olyan elemeket, amelyek látszólag alátámasztanak egy adott értelmezést, amennyiben valamely szöveg egésze kétértelmű marad, a vitatott szavak funkcióját mindig a szóban forgó szabályozás célkitűzéseinek fényében kell vizsgálni (lásd ebben az értelemben a Bíróság 803/79. sz. Roudolff-ügyben 1980. június 19-én hozott ítéletének [EBHT 1980., 2015. o.] 7. pontját).

117 Mivel a "készlet" fogalmának használata nem mentes bizonyos kétértelműségtől, ezért azt a 60/2004 rendelet célkitűzései alapján kell értelmezni, amelynek a többletek eltávolítását illetően meg kell egyeznie a csatlakozási okmány IV. melléklete 4. pontja (2) bekezdésének célkitűzéseivel.

118 A hivatkozott okmány IV. melléklete 4. pontjának (2) bekezdésével kapcsolatban hangsúlyozni kell, hogy a C-179/00. sz. Weidacher-ügyben 2002. január 15-én hozott ítéletében (EBHT 2002., I-501. o.) a Bíróság az Osztrák Köztársaságot, a Finn Köztársaságot és a Svéd Királyságot (a továbbiakban: az 1995-ben csatlakozott új tagállamok) terhelő kötelezettséggel kapcsolatban megállapította, hogy a fent hivatkozott államok az Európai Unióhoz 1995-ben történt csatlakozásukat követően (a továbbiakban: az 1995. évi csatlakozás) saját költségükön kötelesek eltávolítani azokat a területükön található szabad forgalomban lévő mezőgazdasági készleteket, amelyek meghaladják az Osztrák Köztársaság, a Finn Köztársaság és a Svéd Királyság csatlakozásának feltételeiről, valamint az Európai Unió alapját képező szerződések kiigazításáról szóló módosított okmány (HL 1994. C 241., 9. o.; a továbbiakban: az 1994. évi csatlakozási okmány) 145. cikkének a csatlakozási okmány IV. melléklete 4. pontja (2) bekezdésének szövegéhez nagyon hasonlító (2) bekezdése szerinti, rendes átvihető készlet mennyiségeként tekintetbe vehető mennyiséget. A Bíróság így arra a következtetésre jutott, hogy az 1994. évi csatlakozási okmány alkotói úgy gondolták, hogy az 1995-ben csatlakozott új tagállamokban meglévő, közös mezőgazdasági piacszervezés által érintett termékek rendellenes készletei - különösen az árképzésre gyakorolt hatásuk miatt - az e szervezés által előírt mechanizmusok rendes működését érintő zavar forrását képezik (az ítélet 20. és 21. pontja).

119 Ebből következik, hogy a csatlakozási okmány IV. melléklete 4. pontja (2) bekezdésének a célja elsősorban - ami a cukrot illeti - a cukorpiac közös szervezése által előírt mechanizmusok rendes működését érintő bármely zavarnak, különösen az árképzésre hatást gyakorló, és az új tagállamokban az Európai Unióhoz való csatlakozásukat megelőzően felhalmozott, rendellenes cukormennyiségek által kiváltott zavaroknak az elkerülése.

120 Meg kell tehát vizsgálni, ahogyan arra a Bizottság is hivatkozik, hogy a jelentős háztartási készletek csatlakozást megelőző képzése az új tagállamokban a cukorpiac közös szervezési mechanizmusai zavarának lehetséges forrását képezi-e.

121 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a cukorpiac közös szervezése, ahogy az a fenti 1-6. pontban kifejtettekből következik, lényegében egy tagállami kvótabeszámítási rendszeren alapul, olyan kvótákon, mely kvótákat a tagállamnak magának kell a területén lévő termelők között szétosztania.

122 E kvótákat elsősorban a belföldi kereslet előirányzatai alapján határozzák meg, amely a tagállamok előző évek adatai alapján becsült fogyasztásának összegzéséből adódó számérték. Márpedig a rendellenes módon képzett háztartási készletek létezése az említett államok közül egy vagy több államban alkalmas arra, hogy jelentős eltérést okozzon az említett kvóták és a ténylegesen elfogyasztott mennyiségek között. E tagállamok háztartásai ugyanis szokásos fogyasztásuk során a tárolt mennyiségekkel helyettesítik azokat a mennyiségeket, melyeket közösségi piaci áron szereznének be, és amelyek olyan mennyiségek közé tartoznának, melyek termelését a Bizottság A és B kvóta formájában engedélyezte, és melyek árát a cukorpiac közös szervezése biztosítja.

123 Az említett, a piacon nem megvásárolt mennyiségek intervenciós árát egyedül a közösségi intervenciós mechanizmusok működtetése útján, az említett mennyiségek garantált áron történő felvásárlásával vagy exportjuk export-visszatérítési intézkedések általi ösztönzésével lehet biztosítani.

124 A garantált áron történő felvásárlást illetően meg kell jegyezni, hogy az 1260/2001 rendelet 7. cikkének (1) bekezdése értelmében a cukortermelő tagállamok által kijelölt intervenciós hivatal a gazdasági év teljes időtartama alatt az említett cikk (5) bekezdésével összhangban meghatározandó feltételek szerint köteles felvásárolni a számára felkínált, a Közösség területén begyűjtött cukorrépából vagy cukornádból előállított, kvóta alá tartozó fehér- és nyerscukrot, amennyiben az ajánlattevő és az említett hivatal előzetesen a szóban forgó cukor vonatkozásában raktározási szerződést kötött.

125 Az 1260/2001 rendelet (36) preambulumbekezdése emlékeztet arra, hogy az említett rendelet alkalmazásából fakadó kötelezettségek teljesítése során a tagállamok részéről felmerült költségeket a közös agrárpolitika finanszírozásáról szóló, 1999. május 17-i 1258/1999/EGK tanácsi rendelet (HL L 160., 103. o.; magyar nyelvű különkiadás 3. fejezet, 25. kötet, 414. o.) 2. cikke értelmében - amely a közös agrárpolitika finanszírozásáról szóló, 1290/2005/EK tanácsi rendelet (HL L 209., 1. o.) hatálybalépéséig, ennélfogva a jelen ügy tényeire is alkalmazandó - a Közösség viseli. Többek között az említett rendelkezés alapján, a mezőgazdasági piac közös mezőgazdasági piacszervezés keretében történő szabályozására irányuló beavatkozásokat az Európai Mezőgazdasági Garanciaalap (EMGA) "Garancia" fejezete alapján finanszírozzák. Következésképpen a cukormennyiségek intervenciós hivatalok általi felvásárlása bizonyos mértékű kárt okoz a közösségi költségvetés száma.

126 Az alkalmazandó visszatérítések által ösztönzött exportot illetően az 1260/2001 rendelet 15. cikke (1) bekezdése a) és b) pontjának olvasata arra enged következtetni, hogy - mint az a fenti 6. pontban megállapításra került - az adott gazdasági évre vonatkozó A és B cukor termelésére vonatkozó előrejelzést, valamint az említett gazdasági év során a Közösségben történő fogyasztásra értékesített cukor mennyiségére vonatkozó előrejelzés között fennálló különbséget elvileg a szóban forgó gazdasági év vége előtt exportálják.

127 Következésképpen minden A és B kvóta alapján termelt és az új tagállamokban eltávolításra nem került többletek miatt forgalomba nem hozott cukormennyiséget elvileg a Közösségen kívülre kell exportálni. Az ilyen exportot megvalósító piaci szereplők az 1260/2001 rendelet 27-30. cikke alapján export-visszatérítésre lehetnek jogosultak, amit az említett rendelet 15. és 16. cikke alapján a termelők térítenek meg. Az említett termelőknek tehát az 1260/2001 rendelet 15. cikke (3)-(5) bekezdésével összhangban termelési illeték megfizetésével, és - amennyiben ez utóbbi eszköz nem elegendő e tekintetben - az említett rendelet 16. cikkével összhangban kiegészítő illeték megfizetésével kell támogatniuk az exportból származó veszteségeket.

128 Másfelől a termelőknek így okozott gazdasági kár ellentétes a cukorpiac közös szervezésének egyik célkitűzésével, mivel az 1260/2001 rendelet (2) preambulumbekezdése szerint a cukorpiac megszilárdítását szolgáló intézkedések célja különösen a Közösség cukorrépa- és cukornád-termelői számára a foglalkoztatottságuk és életszínvonaluk biztosításához szükséges garanciák fenntartása, amihez az intervenciós árat olyan szinten kell rögzíteni, amely számukra - a fogyasztók érdekeit is figyelembe véve - méltányos jövedelmet biztosít.

129 Az előbbiekből következik, hogy az új tagállamok Európai Unióhoz való csatlakozását követően - azokban a tagállamokban, ahol ilyenek léteznek - a háztartási készletek azon mennyiségek helyébe állítása, amelyeket a háztartások a közös piacon vásároltak volna meg, veszélyeztetné a cukorpiac közös szervezésének stabilitását és finanszírozását, és abban jelentős zavart idézne elő.

130 A fent hivatkozott zavar súlyosságát nem szabad alábecsülni. Amennyiben ugyanis a 60/2004 rendelet értelmében a háztartási készleteket ki kellene zárni a "készlet" fogalmából, azon új tagállamok állampolgárainak, amelyekben a cukor ára egyértelműen a közösségi ár alatt van, érdekükben állna, hogy a lehető legnagyobb készleteket halmozzák fel annak érdekében, hogy késleltessék a cukorpiac közös szervezésének az árszínvonalra gyakorolt következményeit a lakóhelyük szerinti tagállamban. Amennyiben a cukor ára valamennyi új tagállamban alacsonyabb vagy jelentősen alacsonyabb a közösségi árnál, az Észt Köztársaság által javasolt értelmezés kedvező környezetet teremtene a háztartási készletek nagyobb felhalmozása számára, ami a cukorfogyasztás jelentős csökkenéséhez, sőt egyes esetekben annak megszűnéséhez vezetne az említett államokban az utóbbiak Európai Unióhoz való csatlakozását közvetlenül követő időszakban.

131 Ezzel kapcsolatban ki kell emelni, hogy az engedélyezett kvóták és a csatlakozást követő közösségi fogyasztás közötti eltérést a közösségi termelők számára előírt kvóták korlátozásával nem lehet elkerülni annak érdekében, hogy figyelembe vegyék a rendellenesen csökkentett fogyasztást, amelyre a jelentős háztartási készletet felhalmozó vagy arra képes tagállamok részéről számítani lehet.

132 Valójában az 1260/2001 rendelet logikájának megfelelően a termelési kvótákat egyszer határozzák meg a hivatkozott rendelet hatályának teljes időtartamára a rendelet 11. cikkének (2) bekezdése alapján, és ez az említett rendelet elfogadásának a csatlakozást jóval megelőző időpontja. Következésképpen, mivel a régi tagállamok számára a kvótákat már szétosztották, a közösségi termelés előre látható kereslethez való igazításának egyetlen módja az volna, ha az új tagállamok kvótája alacsonyabb lenne, mint amit akkor adtak volna nekik, ha az említett államok fogyasztása a csatlakozást közvetlenül követő időszakban az utóbbi gazdasági évekhez képest rendesnek minősült volna.

133 Márpedig az új tagállamoknak adott termelési kvótákat a csatlakozási okmány II. melléklete 32. pontjának c) és d) pontja egy olyan időpontban rögzíti, amikor még nem volt ismert az új tagállamokban képzett háztartási készletek nagysága, mivel e készleteket egészen az utóbbi államok Európai Unióhoz való csatlakozásának időpontjáig fel lehetett halmozni.

134 A közösségi kvóták rendellenes módon csökkentett kereslet alapján történő kiszámítása az új tagállamokban egyébként csak késleltetné a cukorpiac közös szervezésének teljes körű alkalmazását azon termelők kárára, amelyek foglalkoztatottságának és életszínvonalának megóvására a cukorpiac közös szervezése az 1260/2001 rendelet (2) preambulumbekezdésének egyértelmű megfogalmazása szerint törekszik. Márpedig a csatlakozási okmány 2. és 10. cikkéből következik, hogy az a közösségi jogi rendelkezéseknek az új tagállamokra való azonnali és teljes alkalmazásának elvén alapul, és az eltérések csak abban az esetben elfogadottak, amennyiben azokat az átmeneti rendelkezések kifejezetten előírják (analógia útján lásd a Bíróság 258/81. sz., Metallurgiki Halyps kontra Bizottság ügyben 1982. december 9-én hozott ítéletének [EBHT 1982., 4261. o.] 8. pontját és a C-233/97. sz. KappAhl-ügyben hozott ítélet [EBHT 1998., I-8069. o.] 15. pontját).

135 Végül ki kell emelni ezenfelül, hogy az Észt Köztársaság által a megtámadott rendelet elfogadását megelőző időszakban a Bizottságnak megküldött angol nyelvű dokumentumokban maga az Észt Köztársaság is többször "készletként" hivatkozik a háztartási készletekre.

136 Meg kell tehát állapítani, hogy a 60/2004 rendelet és a csatlakozási okmány IV. melléklete 4. pontjának (2) bekezdése alapján a "készlet" fogalmát - az Észt Köztársaság érvelésével ellentétben - nem lehet úgy értelmezni, hogy az főszabály szerint nem tartalmazza a háztartási készleteket.

137 Ezt a következtetést az Észt Köztársaság egyetlen állítása sem képes megcáfolni.

138 Először ugyanis, azzal az állítással kapcsolatban, mely szerint ugyanazon jogterületen belül a Bíróság a különböző rendelkezésekben szereplő fogalmakat azonos módon értelmezi, és a cukorpiac közös szervezésére vonatkozó rendeletek nem teszik lehetővé, hogy a háztartási készleteket is a készletek részének tekintsük - anélkül, hogy szükség lenne annak vizsgálatára, hogy a fent hivatkozott rendeletekben mindig a piaci szereplők által képzett készletekkel kapcsolatban használják-e a "készlet" fogalmát -, meg kell jegyezni, hogy egy rendelkezésben szereplő kifejezés annak megfelelő értelmezése, ahogyan ezt a kifejezést az azonos jogterülethez tartozó normákban használják, nem vezethet oda, hogy annak olyan jelentést tulajdonítsanak, amely nem egyeztethető össze annak a rendelkezésnek a céljával, amelyben szerepel, kockáztatva, hogy részben elenyészne e rendelkezés hatékony érvényesülése.

139 Másrészt, a közösségi bíróságok még soha nem hoztak döntést abban a kérdésben, hogy a cukorpiac közös szervezéséről szóló különböző rendeletekben említett "készlet" kifejezés csak a piaci szereplők által képzett készletekre alkalmazandó-e.

140 Végül, az Észt Köztársaság által hivatkozott rendelkezések nem alkalmasak arra, hogy érvelését alátámasszák.

141 Így az említett rendelkezések közül az első, azaz az 1998/78 rendelet 1. cikkének (2) bekezdése előírja: "(2) E rendelet alkalmazásában:

a) porcukor, tömbcukor és kandiscukor gyártója:

- akinek a tevékenysége kizárólag a közös vámtarifa szerinti 17.01, illetve 17.02. vtsz. alá tartozó, a feldolgozott cukorétól eltérő tulajdonságokkal rendelkező cukor feldolgozatlan cukorból történő előállítására irányul,

- akinek egy gazdasági évben az egyes hónapok végén megállapított átlagos készlete az engedélyezett üzletekben eléri a 200 tonnát;

b) szakosodott kereskedő:

- akinek az egyik fő tevékenysége a cukor-nagykereskedelem, és aki változatlan formában történő viszonteladás céljából egy gazdasági évben legalább 10000 tonna mennyiségű közösségi és/vagy preferenciális cukrot vásárol,

- aki nem foglalkozik cukor-kiskereskedelemmel,

- akinek egy gazdasági évben az egyes hónapok végén megállapított átlagos készlete az engedélyezett üzletekben eléri az 500 tonnát."

142 Ebből nem lehet arra következtetni, hogy e rendelkezés a "készlet" fogalmát kizárólag a piaci szereplők által felhalmozott készletekre korlátozza. Mivel az 1998/78 rendelet egy adott személyi kör számára hoz létre többek között egy raktározási költségek kiegyenlítésére szolgáló rendszert, érthető, hogy meghatározza azt a személyi kört, amely a szóban forgó kiegyenlítési rendszer alá tartozik. Mindebből nem következik azonban, hogy csak az így meghatározott személyi kör rendelkezhet készletekkel.

143 Az Észt Köztársaság által hivatkozott második rendelkezés, vagyis a 189/77 rendelet 1. cikke előírja: "(1) A minimális készlet: (2) Az 1488/76/EGK rendelet 1. cikkének a) pontja szerinti cukortermelést, valamint az (1) bekezdésben említett minimális készletet a 700/73/EGK rendelet 1. cikkének rendelkezései alapján határozzák meg."

- minden érintett hónapban folyamatosan rendelkezésre áll,

- nem tartalmazhat olyan cukrot, amely a 3330/74/EGK rendelet 31. cikkének rendelkezései értelmében átvihető, ameddig e cukor raktározásának költségeit nem térítik meg [...]

144 Ebből nem lehet arra következtetni, hogy e rendelkezés a "készlet" fogalmát kizárólag a piaci szereplők által felhalmozott készletekre korlátozza. A 189/77 rendelet egyébként a cukorágazat piacának közös szervezéséről szóló, 1974. december 19-i 3330/74/EGK tanácsi rendelet (HL L 359., 1. o.) 18. cikkére utal, amely a cukortermelők - és nem minden piaci szereplő - számára írja elő elsősorban a termelési kvótájuk alapján egy minimális készlet létrehozásának kötelezettségét. Márpedig az Észt Köztársaság nem fejti ki, hogy milyen indok alapján kellene arra következtetni, hogy ha egy közösségi jogi norma egy termék termelőit készletek létrehozására kötelezi, akkor egyedül az említett piaci szereplők hozhatnak létre készleteket.

145 Az Észt Köztársaság által hivatkozott harmadik és negyedik rendelkezés, vagyis a 2038/1999 rendelet 8. és 12. cikke előírja: "8. cikk (1) A jelen cikkben meghatározott feltételek alapján létrejön a raktározási költségeknek egy átalányösszegű térítést és ennek illeték útján történő finanszírozását tartalmazó pénzügyi elszámoló rendszere. (2) A Közösség területén begyűjtött cukorrépából vagy cukornádból előállított raktározásának költségeit átalánydíjas alapon a tagállamok térítik meg. A tagállamok illetéket szednek be a cukortermelőktől az alábbiak szerint: A térítés összege a Közösség egész területén azonos. Ezt az egységességi szabályt az illetékekre is alkalmazni kell. (3) A (2) bekezdés nem alkalmazható sem az ízesítő- vagy színező anyagot tartalmazó 1701 KN-kód alá tartozó cukorra, sem az ízesítő- vagy színező anyagot tartalmazó 21069059 KN-kódú szirupra. (4) A Tanács a Bizottság javaslatára minősített többséggel: (5) Az illeték összegét a 48. cikk szerinti eljárás alapján évente rögzítik. A jelen cikk alkalmazásának további feltételeit ugyanezen eljárás alapján határozzák meg. [...] 12. cikk (1) A Közösség egésze vagy egy része rendes ellátásának biztosítására tekintettel a Közösség európai területén állandó jelleggel kötelező egy minimális készlet fenntartása: Az első albekezdés a) pontjában említett cukor minimális készlete egy adott időpontban megegyezik az egyes cukoripari vállalkozások A kvótájának százalékos arányával, vagy az A cukor termelésük ugyanolyan százalékos arányával, amennyiben ez az A kvótánál kevesebb. A rögzített százalékos arány csökkenthető. Az első albekezdés b) pontjában említett cukor minimális készlete megegyezik egy vállalkozás által egy meghatározott időszak alatt finomított cukormennyiség százalékos arányával. (2) A Tanács a Bizottság javaslatára minősített többséggel, a jelen cikk végrehajtása érdekében meghatározza az általános szabályokat, és különösen az (1) bekezdés második albekezdésében említett időpontot és százalékos arányt, valamint az (1) bekezdés negyedik albekezdésében említett százalékos arányt és időszakot. Ugyanezen eljárás szerint az 1. cikk (1) bekezdésének f) és h) pontjában említett termékek vonatkozásában is előírható a minimális készlet fenntartására vonatkozó kötelezettséggel azonos kötelezettség. (3) A jelen cikk alkalmazásának feltételeit, és különösen az (1) bekezdés harmadik albekezdésében említett százalékos arány csökkentését a 48. cikkben előírt eljárás alapján kell meghatározni."

- fehér cukor,

- nyerscukor,

- kristályosodási szakasz előtt nyert szirup,

- kristályosodási szakasz feloldásával nyert szirup

- az előállított cukor egységnyi tömege alapján,

- az első albekezdésben említett kristályosodási szakasz előtt nyert és feldolgozatlanként értékesített szirup egységnyi tömege alapján.

a) a jelen cikk végrehajtása érdekében meghatározza az általános szabályokat;

b) a vonatkozó intervenciós árakkal egyidejűleg rögzíti a térítés összegét.

a) a Közösségben termelt répacukor;

b) a francia tengerentúli megyék területén termelt nádcukor, valamint a 40. cikkben említett preferenciális cukor vonatkozásában.

146 E rendelkezések tehát a cukor termelőire, nem pedig az ágazat valamennyi szereplőjére nézve írják elő többek között termelési kvótájuk, valamint a tényleges finomított mennyiség alapján a minimális készlet létrehozásának kötelezettségét. Márpedig, ahogyan azt a fenti 144. pontban jeleztük, az Észt Köztársaság nem fejti ki, hogy milyen indok alapján kellene arra következtetni, hogy ha egy közösségi jogi norma egy termék termelőit készletek létrehozására kötelezi, akkor egyedül az említett piaci szereplők hozhatnak létre készleteket.

147 Az Észt Köztársaság által hivatkozott ötödik rendelkezés, vagyis az 1260/2001 tanácsi rendelet III. melléklete IX. pontjának (1) bekezdése előírja: "A szerződések az eladónak fizetendő felárról abban az esetben rendelkeznek, amikor: [...]"

a) az egyik gazdasági évről a másikra történő átálláskor a répa ára megemelkedik; és

b) a cukor intervenciós árának a répa árának emelkedéséből fakadó emelésére nem az átállás időpontjában birtokolt készletre vonatkozó illetéktől függően kerül sor.

148 Márpedig ez a rendelkezés sem kifejezett, sem implicit módon nem határozza meg a "készlet" fogalmát, és nem korlátozza annak lehetséges alkalmazását a kizárólag a piaci szereplők által felhalmozott készletekre.

149 Az Észt Köztársaság által hivatkozott hatodik rendelkezés, vagyis az 1260/2001 tanácsi rendelet 10. cikkének (4) bekezdése az alábbiakat írja elő:

"A (3) bekezdés alkalmazása érdekében, a kvóták szerinti, garantált mennyiséget minden gazdasági évben október 1-jéig kell rögzíteni, a termelésre, behozatalra, fogyasztásra, raktározásra, átvitelre, az exportálható többletre és a 15. cikk (1) bekezdésének d) pontja értelmében vett önfinanszírozási rendszer által valószínűleg viselt, átlagos veszteségre vonatkozó előrejelzések alapján. Ha ezek az előrejelzések azt mutatják, hogy a szóban forgó gazdasági évre az exportálható többlet a Megállapodásban megállapított maximumnál nagyobb, akkor a garantált mennyiséget a 42. cikk (2) bekezdésben említett eljárásnak megfelelően a különbséggel csökkentik. A különbséget a cukor, az izoglükóz és az inulinszirup között - az egyes termékeknek a Közösség egészére vonatkozó A és B kvótája összege által képviselt százaléknak megfelelően - kell elosztani. Ezt az összeget azután le kell bontani tagállamra és termékre, az alábbi táblázatban szereplő, meghatározott együtthatók alkalmazásával [...]"

150 Márpedig meg kell állapítani, hogy ez a rendelkezés sem kifejezett, sem implicit módon nem határozza meg a "készlet" fogalmát, és nem korlátozza annak lehetséges alkalmazását a kizárólag a piaci szereplők által felhalmozott készletekre.

151 Végül az Észt Köztársaság nem ad magyarázatot arra, hogy a Bizottság 2006. február 16-i"Forecast balance sheet 2006/2007 of the Sugar Management Committee" című munkadokumentumának 7. pontja - amely, bár említi a "készlet" szót, csak egyetlen számadatot tartalmaz - mennyiben igazolja az érvelését.

152 Másrészt az Észt Köztársaság azon állításával kapcsolatban, mely szerint a 60/2004 rendelet 6. cikkének (1) bekezdése esetén ugyanabban a bekezdésben szerepel a "fogyasztás" és a "készlet" fogalma, és mely szerint kevéssé valószínű, hogy a Bizottság mindkét kifejezést használta volna, amennyiben a második magában foglalja az elsőt, meg kell állapítani, hogy itt téves állításról van szó.

153 Előzetesen meg kell állapítani ugyanis, hogy a 60/2004 rendelet 6. cikkének (1) bekezdése, melynek célja a "rendellenes készletek" fogalmának meghatározására, úgy rendelkezik, hogy a Bizottságnak egyéb tényezők mellett figyelembe kell vennie a cukor és az izoglükóz termelését, fogyasztását és készleteit. E rendelkezésből tehát az következik, hogy a készletek mennyisége olyan tényező, amit a rendellenes készletek meghatározása során figyelembe kell venni, a "készlet" kifejezés tehát része a meghatározandó fogalomnak és magának a meghatározásnak is. Függetlenül attól, hogy ez egy kevéssé pontos jogalkotói technikát tanúsíthat, azt sugallja, hogy a 60/2004 rendelet logikája alapján lehetséges a "fogyasztás" fogalmának a meghatározandó fogalomban és a "készlet" fogalmának meghatározásában való egyidejű jelenléte.

154 Mindenesetre a "fogyasztás" fogalmának e rendelkezésben való használatát makrogazdasági értelemben kell érteni, mivel a 60/2004 rendelet célja különösen a cukorpiac közös szervezésének egészét érintő zavarok elkerülése.

155 Márpedig makrogazdasági szempontból a fogyasztásra szánt mennyiségeknek a 60/2004 rendelet értelmében tárolásra szánt mennyiségektől való megkülönböztetése érdekében lényeges kérdés, hogy a megvásárolt cukrot olyan módon használják-e fel, hogy a vásárlónak cukortöbbletet kell beszereznie az esetleges jövőbeni szükségletek biztosítása érdekében. Amennyiben ugyanis a cukor vásárlása olyan jelentőségű, hogy az említett termék jövőbeni szükségleteit az így megvásárolt cukor fogja biztosítani, úgy az ilyen módon megvásárolt mennyiségeknek a jövőbeli fogyasztásra nézve ugyanolyan hatásuk lesz, mint a piaci szereplők által képzett készleteknek, így ezeket is oda kell számítani.

156 A fentiekre tekintettel az első rész első alpontját el kell utasítani.

2. A 60/2004 rendelet rendszertani értelmezéséről

a) A felek érvei

157 Az Észt Köztársaság hangsúlyozza, hogy az érvelést, mely szerint a háztartási készleteket nem lehet figyelembe venni többletének kiszámításánál, a 60/2004 rendelet rendszertani olvasata is megerősíti. Így az említett rendelet (5), (6) és (8) preambulumbekezdése, továbbá a megtámadott rendelet (1) preambulumbekezdése kizárólag a spekuláció megakadályozásának szükségességére utal, amely szükségszerűen - minden piaci zavarhoz hasonlóan - a tárolt, és nem a háztartások rendelkezésére álló cukor viszonteladásából származik. Emiatt van, hogy Észtországban a cukor ára a csatlakozást követően 0,35 euró/kg-ról körülbelül 1,1 euró/kg-ra emelkedett, majd ezután stabil maradt, míg spekuláció esetén ingadozott volna.

158 Az Észt Köztársaság kiemeli, hogy a 60/2004 rendelet 6. cikkének (2) bekezdése szerint a teljes többletet el kell távolítani a piacról a rendelet által előírt módok egyike szerint. Márpedig ezek közül a háztartások egyiket sem alkalmazhatják azon készleteik eltávolítása érdekében, melyeket már el kellett volna távolítani a piacról. Így a háztartási készletek eltávolítására vonatkozó kötelezettségnek nem lehet eleget tenni a 60/2004 rendelet 7. cikkének (2) bekezdésében említett összeg befizetésével. E befizetés szankciónak vagy kártérítésnek minősülhet, azonban nem teszi lehetővé sem a cukorkészletek eltávolítását, sem a piac zavarainak elkerülését. Ugyanakkor az említett rendelkezés kizárólag abban az esetben alkalmazandó, ha a piaci szereplők nem tudták tiszteletben tartani az eltávolítási kötelezettséget, és a megtámadott rendelet 1. cikke a 60/2004 rendelet 6. cikkének (2) bekezdésével összhangban kifejezetten előírja a többlet eltávolítását, ami megakadályozza e kötelezettségnek a fenti összeg befizetése általi tiszteletben tartását.

159 Ezenkívül a 60/2004 rendelet 6. cikkének (3) bekezdése, amely az említett rendelet 6. cikkének (2) bekezdésében előírt kötelezettség alkalmazási mechanizmusáról szól, rámutat arra, hogy ez utóbbi rendelkezés nem írja elő a háztartási készletek többletekbe való beszámítását, mivel az említett 6. cikk (3) bekezdése az új tagállamokat egy többletmennyiség azonosítására szolgáló rendszer elfogadására kötelezi a kizárólag a kereskedelmi szereplőkre vonatkozó eltávolítási kötelezettség betartása érdekében. A 60/2004 rendelet 6. cikke (3) bekezdésének második albekezdése az új tagállamok számára azt írja elő, hogy egyedül a piaci szereplőket kötelezzék az egyéni többletmennyiségükkel azonos cukor és izoglükóz-mennyiségek piacról való eltávolítására.

160 Végül az Észt Köztársaság úgy véli, hogy téves lenne arra következtetni, hogy a csatlakozási okmányból vagy a 60/2004 rendeletből olyan kötelezettség származik, amely akadályozza a háztartásokat abban, hogy cukormennyiségeket vásároljanak. Ez ugyanis nem következik a rendelkezéseikből, ráadásul a 2004. május 1-jén hatályba lépett csatlakozási okmány és a 60/2004 rendelet az új tagállamok számára nem írhatott elő kötelezettségeket azok Európai Unióhoz való csatlakozását megelőzően.

161 A Bizottság vitatja az Észt Köztársaság érveit.

b) Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

162 Először is emlékeztetni kell arra, hogy a többletek eltávolításának a 60/2004/EK rendelet által megvalósítani kívánt elvét a csatlakozási okmány IV. melléklete 4. pontjának (2) bekezdése állapítja meg, amelynek célja a cukorpiac közös szervezése által előírt mechanizmusok rendes működését érintő bármely zavarnak, különösen azoknak az elkerülése, amelyeket az árképzésre hatást gyakorló, és az új tagállamokban csatlakozásukat megelőzően felhalmozott, rendellenes cukormennyiségek által kiváltott elemek okoznak (lásd a fenti 119. pontot).

163 Következésképpen - az Észt Köztársaság állításával ellentétben - úgy kell tekinteni, hogy a 60/2004 rendelet nem kizárólag a kereskedelemhez kapcsolódó spekuláció elleni küzdelemre, hanem a cukorpiac közös szervezése által előírt mechanizmusokat érintő zavarok megelőzésére, valamint az új tagállamokban a csatlakozást megelőzően felhalmozott, rendellenes cukormennyiségek által előidézett, a stabilitásra gyakorolt esetleges káros hatások megszüntetésére is irányul.

164 Márpedig, ahogyan az a fenti 121-129. pontból is következik, jelentős háztartási készletek létezése a cukorpiac közös szervezésének komoly megzavarásával fenyeget.

165 Egyébként, amint arra a Bizottság utal, a 60/2004 rendelet (7) preambulumbekezdéséből nyilvánvaló a célkitűzés, hogy a rendes átvihető készletet meghaladó cukorkészlet-mennyiségeket az új tagállamok költségén el kell távolítani a piacról. Az említett rendelet (8) preambulumbekezdése ezenkívül hozzáteszi, hogy mind a Közösségnek, mind az új tagállamoknak érdekükben áll a többletkészletek felhalmozódásának megelőzése, továbbá a nagyobb spekulatív jellegű ügyletekben részt vevő piaci szereplők és személyek azonosítása. Mindez alátámasztja - amint azt Bizottság helyesen hangsúlyozza -, hogy a 60/2004 rendelet célja nem kizárólag a kereskedelemhez kapcsolódó spekuláció megelőzése, hanem általában az új tagállamokban felhalmozott cukorfölöslegek eltávolításának a biztosítása.

166 Végül téves azt állítani, hogy az észt cukorpiac csatlakozást követő időszakban való elemzése a zavarás kockázatának hiányát erősíti meg. Az a körülmény ugyanis, hogy a csatlakozást követően az említett piacon a cukor kg-onkénti ára 0,35 euróról körülbelül 1,1 euróra emelkedett, majd ezután stabil maradt, csak a cukorpiac közös szervezése Észtországban való alkalmazásának logikus következménye. Az említett közös piacszervezés rögzíti a cukor legalacsonyabb árát, amely alatt egyik piaci szereplőnek sem áll érdekében a számára biztosított kvóta alapján előállított cukor eladása, és amely alatt nem adhatja el az említett kvótán felül előállított cukrot, mivel az érintett piaci szereplőt terheli az export kötelezettsége a Közösség részéről való visszatérítés nélkül. Ilyen feltételek mellett teljességgel érthető, hogy Észtországban a csatlakozást követően a cukor ára növekedett, majd ezután stabil maradt, anélkül, hogy mindebből a piaci zavar kockázatának hiányára kellene következtetni.

167 Egyébként a cukorpiac zavarát a cukorpiac közös szervezése által biztosított ár alatti cukoreladás által nem érintett rendellenes háztartási készletek létezése is előidézheti, azonban - mint az a fenti 121-129. pontban kifejtésre került - a fogyasztás esetleges visszaesése azokban a tagállamokban, melyekben ilyen készletek felhalmozódtak, a cukorpiac közös szervezése keretében megállapított kvóták és a közösségi fogyasztás közötti eltéréshez vezethet a termelők és esetlegesen a közösségi költségvetés hátrányára.

168 Másodszor ki kell emelni, hogy az Észt Köztársaság arra alapított következtetése, amely szerint a gyakorlatban nem lehetséges a háztartási készleteket a 60/2004 rendelet 6. cikkének (2) bekezdésében említett módoknak megfelelően eltávolítani, az említett rendelet téves értelmezéséből adódik.

169 Az Észt Köztársaság érvelése ugyanis lényegében azon a feltevésen alapul, hogy a 60/2004 rendelet 6. cikke értelmében egy új tagállamban meglévő, a Bizottság által megállapított többletmennyiségeknek meg kell egyezniük azokkal a mennyiségekkel, amelyeket a tagállam saját költségén távolít el az említett cikkben előírt módoknak megfelelően. Mindez feltételezi a többletnek tekintett cukor és az eltávolítandó cukor azonosságát.

170 Márpedig ez a feltételezés téves.

171 A 60/2004 rendelet 6. cikkének (2) bekezdése ugyanis előírja, hogy az érintett új tagállam közösségi beavatkozás nélkül biztosítja a Bizottság által meghatározott többlettel egyenlő cukor- és izoglükóz-mennyiség piacról való eltávolítását. Az említett tagállamnak így nem a 2004. május 1-jén többletnek tekintett cukormennyiséget kell eltávolítania, hanem azt a cukormennyiséget, amely megfelel a Bizottság által többletnek tekintett mennyiségnek, még akkor is, ha azt e dátumot követően vásárolták vagy állították elő.

172 Úgy tűnik, hogy ezt az értelmezést az a körülmény is alátámasztja, hogy a 60/2004 rendelet - a 651/2005 rendelet elfogadásából eredő módosítását megelőző változata szerinti - 6. cikkének (1) bekezdése alapján a Bizottság legkésőbb 2004. október 31-ig valamennyi új tagállam vonatkozásában meghatározza a feldolgozatlan állapotban lévő cukor vagy a feldolgozott termékek, például izoglükóz és gyümölcscukor formájában lévő cukor azon mennyiségeit, amelyek meghaladják a rendes átvihető készletnek tekintett mennyiséget, és amelyeket az új tagállam költségére el kell távolítani a piacról. Ugyanezen rendelkezés (2) bekezdése értelmében az érintett új tagállamok legkésőbb biztosítják az (1) bekezdésben említett többletmennyiséggel megegyező cukor- és izoglukóz-mennyiségek - közösségi intervenció nélkül történő - eltávolítását a piacról. E két rendelkezés együttes olvasatából az következik, hogy a Bizottság számára hat hónap áll rendelkezésre az ebben az időpontban meglévő többlet meghatározására, valamint hogy az érintett tagállam számára hat hónap áll rendelkezésre az említett többletnek megfelelő mennyiség eltávolítására.

173 Teljes mértékben lehetséges tehát, hogy az érintett tagállam területén 2004 májusában meglévő többletmennyiségeket 2004 októberének vége előtt, vagy még inkább 2005 áprilisának vége előtt értékesítették.

174 Bizonyos, hogy a 60/2004 rendelet 6. cikke (3) bekezdésének első albekezdése értelmében az új tagállam hatáskörrel rendelkező hatóságai a (2) bekezdés alkalmazása céljából 2004. május 1-jére rendelkeznek egy olyan rendszerrel, amely a feldolgozatlan állapotban lévő cukor vagy a feldolgozott termékek, például izoglükóz és gyümölcscukor formájában lévő cukor forgalmazott vagy előállított többletkészleteinek azonosítására szolgál, az érintett főbb piaci szereplők szintjén. Ez azonban nem biztosítja, hogy az említett piaci szereplők birtokában lévő többletáruk nem kerülik el a hatósági ellenőrzést, illetve hogy azokat nem exportálják ez utóbbiak területén kívülre, vagy akár az érintett tagállam területén kívülre. Ezenkívül az említett rendelkezés csak a főbb piaci szereplőkre vonatkozik, a kevésbé fontos piaci szereplők birtokában lévő többletmennyiségek az így létrehozott ellenőrzési rendszeren kívül maradnak. Ez utóbbi mennyiségeknek önmagukban - a megállapított többlet egészét tekintve - szükségszerűen kisebb súlyuk van, azonban összesítve az említett többlet nem elhanyagolható, sőt lényeges részét jelenthetik.

175 Egyébként a 60/2004 rendelet 6. cikke (3) bekezdésének második, harmadik és negyedik albekezdése értelmében az új tagállamok felhasználják e rendszert arra, hogy az érintett piaci szereplőket rákényszerítsék az egyéni többletkészleteiknek megfelelő cukor- és izoglükóz-mennyiségeknek a piacról a saját költségükön történő eltávolítására, melyről az érintett piaci szereplőknek bizonyítékot kell szolgáltatniuk. E bizonyíték hiányában ez utóbbiak részére az új tagállam egy nemzeti költségvetést megillető, az eltávolítandó mennyiség alapján kiszámított összegű díjat vet ki. E kötelezettség azonban csak a főbb piaci szereplőkre vonatkozik.

176 Végül a 60/2004 rendelet 7. cikkének (1) bekezdése, amely alapján a tagállamok bizonyítékot szolgáltatnak a Bizottságnak arra nézve, hogy a 6. cikk (1) bekezdésében említett többletmennyiséget a 6. cikk (2) bekezdésével összhangban eltávolították a piacról és meghatározza az egyes módokon eltávolított mennyiségeket, nem a (3) bekezdés szerinti főbb piaci szereplők által eltávolított mennyiségekre utal, hanem arra a mennyiségre, amely ez utóbbiakat szükségszerűen magába foglalja, azonban lehet annál nagyobb is, vagyis a szóban forgó tagállam számára megállapított többletnek megfelelő mennyiségre.

177 Ebből következik, hogy az azokat az új tagállamokat terhelő eltávolítási kötelezettség, amelyek tekintetében a Bizottság megállapította a többletek létezését, nem a 2004. május 1-jén felhalmozott cukortöbbletre, hanem egészen nyilvánvalóan az ennek megfelelő mennyiségre utal.

178 Következésképpen, még ha az Észt Köztársaság vagy egy másik új tagállam számára megállapított többlet egy részét rendellenes háztartási készletek formájában tárolták is, illetve - mint azt az Észt Köztársaság hangsúlyozza - ha e készleteket a 60/2004 rendelet 6. cikkének (2) bekezdésében említett eltávolítási módok alapján nem lehetett eltávolítani, az érintett tagállam eltávolítási kötelezettségét úgy is teljesítheti, hogy felvásárol egy, a háztartási készleteinek megfelelő cukormennyiséget annak érdekében, hogy e mennyiséget az említett módoknak megfelelően eltávolítsa, majd erről bizonyítékot szolgáltasson a Bizottság részére. E mennyiséget adott esetben közösségi piaci áron lehet beszerezni a szóban forgó tagállam területén lévő kereskedelmi szereplőktől vagy más közösségi piaci szereplőtől. Ezáltal az érintett tagállam a közösségi kereslet olyan mértékű növekedését idézi elő, amely megfelel a háztartási készletek által előidézett mesterséges csökkenésnek, és ellensúlyozza a háztartási készletek létezésének a cukorpiac közös szervezésére gyakorolt káros hatásait.

179 Amennyiben a szóban forgó tagállamnak nem sikerül teljesítenie a Bizottság által megállapított többlet eltávolítására vonatkozó kötelezettségét, a 60/2004 rendelet 7. cikkének (2) bekezdése értelmében köteles az el nem távolított mennyiség alapján kiszámított összeget megtéríteni a közösségi költségvetés számára.

180 E rendelkezés - mint azt a Bizottság is hangsúlyozza - egy olyan rendszert juttat érvényre, amelynek célja annak biztosítása, hogy a cukorpiacnak az el nem távolított készletek létezéséből adódó esetleges zavaraiból származó szükségszerű többletköltségeket ne a költségvetés, illetve a közösségi termelők térítsék meg, hanem az érintett tagállamok, tekintettel a csatlakozási okmány IV. melléklete (2) bekezdésének 4. pontjára, melynek értelmében e többletek eltávolítását az említett államok költségén kell elvégezni, mivel ez utóbbi rendelkezés logikus következménye, hogy a szóban forgó készletek el nem távolításának költségeit annak a tagállamnak kell megtérítenie, amelynek el kellett volna távolítania azokat.

181 Végül el kell utasítani az Észt Köztársaság azon érvét, mely szerint a háztartási készleteket már eltávolították a piacról, amennyiben azokat a fogyasztóknak adták el. A 60/2004 rendelet által engedélyezett eltávolítási módoknak ugyanis kizárólag azok minősülnek, melyeket 6. cikkének (2) bekezdése ír elő, ahogyan azt maga az Észt Köztársaság is kiemeli, és az érintett tagállamon belüli puszta értékesítés nem szerepel e módok között.

3. A "készlet" korábbi csatlakozások során elfogadott fogalmáról

a) Előzetes észrevételek

182 A Spanyol Királyság és a Portugál Köztársaság csatlakozásának feltételeiről, valamint a szerződések kiigazításáról szóló okmány (HL 1985. L 302., 23. o., a továbbiakban: az 1985. évi csatlakozási okmány) 86. és 254. cikke e két állam (a továbbiakban: az 1986-ban csatlakozott új tagállamok) Európai Közösséghez való csatlakozását (a továbbiakban: az 1986. évi csatlakozás) illetően előírja, hogy minden, 1986. március 1-jén Spanyolország és Portugália területén szabad forgalomban lévő olyan termékkészletet, amely meghaladja a rendes átvihető készletnek tekinthető mennyiséget, ezeknek az államoknak saját költségükre meg kell szüntetniük. Ami az 1995-ben csatlakozott új tagállamok területén ez utóbbiak Európai Unióhoz való csatlakozásának időpontjában, valamint az egykori Német Demokratikus Köztársaság területén a német újraegyesítés időpontjában található készleteket illeti, az 1994. évi csatlakozási okmány 142. cikke (2) bekezdésének, továbbá a német újraegyesítés következtében a mezőgazdasági ágazatban szükséges átmeneti intézkedésekről és kiigazításokról szóló, 3577/90/EGK tanácsi rendelet (HL L 353., 23. o.; magyar nyelvű különkiadás 3. fejezet, 11. kötet, 77. o.) 7. cikkének értelemszerűen ugyanez a tartalma. E négy rendelkezés, valamint a csatlakozási okmány IV. melléklete 4. pontjának (2) bekezdése hasonló.

183 Egyrészről az 1986. évi és az 1995. évi csatlakozások, illetve a német újraegyesítés, másrészről az új tagállamok 2004. évi csatlakozása keretében a többletek eltávolítására vonatkozó kötelezettség konkrét tartalmát rögzítő rendelkezések azonban lényeges eltéréseket mutatnak.

184 A Spanyolországban lévő mezőgazdasági termékek készleteiről szóló, 1985. december 20-i 3770/85/EGK tanácsi rendelet (HL L 362., 18. o.) 3. cikkének (2) bekezdése szerint ugyanis a minimális mennyiségek kivételével a Spanyol Királysághoz vagy bármely természetes, illetve jogi személyhez tartozó vagy általuk birtokolt minden készletmennyiséget termékkészletnek kell tekinteni. A Portugáliában lévő mezőgazdasági termékek készleteiről szóló, 3771/85/EGK tanácsi rendelet (HL L 362., 21. o.) 3. cikkének (2) bekezdése a Portugál Köztársaságot illetően értelemszerűen megegyezik a 3770/85 rendelet 3. cikkének (2) bekezdésével. E két rendelkezés tehát bevezeti az 1986. évi csatlakozás során elfogadott "készlet" fogalmának minimumszabályát, amely a tárolt mennyiségek, és nem a tulajdonos minőségének fontosságára helyezi a hangsúlyt.

185 Az 1995. évi csatlakozáshoz, illetve a német újraegyesítéshez kapcsolódó normák egyik rendelkezése sem állapít meg a cukor vonatkozásában azonos minimumszabályt. Mindemellett az Ausztria, Finnország és Svédország csatlakozását követően a cukorágazatra vonatkozó átmeneti rendelkezések megállapításáról szóló, 1994. december 21-i 3300/94/EK bizottsági rendelet (HL L 341., 39. o.) 6. cikkéből, valamint az egykori Német Demokratikus Köztársaság területén lévő mezőgazdasági termékek készleteiről szóló, 2761/90/EGK bizottsági rendelet (HL L 267., 1. o.) 2. cikkének első albekezdéséből egy ilyen szabály következik, ahogyan az a későbbiekben elemzésre kerül.

186 Ezzel szemben a 60/2004 rendelet nem tartalmaz olyan minimumszabályt, amely kifejezetten lehetővé teszi a minimális mennyiségek kizárását.

187 Az egyrészről az 1986. évi és az 1995. évi csatlakozás, illetve a német újraegyesítés, másrészről a 2004. évi csatlakozás során a cukortöbbletek eltávolítására alkalmazott rendszerek közötti másik lényeges különbség a többletek meghatározásának módjában van.

188 Ami az 1986. évi csatlakozást illeti a 3770/85 és a 3771/85 rendelet 5. cikkének (1) bekezdése alapján - bizonyos termékekre vonatkozó különleges szabályok kivételével - rendes átvihető készletnek kell tekinteni egy adott időszakban a releváns piac működéséhez szükséges készleteket, e szükségleteket pedig különösen a fogyasztás, a feldolgozás és a hagyományos export alapján, az egyes közös piacszervezések feltételeinek és céljainak figyelembevétel határozzák meg.

189 A 3770/85 és a 3771/85 rendeletek 8. cikkének (1) bekezdése, illetve (2) bekezdésének a) pontja értelmében az említett rendeletek alkalmazási feltételei többek között tartalmazzák az 1985. évi csatlakozási okmány 86. és 254. cikkében említett készletek meghatározását azon termékek vonatkozásában, amelyek mennyisége meghaladja a rendes átvihető készlet mennyiségét. Emiatt a 3770/85 és a 3771/85 rendeleteket a cukorágazatban alkalmazó, az 1986. március 1-jén Spanyolország és Portugália területén lévő cukorágazati termékek készleteinek megállapításáról szóló, 579/86/EGK bizottsági rendelet (HL L 57., 21. o.) 2. cikke nem a Bizottság által a Spanyol Királyság és a Portugál Köztársaság számára előírt többleteket, hanem az ezen államok Közösséghez való csatlakozásának időpontjában fennálló rendes átvihető készleteket rögzíti. Az 579/86 rendelet 3. és 4. cikkének együttes olvasata értelmében e tagállamoknak kell a többleteiket kiszámítaniuk. Ehhez össze kell írniuk az 1986. évi csatlakozás időpontjában a területükön szabad forgalomban lévő készleteket a legalább 3 tonna cukor- vagy izoglükóz-mennyiség felett rendelkezők által az illetékes hatóságok előtt tett nyilatkozatok alapján. Ezt követően a szóban forgó államoknak kell gondoskodniuk az összeírt mennyiség és a Bizottság által rögzített rendes átvihető készlet közötti különbségnek megfelelő mennyiség Közösségen kívülre történő exportálásáról.

190 Ennélfogva, amennyiben az összeírást kizárólag a 3 tonna feletti mennyiségek tekintetében végzik el, az eltávolítási kötelezettség gyakorlatilag csak az érintett tagállamban lévő 3 tonna feletti egyéni készletek összessége és Bizottság által meghatározott rendes átvihető készlet közötti különbségnek megfelelő mennyiségre vonatkozik, ahogyan azt a 3770/85 és a 3771/85 rendeletek 3. cikkének (2) bekezdésében említett minimumszabály előírja.

191 Az 1995. évi csatlakozásra vonatkozó releváns rendelkezések által bevezetett rendszer lényegében azonos az 579/86 rendelet rendszerével. Így az 1995. évi csatlakozást illetően a 3300/94 rendelet 5., 6., és 7. cikke gyakorlatilag - mutatis mutandis - megegyezik az 579/86 rendelet 2., 3. és 4. cikkével. A 3300/94 rendelet 6. és 7. cikke az 579/86 rendelet 3. és 4. cikke által létrehozott minimumszabállyal megegyező minimumszabályt ír elő.

192 A német újraegyesítésre vonatkozó releváns rendelkezések által létrehozott rendszer szintén számos hasonlóságot mutat az 579/86 rendelet rendszerével. Mindemellett van két alapvető különbség.

193 Először is a 2761/90 rendelet 2. cikke értelmében a Németországi Szövetségi Köztársaságnak összeírást és leltárt kell készítenie - a minimális mennyiségektől eltekintve - az egykori Német Demokratikus Köztársaság területén az egyesítés napján található egyes termékek - a cukrot is beleértve - magánkészleteinek meghatározása érdekében. Ugyanezen rendelkezés második albekezdése azonban előírja, hogy az előző albekezdés végrehajtása érdekében a Németországi Szövetségi Köztársaság statisztikai módszereket is alkalmazhat. Márpedig a korábbi csatlakozások során ezt a lehetőséget nem ajánlották fel sem az 1986-ban, sem az 1995-ben csatlakozott új tagállamok számára.

194 Másodszor a 2761/90 rendelet nem írja elő a Németországi Szövetségi Köztársaság számára azon kötelezettséget, hogy távolítsa el az összeírt vagy statisztikai úton kiszámított és a rendes átvihető készletet meghaladó mennyiségeket, pedig e kötelezettséget a 3577/90 rendelet 7. cikke megemlíti.

195 Mindenesetre valamennyi bemutatott rendszer jelentős eltérést mutat a 60/2004 rendelet által létrehozott rendszerhez képest. Ez utóbbi ugyanis nem írja elő, hogy az egyes új tagállamok rendes átvihető készletének meghatározása a Bizottság feladata, és hogy a tagállamoknak ezt követően össze kell írniuk a területükön lévő, 3 tonna feletti mennyiségeket, továbbá hogy az így kapott számértéket a Bizottság által meghatározott rendes átvihető készlet számértékével összehasonlítva ki kell számítaniuk saját többletüket (az 1986. és az 1995. évi csatlakozás rendszerei). A minimális mennyiségűnek nem minősülő készletek összeírása szintén nem tartozik az érintett új tagállam feladati közé (a német újraegyesítés rendszere). Éppen ellenkezőleg, a 60/2004 rendelet 6. cikkének (1) bekezdése értelmében a Bizottság minden egyes új tagállam többletét közvetlenül és egyoldalúan határozza meg.

196 Ugyanebből a rendelkezésből következik továbbá, hogy a Bizottság a többletek kiszámítását nem a tagállami készletek főbb birtokosainak esetleges összeírása alapján teljesíti, hanem elsősorban a csatlakozást megelőző évben az előző évekhez képest beállott fejleményeket kell figyelembe vennie, a feldolgozatlan állapotban lévő cukor vagy a feldolgozott termékek, például izoglükóz és gyümölcscukor formájában lévő cukor importált és exportált mennyiségeit, a cukor- és izoglükóz-készleteket, -termelést és -fogyasztást, végül azon körülményeket, amelyek a készletek képzésében szerepet játszottak.

197 Mindez magába foglalja, hogy a Bizottság minden egyes új tagállam többletét a rendelkezésre álló makrogazdasági statisztikák felhasználásával, nem pedig mikrogazdasági szinten a készletek valós helyzetének közvetlen vizsgálata útján számítja ki. Ebből adódóan a 60/2004 rendelet (9) preambulumbekezdése utal arra, hogy a többletkészletek meghatározásához és a megállapított többletkészletek megszüntetéséhez az új tagállamoknak a Bizottság rendelkezésére kell bocsátaniuk az érintett termékek kereskedelmére, termelésére és fogyasztására vonatkozó legfrissebb statisztikai adataikat, de a számítás alapját képező összeírást nem.

198 E rendszerbe azonban beiktattak bizonyos rugalmasságot, amennyiben a makrogazdasági elemzések eredményei igazodhatnak azokhoz a körülményekhez, melyek a 60/2004 rendelet 6. cikke (1) bekezdésének c) pontja alapján a készletek képzésében szerepet játszanak.

199 E megfontolások összességének fényében kell bemutatni, majd megvizsgálni a felek érveit.

b) A felek érvei

200 Az Észt Köztársaság úgy érvel, hogy a háztartási készleteknek a "készlet" fogalmából történő kizárása összhangban áll a csatlakozási okmány IV. melléklete 4. pontjának (2) bekezdésével, többek között mivel e rendelkezés majdnem azonos az 1986. évi és az 1995. évi csatlakozás során elfogadott rendelkezésekkel, melyek értelmében az 1986-ban és az 1995-ben csatlakozott új tagállamokat az új tagállamok kötelezettségével megegyező kötelezettség terhelte többleteik eltávolításával kapcsolatban, mivel ez utóbbi rendelkezések kifejezetten kizárják a háztartási készleteket az "eltávolítandó készletek" fogalmából, és az 1986-ban és az 1995-ben csatlakozott új tagállamok többleteinek meghatározásához egyedül a 3 tonna feletti készleteket vették figyelembe.

201 Ez bizonyítja, hogy a csatlakozási okmány IV. melléklete 4. pontjának (2) bekezdésében szereplő "magánkészletek" fogalma nem a háztartásokra, hanem a kereskedelmi szereplőkre vonatkozik, Észtországban ugyanis a háztartási készletek átlagos mennyisége 72 kg háztartásonként.

202 Különösen az 1995. évi és a 2004. évi csatlakozás nem tekinthető egymástól eltérőnek a háztartási készleteket illetően azon okból, hogy az utóbbi csatlakozás során a kockázatok jelentősebbek voltak az új tagállamok piacainak mérete miatt. Ez ugyanis csak azzal a feltételezéssel igaz, ha az új tagállamok háztartási készletei komoly kockázatot jelentenek a piac működésére. Márpedig Észtország 43000 tonnányi háztartási készlete elhanyagolható az Európai Unió 13420682 tonnányi A és B kvótájához képest.

203 Végül, amennyiben a Bizottság eltérő módon kívánt volna eljárni, azt kifejezetten meg kellett volna jelölnie, különösen azon szándékának bejelentésekor, hogy a mezőgazdasági készletek kérdését a korábbi csatlakozások során szerzett tapasztalatok figyelembevételével kívánja kezelni, amint arra a Bizottság készletekre vonatkozó, 2002. január 30-i dokumentuma (a továbbiakban: SIP) is rámutat, illetve azt az Észt Köztársaság nagykövetének címzett, levél is alátámasztja.

204 A Bizottság vitatja az Észt Köztársaság érveit.

c) Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

205 Az Észt Köztársaság érvelése lényegében annak hangsúlyozására irányul, hogy mivel az 1986. évi és az 1995. évi csatlakozások, valamint a német újraegyesítés során elfogadott rendelkezések a többletek eltávolításának olyan rendszerét vezették be, melyből a minimális mennyiségeket gyakorlatilag kizárták, az említett kötelezettségek szerinti és a csatlakozási okmány IV. melléklete 4. pontjának (2) bekezdésében szereplővel lényegében megegyező "készlet" fogalom sem foglalhatja magába az olyan minimális mennyiségeket, mint a háztartási készletek.

206 Ezt az érvelést nem lehet elfogadni.

207 A csatlakozási okmány jegyzőkönyvei és mellékletei ugyanis olyan elsődleges jogi rendelkezéseknek minősülnek, amelyeket a csatlakozási okmány eltérő rendelkezése hiányában csak az alapszerződések felülvizsgálatára előírt eljárások szerint lehet felfüggeszteni, módosítani vagy hatályon kívül helyezni (a Bíróság C-445/00. sz., Ausztria kontra Tanács ügyben 2003. szeptember 11-én hozott ítéletének [EBHT 2003., I-8549. o.] 62. pontja).

208 Márpedig főszabály szerint valamely elsődleges jogi rendelkezés tartalmát nem lehet azon másodlagos jogi rendelkezések fényében értelmezni, amelyeket az intézmények adott esetben az elsődleges jogi rendelkezések alkalmazása céljából fogadtak el. Éppen ellenkezőleg, a másodlagos jogot, amennyiben az ilyen értelmezés szükséges és lehetséges, az elsődleges jogi rendelkezésekkel összhangban kell értelmezni (lásd ebben az értelemben a Bíróság 201/85. és 202/85. sz., Klensch és társai egyesített ügyekben 1986. november 25-én hozott ítéletének [EBHT 1986., 3477. o.] 21. pontját).

209 E tekintetben ki kell emelni, hogy sem a fenti 182. pontban említett rendelkezések, amelyek az 1986. évi és az 1995. évi csatlakozás, valamint a német újraegyesítés keretében előírják a többletek eltávolításának kötelezettségét, sem a csatlakozási okmány IV. melléklete 4. pontjának (2) bekezdése nem kötik a "készlet" fogalmát adott mértékű mennyiségekhez.

210 Egyébként, ha egy közösségi jogi rendelkezést többféleképpen lehet értelmezni, akkor azt az értelmezést kell előnyben részesíteni, amelyik hozzájárul annak hatékony érvényesüléséhez (a Bíróság C-434/97. sz., Bizottság kontra Franciaország ügyben 2000. február 24-én hozott ítéletének [EBHT 2000, I-1129. o.] 21. pontja). Ennélfogva, ha az említett kötelezettségekben szereplő "készlet" fogalma által érintett mennyiségek minimális mértékét illetően kétség merül fel, akkor az e kötelezettségek hatékony érvényesülését biztosító értelmezést kell előnyben részesíteni.

211 Márpedig, ahogy az a fenti 119. pontban kifejtésre került, a szóban forgó kötelezettségek célja elsősorban - ami a cukrot illeti - a cukorpiac közös szervezése által előírt mechanizmusok rendes működését érintő bármely zavarnak, különösen az árképzésre hatást gyakorló, és az új tagállamokban a csatlakozásukat megelőzően felhalmozott, rendellenes cukormennyiségek által kiváltott zavaroknak az elkerülése. Így az említett kötelezettségeket megfosztja hatékony érvényesülésüktől az, ha a minimális mennyiségeket eleve kizárják a "készlet" fogalmából, amennyiben a minimális tárolt mennyiségek olyan mértékűek, hogy összességükben véve a szóban forgó piac jelentős részét képezik.

212 Mindezzel nem ellentétes az, hogy a Bizottság azon intézkedések keretében, amelyeket a fenti 182. és 209. pontban említett kötelezettségek hatékony érvényesülésének biztosítására irányuló eltávolítási rendszer létrehozása érdekében fogad el, a közigazgatás egyszerűsítése és az arányosság érdekében úgy határoz, hogy az említett rendszerből származó kötelezettségeket a különös jelentőséggel bíró tárolt mennyiségekre korlátozza, amennyiben úgy véli, hogy ezzel a piaci zavarok elkerülésére irányuló feltétlenül érvényesítendő célkitűzéseket nem veszélyezteti. A Bizottság határozata e tekintetben csak azoktól a kockázatoktól függ, amit minden egyes csatlakozás a piac stabilitására nézve jelent.

213 Kizárólag ebben az összefüggésben kell figyelembe venni az azon rendelkezések között meglévő lényeges különbségeket, amelyek a többletek eltávolítására irányuló kötelezettség konkrét tartalmát meghatározták egyrészről az 1986. évi és az 1995. évi csatlakozások, valamint a német újraegyesítés, másrészről pedig a 2004. évi csatlakozás keretében.

214 Az Észt Köztársaság azon körülményre alapított érvét illetően, miszerint a Bizottságnak ki kellett volna fejtenie, hogy miért járt el másképp a korábbi csatlakozásokhoz képest, valójában az indokolási kötelezettség megsértésére alapított kifogásról van szó, amely ennélfogva a harmadik jogalap keretében lesz vizsgálat tárgya.

215 Az első rész harmadik alpontját tehát el kell utasítani.

4. Az EK 32. cikk értelmezéséről

a) A felek érvei

216 Az Észt Köztársaság szerint az EK 32. cikk (1) bekezdése kizárja a háztartásokat a közös agrárpolitikából. A háztartási készleteket tehát nem szabályozhatják az említett politikára vonatkozó normák, a 60/2004 rendeletet is beleértve. Másfelől a háztartások az említett készletek újbóli, magasabb áron történő eladása, vagy azok Közösség által visszatérített exportálása útján nem élhetnek vissza a cukorpiac közös szervezésének mechanizmusaival. A csatlakozást követően az 1000000 tonna cukor intervenciós hivatalok általi felvásárlásának nem az Észtországban lévő 43000 tonna háztartási készlet volt az oka, hanem az export-visszatérítéseknek a vártnál alacsonyabb szintje, és főleg a cukortermelés hektáronkénti növekedése, amely a 2004/2005-ös gazdasági évben a várt 8,17 tonna helyett hektáronként 9,10 tonna hozamot ért el, amit a 2005/2006-os gazdasági évben a körülbelül 1900000 tonna cukor Bizottság általi forgalomból való kivonása is alátámaszt.

217 A Bizottság vitatja az Észt Köztársaság érveit.

b) Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

218 Amint azt az Észt Köztársaság megállapítja, bizonyos, hogy az EK 32. cikk (1) bekezdése szerint "[a] közös piac kiterjed a mezőgazdaságra és a mezőgazdasági termékek kereskedelmére". Ugyanezen cikk (4) bekezdése továbbá úgy rendelkezik, hogy "a mezőgazdasági termékek közös piaca működésének és fejlődésének együtt kell járnia egy közös agrárpolitika létrehozásával".

219 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a mezőgazdaság területén a közösségi hatáskör terjedelmét az EK 33. cikk fényében kell értelmezni, amely meghatározza a közös agrárpolitika célkitűzéseit, továbbá az EK 34. cikk fényében, amely többek között úgy rendelkezik, hogy az EK 33. cikkben megfogalmazott célkitűzések elérése érdekében létre kell hozni a mezőgazdasági piacok közös szervezését, illetve hogy e szervezés a fent hivatkozott célkitűzések eléréséhez szükséges minden intézkedést magában foglalhat (lásd ebben az értelemben a Bíróság 138/78. sz. Stölting-ügyben 1979. február 21-én hozott ítéletét [EBHT 1979., 713. o.], és a 68/86. sz., Egyesült Királyság kontra Tanács ügyben hozott ítéletének [EBHT 1988., 855. o.] 9. pontját).

220 A közös agrárpolitika EK 33. cikkben meghatározott célja többek között a mezőgazdasági népesség megfelelő életszínvonalának biztosítása, különösen a mezőgazdaságban dolgozók egy főre jutó jövedelmének növelésével, továbbá a piacok stabilizálása.

221 Ebből következik, hogy az agrárpolitika céljait úgy kell meghatározni, hogy az lehetővé tegye a közösségi intézmények számára feladataik teljesítését, figyelembe véve a piac működési zavarainak megelőzését, valamint az ágazat dolgozói számára megfelelő szintű egyéni jövedelem biztosítását célzó, szükséges mechanizmusok alkalmazását.

222 Az EK 34. cikk (2) bekezdése szerint a valamelyik, az ugyanezen cikk (1) bekezdése értelmében létrehozott közös piacszervezés az EK 33. cikkben megfogalmazott célkitűzések eléréséhez szükséges minden intézkedést magában foglalhat, így különösen árszabályozást, különböző termékek előállításához és piaci értékesítéséhez nyújtott támogatást, raktározási és készletgazdálkodási szabályokat, és közös mechanizmust a behozatal és a kivitel stabilizálására.

223 Ahogyan az az előbbi megállapításokból következik, az új tagállamokban az Európai Unióhoz való csatlakozásukat megelőzően tárolt rendellenes cukorkészletek, - köztük a háztartási készletek - ellenőrzése a cukorpiac közös szervezését érintő, azáltal okozott esetleges zavarok elkerülésének szükségszerű feltétele, hogy az említett készletekkel helyettesítik a piacon vásárolt mennyiségeket, minek következtében a kereslet várhatóan mesterségesen csökken a közösségi termelőket és a közösségi költségvetést megillető jövedelem kárára.

224 Következésképpen a háztartási készleteknek az új tagállamokban lévő többletek összességének a kiszámításakor való figyelembevétele, amely szükséges a fent vizsgált problémák bekövetkezésének elkerüléséhez, a közös agrárpolitika keretében meghozandó intézkedések körébe tartozik. Az Észt Köztársaság érvelését tehát el kell utasítani.

5. A "többletkészletek tulajdonosai" fogalmának Bíróság által elfogadott értelmezéséről

a) A felek érvei

225 Az Észt Köztársaság szerint a Bíróság a "többletkészletek tulajdonosai" fogalmat a kereskedelmi szereplőkre szűkítette (a fenti 118. pontban hivatkozott Weidacher-ügyben hozott ítélet 42. pontja). Ezt az értelmezést a jelen ügyben érintetthez hasonló jogalkotási területen alakította ki. A Bíróság elsősorban a mezőgazdasági termékek kereskedelme tekintetében Ausztria, Finnország és Svédország csatlakozása következtében meghozandó átmeneti intézkedésekről szóló, 1994. december 19-i 3108/94/EK bizottsági rendelet (HL L 328., 42. o.) 4. cikkének (2) bekezdésére utal, amelynek tartalma a "többletkészlet" fogalmát illetően lényegében azonos a 60/2004 rendeletben használt fogalommal.

226 A Bizottság vitatja az Észt Köztársaság érveit.

b) Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

227 Ahogyan azt az Észt Köztársaság is hangsúlyozza, bizonyos, hogy a Bíróság a fenti 118. pontban hivatkozott Weidacher-ügyben hozott ítéletében elfogadott egy olyan "többletkészletek tulajdonosai" fogalommeghatározást a 3108/94 rendelet értelmében, amely kizárólag a kereskedelmi szereplőkre vonatkozik. Megállapította, hogy az említett fogalom az említett rendelet 4. cikke értelmében minden olyan személyre vonatkozik, akinek módjában áll a tárolt termék forgalomba hozatala, és abból haszonra tesz szert (az ítélet 45. pontja).

228 Mindazonáltal az említett ítélet Észt Köztársaság általi értelmezése még akkor is téves, ha az 1994. évi csatlakozási okmány 145. cikkének (2) bekezdése - amely előírja, hogy az 1995-ben csatlakozott új tagállamoknak saját költségükön kell eltávolítaniuk a többleteket - és a csatlakozási okmány IV. melléklete 4. pontjának (2) bekezdése nagyon hasonlítanak egymáshoz, továbbá ha a 60/2004 rendelet célja ez utóbbi végrehajtása.

229 E tekintetben először is hangsúlyozni kell, hogy a fenti 118. pontban hivatkozott Weidacher-ügyben hozott ítéletben a Bíróság nem határozta meg az 1994. évi csatlakozási okmány 145. cikke (2) bekezdésében, sem ez utóbbi egyik végrehajtási rendelkezésében említett "többletkészletek tulajdonosai" fogalmat. A 3108/94 rendelet 4. cikke ugyanis a mezőgazdasági termékek semmilyen mennyiségeire nézve nem ír elő eltávolítási kötelezettséget, egyedül a megállapított többletkészletekre vet ki adót. Ebből kifolyólag a Bíróság annak megállapítására szorítkozott, hogy az említett rendelkezés az 1995-ben csatlakozott új tagállamok számára lehetővé teszi, hogy enyhítsenek az 1994. évi csatlakozási okmány 145. cikkének (2) bekezdésében előírt, az ilyen készletek saját költségükön való eltávolítására vonatkozó kötelezettség súlyán, de nem állapította meg, hogy az említett rendelkezés annak a végrehajtási normáját jelentené.

230 Márpedig e tekintetben ki kell jelenteni, hogy az a körülmény, mely szerint a többletkészletek tulajdonosainak, amennyiben kereskedelmi szereplők, e készletek birtoklásáért nem kell adót fizetniük, nem szükségszerűen foglalja magába, hogy az "eltávolítandó többletkészletek" fogalmát kizárólag a kereskedelmi szereplők birtokában lévő készletekre kell érteni.

231 Egyébként alapvető különbség van a többletkészletek megadóztatása - ami a gyakorlatban csak a minimális mennyiséggel rendelkező személyekre vonatkozhat - és a tagállami többletkészletek figyelembevétele között - amelyek a minimális mennyiségeket is magukba foglalhatják -, amennyiben az - ahogy a jelen ügyben is - meghatározott makrogazdasági változók vizsgálatán alapul.

232 Következésképpen az a Bíróság által hangsúlyozott tény, miszerint a 3108/94 rendelet alapján az adóköteles készletek tulajdonosai kereskedelmi szereplők, nem szükségszerűen vonja maga után, hogy azok a mennyiségek, amelyek nem az említett piaci szereplők birtokában vannak, a megtámadott rendelet elfogadása szempontjából nem minősülhetnek többletnek.

233 Másodszor meg kell állapítani, hogy a Bíróság a fenti 118. pontban hivatkozott Weidacher-ügyben hozott ítéletben nem kívánt választ adni arra a kérdésre, hogy a 3108/94 rendelet 4. cikkében említett "többletkészletek tulajdonosai" fogalom csak egy termék rendellenes mennyiségeivel rendelkező piaci szereplőre, vagy a rendellenes készleteket felhalmozó háztartásokra is vonatkozik-e. A Bíróság kizárólag annak meghatározására törekedett, hogy - mint azt az osztrák kormány az említett ítélet alapjául szolgáló ügyben hangsúlyozta - a 3108/94 rendelet 4. cikke értelmében kizárólag az áru felett rendelkezési jogot gyakorló személy tekinthető-e az áru tulajdonosának, vagy - mint azt a Bizottság hangsúlyozta - az említett rendelkezés értelmében vett "tulajdonosok" fogalom olyan személyt is jelöl, aki a készletek felett tényleges ellenőrzést gyakorol, vagy azokat ténylegesen és fizikailag birtokolja, ami magába foglalná a zálogjog jogosultját, illetve azt a szállítót is, akit nem szükségszerűen illet meg az áru feletti szabad rendelkezés joga (az ítélet 40., 41. és 43. pontja). A Bíróság kizárólag ezzel összefüggésben állapította meg, hogy a 3108/94 rendelet 4. cikke értelmében vett "tulajdonosok" fogalom olyan személyekre vonatkozik, akiknek 1995. január 1-jén módjukban állt, hogy a raktározott terméket haszonszerzés érdekében forgalomba hozzák, aminek semlegesítésére irányul a szóban forgó adóztatás (az ítélet 42. pontja). Így ezt a következtetést nem lehet kiterjesztő módon értelmezni.

234 Harmadszor meg kell említeni, hogy a "többletkészletek tulajdonosainak" a Bíróság által a fenti 118. pontban hivatkozott Weidacher-ügyben elfogadott meghatározása nemcsak a kereskedelmi szereplőkön kívüli személyeket zárja ki, hanem azokat a kereskedelmi szereplőket is, akik a tárolt termék eladásából nem tehetnek szert rendellenes haszonra. A Bíróság tehát arra a következtetésre jutott, hogy a 3108/94 rendelet 4. cikkének értelmében vett "tulajdonosok" fogalmat úgy kell értelmezni, mint amely olyan személyekre vonatkozik, akiknek 1995. január 1-jén módjukban állt, hogy a raktározott terméket haszonszerzés érdekében forgalomba hozzák, aminek semlegesítésére irányul a szóban forgó adóztatás (az ítélet 42. pontja), vagyis a haszon olyan gazdasági előnyökhöz kötődik, amelyekben a többletkészleteket alacsony áron felhalmozó piaci szereplők részesülnek (az ítélet 22. pontja). Az 1994. évi csatlakozási okmány 145. cikkének (2) bekezdése azonban arra kötelezte az 1995-ben csatlakozott új tagállamokat, hogy távolítsák el a területükön lévő többleteket, és nem csak azokat, amelyek a tulajdonosaik által szerzett rendellenes haszonhoz kötődnek. Ezért például a 3300/94 rendelet 5-7. cikkének együttes olvasata az Osztrák Köztársaság számára a 3 tonna feletti készletek összesítése alapján kiszámított, a 294177 tonna referenciamennyiséget meghaladó cukormennyiségek megszüntetését írja elő, holott a cukor ára 1995 előtt a közösségi árnál magasabb volt a Bizottság szerint.

235 Negyedszer a Bíróságnak a fenti 118. pontban hivatkozott Weidacher-ügybeli értelmezését nem lehet attól a körülménytől elvonatkoztatva vizsgálni, hogy azt a Bíróság a jelen ügyétől nagymértékben eltérő jogalkotási területen alakította ki. A 3300/94 rendelet 5-7. cikkének együttes olvasata ugyanis a többletkészletek eltávolításának kötelezettségét gyakorlatilag csak a 3 tonna feletti egyedi készletek összesítése alapján kiszámított, és a Bizottság által az összes 1995-ben csatlakozott új tagállam számára meghatározott rendes átvihető készletet meghaladó mennyiségre korlátozza. Nem helytálló tehát az a megállapítás, hogy a 3108/94 rendelet 4. cikke értelmében vett "tulajdonos" fogalom a Bíróság értelmezése szerint a kereskedelmi szereplőkön kívüli személyekre vonatkozik, jóllehet a Bizottság ezután a többletek eltávolításának kötelezettségét a gyakorlatban a 3 tonna feletti mennyiségekre korlátozta.

236 A fentiekből arra kell következtetni, hogy a szóban forgó, a Bíróság által a fenti 118. pontban hivatkozott Weidacher-ügyben elfogadott meghatározás nem jelenti azt, hogy a 60/2004 rendelet értelmében ki kell zárni a háztartási készleteket az új tagállamok többleteinek kiszámításakor. A felperes érvelését, ennélfogva a második jogalapjának első részét el kell utasítani.

C - A második részről

237 Az Észt Köztársaság úgy érvel, hogy a megtámadott rendelet, amely a számára meghatározott többletbe a háztartási készleteket is beszámította, megsértette a 60/2004 rendelet 6. cikke (1) bekezdésének c) pontját, amely szerint a többletek meghatározásánál a Bizottságnak figyelembe kell vennie azokat a különleges körülményeket, amelyek a készletek képzésében szerepet játszottak, amit a Bizottság vitat.

238 E tekintetben az Észt Köztársaság azt állítja, hogy a Bizottság köteles volt három, az Észt Köztársaság helyzetére vonatkozó különleges körülményt figyelembe venni, vagyis a cukor különleges helyzetét az észt gazdaságban és kultúrában, a többletek meghatározásának módszereiben bekövetkezett változást, végül a Közösség szerepét ezek meghatározásában.

239 Végül a Lett Köztársaság azzal érvel, hogy a Bizottság nem vette kellő mértékben figyelembe az új tagállamok gazdasági fejlődését.

240 Önállóan kell megvizsgálni először is az Észt Köztársaság által előterjesztett, e három körülmény Bizottság általi figyelmen kívül hagyására alapított érveket, másodszor pedig a Lett Köztársaság által előterjesztett érvet. Előzetesen meg kell határozni a 60/2004 rendelet 6. cikke (1) bekezdése c) pontjának hatályát.

1. A 60/2004 rendelet 6. cikke (1) bekezdése c) pontjának hatályára vonatkozó előzetes észrevételek

241 Emlékeztetni kell arra, hogy a 60/2004 rendelet 6. cikke (1) bekezdésének c) pontja szerint az új tagállamok többleteinek meghatározása érdekében a Bizottságnak a csatlakozást megelőző évben az előző évekhez képest a következő vonatkozásokban beállott fejleményeket kell figyelembe vennie: a feldolgozatlan állapotban lévő cukor vagy a feldolgozott termékek, például izoglükóz és gyümölcscukor formájában lévő cukor importált és exportált mennyiségeit, a cukor- és izoglükóz-készleteket, -termelést és -fogyasztást, továbbá azon körülményeket, amelyek a készletek képzésében szerepet játszottak (lásd a fenti 13. pontot).

242 Az 1986. évi és az 1995. évi csatlakozások során a cukortöbbletek eltávolításának normatív kereteit rögzítő rendeletek, nevezetesen az 579/86 rendelet és a 3300/94 rendelet, nem tartalmaznak a 60/2004 rendelet 6. cikke (1) bekezdésének c) pontjához hasonló rendelkezést. E két rendelet értelmében ugyanis a 3 tonna feletti készletek összesítéséből származó, a Bizottság által kiszámított rendes átvihető készleteket meghaladó minden mennyiséget automatikusan többletnek kell tekinteni.

243 A 60/2004 rendelet által létrehozott rendszer tehát valódi rugalmasságot ír elő a korábbi csatlakozások során bevezetett rendszerekhez képest, mivel lehetővé teszi, hogy egy bizonyos cukorkészlet ne minősüljön többletnek azon körülmények miatt, amelyek szerepet játszottak az említett készletek képzésében.

244 Mindemellett hangsúlyozni kell, hogy a 60/2004 rendelet nem fejti ki, hogy melyek a készletek képzésének azon különleges körülményei, amelyeket a Bizottságnak figyelembe kell vennie, sem azt a szerepet, amit e körülményeknek a Bizottság értékelésében be kell tölteniük.

245 Ilyen körülmények között emlékeztetni kell arra, hogy - mint az a fenti 115. pontban említésre került - valamely közösségi jogi rendelkezés értelmezéséhez nemcsak e rendelkezés szavaira kell figyelemmel lenni, hanem szövegösszefüggésére és annak a rendeletnek a céljaira, amelynek részét képezi, valamint a közösségi jogi rendelkezések összességére is. A "körülmények, amelyek a készletek képzésében szerepet játszottak" kifejezést tehát többek között a 60/2004 rendelet céljának fényében kell értelmezni.

246 E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy a 60/2004 rendelet által bevezetett intézkedések célja többek között a közösségi cukorpiacot érintő, a közösségi költségvetést és a termelőket károsító zavarok elkerülése (lásd a fenti 163. pontot). Következésképpen a készletek képzésében szerepet játszó körülményeknek a 60/2004 rendelet 6. cikke (1) bekezdésének c) pontja szerinti figyelembevétele nem járhat a piaci zavar kockázatának hatásával.

247 Meg kell állapítani tehát, hogy a 60/2004 rendelet 6. cikke (1) bekezdésének c) pontja csak azoknak a bizonyos felhalmozott készleteknek a kizárását teszi lehetővé a többletek kiszámításából, amelyeket az említett rendelet 6. cikkének (1) bekezdésében említett egyéb körülmények alapján többletként kellene figyelembe venni, de amelyek a jelen ügy körülményeire tekintettel nem járnak a piaci zavar kockázatával. Ilyen eset állhat elő például a készletek amiatt való felhalmozásával, hogy a fogyasztás nagyon jelentős növekedése várható, vagy hogy rendkívüli okok miatt a készletek szintje a csatlakozást közvetlenül megelőző időszakban rendellenesen alacsony volt.

248 Ezzel szemben a 60/2004 rendelet 6. cikke (1) bekezdése c) pontjának szövegéből nem következik, hogy a szóban forgó körülményeknek egyedül valamely adott tagállam helyzetére nézve kell egyedinek lenniük.

249 A jelen részt az előbbi megfontolások fényében kell vizsgálni.

2. Az észtországi cukorfogyasztás jelentőségéről

a) A felek érvei

250 Az Észt Köztársaság úgy véli, hogy a cukorfogyasztást illetően az észtországi helyzet eltér a többi tagállamban fennálló helyzettől. Először, az észtek sokkal alacsonyabb átlagjövedelemmel rendelkeznek, mint a régebbi tagállamok állampolgárai, és arányában kétszer annyit költenek élelmiszerre, italra és dohánytermékre, mint ez utóbbiak. Másodszor a lekvár 96%-át, a kompótok 92%-át, valamint az üdítőitalok 54%-át otthon állítják elő Észtországban, ahol így az egy főre jutó cukorfogyasztás 20%-kal magasabb, mint a régebbi tagállamok esetében. Harmadszor Észtország nem állít elő cukrot, és a csatlakozást megelőzően nem szedett be vámot a fenti termékre, amelynek ára a közösségi ár harmadát tette ki. A fenti tényezők összessége, valamint a Szovjetuniótól való elszakadást követően ezen államban fellépő készlethiány miatt a cukor ára nagyon érzékenyen érintette az észteket. Ennélfogva, mivel meg voltak győződve arról, hogy a cukor ára Észtország Európai Unióhoz való csatlakozását követően emelkedni fog, lakosonként 30 kg, háztartásonként átlagosan 72 kg cukormennyiséget vásároltak, ezáltal a teljes behozatal mértéke a 2002/2003. évi 65478 tonnáról 2003/2004-ben 160023 tonnára nőtt. Ezzel szemben Máltán és Cipruson, a többi új tagállam közül azokban, ahol szintén nem termelnek cukrot, a lekvárkészítésnek nincsen hagyománya, viszont az egy főre jutó jövedelem magasabb. Így a cukor árának növekedése által az állampolgárokra rótt terheket nem lehet összehasonlítani az e két új tagállam állampolgáraira rótt ilyen terhekkel, akik tehát készleteket sem halmoztak fel.

251 A Bizottság vitatja az Észt Köztársaság érveit.

b) Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

252 Az Észt Köztársaság érvelése lényegében annak alátámasztására irányul, hogy a Bizottságnak figyelembe kellett volna vennie azt a körülményt, hogy az észt fogyasztóknak nyilvánvaló, sőt alapvető érdekük fűződik ahhoz, hogy jelentős háztartási készleteket képezzenek, tekintettel a cukor árának a csatlakozást követően várható emelkedésére Észtországban.

253 E tekintetben meg kell jegyezni, hogy egészen biztos, hogy az észt fogyasztóknak a csatlakozást közvetlenül megelőző időszakban komoly érdekük fűződött ahhoz, hogy cukorkészleteket képezzenek, e termék árának a csatlakozás után várható 300%-os emelkedéséből származó, anyagi helyzetüket érintő hatások minél további késleltetése érdekében.

254 Az ilyen módon képzett készleteknek a "többlet" fogalmából való kizárása érdekében a fenti körülmény figyelembevétele azonban akadályozza a 60/2004 rendeletben említett cél elérését, vagyis a többletek képzéséhez kapcsolódó, a cukorpiacot érintő zavarok megelőzését (lásd a fenti 163. pontot).

255 Következésképpen a háztartási készletek képzését kedvezővé tevő objektív okok fennállása nem tekinthető olyan körülménynek, amely a 60/2004 rendelet 6. cikke (1) bekezdésének c) pontja alapján a készletek képzésében szerepet játszott.

256 Azon érvet illetően, mely szerint Észtországban sokkal több cukrot használnak, mint más tagállamokban, meg kell jegyezni, hogy még ha ez feltételezhetően bizonyított is, ebből semmilyen módon nem következik, hogy a háztartási készlet formájában képzett többletek a csatlakozást követően nem jelentik a közösségi cukorpiac zavarásának kockázatát.

257 Az ügy irataiból egyébként nem következik egyértelműen, hogy a cukor észt fogyasztási szokásokban és kultúrában való jelentőségének olyan alapvető szerepe lenne a háztartási készletek felhalmozásában, ahogy azt az Észt Köztársaság állítja. Az Észt Köztársaság szerint ugyanis az ország területén az egy főre eső cukorfogyasztás csak 20%-kal haladja meg a közösségi átlagot.

258 Végül a Bizottság által a 60/2004 rendelet alapján meghozott intézkedések nem akadályozzák meg az Észt Köztársaságot abban, hogy állampolgárai számára nagyobb cukorfogyasztást tegyen lehetővé, hanem egyedül abban, hogy rendellenes mértékű készleteket képezzen, amely a gyakorlatban késlelteti a cukorpiac közös szervezésének az ország területén történő teljes körű alkalmazását, többek között a termelők és a közösségi költségvetés kárára.

259 E tekintetben, bár az Észt Köztársaság úgy véli, hogy alapvető fontosságú volt, hogy állampolgárai számára alacsonyabb áron biztosítson ideiglenes cukorkészleteket, mint a cukorpiac közös szervezésének az ország területén való alkalmazásából eredő ár - amely az Európai Unióhoz való csatlakozásra vonatkozó döntésének közvetlen következménye -, az Európai Unióval folytatott csatlakozási tárgyalások során kérnie kellett volna - ahogyan azt például a Máltai Köztársaság is tette, illetve ahogy ez a csatlakozási okmány XI. melléklete 4. pontjának a) pontjából is következik -, hogy biztosítsák számára azon lehetőséget, hogy támogassa egy adott cukormennyiség állampolgárai által történő megszerzését egy adott időszakban.

260 Arra kell tehát következtetni, hogy az Észt Köztársaság nem tudta bizonyítani, hogy a Bizottság megsértette a 60/2004 rendelet 6. cikke (1) bekezdésének c) pontját azzal, hogy figyelmen kívül hagyta a cukor szerepét és észtországi fogyasztását.

3. A korábbi csatlakozások során alkalmazott feltételek Bizottság általi megváltoztatásáról

a) A felek érvei

261 Az Észt Köztársaság úgy véli, hogy a korábbi csatlakozások során a Bizottság a többletek kiszámításakor a háztartási készleteket nem, hanem csak a 3 tonna feletti mennyiségeket vette figyelembe. A jelen ügyben alkalmazott módszer tehát alapvető változást jelent, és csak az új tagállamok Európai Unióhoz való csatlakozását követően jelent meg egyértelműen, amely időponttól kezdve a többleteket meghatározták. Mindez megakadályozta az Észt Köztársaságot abban, hogy elkerülje a háztartási készletek felhalmozását. A Bizottság egyébként jogos várakozást keltett az iránt, hogy az említett készleteket nem veszik többletként számításba azzal, hogy ismétlődő módon a korábbi csatlakozásokra utalt. Mindez következik abból a körülményből is, hogy a SIP-ben a Bizottság arra utalt, hogy kizárólag a piaci szereplőket kell megakadályozni abban, hogy készleteket képezzenek, és hogy a többletkészletek eltávolításának kötelezettsége kizárólag őket terheli. E hivatkozások nem ellentétesek a csatlakozási okmánnyal, amelynek szövege a többleteket illetően majdnem azonos a korábbi csatlakozások során elfogadott megfelelő rendelkezésekkel.

262 A Bizottság vitatja az Észt Köztársaság érveit.

b) Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

263 Jelen érvével az Észt Köztársaság lényegében két különböző kérdést vet fel.

264 Először is arra hivatkozik, hogy az a tény, miszerint a korábbi csatlakozások során az 1986-ban és az 1995-ben csatlakozott új tagállamok többleteit kizárólag a területükön lévő 3 tonna feletti mennyiségek alapján számították ki, olyan körülmény, amely a 60/2004 rendelet 6. cikke (1) bekezdésének c) pontja alapján a készletek képzésében szerepet játszott.

265 Másodszor az Észt Köztársaság hangsúlyozza, hogy a Bizottság jogos bizalmat keltett benne az iránt, hogy a háztartási készleteket nem veszi többletként számításba.

266 Ami az első kérdést illeti, meg kell jegyezni, hogy az Észt Köztársaság nem jelöli meg egyértelműen, hogy ebből milyen következtetést kíván levonni. Az érvei legelfogadhatóbb értelmezése alapján arra lehet következtetni, hogy úgy véli, az a körülmény, miszerint a korábbi csatlakozások során az 1986-ban és az 1995-ben csatlakozott új tagállamok többleteit kizárólag a területükön lévő 3 tonna feletti mennyiségek alapján számították ki, maga után vonja azt, hogy a Bizottságnak a megtámadott rendelet elfogadása keretében a készletek meghatározásakor ugyanilyen módon kellett volna eljárnia.

267 Hangsúlyozni kell azonban egyúttal, hogy a többletek előző csatlakozások során elfogadott kiszámításának módjait nem lehet olyan körülménynek tekinteni, amely a 60/2004 rendelet 6. cikke (1) bekezdésének c) pontja alapján a készletek képzésében szerepet játszott.

268 Egyébként, a fenti 245-248. pontban kifejtettekre tekintettel, a készletek képzésében szerepet játszó körülmények figyelembevétele nem idézheti elő a cukorpiac közös szervezése által előírt mechanizmusokat érintő zavarok kockázatát. Márpedig, ha e tény miatt az összes 3 tonna alatti cukormennyiséget ki kell zárni egy új tagállam többleteinek a kiszámításából, az e tagállam területén a csatlakozás napján meglévő teljes cukormennyiség igen jelentős lehetne, ami veszélyeztetné a 60/2004 rendeletnek az említett mechanizmusok zavarainak elkerülésére vonatkozó célját.

269 Úgy kell tehát tekinteni, hogy az a tény, miszerint a Bizottság az 1985. évi és az 1994. évi csatlakozási okmányban szereplő, a többletek eltávolítására vonatkozó kötelezettségek végrehajtását előíró rendelkezésekben az említett kötelezettségek tartalmát a 3 tonna feletti mennyiségekre korlátozta, egyedül azt igazolja, hogy a Bizottság úgy vélte, az említett csatlakozások során fennálló különleges körülményeket figyelembe véve a kisebb mennyiségek alapján kiszámított többletek létezése nem jelent kockázatot a közösségi cukorpiacra nézve. Márpedig egy ilyen intézkedés nem döntheti el előre azt a kérdést, hogy a 3 tonna alatti mennyiségek alapján kiszámított többletek létezése előidézheti-e a cukorpiac közös szervezési mechanizmusait érintő zavarok kockázatát a csatlakozással összefüggésen.

270 A második kérdést illetően emlékeztetni kell arra, hogy a bizalomvédelem elvére valamely közösségi szabályozással szemben csak abban az esetben lehet hivatkozni, ha előzőleg maga a Közösség hozott létre jogos bizalomra indokot adó helyzetet (lásd a fenti 118. pontban hivatkozott Weidacher-ügyben hozott ítélet 31. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). Ez az elv, amely a Közösség alapvető elvei közé tartozik, feltételezi, hogy az érintett közösségi intézmény megalapozott elvárásokat keltett azáltal, hogy az érintettek számára határozott ígéreteket tett (az Elsőfokú Bíróság T-222/99., T-327/99. és T-329/99. sz., Martinez és társai kontra Parlament egyesített ügyekben 2001. október 2-án hozott ítélet [EBHT 2001., II-2823. o.] 183. pontja).

271 Márpedig meg kell állapítani, hogy a jelen ügyben a Bizottság az Észt Köztársaság, illetve az észt piaci szereplők tekintetében nem hozott létre előzőleg jogos bizalomra indokot adó helyzetet arra vonatkozóan, hogy az észt többlet kiszámítása során nem veszi figyelembe a háztartási készleteket.

272 Ugyanis, bár a SIP 8. pontja (1) bekezdésének 2) pontja utal arra, hogy a többletek kérdését az 1986. és az 1995. évi csatlakozás, valamit a német újraegyesítés során szerzett tapasztalatok figyelembevételével kell kezelni, ez nem vonja maga után azt, hogy a 2004. évi csatlakozás során elfogadott intézkedéseknek azonosnak kell lenniük azokkal, amelyeket a korábbi csatlakozások során fogadtak el.

273 Egyébként a SIP 8. pontja (1) bekezdésének 2) pontjában tájékoztató jelleggel hivatkozott, az 1986. évi és az 1995. évi csatlakozásokkal kapcsolatban alkalmazandó rendelkezések azok, melyek az 1985. évi és az 1994. évi csatlakozási okmányokban szerepelnek, és amelyek minimumszabály nélkül írják elő a többletek eltávolításának kötelezettségét, ellentétben a végrehajtási rendelkezéseikkel, amelyek bevezettek egy ilyen szabályt.

274 Így az Észt Köztársaság végül egyetlen olyan iratot sem nyújtott be, amely a Bizottság által nyújtott azon biztosítékokról szólna, amelyek szerint a háztartási készleteket az észt többlet kiszámítása során nem veszik figyelembe. Egyetlen olyan bizonyítékot sem terjesztett elő a Bizottság által nyújtott azon biztosítékokat illetően, amelyek szerint a csatlakozási okmány IV. melléklete 4. pontjának (2) bekezdésében szereplő eltávolítási kötelezettség végrehajtási szabályai azonosak lesznek az 1985. évi és az 1994. évi csatlakozási okmányok megfelelő rendelkezéseinek végrehajtására elfogadott intézkedésekkel.

275 Ilyen körülmények között az Észt Köztársaságnak tudnia kellett arról, hogy a csatlakozási okmány IV. melléklete 4. pontja (2) bekezdésének igen nyitott a megfogalmazása, amelynek értelmében az új tagállamok saját költségükön kötelesek biztosítani valamennyi, a területükön lévő többlet eltávolítását.

276 Meg kell tehát állapítani, hogy azt a tényt, hogy a háztartási készleteket a korábbi csatlakozások során a többletek kiszámításánál nem vették figyelembe, nem lehet olyan körülménynek tekinteni, amely a 60/2004 rendelet 6. cikke (1) bekezdésének c) pontja alapján a készletek képzésében szerepet játszott.

4. A Bizottságnak az észtországi háztartási készletek képzésében való közreműködéséről

a) A felek érvei

277 Az Észt Köztársaság úgy érvel, hogy a csatlakozást megelőző év során az észt cukorimport 87%-a az Európai Unióból származott, és ezt a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) Fellebbezési Testülete által jogellenesnek ítélt közösségi támogatások is ösztönözték, ami ellentétes a jóhiszeműség elvével. A Bizottság ráadásul megakadályozta az Észt Köztársaságot abban, hogy védintézkedésekkel korlátozza a közösségi importot, és így elkerülje a többletek felhalmozását, mivel az említett importot ilyen rövid időn belül nem lehet helyettesíteni.

278 A Bizottság elutasítja az Észt Köztársaság érveit.

b) Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

279 Az Észt Köztársaság érvelése lényegében abból az előfeltevésből indul ki, hogy a háztartási készletek létezése, és általánosabban az észt többlet többek között annak a ténynek köszönhető, hogy az Európai Unió támogatta a területére irányuló cukorexportot. Ebből arra következtet, hogy a Bizottság a 60/2004 rendelet 6. cikke (1) bekezdésének c) pontja alapján köteles figyelembe venni ezt a körülményt annak érdekében, hogy többletének kiszámításából kizárja a háztartási készleteket.

280 Ezt az érvelést nem lehet elfogadni.

281 Valójában, még ha feltételezzük is, hogy a háztartási készletek észtországi felhalmozása és az Észt Köztársaságba irányuló támogatott közösségi export között okozati összefüggést lehet megállapítani, ez az összefüggés az említett készletek fennállását a cukorpiac közös szervezésének stabilitására nézve nem teszi kevésbé veszélyessé. Azok ugyanis a képzésükben szerepet játszó okoktól függetlenül, a fenti 121-134. pontban említett indokok miatt a közösségi cukorpiacot érintő zavarokat idézhetnek elő.

282 Következésképpen a fenti, 245-248. pontban szereplő megfontolásokra tekintettel arra kell következtetni, hogy Észt Köztársaságba irányuló támogatott közösségi export létezését nem lehet olyan körülménynek tekintetni, amely a 60/2004 rendelet 6. cikke (1) bekezdésének c) pontja alapján a készletek képzésében szerepet játszott.

283 Egyébként azon előfeltevés, amelyen az Észt Köztársaság érvelése alapul, mindenképpen téves.

284 A felek ugyanis nem vitatják, hogy a cukor világpiaci ára a csatlakozás előtt kevesebb, mint a közösségi ár egyharmada volt. Ennélfogva, még ha a Bizottság rendelkezett is olyan eszközökkel, amely lehetetlenné tette volna az Észt Köztársaság számára, hogy a cukrot a közösségi piaci szereplőktől szerezze be, az észt importőrök mindenképpen megőrizték azon nyilvánvaló érdeküket, hogy Közösségen kívüli termelőkhöz forduljanak a készletek képzése során, akár annak érdekében, hogy azokat a kibővített Közösség területén, nagy haszonnal értékesítsék, akár annak érdekében, hogy biztosítsák az észt állampolgárok számára az általuk háztartási készletek képzése céljából igényelt mennyiségeket.

285 Az Észt Köztársaság úgy véli, hogy a beszerzési források e változása nem lett volna lehetséges, mivel az észt importőrök olyan nehézségekkel szembesültek, hogy egyik napról a másikra a korábbi hagyományos közösségi szállítóikat Közösségen kívül letelepedett szállítókkal kellett volna helyettesíteni.

286 Ezt az érvet nem lehet elfogadni. Az Észt Köztársaság ugyanis egyetlen olyan indokot sem hozott fel, amely alapján nyilvánvaló lenne, hogy egy olyan piacon, mint a cukoré, valamely tapasztalt piaci szereplőnek nem állt volna módjában, hogy a 60/2004 rendelet Hivatalos Lapban való közzétételétől az új tagállamok Európai Unióhoz való csatlakozásáig eltelt három és fél hónapban jelentős mennyiségű cukrot szerezzen be a világpiacról, annál is inkább, mivel az észt piaci szereplők a Közösségen kívüli cukorért még a piaci ár kétszeresét is kifizethették volna, és így is jelentős árrésre tehettek volna szert.

287 Hozzá kell tenni egyébként, hogy semmi nem utal arra, hogy az észt piaci szereplők a 60/2004 rendelet közzététele előtt ne tudtak volna többleteket felhalmozni, tekintettel e többleteknek a kibővített Közösség területén vagy a hazai piacon történő értékesítésére. Márpedig ebben az esetben az említett rendelet keretében az Észtországba irányuló közösségi exportot gátló intézkedések Bizottság általi elfogadása nem lett volna elegendő a szóban forgó többletek eltávolításának biztosításához.

288 Az Észt Köztársaság összes érvét el kell tehát utasítani.

5. Az új tagállamok gazdasági fejlődésének Bizottság általi nem megfelelő figyelembevételéről

a) A felek érvei

289 A Lett Köztársaság úgy véli, hogy a Bizottság a 60/2004 rendelet 6. cikke (1) bekezdésének c) pontja alapján nem vette kellően figyelembe az új tagállamok gazdasági fejlődését, valamint a forrásigények növekedésének a lakosság vásárlóerejéhez és a turizmus ágazatának fejlődéséhez kapcsolódó objektív gyorsaságát. A lettországi többlet jelentős része tehát a termelési kapacitások és a fogyasztás növekedéséből ered, amit a Bizottság rugalmatlan módszerében nem vett figyelembe. Ráadásul a Bizottságnak nemcsak az egyes új tagállamok többleteit kellett volna meghatároznia, hanem azok 2004. május 1-jei rendes átvihető készletét is, amely inkább biztosította volna, hogy a készletek képzésének körülményei megfelelő vizsgálat tárgyát képezzék. Ezzel a Bizottság a bizalomvédelem elvét is megsértette.

290 A Bizottság vitatja a Lett Köztársaság érveit.

b) Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

291 Az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata 115. cikke 2. §-ának második albekezdése a beavatkozási kérelem elfogadhatóságát többek között az említett szabályzat 44. cikke 1. §-a c) pontjának tiszteletben tartásától teszi függővé, melynek értelmében a keresetlevélnek tartalmaznia kell különösen a felhozott jogalapok rövid ismertetését. Ennélfogva a keresetlevélben egyértelműen ki kell fejteni azt a jogalapot, amelyre a keresetet alapították, így nem felel meg az eljárási szabályzatban, valamint a Bíróság alapokmányában támasztott követelményeknek, ha csak elvontan utalnak rá (az Elsőfokú Bíróság T-102/92. sz., Viho kontra Bizottság ügyben 1995. január 12-én hozott ítéletének [EBHT 1995., II-17. o.] 68. pontja, valamint a T-181/06. sz., Olaszország kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének [az EBHT-ben nem tették közzé] 139. pontja).

292 E megfontolások alapján meg kell állapítani, hogy a Lett Köztársaság által érvelése alátámasztására felhozott elemek túl bizonytalanok ahhoz, hogy vizsgálni lehessen őket. Az említett érvek alapján ugyanis lehetetlen meghatározni, hogy a Bizottságnak milyen módon kellett volna figyelembe vennie az új tagállamok gazdasági fejlődését ahhoz, hogy ennek következtében módosítsa a többletekre vonatkozó számítását egy vélelmezetten megnövekedett fogyasztás alapján.

293 A Lett Köztársaság érveinek lényege egyébként alapvetően saját gazdaságának értékelésére vonatkozik, és még ha feltételezzük is, hogy ezek megalapozottak, nincs semmilyen hatásuk arra a kérdésre nézve, hogy az Észt Köztársaság számára meghatározott többlet kiszámítása során a Bizottság megfelelő mértékben vette-e figyelembe azokat a körülményeket, amelyek a készletek képzésében szerepet játszottak Észtország területén.

294 A fentiekre tekintettel meg kell állapítani, hogy a Lett Köztársaság kifogását épp úgy, mint a jelen jogalap egészét el kell utasítani.

IV - Az indokolási kötelezettség megsértésére alapított harmadik jogalapról

A - A felek érvei

295 Az Észt Köztársaság úgy véli, hogy a Bizottság a megtámadott rendeletben nem fejtette ki, hogy a háztartási készletek milyen okokból tartoznak a szóban forgó többlethez, ami különösen lényeges a jelen ügy körülményekre tekintettel.

296 E tekintetben először is arra hivatkozik, hogy az indokolási kötelezettség szigorúbb, amennyiben egy intézkedés különleges esetre vonatkozik (a Bíróság 292/81. és 293/81. sz., Lion és társai egyesített ügyekben 1982. október 28-án hozott ítéletének [EBHT 1982., 3887. o.] 18. és azt követő pontjai és a 311/81. és 30/82. sz., Klöckner-Werke kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítéletének [EBHT 1983., 1549. o.] 30. és azt követő pontjai). Az Észt Köztársaság úgy véli, hogy a megtámadott rendelet csak öt új tagállamra vonatkozik, és egy olyan egyedi helyzetről szól, amely nem ismétlődhet meg, vagyis az ezen államokban hatályos rendszerről a cukorpiac közös szervezésére való áttérésre. Márpedig, ha a személyek száma meghatározott, és a jövőbeli alkalmazásra sincs lehetőség, e rendeletet inkább határozatok csoportjának kell tekinteni.

297 Másodszor az Észt Köztársaság azt állítja, hogy egy döntést mindenre kiterjedő módon részletezni kell, különösen akkor, ha az komoly és súlyos hatásokkal jár. Márpedig az Észt Köztársaság által fizetendő 45,7 millió euró, ha nem távolítja el többleteit, költségvetésének 1,35%-át teszi ki, így a Bizottságot fokozott mértékű indokolási kötelezettség terheli.

298 Harmadszor az Észt Köztársaság kiemeli, hogy a korábbi csatlakozásokhoz képest a Bizottság megváltoztatta a többletek kiszámítására vonatkozó gyakorlatot, és hogy eltérő módszert vezetett be a közös agrárpolitikával összefüggésben, tehát az eddigi gyakorlat módosítása szintén részletes indokolást követel meg.

299 Végül negyedszer a megtámadott rendelet - a (3) preambulumbekezdés logikátlan utalását kivéve - nem tartalmaz semmilyen indokolást arra nézve, hogy milyen módon vették figyelembe a 60/2004 rendelet 6. cikke (1) bekezdésének c) pontjában hivatkozott különleges körülményeket. Ez megakadályozza a megtámadott rendelet bármilyen jogszerűségi felülvizsgálatát, és mivel a 60/2004 rendelet 6. cikke (1) bekezdésének c) pontja a Bizottság számára széles körű mérlegelési jogkört biztosít, az indokolás megfelelő szintje ebben a helyzetben magasabb.

300 E tekintetben az Észt Köztársaság megállapítja, hogy sem a Cukorpiaci Irányítóbizottság keretében, sem a 2005. május 19-i ülésen nem közölték vele azokat az okokat, amelyek miatt a háztartási készleteket a szóban forgó többletek kiszámításakor figyelembe vették, és felhívja a Bizottságot, hogy az ezen az ülésen ismertetett iratokat adja át az Elsőfokú Bíróság számára.

301 A Bizottság vitatja az Észt Köztársaság érveit.

B - Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

302 Meg kell állapítani, hogy a megtámadott rendelet nem azon normatív aktus, amely előírta, hogy a háztartási készleteket többlet címén figyelembe kell venni.

303 Valójában az egyedüli normatív aktus, amely egy ilyen figyelembevételt előírt, a 60/2004 rendelet. Ez utóbbi a többletek kiszámításának olyan rendszerét vezette be, amely jelentősen különbözik az 579/86 és a 3300/94 rendeletek által az 1986. évi és az 1995. évi csatlakozásokra tekintettel létrehozott rendszerektől, amelyek azon alapultak, hogy a tagállami hatóságok a területükön lévő 3 tonna feletti mennyiségeket szervezetten összeírták annak érdekében, hogy ezt követően összevessék azokat a Bizottság által rendes átvihető készletként rögzített mennyiséggel, végül pedig az esetleges többletet megszüntessék (lásd a fenti 195. és 196. pontot).

304 E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a 60/2004 rendelet (7) preambulumbekezdése egyértelműen utal arra, hogy a többletkészleteket a Bizottság határozza meg az új tagállamokban a 2000. május 1-jétől terjedő időszakban a kereskedelem fejlődése, valamint a termelési és fogyasztási trendek alapján. A fent hivatkozott rendelet (9) preambulumbekezdése megállapítja, hogy a többletkészletek meghatározásához az új tagállamoknak a Bizottság rendelkezésére kell bocsátaniuk az érintett termékek kereskedelmére, termelésére és fogyasztására vonatkozó legfrissebb statisztikai adataikat (lásd a fenti 197. pontot).

305 A 60/2004 rendelet 6. cikke úgy rendelkezik, hogy a többletek meghatározása során különösen a csatlakozást megelőző évben az előző évekhez képest a következő vonatkozásokban beállott fejleményeket kell figyelembe venni: a feldolgozatlan állapotban lévő cukor vagy a feldolgozott termékek, például izoglükóz és gyümölcscukor formájában lévő cukor importált és exportált mennyiségeit, a cukor- és izoglükóz-készleteket, -termelést és -fogyasztást, továbbá azon körülményeket, amelyek a készletek képzésében szerepet játszottak.

306 Nyilvánvaló tehát, hogy - mint az az előzőekben kifejtésre került - a 60/2004 rendelet rögzíti a többletek meghatározásának módját, amely a makrogazdasági trendek, nem pedig egy adott tagállamban ténylegesen tárolt mennyiségek megfigyelésén alapul. A rendelet tartalmaz egy rugalmassági záradékot is, amely lehetővé teszi e vizsgálat eredményének módosítását olyan különleges körülmények esetén, amelyek igazolják bizonyos cukormennyiségek kizárását, amíg e mennyiségek létezése nem jelenti a cukorpiac közös szervezési mechanizmusai zavarásának kockázatát, ahogyan ez a 60/2004 rendelet 6. cikke (1) bekezdése c) pontjának a 245-248. pontban adott értelmezéséből is következik. Maga a Bizottság Fischer Boel közleményének I. mellékletében utal arra, hogy az említett melléklet tárgya az új tagállamok többleteit makrogazdasági szinten meghatározó módszer rögzítése, ahogyan azt a 60/2004 rendelet 6. cikke megköveteli, amely cikk nem tartalmaz semmilyen olyan rendelkezést, amely a minimális mennyiségeket kizárja a többletek kiszámításából.

307 A megtámadott rendelet (3) preambulumbekezdése említi azokat a makrogazdasági változókat, amelyeket a Bizottság a többletek kiszámításához a gyakorlatban figyelembe vett. Ebben meghatározzák, hogy többletmennyiségnek a Bizottság általában azt tekinti, amennyivel több volt a 2003. május 1. és között előállított, importtal megnövelt, exporttal csökkentett cukor mennyisége, mint ugyanezen mennyiségek átlaga az előző három év azonos időszakában.

308 Az is nyilvánvaló, hogy a többletek meghatározásának ez a módja szükségszerűen magába foglalja a háztartási készletek figyelembevételét ugyanazon a jogcímen, mint a piaci szereplők által képzett készletek esetében. Ami ugyanis az Észt Köztársaságot illeti - amely állam nem cukortermelő -, a 2003/2004-es gazdasági évre kiszámított többletnek szükségszerűen az ebben a gazdasági évben teljesített import és az előző három évben teljesített import átlagának különbségén kell alapulnia, amelyből ki kell vonni az ebben a gazdasági évben teljesített export és az előző három évben teljesített export átlagának különbségét. Márpedig egy ilyen módszer, amely főszabály szerint csak az importot és az exportot veszi figyelembe, nem teszi lehetővé a háztartási készletek kizárását az így kapott mennyiségből, kivéve, ha úgy kell tekinteni, hogy az említett készletek létezése olyan körülmény, amely a 60/2004 rendelet 6. cikke (1) bekezdésének c) pontja alapján a készletek képzésében szerepet játszott.

309 Azon tény, hogy a módszert valóban alkalmazták, nemcsak a megtámadott rendelet preambulumbekezdéseiből, hanem az Észt Köztársaság számára több alkalommal, a Cukorpiaci Irányítóbizottság ülésén és utoljára a szakértői csoport 2005. május 19-i ülésén átadott iratokból is egyértelműen következik, amely iratok az említett rendelet elfogadása előtt keletkeztek, és az Észt Köztársaság számára ismertek.

310 Ilyen körülmények között meg kell állapítani egyrészt, hogy a megtámadott rendelet kellő mértékben indokolt azon kérdést illetően, hogy a háztartási készleteket milyen okokból nem zárták ki az észt többlet kiszámításából, másrészt, hogy az említett rendelet indokolásának nem kellett szükségszerűen tartalmaznia azokat az okokat, amelyek miatt a Bizottság eltért a korábbi csatlakozások során elfogadott gyakorlattól, amennyiben az attól való eltérés ténye a 60/2004 rendelet logikus és szükségszerű következménye - amely rendelet jogszerűségét az Észt Köztársaság a jelen keresetben nem vitatta.

V - A gondos ügyintézés megsértésére alapított negyedik jogalapról

A - A felek érvei

311 Az Észt Köztársaság úgy érvel, hogy a megtámadott rendelet elfogadásával a Bizottság megsértette a gondos ügyintézés elvét, mivel e rendelet az érintett új tagállamokra vonatkozó öt határozat csoportja, ezért a Bizottságnak alaposan és pártatlanul kellett volna előkészítenie a döntését. A Bizottság nem vette figyelembe az Észt Köztársaság helyzetére vonatkozó különleges körülményeket, bár tudott azokról. Fischer Boel az ügyhöz nem kapcsolódó szempontok alapján hozta meg ezt a döntést, így visszaélt hatáskörével. Fischer Boel egyrészt arra törekedett, hogy elkerülje annak kockázatát, hogy a többi új tagállam vitassa az egyéb termékekre vonatkozó számítás alapját, vagy hogy különleges körülményekre hivatkozzon, másrészt pedig hogy elkerülje, hogy példát teremtsen a jövőbeli csatlakozások számára.

312 A Bizottságnak egyébként mérlegelnie kellett volna magatartásának a kialakult helyzetre gyakorolt következményeit, különösen amikor kijelentette, hogy ugyanazt a számítási módot fogja alkalmazni, mint amit a korábbi csatlakozások során alkalmazott.

313 Végül a gondos ügyintézés elve értelmében a testületnek minden döntéshozatal előtt tájékozódnia kell a lényeges körülményekről. Mégis úgy döntött a háztartási készletek észt többletbe való beszámításáról, hogy Fischer Boel közleményének végleges változata nem tartalmazza sem az Észt Köztársaságnak - többek között - azokat az érveit, amelyek e döntésnek a költségvetésére gyakorolt súlyos következményeire vonatkoztak, sem Fischer Boel témával kapcsolatos megfontolásait, sem a tényleges számokat, sem a Máltai és Ciprusi Köztársasággal való összehasonlítást.

314 A Bizottság úgy véli, hogy a jelen jogalapot el kell utasítani.

B - Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

315 Meg kell jegyezni, hogy a jelen jogalappal, a gondos ügyintézés elvére utalva az Észt Köztársaság egyrészt lényegében újra azokra az indokokra hivatkozik, amelyek alapján úgy véli, hogy a Bizottság megsértette a 60/2004 rendelet 6. cikke (1) bekezdésének c) pontját azzal, hogy a helyzetére vonatkozó különleges körülmények figyelmen kívül hagyásával fogadta el a megtámadott rendeletet. Ezek az érvek a második jogalap második része keretében kerültek megvizsgálásra és elutasításra. Másrészt az Észt Köztársaság újra azokra az indokokra hivatkozik, amelyek alapján úgy véli, hogy a jelen ügyben megsértették a kollegialitás elvét. Ezek az érvek az első jogalap keretében kerültek megvizsgálásra és elutasításra.

316 Következésképpen a jelen jogalapot teljes egészében el kell utasítani.

VI - A jóhiszeműség elvének megsértésére alapított ötödik jogalapról

A - A felek érvei

317 Az Észt Köztársaság úgy érvel, hogy a jóhiszeműség elve tiltja valamely nemzetközi megállapodás aláírói számára, hogy olyan aktusokat fogadjanak el, amelyek megfosztják e megállapodást tárgyától és céljától. Következésképpen a csatlakozási okmány aláírását követően a Bizottságnak tartózkodnia kell minden olyan intézkedéstől, amely bármilyen piaci zavart vagy spekulációt idézhet elő. Márpedig a Bizottság elmulasztotta a közösségi export növekedése elleni intézkedések megtételét, továbbá megakadályozta az Észt Köztársaságot azok megtételében. Mindezt súlyosbítja a Bizottság azon kijelentése, hogy figyelembe fogja venni a tagjelölt államok és az Európai Unió közötti kereskedelem liberalizációjának készletekre gyakorolt hatását, illetve ugyanazokat az elveket fogja alkalmazni, mint amelyeket a korábbi csatlakozások során alkalmazott.

318 A Bizottság vitatja az Észt Köztársaság érveit.

B - Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

319 A jelen jogalap keretében az Észt Köztársaság lényegében ugyanazokat az érveket terjeszti elő, mint amelyekre a második és a negyedik jogalap keretében hivatkozott. Ezeket az érveket tehát ugyanazon indokok miatt kell elutasítani, mint a fent hivatkozott jogalapokat.

VII - A hátrányos megkülönböztetés tilalmának megsértésével kapcsolatos hatodik jogalapról

320 Az Észt Köztársaság úgy érvel, hogy a megtámadott rendelet három szempontból is sérti a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét, amelyeket egymástól elkülönítve kell vizsgálni.

A - Hátrányos megkülönböztetés a Máltai Köztársasághoz és a Ciprusi Köztársasághoz képest

1. A felek érvei

321 Az Észt Köztársaság úgy véli, hogy hátrányosan megkülönböztető módon kezelték a Máltai Köztársasághoz és a Ciprusi Köztársasághoz képest, mivel ezt a két államot és őt azonos módon kezelték, holott az észt többlet fele a háztartási készletekből áll, míg a máltai és a ciprusi többletek egyedül a piaci szereplők tulajdonában vannak. Ez a hátrányos megkülönböztetés a 18. melléklet értelmezéséből is következik, és mindezt súlyosbítja, hogy - mint azt a máltai többlet kiszámításának a rendelet tervezete (13210 tonna) és a megtámadott rendelet (2452 tonna) közötti változása is mutatja - a Máltai Köztársaság esetében ténylegesen figyelembe vették a különleges körülményeket.

322 A Bizottság vitatja az Észt Köztársaság érveit.

2. Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

323 Az Észt Köztársaság érvelése lényegében azon kijelentésből áll, hogy az észt többletet ugyanolyan módon számították ki, mint a ciprusi és a máltai többletet, holott a helyzetére vonatkozó különleges körülményeknek arra kellett volna ösztönözniük a Bizottságot, hogy eltérő bánásmódban részesítse. Ugyanakkor azok az indokok, amelyek alapján az Észt Köztársaság úgy véli, hogy kedvező bánásmódban kell részesülnie, nem támasztják alá az érvelését.

324 Ezek az indokok ugyanis lényegében megegyeznek azokkal, melyekre azon érvelés érdekében hivatkozott, hogy a Bizottságnak figyelembe kellett volna vennie a cukorfogyasztás Észt Köztársaságban betöltött különleges szerepét, amely indokokat a második jogalap második részének keretében fejtett ki. Márpedig mivel megállapításra került, hogy ezek az indokok nem késztethették a Bizottságot arra, hogy az Észt Köztársaság többletének kiszámításából kizárja ez utóbbi háztartási készleteit, mint az a fenti 252-260. pontban hangsúlyt kapott, nem lehet úgy tekinteni, hogy a Bizottság az említett indokok figyelmen kívül hagyásával hátrányosan megkülönböztető módon kezelte az Észt Köztársaságot.

325 Egyébként, amennyiben az Észt Köztársaság érve úgy érthető, hogy a Bizottság a Máltai Köztársaság helyzetére vonatkozó különleges körülmény fennállásának figyelembevétele miatt csökkentette a máltai többletet, míg az Észt Köztársaság esetében ezt nem tette meg, meg kell állapítani, hogy egy ilyen különleges, a megtámadott rendeletben nem említett feltétel nem érintheti az észt többlet kiszámításának jogszerűségét, és az Észt Köztársasággal szembeni hátrányos megkülönböztetést sem igazolja.

326 Az Észt Köztársaság ugyanis nem utal arra, hogy azt a csökkentést, amelyhez a Máltai Köztársaságnak joga volt, neki is meg kell adni azon okból, hogy a saját és a Máltai Köztársaság helyzete, amely ez utóbbi számára lehetővé tette a szóban forgó csökkentést, ugyanazon a különleges körülményen alapul.

327 Egyébként, amennyiben az Észt Köztársaság érvét úgy kell érteni, hogy a Máltai Köztársaság teljes többletét tévedésből csökkentették, hangsúlyozni kell, hogy a Bizottság e tévedése, már ha azt megalapozott vélhető, nem kérdőjelezheti meg a megtámadott rendeletet az Észt Köztársaság vonatkozásában. E tagállam ugyanis nem kérheti az esetében alkalmazandó, többlete kiszámítására vonatkozó módszertől eltérő módszer alkalmazását, és az elkövetett hibának mindenesetre csak a Máltai Köztársaságot érintően van hatása a megtámadott rendeletre (lásd ebben az értelemben a Bíróság C-340/98. sz., Olaszország kontra Tanács ügyben 2002. március 14-én hozott ítéletének [EBHT 2002., I-2663. o.] 90. és 91. pontját).

328 Meg kell tehát állapítani, hogy az Észt Köztársaság nem tudta bizonyítani azt, hogy a Bizottság a megtámadott rendelet elfogadásával hátrányosan megkülönböztette őt a Máltai Köztársasághoz és a Ciprusi Köztársasághoz képest.

B - Hátrányos megkülönböztetés egyes, a Közösséghez korábban csatlakozott tagállamokhoz képest

1. A felek érvei

329 Az Észt Köztársaság úgy véli, hogy hátrányosan megkülönböztető módon kezelték a Közösséghez, majd az Európai Unióhoz korábban csatlakozott tagállamokhoz képest, mivel azonos tény- és jogbeli helyzet mellett ez utóbbiak háztartási készleteit nem vették figyelembe többleteik mennyiségének meghatározásakor, amit a Bizottság vitat.

2. Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

330 Meg kell jegyezni, hogy a bővítések során a mezőgazdasági ágazatban meghozandó átmeneti intézkedéseket a mezőgazdasági piacot érintő zavarok azon konkrét kockázataihoz kell igazítani, amelyeket ez a bővítés okozhat. Ennélfogva az intézmények nem kötelesek azonos átmeneti intézkedéseket alkalmazni két egymást követő bővítés során.

331 A Bizottság az 1995. évi és a 2004. évi bővítés közötti különbségek közül különösen figyelembe veheti azt a tényt, hogy a közösségi cukorpiacot érintő, a többletek felhalmozódása által okozott zavarok elkerülésére vonatkozó célt 2004-ben nehezebb volt elérni, tekintettel az új tagállamok piacainak sokkal jelentősebb méretére, nagyon magas termelési kapacitásukra, valamint arra a tényre, hogy egyes új tagállamok, mint amilyen az Észt Köztársaság is, egyáltalán nem vetettek ki behozatali vámot a cukorra, így e terméket közvetlenül be lehetett szerezni a világpiacról, amely tényezőkre a Bizottság hivatkozik a beadványában, és azokat az Észt Köztársaság sem vitatta. Ráadásul a közösségi ár és az új tagállamok árai közötti különbségek is nagyobbak voltak. E két tényező alapvetően jelentőssé teszi a cukorpiac destabilizációjának kockázatát, következésképpen igazolja a szigorúbb átmeneti intézkedések meghozatalát.

332 Meg kell tehát állapítani, hogy az Észt Köztársaság nem tudta bizonyítani, hogy őt a Bizottság hátrányosan megkülönböztető módon kezelte a Közösséghez, majd az Európai Unióhoz korábban csatlakozott tagállamokhoz képest.

C - Hátrányos megkülönböztetés az összes régi tagállamhoz képest

1. A felek érvei

333 Az Észt Köztársaság úgy véli, hogy hátrányosan megkülönböztető módon kezelték az összes régi tagállamhoz képest. A megtámadott rendelet értelmében ugyanis az őt terhelő eltávolítási kötelezettség teljesítése érdekében köteles elrendelni, hogy piaci szereplői a többletmennyiségükön felüli cukormennyiségeket távolítsanak el, tekintettel arra, hogy a háztartási készletek eltávolítása lehetetlen. Ennélfogva az észt piaci szereplők a régebbi tagállamok piaci szereplőinél kedvezőtlenebb helyzetben vannak. Végül, amennyiben a 60/2004 rendeletet úgy kell értelmezni, hogy az Észt Köztársaságnak kell vállalnia az említett készletek létezésével járó következményeket azzal, hogy a 60/2004 rendelet 7. cikkének (2) bekezdésében említett összeget megfizeti, akkor a régebbi tagállamokkal szemben hátrányos megkülönböztetésben részesül, mivel nekik soha nem kellett egy ilyen díjat megfizetniük.

334 A Bizottság elsősorban úgy véli, hogy az Észt Köztársaság érvei a 60/2004 rendelet, nem pedig a megtámadott rendelet ellen irányulnak, és ezért elfogadhatatlanok, másodlagosan pedig vitatja az említett érveket.

2. Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

335 Anélkül, hogy szükséges lenne dönteni az Észt Köztársaság érveinek elfogadhatóságáról, hangsúlyozni kell, hogy az észt piaci szereplők a 60/2004 rendelet értelmében nem kötelesek az egyéni többletükön felüli cukormennyiség eltávolítására. Egyedül magának az Észt Köztársaságnak a feladata, hogy biztosítsa a Bizottság által meghatározott többlettel megegyező cukormennyiség eltávolítását (lásd a fenti 171. pontot).

336 Ami az állítólagos hátrányos megkülönböztetést illeti, aminek az Észt Köztársaság a korábbi tagállamokhoz képest ki van téve, amennyiben meg kell fizetnie a 60/2004 rendelet 7. cikkének (2) bekezdésében említett összeget, ha nem sikerül eltávolítania a többletmennyiségével megegyező cukormennyiséget, meg kell állapítani, hogy a mezőgazdaság helyzete az új tagállamokban gyökeresen eltért a régi tagállamokétól (a Bíróság a C-273/04. sz., Lengyelország kontra Tanács ügyben 2007. október 23-án hozott ítéletének [EBHT 2007., I-8925. o.] 87. pontja). Következésképpen meg kell állapítani, hogy a többletek fennállását illetően a régebbi tagállamok helyzetét nem lehet összehasonlítani az Észt Köztársaság bővítés előtti helyzetével.

337 A régebbi tagállamok és Észtország piaci szereplőire ugyanis a bővítés előtt különböző jogszabályok, kvóták és termeléstámogatási mechanizmusok vonatkoztak. Másrészt, amíg a közösségi intézmények a cukorpiac közös szervezése keretében előírt mechanizmusok által a régebbi tagállamok területén megakadályozhatták a többletkészletek kialakulását, addig az Európai Unióhoz való csatlakozást megelőzően az új tagállamok területén nem tudták megakadályozni a többletkészletek kialakulását. Emiatt írja elő a csatlakozási okmány IV. melléklete 4. pontjának (1)-(4) bekezdése az új tagállamok számára a többletkészleteik saját költségükön történő eltávolításának kötelezettségét, anélkül hogy egy ehhez hasonló kötelezettséget írna elő a régi tagállamok számára, amit a csatlakozási okmány aláírásával az Észt Köztársaság is elfogadott.

338 Meg kell tehát állapítani, hogy az Észt Köztársaság nem tudta bizonyítani azt, hogy esetében hátrányos megkülönböztetés áll fenn a régi tagállamokhoz képest.

339 A jelen jogalapot tehát teljes egészében el kell utasítani.

VIII - A tulajdonhoz való jog megsértésére alapított hetedik jogalapról

A - A felek érvei

340 Az Észt Köztársaság úgy érvel, hogy a megtámadott rendelet sérti a közös agrárpiac keretében elismert és védett tulajdonhoz való jogot, amelyet csak akkor lehet korlátozni, ha e korlátozások megfelelnek a Közösség által elérni kívánt közérdekű céloknak, és nem minősülnek olyan aránytalan korlátozásnak, amely éppen annak lényegét veszélyeztetné. Márpedig az észt állampolgárok arra történő kötelezése, hogy a saját fogyasztásukra vásárolt cukrot távolítsák el, ilyen beavatkozásnak minősül, mivel e cukor nem idézhet elő a piac zavarához vagy a spekulációhoz fűződő kockázatot. Egyébként mindez kisajátításnak minősülne, anélkül hogy a háztartások egyszerű fogyasztókként élveznék a cukorpiac közös szervezésének előnyeit. Végül, ha a piaci szereplőket arra kötelezik, hogy az egyéni többletkészletüket meghaladó többletmennyiséget távolítsanak el, az szintén a tulajdonhoz való jog sérelmének minősülne.

B - Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

341 Először is az Észt Köztársaság érvelését el kell utasítani.

342 A 60/2004 rendelet egyik rendelkezése sem kötelezi ugyanis az észt háztartásokat bármilyen cukormennyiség eltávolítására, sem az észt piaci szereplőket arra, hogy egyéni többletüket meghaladó további cukormennyiségeket szüntessenek meg. Egyedül az Észt Köztársaság köteles arra, hogy biztosítsa a Bizottság által meghatározott többlettel megegyező cukormennyiség eltávolítását, vagy hogy az említett rendelet 7. cikkének (2) bekezdésében említett összeget megfizesse, ha kötelezettségének nem tud eleget tenni.

343 A fentiekre tekintettel meg kell állapítani, hogy az Észt Köztársaság nem tudta bizonyítani a tulajdonhoz való jognak a megtámadott rendelet elfogadásából adódó bármilyen megsértését.

IX - Az arányosság elvének megsértésére alapított nyolcadik jogalapról

A - A felek érvei

344 Az Észt Köztársaság úgy érvel, hogy a megtámadott rendelet sérti az arányosság elvét, mivel a háztartási készletek eltávolítása nem szükséges a piaci spekuláció és zavarok elkerüléséhez, mely célokat a 60/2004 rendelet követ. Egyrészt ugyanis e készletek létezése nem okoz zavart, kivéve, ha azokat újból értékesíthetik, azonban erre a háztartások nem képesek, amit az a tény is bizonyít, hogy Észtországban a cukor ára a csatlakozást követően megháromszorozódott, majd stabil maradt. Másrészt e készletek nem ösztönöznek spekulációra, amit az a tény is bizonyít, hogy azokat a korábbi csatlakozások során soha nem vették figyelembe. Végül amennyiben az említett készleteket az Észt Köztársaság számára meghatározott többletbe számítanánk, az azzal a hatással járna, hogy a 60/2004 rendeletben előírt kötelezettségek be nem tartása esetén fizetendő összeg megkétszereződne.

345 A Lett Köztársaság hozzáteszi, hogy a Bizottság által elkövetett számítási hibákat figyelembe véve a megtámadott rendelet nem tudja elérni a 60/2004 rendelet által követett célt, amely nem az új tagállamok költségvetésének, hanem azoknak a vállalkozásoknak a megterhelésére irányul, amelyek a behozatali vámokhoz kapcsolódó különbségeket kihasználva spekulatív célokból tárolták a cukrot.

B - Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

346 A fenti 121-129. és 162-167. pontban kifejtett megfontolások szükségszerűen az Észt Köztársaság által előterjesztett érvek elutasításához vezetnek.

347 Ami a Lett Köztársaság érveit illeti, ki kell jelenteni, hogy azok nem teszik lehetővé a Bizottság azon állítólagos számítási hibáinak azonosítását, amelyek megakadályozzák a megtámadott rendelet, valamint a 60/2004 rendelet által elérni kívánt célok elérését. Ki kell emelni egyébként, hogy a Lett Köztársaság érvelésével ellentétben e rendeletek célja nem azon vállalkozások költségvetésének a megterhelése, amelyek a behozatali vámok különbségeit kihasználva spekulatív célokból cukrot raktároznak, nem is az új tagállamok költségvetésének megterhelése, hanem a cukorpiac közös szervezését érintő, ez utóbbiak csatlakozását követően a területükön lévő többletek létezése miatt bekövetkező lehetséges zavarok megelőzése, többek között annak biztosításával, hogy e többleteket az említett államok kizárólag saját költségükön távolítsák el.

348 A jelen jogalapot tehát el kell utasítani.

X - A Lett Köztársaság által előterjesztett, a védelemhez való jog megsértésére alapított első kiegészítő jogalapról

A - A felek érvei

349 A Lett Köztársaság azt állítja, hogy nem volt lehetősége a megtámadott rendeletre vonatkozó álláspontjának ismertetésére és kifogásainak ésszerű határidőn belül való közlésére azzal a módszerrel kapcsolatban, amely alapján a többleteket kiszámították, amit a Bizottság vitat.

B - Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

350 A Lett Köztársaság lényegében saját védelemhez való jogának megsértésére hivatkozik. Ennélfogva ezek az érvek hatástalanok, mivel - még ha feltételezhető is, hogy elfogadhatóak és megalapozottak - semmilyen következménnyel nem járnak a megtámadott rendelet jogszerűségére az Észt Köztársaságot illetően.

351 A jelen jogalapot tehát el kell utasítani.

XI - A Lett Köztársaság által előterjesztett, a bizalomvédelem elvének megsértésére alapított második kiegészítő jogalapról

A - A felek érvei

352 A Lett Köztársaság úgy véli, hogy a Bizottság megsértette a bizalomvédelem elvét, mivel nemcsak a megfelelő többletet, hanem a 2004. május 1-jei rendes átvihető készlet mennyiségét is meg kellett volna határoznia minden egyes új tagállam számára, amit a Bizottság vitat.

B - Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

353 Emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság alapokmánya 53. cikkének első bekezdése értelmében az említett alapokmány Elsőfokú Bíróság előtti eljárásra alkalmazandó 40. cikkének negyedik bekezdése, valamint az eljárási szabályzat 116. cikkének 4. §-a feljogosítják a beavatkozót, hogy önállóan felvessen nemcsak érveket, hanem jogalapokat is, amennyiben azok az egyik fél kérelmének támogatására irányulnak, és nem teljesen idegenek a felperes és az alperes közti jogvita alapját képező megfontolásoktól, hiszen ha azok lennének, az már a jogvita tárgyának megváltozását eredményezné (az Elsőfokú Bíróság T-171/02. sz., Regione autonoma della Sardegna kontra Bizottság ügyben 2005. június 15-én hozott ítéletének [EBHT 2005., II-2123. o.] 152. pontja).

354 Márpedig a jelen, a Lett Köztársaság által előterjesztett kiegészítő jogalap teljesen idegen az Észt Köztársaság által a jelen kereset keretében hivatkozott jogalapok alátámasztására kifejtett megfontolásoktól, és mint elfogadhatatlant el kell utasítani. Amennyiben ugyanis az Észt Köztársaság a második jogalap második része keretében olyan érvet terjesztett elő, amit részben úgy is lehet értelmezni, hogy azt a bizalomvédelem elvének megsértésére alapította, azt azzal a körülménnyel összefüggésben tette, hogy a korábbi csatlakozások során a többletek kiszámításához nem vették figyelembe a 3 tonna alatti mennyiségeket, nem pedig az azzal kapcsolatos állítólagos jogos bizalom miatt, hogy a rendes átvihető készletet, nem pedig a többletet kell kiszámítani.

355 Ezenfelül meg kell említeni, hogy bár a csatlakozási okmány IV. melléklete 4. pontjának (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az új tagállamok területén a csatlakozás időpontjában szabad forgalomban lévő minden olyan termékkészletet, amely meghaladja a rendes átvihető készletnek tekinthető mennyiséget, az említett államoknak saját költségükre meg kell szüntetniük, e rendelkezés nem kötelezi a Bizottságot e többletmennyiség két szakaszban történő, vagyis előbb a rendes átvihető készlet, majd az e számértéket meghaladó eltávolítandó mennyiség kiszámítására.

356 E tekintetben ki kell jelenteni, hogy a Bizottság, amennyiben azokat a hatásköröket gyakorolja, amelyeket a közös agrárpolitika területén az általa alkotott szabályok végrehajtása érdekében a Tanács, sőt a csatlakozási okmány alkotói biztosítanak számára, széles körű mérlegelési joggal rendelkezhet oly módon, hogy egyedül valamely ebben a tárgykörben hozott intézkedésnek a hatáskörrel rendelkező intézmény által elérni kívánt célhoz képest nyilvánvalóan nem megfelelő jellege befolyásolhatja az intézkedés jogszerűségét (lásd a fenti 118. pontban hivatkozott Weidacher-ügyben hozott ítélet 26. pontját). Következésképpen meg kell tehát állapítani, hogy a Bizottság e széles mérlegelési jogkör gyakorlásával alkalmazhat olyan egyszerűsített számítási módszert, amelyből közvetlenül meghatározható az eltávolítandó többlet. A Lett Köztársaságnak kell bizonyítania, hogy a Bizottság által választott módszer nyilvánvalóan nem megfelelő. Mindemellett azok az érvek, amelyekre a Lett Köztársaság ezzel kapcsolatban hivatkozik, nem alkalmasak arra, hogy megkérdőjelezzék a Bizottság által használt módszer megalapozottságát. A Lett Köztársaság ugyanis anélkül, hogy állítását bármivel is igazolná, annak kijelentésére szorítkozik egyrészt, hogy ha a Bizottság az általa megfelelőnek ítélt módszert alkalmazta volna, jobban tudta volna biztosítani a készletek képzésében szerepet játszó körülmények megfelelő elemzését, másrészt, hogy ezzel a Bizottság megsértette a bizalomvédelem elvét, anélkül, hogy bármilyen a Bizottságtól kapott pontos biztosítékra hivatkozna, amely arra utal, hogy az olyan módon fog eljárni, amit a Lett Köztársaság megfelelőnek tart.

357 Következésképpen a Lett Köztársaság által előterjesztett kiegészítő jogalapot is érdemben el kell utasítani.

358 A fentiekre tekintettel a keresetet teljes egészében el kell utasítani.

A költségekről

359 Az eljárási szabályzat 87. cikkének 2. §-a alapján a pervesztes felet kötelezik a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel az Észt Köztársaság pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

360 Az eljárási szabályzat 87. cikke 4. §-ának első bekezdése alapján a Lett Köztársaság maga viseli saját költségeit.

A fenti indokok alapján

AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG (első tanács)

a következőképpen határozott:

1) Az Elsőfokú Bíróság a keresetet elutasítja.

2) Az Elsőfokú Bíróság az Észt Köztársaságot kötelezi a saját költségeinek viselésére, valamint az Európai Közösségek Bizottsága részéről felmerült költségek viselésére.

3) A Lett Köztársaság maga viseli saját költségeit.

Tiili

Dehousse

Wiszniewska-Białecka

Kihirdetve Luxembourgban, a 2009. október 2-i nyilvános ülésen.

Aláírások

Tartalomjegyzék

Jogi háttér

I - A cukorpiac közös szervezése

II - A csatlakozási szerződésről és a csatlakozási okmányról

A jogvita előzményei

I - A 60/2004/EK rendeletről

II - A 651/2005/EK rendeletről

III - A megtámadott rendeletről

Az eljárás és a felek kérelmei

A jogkérdésről

I - Az Észt Köztársaság és a Bizottság által előzetesen előterjesztett kérelmekről

A - Az Észt Köztársaság előzetes kérelméről

1. A felek érvei

2. Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

B - A Bizottság előzetes kérelméről

1. A felek érvei

2. Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

II - A kollegialitás elvének megsértésére alapított első jogalapról

A - A felek érvei

B - Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

III - A 60/2004 rendelet megsértésére alapított második jogalapról

A - A 60/2004 rendeletnek a megtámadott rendeletre vonatkozó kényszerítő jellegéről

1. A felek érvei

2. Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

B - Az első részről

1. A "készlet" fogalmának jelentéséről

a) A felek érvei

b) Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

2. A 60/2004 rendelet rendszertani értelmezéséről

a) A felek érvei

b) Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

3. A "készlet" korábbi csatlakozások során elfogadott fogalmáról

a) Előzetes észrevételek

b) A felek érvei

c) Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

4. Az EK 32. cikk értelmezéséről

a) A felek érvei

b) Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

5. A "többletkészletek tulajdonosai" fogalmának Bíróság által elfogadott értelmezéséről

a) A felek érvei

b) Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

C - A második részről

1. A 60/2004 rendelet 6. cikke (1) bekezdése c) pontjának hatályára vonatkozó előzetes észrevételek

2. Az észtországi cukorfogyasztás jelentőségéről

a) A felek érvei

b) Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

3. A korábbi csatlakozások során alkalmazott feltételek Bizottság általi megváltoztatásáról

a) A felek érvei

b) Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

4. A Bizottságnak az észtországi háztartási készletek képzésében való közreműködéséről

a) A felek érvei

b) Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

5. Az új tagállamok gazdasági fejlődésének Bizottság általi nem megfelelő figyelembevételéről.

a) A felek érvei

b) Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

IV - Az indokolási kötelezettség megsértésére alapított harmadik jogalapról

A - A felek érvei

B - Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

V - A gondos ügyintézés megsértésére alapított negyedik jogalapról

A - A felek érvei

B - Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

VI - A jóhiszeműség elvének megsértésére alapított ötödik jogalapról

A - A felek érvei

B - Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

VII - A hátrányos megkülönböztetés tilalmának megsértésével kapcsolatos hatodik jogalapról

A - Hátrányos megkülönböztetés a Máltai Köztársasághoz és a Ciprusi Köztársasághoz képest

1. A felek érvei

2. Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

B - Hátrányos megkülönböztetés egyes, a Közösséghez korábban csatlakozott tagállamokhoz képest

1. A felek érvei

2. Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

C - Hátrányos megkülönböztetés az összes régi tagállamhoz képest

1. A felek érvei

2. Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

VIII - A tulajdonhoz való jog megsértésére alapított hetedik jogalapról

A - A felek érvei

B - Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

IX - Az arányosság elvének megsértésére alapított nyolcadik jogalapról

A - A felek érvei

B - Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

X - A Lett Köztársaság által előterjesztett, a védelemhez való jog megsértésére alapított első kiegészítő jogalapról

A - A felek érvei

B - Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

XI - A Lett Köztársaság által előterjesztett, a bizalomvédelem elvének megsértésére alapított második kiegészítő jogalapról

A - A felek érvei

B - Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

A költségekről

( *1 ) Az eljárás nyelve: észt.