8/2025. (IV. 24.) BM utasítás
a Belügyminisztérium Egyedi Iratkezelési Szabályzatának kiadásáról szóló 27/2014. (XII. 23.) BM utasítás, valamint az ügyvédi és egyes, a közbeszerzési eljárással összefüggő tevékenységre irányuló szerződésekkel kapcsolatos eljárásrendről szóló 1/2023. (II. 8.) BM utasítás módosításáról
A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,
az 1. alcím tekintetében a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény 10. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott Magyar Nemzeti Levéltár egyetértésével
a következő utasítást adom ki:
1. A Belügyminisztérium Egyedi Iratkezelési Szabályzatának kiadásáról szóló 27/2014. (XII. 23.) BM utasítás módosítása
1. § (1) A Belügyminisztérium Egyedi Iratkezelési Szabályzatának kiadásáról szóló 27/2014. (XII. 23.) BM utasítás 1. melléklet 8. alcíme a következő 36/B. ponttal egészül ki:
"36/B. Az irattárba nem helyezett papíralapú iratokat a munkaidő végén, valamint a munkahelyről való távozáskor lemezszekrényben vagy zárható irodabútorban kell elzárni és tárolni. A lemezszekrény kulcsait kulcsdobozban vagy másik lemezszekrényben kell elhelyezni, a zárható irodabútor kulcsát illetéktelen személy által hozzá nem férhető helyen kell tárolni, amelyet a minisztérium épületében a közvetlen felettes vezető jelöl ki."
(2) A Belügyminisztérium Egyedi Iratkezelési Szabályzatának kiadásáról szóló 27/2014. (XII. 23.) BM utasítás 1. melléklet 192. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
"192. A kiselejtezett, papírzsákban elhelyezett iratanyag megsemmisítésre való elszállítását és a papírzsákok beszerzését a hivatali egységek önállóan intézik úgy, hogy az igényüket a KEF-nek közvetlenül jelzik."
(3) A Belügyminisztérium Egyedi Iratkezelési Szabályzatának kiadásáról szóló 27/2014. (XII. 23.) BM utasítás 1. melléklet 2. függeléke helyébe az 1. melléklet szerinti 2. függelék lép.
2. § (1) A Belügyminisztérium Egyedi Iratkezelési Szabályzatának kiadásáról szóló 27/2014. (XII. 23.) BM utasítás 1. melléklet 43. pont g) alpontjában a "Budapest, Nádor utca 2." szövegrész helyébe az "1014 Budapest, Szentháromság tér 6." szöveg lép.
(2) A Belügyminisztérium Egyedi Iratkezelési Szabályzatának kiadásáról szóló 27/2014. (XII. 23.) BM utasítás 1. melléklet 1. függelékében foglalt 1-4. iratmintában, 6. iratmintában és 8. iratmintában az "1051 Budapest, József Attila u. 2-4." szövegrész helyébe az "1014 Budapest, Szentháromság tér 6." szöveg lép.
2. Az ügyvédi és egyes, a közbeszerzési eljárással összefüggő tevékenységre irányuló szerződésekkel kapcsolatos eljárásrendről szóló 1/2023. (II. 8.) BM utasítás módosítása
3. § (1) Az ügyvédi és egyes, a közbeszerzési eljárással összefüggő tevékenységre irányuló szerződésekkel kapcsolatos eljárásrendről szóló 1/2023. (II. 8.) BM utasítás 3. § 3. pontjában a "2. § a)-d) pontja" szövegrész helyébe a "2. § (1) bekezdése" szöveg lép.
(2) Az ügyvédi és egyes, a közbeszerzési eljárással összefüggő tevékenységre irányuló szerződésekkel kapcsolatos eljárásrendről szóló 1/2023. (II. 8.) BM utasítás 9/A. § (1) bekezdésében az "5. § a) pontja" szövegrész helyébe az "5. §" szöveg lép.
3. Záró rendelkezések
4. § Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.
Dr. Pintér Sándor s. k.,
belügyminiszter
1. melléklet a 8/2025. (IV. 24.) BM utasításhoz
"2. függelék az Iratkezelési Szabályzathoz
A BM HIVATALI SZERVEZETEI (HIVATALI EGYSÉGEK) IRATTÁRI TERVE
1. Az irattári terv az egységes iratkezelés érdekében az irattári anyagot tételekre (tárgyi csoportokra, indokolt esetben iratfajtákra) tagolva, a Miniszterelnökség és a minisztériumok feladat- és hatásköréhez igazodó rendszerezésben sorolja fel, és meghatározza a selejtezhető irattári tételekbe tartozó iratok ügyviteli célú megőrzésének időtartamát, továbbá a nem selejtezhető iratok levéltárba adásának határidejét. Az irattári terv általános és különös részre tagozódik.
2. Az ügy típusát, iratképző szerv szerinti hovatartozását, az irat selejtezhetőség szerinti besorolását és a levéltári átadás időpontját az irattári tervben rögzített irattári jel mutatja.
3. Az irattári jel összetevői:
3.1. Tételszám:
a) Mind az általános, mind a különös rész tételei esetében az irattári tételszám első jegye(i) meghatározzá(k) (betűjellel) a rendszerbeli elhelyezkedést:
A = Általános rész,
Belügyminisztérium betűjele (BM) = Különös rész,
E = Köznevelési, egészségügyi, gondoskodáspolitikai, fogyatékosságügyi, esélyteremtési ügyek.
b) A különös részben a Belügyminisztérium rövidített betűjeléhez - a Belügyminisztériumra utaló és feladatköréhez igazodó rendszerezésben - sorszámok kapcsolódnak, amelyek meghatározzák az ügy típusát. Ezt a típuson belül három- vagy négyjegyű sorszám követi, amely meghatározza az adott típuson belüli ügyiratkört.
3.2. Selejtezési idő: szám, amely meghatározza a kiselejtezendő irattári tételekbe tartozó iratok ügyviteli célú megőrzésének időtartamát években, vagy "N" jel, amely meghatározza a nem selejtezendő tételeket.
3.3. Lt. (Levéltár): a levéltári átadás határideje években, a tényleges átadás időpontjáról a minisztérium és az illetékes levéltár esetenként állapodik meg.
a) "MV" jelzés esetén az illetékes levéltár mintavételezéssel állapítja meg, hogy a tétel mely ügyiratait veszi át. A "HN" (határidő nélkül őrzendő) jelölés meghatározza a határidő nélkül ügyviteli érdekből a minisztérium irattárában maradó iratok körét, az iratok ügyviteli értékének megszűnése után a minisztérium és az illetékes levéltár közösen dönt az átadás időpontjáról.
4. Azoknál a tételeknél, amelyek esetében egy jövőbeni esemény bekövetkezését követő megőrzési idő került meghatározásra (pl. "lejárat után 5 év", "a végrehajtást követően 5 év", "szerződés teljesítését követően 5 év", "visszavonásig"), az ügyiratok megőrzési ideje a jövőbeni esemény bekövetkezésével egyidejűleg, a selejtezése az ügyiratok érvényességének lejártakor kezdődik. Az ezekbe az irattári tételekbe tartozó ügyiratokat a 136-139. pont a) alpontjában meghatározott előírásoknak megfelelően kell a megőrzési időig kezelni.
I. ÁLTALÁNOS RÉSZ
A | B | C | D | |
1. | Tételszám | Megnevezés | Selejtezési idő (év) | Lt. |
2. | A jogalkotással és a kormányzati munkával kapcsolatos ügyek iratai | |||
3. | A101 | A minisztérium jogalkotási felelősségébe tartozó jogszabályok, közjogi szervezetszabályzó eszközök és ezek tervezetei, koordinációs iratai | N | 15 |
4. | A102 | Más minisztérium, szerv jogalkotási felelősségébe tartozó jogszabályok, közjogi szervezetszabályozó eszközök tervezetei, koordinációs iratai | 3 | - |
5. | A103 | Az Alkotmánybíróság megkereséseivel kapcsolatos iratok | 4 | - |
6. | A104 | Az alapvető jogok biztosa megkereséseivel kapcsolatos iratok | 4 | - |
7. | A105 | Az Állami Számvevőszék megkereséseivel kapcsolatos iratok | 4 | - |
8. | A106 | Országgyűlési képviselői, bizottsági önálló indítványokkal, képviselői megkeresésekkel, kérdésekkel, interpellációkkal kapcsolatos iratok | 4 | |
9. | A107 | A minisztérium vezetésével működő tárcaközi bizottságok iratai | N | 15 |
10. | A108 | Nem minisztériumi vezetéssel működő tárcaközi bizottságok iratai | 3 | - |
11. | A109 | Egyéb tárcaközi bizottságok iratai | 3 | - |
12. | A110 | Más minisztérium, állami szerv tevékenységével, intézkedéseivel kapcsolatos megkeresések, módszertani útmutatók, segédletek, koordinációs megbeszélések, tárgyalások, jelentések iratai | 4 | - |
13. | A111 | Tárcaközlöny kiadásának iratai | 5 | - |
14. | A112 | Jogszabály-értelmezéssel kapcsolatos iratok | 4 | - |
15. | A113 | Belügyi ágazati szakpolitikai stratégiák végrehajtásával kapcsolatos iratok (stratégiákban, akciótervekben, intézkedési tervekben előírt feladatok előkészítő és koordinációs iratai, módszertani anyagok, a végrehajtás során keletkező dokumentumok) | N | 15 |
16. | A114 | A minisztérium Covid-19 járvánnyal kapcsolatos döntései, statisztikái, összesítő kimutatásai, előterjesztések és tervezetek | N | 15 |
17. | A115 | Covid-19 járvánnyal kapcsolatos háttéranyagok (döntés-előkészítő anyagok, adatszolgáltatások, tájékoztatások, döntéselőkészítő-megismerési céllal továbbított dokumentumok) | 10 | - |
18. | A116 | Más minisztérium, szerv Covid-19 járvánnyal kapcsolatos döntései, statisztikái, összesítő kimutatásai, előterjesztések és tervezetek | 5 | - |
19. | Szervezet és működés | |||
20. | A201 | Minisztérium alapításával kapcsolatos iratok | N | 15 |
21. | A202 | A szervezet működésével kapcsolatos alapszabályozás (SzMSz) | N | 15 |
22. | A203 | A szervezet működésével kapcsolatos egyéb szabályozás, egyéb szabályzatok, ügyrendek stb. | N | 15 |
23. | A204 | Belső utasítások, körlevelek | 10 | - |
24. | A205 | A kormányváltáskor készített összefoglaló jelentések | N | 15 |
25. | A206 | A miniszter országgyűlési képviseletének elősegítésével, helyettesítésével, a parlamenti munkával kapcsolatos iratok | 5 | - |
26. | A207 | Politikai pártokkal, parlamenti frakciókkal kapcsolatos iratok | 10 | - |
27. | A208 | Kormánykabinet, egyéb kabinet üléseivel kapcsolatos emlékeztetők a kabinet működtetéséért felelős tárcánál | N | 15 |
28. | A209 | Kormánykabinet, egyéb kabinet üléseivel kapcsolatos egyéb iratok a kabinet munkájában részt vevő más tárcáknál | 5 | - |
29. | A210 | Közigazgatási államtitkári értekezletre beküldött előterjesztések, egyéb iratok az előterjesztésért felelős tárcánál | N | 15 |
30. | A211 | Közigazgatási államtitkári értekezletre beküldött előterjesztések, emlékeztetők, egyéb iratok az értekezleten részt vevő tárcánál | 3 | - |
31. | A212 | Kormányülésre, Kabinetülésre beküldött előterjesztés, jegyzőkönyv, napirend, egyéb iratok az előterjesztésért felelős tárcánál | N | 15 |
32. | A213 | Kormányülésre beküldött előterjesztés, jegyzőkönyv, napirend, egyéb iratok a részt vevő tárcánál | 3 | - |
33. | A214 | Kormánydöntések, rendeletek, határozatok, egyéb dokumentumok | 5 | - |
34. | A215 | A minisztériumi szaktanácsadó testület, miniszteri értekezlet, államtitkári, vezetői stb. értekezlet működése során keletkezett jegyzőkönyvek, emlékeztetők, egyéb iratok és ezek mellékletei (előterjesztések stb.) | N | 15 |
35. | A216 | Egyéb vezetői értekezletekről (apparátusi értekezlet, főosztályvezetői stb. értekezlet) készült jegyzőkönyvek, feljegyzések, emlékeztetők és ezek mellékletei (előterjesztések stb.) | 5 | - |
36. | A217 | Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanáccsal kapcsolatos ügyek | 3 | - |
37. | A218 | Hosszabb időtartamra vonatkozó (távlati, többéves, éves intézkedési, végrehajtási tervek stb.) tervek, munkatervek, munkaprogramok | N | 15 |
38. | A219 | Időszaki és eseti tervek, munkatervek, munkaprogramok az előterjesztő szervezeti egységeknél a végrehajtást követően | 3 | - |
39. | A220 | A minisztérium irányítása alá tartozó szervektől beérkező hosszú távú tervek, munkatervek, munkaprogramok, javaslatok, tervek | 5 | - |
40. | A221 | Időszaki (1 évnél rövidebb) jelentések, beszámolók (tervek, munkatervek, munkaprogramok végrehajtásáról stb.) az előterjesztő szervezeti egységeknél | 3 | - |
41. | A222 | A minisztérium irányítása alá tartozó szervektől beérkező jelentések, beszámolók, statisztikai jelentések, kimutatások (tervek, munkatervek, munkaprogramok végrehajtásáról stb.), javaslatok | 5 | - |
42. | A223 | Hosszabb időtartamra vonatkozó (többéves, éves, összefoglaló) statisztikai jelentések, kimutatások | N | 15 |
43. | A224 | Időszaki (1 évnél rövidebb) statisztikai jelentések, kimutatások a készítő, előterjesztő szervezeti egységeknél | 4 | - |
44. | A225 | Szervezetre és a létszámra vonatkozó jelentések, javaslatok, fejlesztéstervek, kimutatások | N | 15 |
45. | A226 | A minisztérium és más (központi államigazgatási) szervekkel való együttműködéssel kapcsolatos elvi jelentőségű ügyek iratai | N | 15 |
46. | A227 | A minisztérium és más (központi államigazgatási) szervekkel való hosszabb távú együttműködés iratai | 10 | - |
47. | A228 | A minisztérium és más (központi államigazgatási) szervekkel való együttműködéssel kapcsolatos egy-egy alkalomra vonatkozó, kevésbé jelentős együttműködés iratai | 3 | - |
48. | A229 | A minisztérium és más (központi államigazgatási) szervekkel való együttműködéssel kapcsolatos intézkedési tervek | N | 15 |
49. | A230 | Civil szférával [hazai és nemzetközi társadalmi szervezetekkel, jogvédő és kisebbségi (nemzetiségi) szervezetekkel, állampolgári önszerveződésekkel, alapítványokkal] és egyházakkal stb. kapcsolatos elvi, koncepcionális jelentőségű ügyek | N | 15 |
50. | A231 | Civil szférával [hazai és nemzetközi társadalmi szervezetekkel, jogvédő és kisebbségi (nemzetiségi) szervezetekkel, állampolgári önszerveződésekkel, alapítványokkal] és egyházakkal stb. kapcsolatos együttműködési megállapodások, értekezletek, emlékeztetők | 10 | - |
51. | A232 | Civil szférával [hazai és nemzetközi társadalmi szervezetekkel, jogvédő és kisebbségi (nemzetiségi) szervezetekkel, állampolgári önszerveződésekkel, alapítványokkal] és egyházakkal stb. kapcsolatos egyedi, kisebb jelentőségű ügyek iratai | 3 | - |
52. | A233 | Eseti döntés alapján a minisztérium feladat- és hatáskörébe utalt, elvi jelentőségű ügyek iratai | N | 15 |
53. | A234 | Eseti döntés alapján a minisztérium feladat- és hatáskörébe utalt, kisebb jelentőségű ügyek iratai | 3 | - |
54. | A235 | A minisztérium feladat- és hatáskörébe tartozó kérelmek, megkeresések, javaslatok, bejelentések, panaszügyek | 4 | - |
55. | A236 | A minisztérium feladat- és hatáskörébe nem tartozó bejelentések, kérelmek, megkeresések, javaslatok, panaszügyek iratai, valamint ügyintézés céljából véglegesen eredeti példányban továbbított iratok kísérő iratai | 2 | - |
56. | A237 | Központi közigazgatási szervek által tájékoztatás céljából megküldött jelentősebb tartalmú iratok | 3 | - |
57. | A238 | Központi közigazgatási szervek által egyéb tájékoztatás céljából megküldött iratok stb. | 1 | - |
58. | A239 | Vezetői utasítás alapján iktatásra kerülő egyéb iratok, (értekezletekkel, előadásokkal, bemutatókkal, szolgáltatásokkal stb.) tájékoztatók, beszámolók, meghívók, ismertetők, ajánlatok, köszönőlevelek stb. | 1 | - |
59. | A240 | Kutatásokkal, tanulmányokkal kapcsolatos iratok | 10 | - |
60. | A241 | A minisztériumi testületi szervek tagjainak, valamint a minisztérium tárcaközi és nemzetközi szervezetekben való képviseletét ellátó megbízása és nyilvántartása | 15 | - |
61. | A242 | Gazdasági társaságokban, Felügyelő Bizottságokban, Vállalati Tanácsban betöltendő funkciók | N | HN |
62. | A243 | Rendezvények, konferenciák szervezésével kapcsolatos iratok | 3 | - |
63. | A244 | Bizottságokkal és tanácsadó testületekkel kapcsolatos anyagok | 5 | - |
64. | A245 | Fordítási, tolmácsolási, protokoll ügyek iratai | 3 | - |
65. | A246 | Felsővezetők közvetlen hatáskörébe tartozó egyéb levelezés | 3 | - |
66. | A247 | Adatvédelemmel, adatbiztonsággal kapcsolatos iratok | 10 | - |
67. | Ügyvitel | |||
68. | A301 | Miniszter-álláshely átadás-átvétel során keletkezett iratok | N | 15 |
69. | A302 | Államtitkár álláshely átadás-átvétel során keletkezett iratok | N | 15 |
70. | A303 | Álláshely átadás-átvétel során keletkezett iratok vezetők és munkatársak esetén | 3 | - |
71. | A304 | Kutatási engedély ügyek iratai | 3 | - |
72. | A305 | Főnyilvántartó könyv | N | HN |
73. | A306 | Iktatókönyv, név- és tárgymutató (papíralapú, továbbá elektronikus iktatás esetén az évente archivált adatállományok) | N | 15 |
74. | A307 | A nyílt iratok továbbítását igazoló futárjegyzék, lezárás után | 1 | - |
75. | A308 | Az irat átadására, továbbítására vonatkozó nyilvántartás (lezárt kézbesítőkönyv, átadókönyv, átmenő napló, kölcsönzési napló stb.) | 1 | - |
76. | A309 | Minősített adat továbbítására vonatkozó lezárt nyilvántartás (belső átadókönyv, külső kézbesítőkönyv stb.) | 8 | - |
77. | A310 | Iratok átadás-átvételéről készült jegyzőkönyvek, jegyzékek és az ezzel kapcsolatos levelezés | N | HN |
78. | A311 | Iratok selejtezéséről készült jegyzőkönyvek, jegyzékek, megsemmisítési jegyzőkönyvek és az ezzel kapcsolatos levelezés | N | HN |
79. | A312 | Iratok minősítésének felülvizsgálatával kapcsolatos érdemi jelentőségű iratok (javaslatok, határozatok stb.) | 5 | - |
80. | A313 | A kiadmányozáshoz használt, a szigorú számadású bélyegzők, negatív pecsétnyomók, az érvényes aláírás-bélyegzők és hivatalos célra felhasználható elektronikus aláírások nyilvántartása, selejtezésükről, visszavonásukról készült jegyzőkönyvek | 15 | - |
81. | A314 | Egyéb bélyegzők nyilvántartása és a bélyegzők selejtezéséről készült jegyzőkönyv | 1 | - |
82. | A315 | A Központi Irattárban őrzött iratanyagról készült nyilvántartások (gyarapodási és fogyatéki napló, iratbefogadási jegyzőkönyv stb.) | N | HN |
83. | A316 | A közfeladatot ellátó szervek iratkezelésének általános követelményeiről szóló 335/2005. (XII. 29.) Korm. rendelet 26. §-ában meghatározott iratok (téves címzés, helytelen kézbesítés esete, ha a feladó nem állapítható meg) | 1 | - |
84. | A317 | Ügyiratból adatszolgáltatás | 1 | - |
85. | A318 | Iratmegismerési engedélyek iratai minősített iratok esetén | 8 | - |
86. | A319 | Az ügyvitelt érintő külső szervezetekkel folytatott levelezés | 1 | - |
87. | A320 | Iratkezeléssel kapcsolatos egyéb levelezések | 1 | - |
88. | A321 | Irattárolás megvalósításával kapcsolatos iratok, szerződések (lejáratát követően), egyéb levelezés | 3 | - |
89. | A323 | Ügyfélkapu regisztrációs eljárással kapcsolatos iratok | 1 | - |
90. | A324 | Minősített adat továbbítására vonatkozó lezárt futárjegyzék-nyilvántartás | 8 | - |
91. | A325 | A minősített iratok továbbítását igazoló futárjegyzék lezárás után | 8 | - |
92. | Humán erőforrás és munkaügyek (személy-, bér- és munkaügyek) | |||
93. | A401 | Foglalkoztatási jogviszonnyal szorosan összefüggő (szabadság, betegállomány, gyed, gyermekápolási díj stb.) iratok | 5 | - |
94. | A402 | Foglalkoztatási jogviszonnyal összefüggő egyéb (pl. illetmény, munkaköri leírás, elismerés stb.) iratok a szervezeti egységeknél | 1 | - |
95. | A403 | Foglalkoztatási jogviszonnyal összefüggő beszámolók, jelentések stb. | 2 | - |
96. | A404 | Hazai és nemzetközi álláspályázatok, felhívások | 1 | - |
97. | A405 | A minisztérium által kiírt pályázatokkal kapcsolatos iratok | 3 | - |
98. | A406 | Különböző foglalkoztatási jogviszonyba kerülők alkalmazásával kapcsolatos felvételi kérelem, önéletrajz, javaslat iratai | 3 | - |
99. | A407 | Különböző foglalkoztatási jogviszonyba kerülők alkalmazásával kapcsolatos felvétel meghiúsulása esetén a szervnél keletkezett iratok | 1 | - |
100. | A408 | Különböző foglalkoztatási jogviszonyba kerülők alkalmazásával kapcsolatos pályázatok elbírálásáról készült jegyzőkönyv és azzal kapcsolatos iratok | 5 | - |
101. | A409 | Különböző foglalkoztatási jogviszonyba kerülők alkalmazásával kapcsolatos kinevezésre, megbízásra, munkakörváltozásra vonatkozó javaslatok, kikérők | 5 | - |
102. | A410 | Különböző foglalkoztatási jogviszony megszüntetésére vonatkozó kérelem, javaslat, kikérők | 5 | - |
103. | A411 | Különböző foglalkoztatási jogviszonyú állomány tagja részéről előterjesztett kérelem, panasz | 5 | - |
104. | A412 | Különböző foglalkoztatási jogviszonyba kerülők alkalmazásával kapcsolatos megkeresések, iránymutatások, körlevelek | 5 | - |
105. | A413 | Különböző foglalkoztatási jogviszonyú dolgozók igazgatási ügyeinek ügyintézésével kapcsolatos iratok (szolgálati idő, nyugdíj megállapítás, béradat, iskolai végzettség stb.) | 3 | - |
106. | A414 | A személyzeti nyilvántartással kapcsolatos iratok (személyi anyag), a jogviszony megszüntetését követő | 50 | - |
107. | A415 | A személyzeti nyilvántartással kapcsolatos kutatás, betekintés, tájékoztatás | 5 | - |
108. | A416 | Vagyonnyilatkozat-tétellel kapcsolatban keletkezett iratok | 1 | - |
109. | A417 | A személyzeti nyilvántartással kapcsolatos szolgálati, munkáltatói és nyugdíjas igazolványokkal kapcsolatos megkeresések, megrendelések, adatszolgáltatások | 3 | - |
110. | A418 | A személyzeti nyilvántartással kapcsolatos hatósági igazolványok kiadásával, nyilvántartásával kapcsolatos iratok | 1 | - |
111. | A419 | A fegyelmi és kártérítési eljárások iratai | 8 | - |
112. | A420 | Elismerésre, különböző szintű kitüntetésre, jutalmazásra vonatkozó javaslatok | 3 | - |
113. | A421 | Védnökségek, díjak | 8 | - |
114. | A422 | Más szervezet vagy személy elismerési jogkörébe tartozó jutalmazási javaslatok | 3 | - |
115. | A423 | Kitüntetésekkel, elismerésekkel kapcsolatos egyéb levelezések, átiratok | 3 | - |
116. | A424 | Elismerés adását tartalmazó egyedi (név szerint) határozatok | 10 | - |
117. | A426 | Képzés, továbbképzés tanulmányi szerződéseinek irattári példányai, a képzés befejezését követő vállalt idő után | 1 | - |
118. | A427 | Oktatásigazgatási, képzési ügyek egyéb iratai | 3 | - |
119. | A428 | Szociális bizottsággal, esélyteremtéssel, esélyegyenlőséggel és egyenlő bánásmóddal kapcsolatos iratok | 3 | - |
120. | A429 | Bérgazdálkodással, bérnyilvántartással és adatszolgáltatással kapcsolatos iratok | 8 | - |
121. | A430 | Létszámgazdálkodással, létszámnyilvántartással és adatszolgáltatással kapcsolatos iratok | 5 | - |
122. | A431 | Egészségügyi és munkavédelmi tevékenységgel kapcsolatos gyógyító-megelőző, közegészségügyi iratok | 3 | - |
123. | A432 | Egészségügyi és munkavédelmi tevékenységgel kapcsolatos munkabaleseti jegyzőkönyv | 3 | - |
124. | A433 | Érdekegyeztetéssel kapcsolatos jegyzőkönyvek és ezek mellékletei | 10 | - |
125. | A434 | Ágazati érdekképviseleti szervekkel történő levelezések iratai | 1 | - |
126. | A435 | Közszolgálati nyilvántartással kapcsolatos adatszolgáltatás és levelezés | 1 | - |
127. | A436 | Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) működtetésével kapcsolatos iratok | N | 15 |
128. | A437 | Közérdekű és közérdekből nyilvános adatok kezelésével, megismerésével és közzétételével kapcsolatos iratok | 3 | - |
129. | A438 | A minisztérium és a felügyelete alá tartozó szervezetek részére rendezett képzések, továbbképzések kezdeményezése | 3 | - |
130. | A439 | Intézmények és gazdasági társaságok miniszteri kinevezésű vezetőinek kinevezése, jogviszony megszüntetése | 10 | - |
131. | A440 | Munkahelyi balesettel kapcsolatos iratok a szervezeti egységeknél | 3 | - |
132. | A441 | Külszolgálat, gyakornokprogram | N | HN |
133. | A442 | Egyéb státuszon állók ügyei (TS kereten foglalkoztatottak, EU elnökségi Státusz, Roma Program keretében foglalkoztatottak, FAO alkalmazottak, PÉP programban részt vevők) stb. | 60 | - |
134. | A443 | Vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséggel kapcsolatos iratok (felszólítás, igazolás, átadás-átvétel, továbbítás) | 1 | - |
135. | Gazdasági ügyek | |||
136. | A501 | Beszerzésre, anyagjavítás igénylésre, selejtezésre vonatkozó (nagyobb értékű) iratok | 3 | - |
137. | A502 | Beszerzésre, anyag-, javításigénylésre, selejtezésre vonatkozó (kisebb értékű) iratok | 1 | - |
138. | A503 | Leltározással kapcsolatos iratok a szervezeti egységeknél | 5 | - |
139. | A504 | Pénzügyi levelezés (megbízási szerződésekhez kapcsolódó teljesítésigazolás, illetményelőleg-kérelmek, reprezentációs kerettel kapcsolatos levelezések stb.) | 3 | - |
140. | A506 | Szerződések nyilvántartásával kapcsolatos iratok | N | HN |
141. | A507 | Szerződések iratai (lejárat után) | 3 | - |
142. | A508 | Peres és nemperes eljárással kapcsolatos iratok | 10 | - |
143. | A509 | Egyéb jogi ügyekkel, jogi tanácsadással, tájékoztatással kapcsolatos iratok | 1 | - |
144. | A511 | Közbeszerzéssel, valamint központi közbeszerzéssel kapcsolatos iratok | - az eljárás lezárását követően, 5 vagy - a szerződés teljesítését követően, 5 vagy - a jogorvoslati eljárás jogerős befejezéséig | - - - |
145. | A512 | A fejezeti költségvetés tervezésével kapcsolatos folyó évi tervezés, fejezeti költségvetés | N | 15 |
146. | A513 | A fejezeti költségvetés tervezésével kapcsolatos következő évi terv | 2 | - |
147. | A514 | A fejezeti költségvetés tervezésével kapcsolatos évközi módosítás | 2 | - |
148. | A515 | A fejezet (címek, alcímek) előirányzat-módosítás | 8 | - |
149. | A516 | Államkincstári pénzellátás | 8 | - |
150. | A517 | Kormányzati pénzügyi döntések minisztériumi végrehajtása kormányhatározat alapján (pl. RKI, zárolás stb.) | 8 | - |
151. | A518 | Nem állami normatív finanszírozással kapcsolatos iratok | 8 | - |
152. | A519 | A fejezet és költségvetési szervei általános és operatív gazdálkodásszabályozás iratai | 5 | - |
153. | A520 | Központi beruházás iratai | 8 | - |
154. | A521 | Gazdasági társaságok és költségvetési szervek alapítása, átalakítása, megszüntetése | N | 15 |
155. | A522 | A minisztériumhoz tartozó gazdasági társaságok működésével összefüggő iratok | 8 | - |
156. | A523 | A fejezet zárszámadásával kapcsolatos iratok | 8 | - |
157. | A524 | Személyi juttatás | 8 | - |
158. | A525 | Adózással, társadalombiztosítással és bérgazdálkodással kapcsolatos egyéni panaszügyek | 3 | - |
159. | A526 | Adózással, társadalombiztosítással és bérgazdálkodással kapcsolatos adatszolgáltatás-bekérés, összesítés | 1 | - |
160. | A527 | Munkaügyi adatszolgáltatás külső szervek felé (KSH stb.) | 3 | - |
161. | A528 | Bérpolitikai intézkedések végrehajtása | 8 | - |
162. | A529 | Illetményszámfejtéssel kapcsolatos iratok | 10 | - |
163. | A530 | Társadalombiztosítással összefüggő iratok | 10 | - |
164. | A531 | Számviteli éves költségvetési beszámoló (Igazgatás) | N | 15 |
165. | A532 | Számviteli éves költségvetési beszámolót alátámasztó leltár, leltárkiértékelés, főkönyvi kivonat | 10 | - |
166. | A533 | Könyvviteli elszámolást közvetlenül és közvetetten alátámasztó számviteli bizonylatok | 8 | - |
167. | A534 | Szigorú számadású bizonylatok | 8 | - |
168. | A535 | Számvitellel kapcsolatos szabályozási anyagok, állásfoglalások, körlevelek | 8 | - |
169. | A536 | Évközi mérlegjelentés és anyagai | 10 | - |
170. | A537 | Leltárhiány megtérítésére vonatkozó iratok | 8 | - |
171. | A538 | Bírságok pénzügyi lebonyolításával összefüggő iratok | 8 | - |
172. | A539 | Gazdálkodás monitoringjával összefüggő gazdasági elemzések iratai | 3 | - |
173. | A540 | Gazdálkodás monitoringjával összefüggő bérpolitikai intézkedések előkészítésével kapcsolatos iratok | 3 | - |
174. | A541 | Gazdálkodás monitoringjával összefüggő elektronikus adattárak működtetéséhez kapcsolódó iratok | 3 | - |
175. | A542 | Építési és bontási engedély, közbeszerzést lezáró határozat, kivitelezési dokumentáció egy példánya, műszaki átadás-átvételi üzembe helyezési, valamint garanciális bejárásról készült jegyzőkönyvek, épületátadási dokumentációk | 10 | - |
176. | A543 | Beruházással és felújítással kapcsolatos iratok | 3 | - |
177. | A544 | Beruházási tervvel, igénybejelentéssel kapcsolatos pénzügyi iratok, építési, tervezési megbízási és vállalkozási szerződések, valamint fontosabb beruházási iratok | 10 | - |
178. | A545 | Ingatlan tulajdonjogára, vagyonkezelői jogára, használati jogára, ingatlant terhelő szolgalmi és egyéb teherként nyilvántartott jogra vonatkozó iratok | N | HN |
179. | A546 | Ingóságok tulajdonjogára, vagyonkezelői jogára, használati jogára, ingatlant terhelő szolgalmi és egyéb teherként nyilvántartott jogra vonatkozó iratok | N | HN |
180. | A547 | Ingatlanra és ingóságra vonatkozó megállapodások, szerződések, dokumentációk, adatszolgáltatásokra vonatkozó iratok | 15 | - |
181. | A551 | Saját vagyonkezelésű ingatlanra vonatkozó építési, megosztási határozatok | N | HN |
182. | A552 | Saját vagyonkezelésű ingatlanra vonatkozó ingatlanügyi hatósági nyilvántartással kapcsolatos iratok | N | HN |
183. | A553 | Ingatlan-nyilvántartáshoz kapcsolódó vagyonkezelési szerződések és módosításai | N | HN |
184. | A554 | Ingatlan-nyilvántartáshoz kapcsolódó egyéb dokumentációk | 10 | - |
185. | A556 | Vagyongazdálkodással, elhelyezésekkel, változásjelentésekkel kapcsolatos iratok | 3 | - |
186. | A557 | Lakásügyekkel kapcsolatos nyilatkozatok, engedélyek, adásvételi szerződések, egyéb megállapodásokkal kapcsolatos iratok | 15 | - |
187. | A561 | Lakásügyekkel kapcsolatos lakásügyi panaszok | 1 | - |
188. | A562 | Lakásépítés, -vásárlás munkáltatói kölcsönnel kapcsolatos iratok (lejárat után) | 8 | - |
189. | A563 | Tárgyévet követő évi költségvetés és kapcsolódó iratok | N | 15 |
190. | A564 | Tárgyévet követő évi költségvetés összeállítása során keletkezett iratok | 5 | - |
191. | A565 | Elemi költségvetés (Igazgatás) | N | 15 |
192. | A566 | Elemi költségvetés összeállítása során keletkezett iratok | 10 | - |
193. | A567 | Éves gazdasági program | N | 15 |
194. | A568 | Egy évet meghaladó időszakra vonatkozó - középtávú - tervezések iratanyaga | 6 | - |
195. | A569 | Középtávú gazdasági program | N | 15 |
196. | A570 | Költségvetési gazdálkodás értékelését bemutató szöveges beszámoló | N | 15 |
197. | A571 | Alkalomszerűen elrendelt - költségvetési gazdálkodáshoz kapcsolódó - időszaki beszámolók, adatszolgáltatások más szervek részére | 3 | - |
198. | A572 | Előirányzatok nyilvántartása, módosítása | 8 | - |
199. | A573 | Átutalásokkal kapcsolatos iratok (számlák kiegyenlítése) | 8 | - |
200. | A574 | Kötelezettségvállalások nyilvántartása | 10 | - |
201. | A575 | Működéshez kapcsolódó ügyek a Magyar Államkincstárral | 2 | - |
202. | A576 | Működéshez kapcsolódó ügyek a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatósággal | 2 | - |
203. | A577 | Működéshez kapcsolódó ügyek egyéb szervekkel, szervezetekkel | 1 | - |
204. | A578 | Egyéb engedélyeztetési ügyek (jármű használatának, szolgáltatás igénybevételének eseti engedélyeztetése stb.) | 1 | - |
205. | A579 | Képzési, továbbképzési, szakképzési költségelszámolások, egyéb igazolások | 3 | - |
206. | A580 | A minisztériumnak a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-vel kapcsolatos ügyei | N | 15 |
207. | A581 | A minisztériumnak a Magyar Fejlesztési Bank Zrt.-vel kapcsolatos ügyei | N | 15 |
208. | A582 | A minisztérium felügyelete alá tartozó szervezetek tevékenységével összefüggő pénz-, hitel- és készletgazdálkodás, jövedelemszabályozás | 8 | - |
209. | A583 | Bér dosszié anyagai személyenként: járulék nyilvántartás, magánnyugdíjpénztári járulék nyilvántartás, bérkarton, béremelési és jutalmazási előterjesztések, segélyezési egyéni lapok | 50 | - |
210. | A584 | Ellátások kifizetésének bizonylatai | 8 | - |
211. | A585 | Családtámogatással kapcsolatos iratok: családi pótlék, gyes, anyasági támogatás (a folyósítás megszűntét követően) | 8 | - |
212. | A586 | Baleseti rokkantsági ügyek | 50 | - |
213. | A587 | Halálos munkahelyi balesetek ügyei | N | HN |
214. | A588 | Munkabalesetek és foglalkozási betegségek | 8 | - |
215. | A589 | Összesítő elszámolás, járulékbevallás-statisztika | 8 | - |
216. | A590 | Adóelszámolás évenként intézeti szinten | 8 | - |
217. | A591 | Béren kívüli juttatások (ruházati költségtérítés, üdülési hozzájárulás stb.) | 8 | - |
218. | A592 | Különjuttatás iratai | 8 | - |
219. | A593 | Illetményelőleg-nyilvántartás (lejáratot követően) | 8 | - |
220. | A594 | Helyettesítések | 8 | - |
221. | A595 | Kereseti igazolások | 3 | - |
222. | A596 | Munkába járás költségeinek térítése | 8 | - |
223. | A597 | KSH és egyéb munkaügyi statisztikák | N | 15 |
224. | A598 | Munkáltatói kölcsönben részesültek ügyei (lejáratot követően) | 3 | - |
225. | A599 | Jelenléti ívek | 8 | - |
226. | A600 | A költségvetési fejezetek (címek, alcímek és költségvetési szervek) éves költségvetései, beszámolói, mellékletei, számviteli nyilvántartásai | N | 15 |
227. | A601 | Fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásához kapcsolódó iratok | 10 | - |
228. | A602 | Állami feladatok ellátására szolgáló pénzeszközökkel és vagyonnal való gazdálkodás ellenőrzésének iratai | 10 | - |
229. | A603 | Gazdasági ügyekkel (mobiltelefon, személygépkocsi, informatikai eszközök, elhelyezés stb.) kapcsolatos iratok | 3 | - |
230. | A604 | Pénzkezeléssel kapcsolatos adminisztratív ügyek iratai | 5 | - |
231. | A605 | Központosított illetményszámfejtéssel kapcsolatos iratok | 8 | - |
232. | A606 | Gazdálkodással és költségvetéssel kapcsolatos adminisztratív ügyek iratai | 3 | - |
233. | A607 | Miniszteri emléktárgyraktárral kapcsolatos iratok, (jegyzőkönyvek, leltárfelvételi ívek, készletkimutatás) | 3 | - |
234. | A608 | Nemzetközi protokoll raktárral kapcsolatos iratok (jegyzőkönyvek, leltárfelvételi ívek, készletkimutatás) | 3 | - |
235. | A609 | Rendezvényekkel, ünnepségek előkészítésével és lebonyolításával kapcsolatos iratok (megrendelések, pénzügyi elszámolások, átiratok) | 3 | - |
236. | A610 | Miniszteri elismerési keret tervezésével, felhasználásával, elszámolásával kapcsolatos iratok | 3 | - |
237. | A611 | Miniszteri emléktárgyak beszerzésével kapcsolatos iratok (pályázatok, jegyzőkönyvek, keretszerződések) | 5 | - |
238. | A612 | Ingóvagyon-értékesítés, vagyonkezelői jog átadás-átvételi iratai | 3 | - |
239. | A613 | Fejezet irányítása alá tartozó költségvetési szervek gazdálkodásával kapcsolatos ügyek iratai | 8 | - |
240. | A614 | Beszerzési eljárásokkal (egyéb beszerzésekkel) kapcsolatos iratok | 3 | - |
241. | A615 | Energia ügyekkel (földgáz, villamos energia) kapcsolatos iratok | 5 | - |
242. | A616 | Működéskoordinációval kapcsolatos iratok (üzemeltetés, elhelyezés, költöztetés) | 3 | - |
243. | Ellenőrzés | |||
244. | A701 | A minisztériumban végzett belső ellenőrzések iratai | N | 15 |
245. | A702 | Ellenőrzési szervezet működésével kapcsolatos ügyek iratai | 5 | - |
246. | A703 | Ágazati programokra irányuló vizsgálatok | 10 | - |
247. | A704 | A minisztérium irányítása, felügyelete alá tartozó háttérintézmények belső ellenőrzésének iratai | N | 15 |
248. | A705 | Éves tervezési, ellenőrzési, beszámolási feladatok | 5 | - |
249. | A706 | A minisztérium és más (központi államigazgatási) szervek közötti ellenőrzési együttműködéssel kapcsolatos ügyek iratai | 5 | - |
250. | A707 | Egyéb európai uniós forrással kapcsolatos ellenőrzés | 10 | - |
251. | A708 | A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálatai és az ehhez kapcsolódó iratok | N | 15 |
252. | A709 | Az Állami Számvevőszék vizsgálatai és az ehhez kapcsolódó iratok | N | 15 |
253. | A710 | Külső szerv által a minisztériumnál végzett ellenőrzésről, vizsgálatokról készült iratok (a KEHI és ÁSZ kivételével) | 5 | - |
254. | A711 | Külső szerv által a minisztérium irányítása (felügyelete stb.) alá tartozó szervezeteknél végzett ellenőrzésről, vizsgálatokról készült iratok (a KEHI és ÁSZ kivételével) | 5 | - |
255. | A712 | A miniszteri szervek, az önálló belügyi szervek, a minisztérium felügyelete alá tartozó költségvetési szervek és gazdasági társaságok ellenőrzésével kapcsolatos iratok | 10 | - |
256. | A713 | Ellenőrzések szabályozásával, módszertanával kapcsolatos iratok | 5 | - |
257. | A714 | Minősített adatvédelemmel kapcsolatos ellenőrzés iratai | 3 | - |
258. | A715 | A minisztérium felügyelete és irányítása alá tartozó szervek szakmai ellenőrzésével kapcsolatos iratok | N | 15 |
259. | Informatika | |||
260. | A801 | Kormányzati informatika fejlesztésének elvi, stratégiai, szabályozási ügyei | N | 15 |
261. | A803 | Informatikai közbeszerzési normatívák (kialakítás, gépbeszerzés), e-közbeszerzés iratai | 8 | - |
262. | A804 | Ágazati informatikai stratégiák, felmérések iratai, tervek ellenőrzése, egyeztetése | N | 15 |
263. | A805 | Informatikai együttműködés normatív alapjainak (szabványosítás, ajánlások) iratai | N | 15 |
264. | A806 | Informatikai biztonság iratai | N | 15 |
265. | A807 | Azonosítással, adatvédelemmel, hitelesítéssel kapcsolatos iratok | N | 15 |
266. | A808 | Egyéb, központi közigazgatási informatikai fejlesztések iratai | 10 | - |
267. | A809 | Egyéb, központi közigazgatási elektronikus szolgáltatások üzemeltetésének iratai | 5 | - |
268. | A810 | Közigazgatásban alkalmazott szoftverekkel kapcsolatos iratok | 10 | - |
269. | A811 | Informatikai fejlesztések gazdasági, gazdaságossági kérdéseivel kapcsolatos iratok | 10 | |
270. | A812 | Informatikai szakcégekkel való kapcsolattartás iratai | 3 | - |
271. | A813 | Informatikai rendszerek bevezetésével, üzemeltetésével és továbbfejlesztésével összefüggő feladatok | 10 | - |
272. | A814 | Egyéb, kisebb jelentőségű informatikai szakmai anyagok (koordináció, egyeztetés, meg nem valósult fejlesztések stb. iratai) | 3 | |
273. | A815 | Rendvédelmi informatikával kapcsolatos iratok | 10 | |
274. | A816 | Köznevelési informatikával kapcsolatos iratok | 10 | |
275. | A817 | Belső IT-vel kapcsolatos ügyek | 10 | |
276. | A818 | Minisztérium nyilvántartásai és kapcsolódó elektronikus információs rendszerek ügyei | 2 | |
277. | Biztonság | |||
278. | A901 | A minisztérium biztonsági rendszerét meghatározó rendelkezések, szervezeti és összefoglaló anyagok | N | HN |
279. | A902 | Honvédelmi típusú különleges jogrenddel összefüggő védelmi tervek | 10 | - |
280. | A903 | Nyilvántartó és kezelő pont működtetésével kapcsolatos alapdokumentumok | N | HN |
281. | A904 | Nyilvántartó és kezelő pont működésével kapcsolatos iratok | 3 | - |
282. | A905 | Biztonsági ellenőrzések kezdeményezése, Alkotmányvédelmi Hivatal szakvélemény | 3 | - |
283. | A906 | Nemzeti és külföldi minősített adatra érvényes személyi biztonsági tanúsítvány a visszavonását követően | haladéktalanul | - |
284. | A907 | Minősített adatok védelmét szolgáló biztonságtechnikai berendezésekkel kapcsolatos ügyek | 5 | - |
285. | A908 | Felhasználói engedély és titoktartási nyilatkozat (visszavonását követően) | 8 | - |
286. | A909 | Biztonsági ellenőrzésekkel kapcsolatos ügyek | 1 | - |
287. | A910 | Engedélyezési ügyek (a minisztérium épületébe történő ki- és belépés, csomagkivitel stb.) iratai | 2 | - |
288. | A911 | Ágazati védelmi igazgatással, biztonsággal, katasztrófák elleni védekezéssel kapcsolatos szervezési ügyek iratai | 3 | - |
289. | A912 | Ágazati védelmi igazgatással, biztonsággal, katasztrófák elleni védekezéssel kapcsolatos elvi jelentőségű ügyek iratai | N | 15 |
290. | A913 | Tűzvédelmi, tűzmegelőzési eszközökkel, felszerelésekkel kapcsolatos nyilvántartások, felülvizsgálatok, jegyzőkönyvek, tűz- és villámvédelmi szabványossági felülvizsgálatok lejárat után | 3 | - |
291. | A914 | Tűzvédelmi oktatással, továbbképzéssel, szakvizsgákkal kapcsolatos nyilvántartások | 5 | - |
292. | A915 | Tűzvédelemmel kapcsolatos szakhatósági állásfoglalások, felterjesztések, jelentések, engedélyezések, értékelések, ellenőrzési jegyzőkönyvek, belső szabályozók | 5 | - |
293. | A916 | A minisztérium tűzvédelmi terve. Rendkívüli eseményekről készített jelentések | 5 | - |
294. | A917 | A minisztérium épületeinek őrzés-védelme | N | HN |
295. | A918 | A minisztérium ügyeleti rendszere, az ügyelettel kapcsolatos ügyek | 3 | - |
296. | Kommunikáció, sajtó, média | |||
297. | A1001 | Tömegkommunikációval, médiával kapcsolatos iratok (sajtónak adott tájékoztatók, közlemények) | 1 | - |
298. | A1002 | A minisztérium által készített, készíttetett vagy támogatott kiadványokkal, műsorokkal, filmekkel kapcsolatos iratok | 8 | - |
299. | A1003 | PR- és kommunikációs tevékenységgel kapcsolatos elvi ügyek, a tevékenység hosszú távú tervezésével kapcsolatos iratok | N | 15 |
300. | A1004 | PR- és kommunikációs tevékenységgel kapcsolatos feladatok előkészítésével és lebonyolításával kapcsolatos iratok (a tárca arculatának tervezése, kiállítások szervezése, filmkészítés stb.) | 3 | - |
301. | A1005 | Közvélemény-kutatásokkal kapcsolatos iratok | 5 | - |
302. | A1006 | Rendezvények előkészítésével és lebonyolításával kapcsolatos iratok | 3 | - |
303. | A1007 | Kormányzati Portál tartalmával kapcsolatos iratok | 3 | - |
II. KÜLÖNÖS RÉSZ
A HIVATALI EGYSÉGEK IGAZGATÁSI ÜGYEI
A | B | C | D | |
1. | Tételszám | Megnevezés | Selejtezési idő (év) | Lt. |
2. | Élet- és vagyonbiztonság védelmének iratai | |||
3. | BM201 | Élet, anyagi javak védelmével kapcsolatos jelentősebb ügyek iratai | N | 15 |
4. | BM202 | Élet, anyagi javak védelmével kapcsolatos elvi jelentőségű ügyek iratai | 5 | - |
5. | BM203 | Élet, anyagi javak védelmével kapcsolatos kisebb jelentőségű ügyek iratai | 1 | - |
6. | Bűncselekmények megelőzésének iratai | |||
7. | BM301 | Bűnmegelőzéssel kapcsolatos elvi jelentőségű iratok | N | 15 |
8. | BM302 | Bűnmegelőzéssel kapcsolatos feladatok végrehajtása során keletkező iratok | 5 | - |
9. | BM304 | Bűncselekmények éves, országos szintű elemzésével, értékelésével kapcsolatos iratok | N | 15 |
10. | BM305 | Bűncselekmények regionális elemzésével, értékelésével vagy kisebb jelentőségű értékelésekkel kapcsolatos iratok | 3 | - |
11. | BM308 | A bűncselekmények megelőzésével kapcsolatos pályázatok és támogatások iratai (teljesüléstől számított) | 5 | - |
12. | Büntetés-végrehajtás iratai | |||
13. | BM401 | Büntetés-félbeszakítással kapcsolatos iratok | 4 | - |
14. | Magyarország biztonsági érdekét sértő külföldi befektetések ellenőrzések iratai | |||
15. | BM501 | Külföldi befektetést tiltó döntés iratai | - a bejelentés benyújtását követő 5 évig vagy - bírósági jogorvoslati eljárás esetén annak jogerős befejezésétől számított 5 évig |
16. | BM502 | Külföldi befektetés bejelentése tudomásulvételének visszaigazolása esetén | - a bejelentéssel érintett tulajdonjog, új fióktelep, üzemeltetési jog fennálltának idejéig vagy - az újonnan felvett tevékenységnek az adott üzleti tevékenység cégjegyzékből való törléséig | |
17. | Határrendészet iratai | |||
18. | BM601 | Határrendészettel kapcsolatos ügyek során keletkezett dokumentumok | 10 | - |
19. | Idegenrendészet és menekültügy iratai | |||
20. | BM701 | Letelepedés méltányosságból történő engedélyezésével és menekültstátusz méltányossági jogkörben történő adásával kapcsolatban keletkezett iratok | N | 15 |
21. | BM703 | Menekültügy, menekültstátusz iránti kérelmek elutasításával kapcsolatban keletkezett iratok | N | 15 |
22. | BM704 | Nemzeti letelepedési engedély iránti kérelem másodfokú eljárása során szakhatósági állásfoglalások ügyei | 5 | - |
23. | Közbiztonság iratai | |||
24. | BM901 | Közbiztonsággal kapcsolatos jelentősebb ügyek iratai | 10 | - |
25. | BM902 | Közbiztonsággal kapcsolatos elvi jelentőségű ügyek iratai | 5 | - |
26. | BM903 | Közbiztonsággal kapcsolatos kisebb jelentőségű ügyek iratai | 1 | - |
27. | Közlekedésrendészet iratai | |||
28. | BM1002 | Közlekedésrendészettel kapcsolatos iratok | 3 | - |
29. | BM1003 | Közlekedési baleseti ügyekkel kapcsolatos iratok | 5 | - |
30. | Közterület-felügyelettel kapcsolatos iratok | |||
31. | BM1101 | Közterület-felügyelettel kapcsolatos iratok | 3 | - |
32. | Anyagi, műszaki szakterület | |||
33. | BM1201 | Termék és tárgyi eszköz rendszeresítésének, alkalmazásba vételének teljes dokumentációja | N | HN |
34. | BM1202 | Anyagi és technikai eszközökkel kapcsolatos ügyiratok | 5 | |
35. | BM1203 | Fegyverelvesztéssel kapcsolatos ügyiratok | N | 15 |
36. | BM1204 | Anyagi, műszaki szakterület jelentősebb tartalmú egyéb iratai | 3 | - |
37. | BM1205 | Anyagi, műszaki szakterület kisebb jelentőségű egyéb iratai | 1 | - |
38. | BM1206 | Ruházati ellátással kapcsolatos ügyek iratai | 3 | - |
39. | BM1207 | Felajánlott adományok elfogadásának engedélyezésével kapcsolatos ügyek iratai | 3 | - |
40. | BM1208 | Haditechnikai eszközökkel, haditechnikai szolgáltatásokkal kapcsolatos ügyek iratai | 3 | - |
41. | Rendészet iratai | |||
42. | BM1301 | Rendvédelmi szerveket érintő fejlesztési koncepciók iratai | N | 15 |
43. | BM1303 | Ellenőrzési eseti megbízólevelek nyilvántartása | 1 | - |
44. | BM1304 | Rendvédelmi szervek központi és területi szervei által szervezett értekezletek felterjesztett iratai (pl. jelentés, emlékeztető) | 1 | - |
45. | BM1305 | Rendészeti szakvizsgabizottság kijelölésével kapcsolatos iratok | 3 | - |
46. | BM1316 | Akkreditálások dokumentumai | 5 | - |
47. | BM1317 | Nemzetbiztonsági ellenőrzésekkel kapcsolatos levelezések, tájékoztatók, információszolgáltatás | 1 | - |
48. | BM1318 | Nemzetbiztonsági ellenőrzésekkel kapcsolatos iratok | 5 | - |
49. | BM1319 | A rendészeti szervekkel kapcsolatos koordináció iratai | 3 | - |
50. | Szabálysértéssel kapcsolatos iratok | |||
51. | BM1402 | Szabálysértéssel összefüggő méltányossági kérelmek elbírálásával kapcsolatos iratok | 2 | - |
52. | Különleges jogrend bevezetésével kapcsolatos iratok | |||
53. | BM1701 | A Katasztrófavédelmi Koordinációs Tárcaközi Bizottság és szervei működésével kapcsolatos előkészítő iratok | 3 | - |
54. | BM1702 | A Katasztrófavédelmi Koordinációs Tárcaközi Bizottság és szervei működésével kapcsolatos érdemi jelentőségű iratok | N | 15 |
55. | BM1703 | A katasztrófák elleni védekezéssel kapcsolatos előkészítő iratok | 5 | - |
56. | BM1704 | A katasztrófák elleni védekezéssel kapcsolatos érdemi jelentőségű iratok | N | HN |
57. | BM1705 | A különleges jogrend bevezetésével alkalmazásra kerülő intézkedési tervek | N | HN |
58. | BM1706 | A különleges jogrend bevezetésére való felkészüléssel összefüggő iratok | 3 | - |
59. | BM1707 | A személyi állomány értesítésével kapcsolatos iratok | 3 | - |
60. | BM1708 | A különleges jogrend bevezetésével összefüggő érdemi jelentőségű iratok | N | HN |
61. | BM1709 | Rendkívüli intézkedések tervezetei és koordinációs iratai | 5 | - |
62. | BM1710 | A nemzetgazdaság rendkívüli helyzetekre történő felkészítésével kapcsolatos iratok | N | 15 |
63. | BM1711 | Védelmi igazgatási, katasztrófavédelmi, válságkezelési és egyéb gyakorlatokkal összefüggő érdemi jelentőségű iratok | N | HN |
64. | BM1712 | Védelmi igazgatási, katasztrófavédelmi, válságkezelési és egyéb gyakorlatok előkészítésével kapcsolatos előkészítő iratok | 1 | - |
65. | BM1713 | Védelmi bizottságok működésével, ellenőrzésével kapcsolatos iratok | 5 | - |
66. | BM1714 | Katasztrófaveszély kezelésével összefüggő érdemi jelentőségű iratok | N | 15 |
67. | BM1715 | Katasztrófaveszély kezelésével összefüggő koordinációs iratok | 3 | - |
68. | BM1716 | Különleges jogrend bevezetésével összefüggő igénybejelentés | 10 | - |
69. | BM1717 | Kármentesítéssel kapcsolatos iratok | 5 | - |
70. | BM1718 | Nemzeti Helyzetértékelő Központ általános készenlétének biztosításával összefüggő érdemi jelentőségű iratok | N | HN |
71. | BM1719 | A Nemzeti Helyzetértékelő Központban tartott gyakorlatok, foglalkozások iratai | 5 | - |
72. | BM1720 | A Nemzeti Helyzetértékelő Központ működésével kapcsolatos kisebb jelentőségű iratok | 1 | - |
73. | BM1721 | A különleges jogrend bevezetésére történő felkészülés ellenőrzésével kapcsolatos iratok | N | 15 |
74. | BM1722 | Rendkívüli eseményekkel kapcsolatos jelentések | 3 | - |
75. | BM1723 | Ellenőrzésekre kiadott megbízólevelek nyilvántartása | 1 | - |
76. | BM1724 | Polgári veszélyhelyzeti tervezéssel kapcsolatos kisebb jelentőségű iratok | 3 | - |
77. | BM1725 | Polgári veszélyhelyzeti tervezéssel kapcsolatos érdemi jelentőségű iratok | N | HN |
78. | BM1726 | Védelmi igazgatással kapcsolatos iratok | N | 15 |
79. | BM1727 | Rendvédelmi szervek védelmi igazgatási, katasztrófavédelmi, válságkezelési és egyéb gyakorlataival kapcsolatos jelentések | 3 | - |
80. | BM1728 | Terrorfokozat kezdeményezésével és bevezetésével kapcsolatos iratok | N | 15 |
81. | Közfoglalkoztatással kapcsolatos ügyiratok | |||
82. | BM2001 | Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatási programok iratai | 10 | - |
83. | BM2002 | Országos közfoglalkoztatási programok iratai | 10 | - |
84. | BM2003 | Járási startmunka mintaprogram iratai | 10 | - |
85. | BM2004 | Országos és egyéb közfoglalkoztatási mintaprogramok iratai | 10 | - |
86. | BM2005 | Foglalkoztatási és Közfoglalkoztatási Adatbázissal, Integrált Rendszer felügyeletével összefüggő iratok | 5 | - |
87. | BM2007 | Közfoglalkoztatással összefüggő képzések iratai | 5 | - |
88. | BM2008 | Közfoglalkoztatással kapcsolatos beszámolók, jelentések, előterjesztések | 5 | - |
89. | BM2009 | Közfoglalkoztatással kapcsolatos általános levelek, tájékoztatások | 5 | - |
90. | BM2010 | Gazdaságélénkítő programok iratai | 10 | - |
91. | BM2011 | A közfoglalkoztatás alapjain létrejött szociális szövetkezetekkel kapcsolatos iratok | 10 | |
92. | Köziratok kezelése szakmai irányításának iratai | |||
93. | BM2501 | Az Iratfelügyelethez benyújtott iratkezelési szabályzatok, irattári tervek | 1 | - |
94. | BM2502 | Az Iratfelügyelet munkájához kapcsolódó felmérések, jelentések, szakmai beszámolók, szakmai ajánlások | 3 | - |
95. | BM2503 | A kijelölési bizottság munkájával kapcsolatos iratok, érdemi döntések anyaga | 10 | - |
96. | BM2504 | Az iratkezelő szoftverek megfelelőségét tanúsító szervezetek kijelölésével és a szervezetek adataival kapcsolatos iratok | 5 |
97. | BM2505 | Az iratkezelő szoftverek megfelelőségét tanúsító szervezetek ellenőrzésével kapcsolatos iratok | 5 | - |
98. | BM2506 | Az iratkezelő szoftverek informatikai ellenőrzésével kapcsolatos iratok | 10 | - |
99. | Rendészeti szakvizsgáztatással kapcsolatos iratok | |||
100. | BM2601 | Anyakönyvek, törzslapok | N | HN |
101. | BM2602 | Névsorból törlés | 2 | - |
102. | BM2603 | Állásfoglalás kérés | 1 | - |
103. | BM2604 | Mentesség kérése | 5 | - |
104. | BM2605 | Pályázatok Rendészeti Alap- és Szakvizsga Bizottság tagságra | 5 | - |
105. | BM2606 | Rendészeti Alap- és Szakvizsga Bizottság féléves, éves beszámoló, jelentés | 10 | - |
106. | BM2607 | Vizsgával kapcsolatos anyagok | 2 | - |
107. | BM2608 | Felkészítéssel kapcsolatos anyagok | 2 | - |
108. | BM2609 | RASZB vizsgajegyzőkönyvek | N | HN |
109. | Vizsgaközpont iratai | |||
110. | BM2611 | Törzslapok | N | HN |
111. | BM2612 | Vizsgajegyzőkönyvek | 5 év | |
112. | BM2613 | Akkreditált szakképzési vizsgaközpont működésének engedélyezésével, ellenőrzésével kapcsolatos iratok | 15 év | |
113. | BM2614 | Egyéb, a vizsgaközpont működésével összefüggő dokumentumok | 10 év | |
114. | BM2615 | Vizsgaközpont belső szabályzó dokumentumai (hatály megszűnését követően) | 5 év | |
115. | BM2616 | Képző intézményekkel történő együttműködés dokumentumai (együttműködés megszűnését követő) | 5 év | |
116. | BM2617 | Bizonyítványmásodlat és Europass bizonyítványkiegészítő iránti kérelmek | 5 év | |
117. | BM2618 | Vizsgáztatással kapcsolatos egyéb iratok, levelezések | 3 év | |
118. | Képzésekkel kapcsolatos iratok | |||
119. | BM2619 | Vezetőképző, mestervezető képző vizsgával kapcsolatos anyagok | N | HN |
120. | BM2620 | Képzéssel kapcsolatos anyagok (kikérő, átirat, felkérő stb.) | 2 | - |
121. | BM2621 | Kiajánlás, tájékoztató | 2 | - |
122. | BM2622 | Általános levelezés | 1 | - |
123. | Tudományos tevékenységgel kapcsolatos iratok | |||
124. | BM2623 | Belügyi Tudományos Tanács működésével kapcsolatos elvi jelentőségű ügyek iratai | N | HN |
125. | BM2624 | Belügyi Tudományos Tanács működésével kapcsolatos gyakorlati ügyek iratai | 5 | - |
126. | BM2625 | Magyar Tudomány Ünnepe belügyi fejezet szervezésével kapcsolatos iratok | 5 | - |
127. | BM2626 | Tudományos kutatások jelentései/beszámolói | 5 | - |
128. | BM2627 | Tudományos pályázatok iratai | 10 | - |
129. | BM2628 | Külső gyakornoki rendszerrel kapcsolatos iratok | 5 | - |
130. | BM2629 | Tudományos-szakmai rendezvények szervezésével kapcsolatos elvi jelentőségű iratok | 5 | - |
131. | BM2630 | Tudományos-szakmai rendezvények szervezésével kapcsolatos gyakorlati ügyek iratai | 3 | - |
132. | Kiválasztási és alkalmasságvizsgálati eljárásokkal kapcsolatos iratok | |||
133. | BM2631 | Vezetőkiválasztási eljárással kapcsolatos anyagok (rangsor, átirat stb.) | 1 | - |
134. | BM2632 | Vezetőkiválasztási eljárással kapcsolatos igazolások | 5 | - |
135. | BM2633 | Gyermekvédelmi pszichológiai alkalmasságvizsgálattal kapcsolatos anyagok | 1 | - |
136. | BM2634 | Gyermekvédelmi pszichológiai alkalmasságvizsgálati minősítést megalapozó és azt tartalmazó dokumentumok | 5 | |
137. | BM2635 | A rendvédelmi szervek alkalmasságvizsgálataival, valamint egészségügyi és pszichológiai alapellátásával kapcsolatos anyagok | 1 | |
138. | Oktatásigazgatással kapcsolatos iratok | |||
139. | BM2641 | Oktatásigazgatással kapcsolatos állásfoglalások, tájékoztatók, véleményezések, egyéb iratok | 3 | - |
140. | BM2643 | Vizsgáztató szervekkel kapcsolatos iratok | 5 | - |
141. | BM2645 | Oktatásigazgatási felügyelettel kapcsolatos iratok | 5 | - |
142. | BM2647 | Oktatásigazgatással kapcsolatos munkatervek, beszámolók | 5 | - |
143. | BM2649 | Ellenőrzéssel kapcsolatos iratok (oktatás, képzés, vizsga) | 5 | - |
144. | Közigazgatási személyzetfejlesztéssel kapcsolatos iratok | |||
145. | BM2671 | Közigazgatási rendszerek használatához regisztrációs kérelmek, adatlapok | 3 | - |
146. | BM2672 | Közigazgatási szakmai napok, módszertani napok, konferenciák, rendezvények, felkészítők dokumentumai | 1 | - |
147. | BM2673 | Projektekkel kapcsolatos iratok | 10 | - |
148. | Bűnügyi nyilvántartó hatóság ügyei | |||
149. | BM2891 | A bűnügyi nyilvántartási rendszerből adatigénylés alapján történő adattovábbítás iratai | 2 | - |
150. | BM2892 | A szabálysértési nyilvántartási rendszerrel kapcsolatos iratok | 3 | - |
151. | BM2893 | A hatósági fegyvernyilvántartással kapcsolatos iratok | N | HN |
152. | BM2894 | Bűnügyi nyilvántartási rendszer kezelésével kapcsolatos iratok | 10 | - |
153. | BM2895 | Hatósági erkölcsi bizonyítvány kiállításával kapcsolatos iratok | 5 | - |
154. | BM2896 | Kegyelmi ügyek iratai | N | HN |
155. | BM2897 | A bírósági mentesítéssel kapcsolatos ügyek iratai | 12 | - |
156. | BM2898 | Az Európai Unió tagállamainak bíróságai által, magyar állampolgárokkal szemben hozott ítéletek nyilvántartásával kapcsolatos ügyek iratai | N | HN |
157. | BM2899 | Szervek közötti együttműködéssel és kapcsolattartással összefüggő ügyek, valamint több nyilvántartást érintő ügyek iratai | 2 | - |
158. | BM2900 | Az információs önrendelkezési jog alapján kérelmezett tájékoztatókkal kapcsolatos iratok | 5 | - |
159. | BM2901 | Adatigénylés és adatszolgáltatás az Európai Bűnügyi Nyilvántartási Információs Rendszer útján | 3 | - |
160. | BM2902 | Tagállami ítélet megfeleltetésével kapcsolatos eljárások iratai | 5 | - |
161. | BM2903 | Állásfoglalások, tájékoztatók, vélemények | 5 | - |
162. | Schengeni Információs Rendszer nemzeti alrendszere (N.SIS II hivatal), Felhasználótámogatási, Jogosultságkezelési és Tanúsítványkezelési ügyeinek iratai | |||
163. | BM2981 | N.SIS II adatkezelői feladataival összefüggő iratok | 10 | - |
164. | BM2983 | N.SIS II központi informatikai alkalmazása (NS.CP) Portál jogosultság-nyilvántartási feladatokhoz kapcsolódó iratok | 10 | - |
165. | BM2985 | Schengeni tárgyú projektekhez kapcsolódó ügyiratok | 10 | - |
166. | BM2986 | Érintett kérelmére a SIS II rendszerből tájékoztatás nyújtása tárgyú ügyiratok | 5 | - |
167. | BM2988 | N.SIS II működtetésével kapcsolatos ügyiratok és ellenőrzések | 10 | - |
168. | BM2990 | NS.CP napló nyilvántartáshoz kapcsolódó adatszolgáltatási iratok | 10 | - |
169. | BM2994 | Külföldi kiküldetések, úti jelentések iratai | 2 | - |
170. | BM3000 | Tanúsítványok kezelése | 3 | - |
171. | BM3003 | ECRIS rendszerrel kapcsolatos feladatok | 15 | - |
172. | Társadalmi esélyekkel és roma kapcsolatokkal összefüggő ügyek iratai | |||
173. | BM4000 | Társadalmi esélyteremtési politika összehasonlításával és koordinációjával összefüggő ügyek iratai | 3 | - |
174. | BM4001 | EU tagállami feladatokkal és az EU soros elnökséggel összefüggő társadalmi esélyteremtési szakterületet érintő ügyek iratai | 5 | - |
175. | BM4002 | A társadalmi esélyekért felelős helyettes államtitkár szakmai felügyelete alá tartozó szervezetek iratai | 5 | - |
176. | BM4003 | Esélyteremtést segítő hazai finanszírozású programok és pályázatok iratai | 8 | - |
177. | BM4004 | Esélyteremtést segítő EU alapok finanszírozásában megvalósuló programok és pályázatok iratai | 15 | - |
178. | BM4005 | Társadalmi Esélyteremtési és Cigányügyi Tárcaközi Bizottság iratai | N | 15 |
179. | BM4006 | Roma Integráció Évtizede Program iratai | N | 15 |
180. | BM4007 | Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia előkészítésével, megvalósításával, koordinálásával kapcsolatos ügyek | 10 | - |
181. | BM4008 | Társadalmi esélyteremtési politika társadalmi kapcsolatai | 3 | - |
182. | BM4009 | Roma Koordinációs Tanáccsal kapcsolatos iratok | 5 | |
183. | BM4010 | Társadalmi esélyteremtést elősegítő támogatási kérelmekkel kapcsolatos ügyek | 10 | - |
184. | BM4011 | Társadalmi felelősségvállalással, esélyteremtést segítő képzésekkel kapcsolatos ügyek | 5 | - |
185. | BM4012 | Roma nemzetiségi feladatok, pályázatok, ügyek | 5 | - |
186. | BM4013 | Kapcsolattartás nemzetiségpolitikai szakmai szervekkel, helyi, területi és országos nemzetiségi szervezetekkel, önkormányzatokkal | N | 15 |
187. | BM4014 | Roma nemzetiségi önkormányzatok működésével, törvényességi felügyeletével kapcsolatos ügyek, Kormányhivatalokkal való kapcsolattartás | N | 15 |
188. | BM4015 | Roma nemzetiségi önkormányzatok működési és feladatalapú támogatásával kapcsolatos ügyek | 10 | - |
189. | BM 4016 | Roma nemzetiségi intézményekkel kapcsolatos ügyek, megkeresések | 5 | - |
190. | BM4017 | Roma nemzetiségi önkormányzatokkal kapcsolatos panaszügyek | 5 | - |
191. | BM4018 | Roma Szakkollégiumi Tanács iratai | 5 | - |
192. | BM4019 | Roma Szakkollégiumokkal kapcsolatos ügyek | 5 | - |
193. | BM4020 | Roma nemzetiségi jogok érvényesítése, kulturális autonómia megvalósításával kapcsolatos feladatok | 5 | - |
194. | BM4021 | Magyarországi Romák Országos Önkormányzatával és intézményeivel kapcsolatos ügyek | N | 15 |
195. | BM4022 | Gyermekek esélyteremtő szolgáltatásai | 10 | - |
196. | BM4023 | Útravaló-ösztöndíjprogramok | 10 | - |
197. | BM4024 | Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatósággal kapcsolatos ügyek | 3 | - |
198. | BM4025 | Társadalmi esélyteremtési szakterület egyeztető fórumai | 5 | - |
199. | BM4026 | Társadalmi esélyteremtést érintő fejlesztéspolitika tervezésével és koordinációjával összefüggő ügyek iratai | 5 | - |
200. | BM4027 | Esélyteremtési szakterületet érintő nemzetközi szakpolitikai kapcsolatok ügyei | 5 | - |
201. | BM4028 | Uniós és egyéb társfinanszírozású esélyteremtési szakterületet érintő programok, ügyek, feladatok | 10 | - |
202. | BM4029 | Helyi esélyegyenlőségi programokkal kapcsolatos ügyek | 10 | - |
203. | BM4030 | Nemzetközi jelentések készítése | 3 | - |
204. | BM4031 | Külföldi kiküldetések, utazások | 3 | - |
205. | BM4032 | Egyházi ügyek | 3 | - |
206. | BM4033 | Kutatások | 3 | - |
207. | BM4034 | Pénzügyi dokumentumok | 8 | - |
208. | BM4035 | Rendezvények, workshopok | 2 | - |
209. | BM4036 | Norvég és Svájci alapok iratanyaga | 15 | - |
210. | BM4037 | A társadalmi esélyteremtést elősegítő programban résztvevő helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárásához kapcsolódó ügyek | 5 | |
211. | Nemzetközi kapcsolattartással összefüggő iratok | |||
212. | BM9001 | Nemzetközi együttműködéssel és kapcsolattartással összefüggő, a BM feladatkörébe tartozó nemzetközi szerződések, megállapodások, jegyzőkönyvek stb. | N | 15 |
213. | BM9002 | Nemzetközi együttműködéssel és kapcsolattartással összefüggő, más minisztérium, szerv feladatkörébe tartozó nemzetközi szerződések, megállapodások, jegyzőkönyvek stb. | 3 | - |
214. | BM9003 | Nemzetközi együttműködéssel és kapcsolattartással összefüggő határ menti együttműködés | 3 | - |
215. | BM9004 | Nemzetközi együttműködéssel és kapcsolattartással összefüggő egyéb nemzetközi ügyek | 3 | - |
216. | BM9005 | Nemzetközi együttműködéssel és kapcsolattartással összefüggő vegyes bizottságok érdemi jelentőségű iratai (pl. megbízólevelek, jegyzőkönyvek, emlékeztetők) | N | 15 |
217. | BM9006 | Nemzetközi együttműködéssel és kapcsolattartással összefüggő vegyes bizottságok szervezésével, működésével kapcsolatos nem érdemi iratok | 3 | - |
218. | BM9007 | A külföldi országok társminisztériumaival folytatott miniszteri, államtitkári, helyettes államtitkári szintű tárgyalás előkészítő anyaga, valamint a tárgyalásról készült jelentés | N | 15 |
219. | BM9008 | A miniszter által jóváhagyott nemzetközi terv és előkészítő anyagai | 10 | - |
220. | BM9009 | Euroatlanti szervezetekkel és az európai együttműködéssel kapcsolatos ügyek érdemi jelentőségű iratai (pl. megállapodások, egyezmények, szerződések, együttműködési programok, jelentések) a kapcsolattartást feladatkörükben végző hivatali egységeknél | N | 15 |
221. | BM9010 | Euroatlanti szervezetekkel és az európai együttműködéssel kapcsolatos ügyek érdemi jelentőségű iratai a kapcsolattartásban érintett hivatali egységeknél | 3 | - |
222. | BM9011 | Euroatlanti szervezetekkel és az európai együttműködéssel kapcsolatos ügyek konferenciákkal, kongresszusokkal, értekezletekkel kapcsolatos iratai (pl. levelezés, úti jelentések, javaslatok, delegációk fogadása, kiutazási tervek) a kapcsolattartást végző és érintett hivatali egységeknél | 2 | - |
223. | BM9012 | Euroatlanti szervezetekkel és az európai együttműködéssel kapcsolatos ügyekben egyes relációk helyzetéről készített tájékoztatók a kapcsolattartást végző és érintett hivatali egységeknél | 2 | - |
224. | BM9013 | A belügyi attasék működésével kapcsolatos iratok | 3 | - |
225. | BM9014 | A Magyarország állandó EU és NATO képviseleteihez vezényelt szakdiplomaták szakmai irányításával kapcsolatos anyagok és az általuk készített jelentések | 3 | - |
226. | BM9023 | A szervezeti egység feladatkörét érintő jogi iránymutatásokkal (irányelv, tájékoztató), állásfoglalásokkal kapcsolatos iratok | 5 | - |
227. | BM9024 | Az EU döntéshozatali mechanizmusaival kapcsolatos iratok | 10 | - |
228. | BM9026 | Szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek, harmadik országbeli állampolgárok és hontalanok beutazásával és tartózkodásával kapcsolatos iratok | N | 15 |
229. | BM9027 | Menekültekkel, oltalmazottakkal, menedékesekkel és menedékkérőkkel kapcsolatos eljárásokkal, befogadásukkal kapcsolatos iratok | N | 15 |
230. | BM9028 | Külföldiek társadalmi beilleszkedésével kapcsolatos iratok | 5 | - |
231. | BM9029 | Két- és többoldalú belügyi együttműködéssel kapcsolatos elvi jelentőségű iratok | N | HN |
232. | BM9030 | Nemzetközi és kormányközi szervezetekkel való együttműködéssel kapcsolatos elvi jelentőségű iratok | N | HN |
233. | BM9031 | Európai Bírósággal, Európai Emberi Jogi Bírósággal kapcsolatos iratok | 5 | - |
234. | BM9032 | Uniós és nemzetközi támogatások koordinációjával összefüggésben keletkező iratok | 10 | - |
235. | BM9033 | Az Új Széchenyi Tervhez kapcsolódó projektek és kiemelt projektek iratai | N | 15 |
236. | BM9034 | Szolidaritási általános programokkal kapcsolatos iratok | 5 | - |
237. | BM9035 | Európai Migrációs Hálózattal kapcsolatos iratok | 10 | - |
238. | BM9039 | Külföldi kiküldetéssel kapcsolatos iratok | 3 | - |
239. | BM9040 | Európai uniós jogharmonizációs és notifikációs ügyek | 5 | - |
240. | BM9041 | Belügyi Alapokkal kapcsolatos iratok | 10 | - |
241. | Miniszter irányítása alá tartozó szervekkel kapcsolatos iratok | |||
242. | BM9101 | A miniszter irányítása alá tartozó szervezetektől tájékoztatásul érkezett jelentősebb tartalmú iratok | 3 | - |
243. | BM9102 | Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács irányításával kapcsolatos iratok | N | 15 |
244. | BM9103 | Rendőrség irányításával kapcsolatos iratok | N | 15 |
245. | BM9104 | Nemzetbiztonsági Szakszolgálat irányításával kapcsolatos iratok | N | 15 |
246. | BM9105 | Alkotmányvédelmi Hivatal irányításával kapcsolatos iratok | N | 15 |
247. | BM9106 | Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság irányításával kapcsolatos iratok | N | 15 |
248. | BM9107 | Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága irányításával kapcsolatos iratok | N | 15 |
249. | BM9108 | Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ irányításával kapcsolatos iratok | N | 15 |
250. | BM9109 | Nemzeti Védelmi Szolgálat irányításával kapcsolatos iratok | N | 15 |
251. | BM9110 | Terrorelhárítási Központ irányításával kapcsolatos iratok | N | 15 |
252. | BM9111 | Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság irányításával kapcsolatos iratok | N | 15 |
253. | Miniszter szakmai felügyelete alá tartozó szervezetekkel kapcsolatos iratok | |||
254. | BM9204 | Belügyi Szemle Szerkesztőségének szakmai felügyeletével kapcsolatos anyagok | N | 15 |
255. | BM9205 | Rendvédelmi Technikumok szakmai felügyeletével kapcsolatos iratok | N | 15 |
256. | BM9207 | A miniszter szakmai felügyelete alá tartozó gazdasági társaságokkal kapcsolatos iratok | N | 15 |
257. | Miniszter törvényességi felügyelete alá tartozó szervezetekkel kapcsolatos iratok | |||
258. | BM9301 | Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara törvényességi felügyeletével kapcsolatos iratok | N | 15 |
259. | BM9302 | Tájékoztatásul megküldött jelentősebb tartalmú iratok | 3 | - |
260. | Miniszter által működtetett szervezetekkel (testületekkel) kapcsolatos iratok | |||
261. | BM9401 | Miniszter által működtetett szervezetek tevékenységével kapcsolatos jelentősebb ügyek iratai | N | 15 |
262. | BM9402 | Miniszter által működtetett szervezetek tevékenységével kapcsolatos elvi jelentőségű ügyek iratai | 5 | - |
263. | BM9403 | Miniszter által működtetett szervezetek tevékenységével kapcsolatos kisebb jelentőségű ügyek iratai | 1 | - |
264. | Általános nemzetközi ügyek | |||
265. | BM9501 | Nemzetközi kapcsolatok (nem EU-tagállamokkal) | N | 15 |
266. | BM9502 | Nemzetközi kapcsolattartással összefüggő egyedi ügyek (állampolgárok, magánszemélyek ügyei stb.) | 10 | - |
267. | BM9503 | Egyéb nemzetközi programok | N | 15 |
268. | Európai Unióval kapcsolatos ügyek | |||
269. | BM9601 | Az Európai Unióval kapcsolatos elvi ügyek | N | 15 |
270. | BM9602 | Az Európai Unióval kapcsolatos adminisztratív ügyek | 5 | - |
271. | BM9603 | EU-s jogi ügyek (jogalkotás, jogharmonizáció, kötelezettségszegési eljárások) | N | 15 |
272. | Nemzetközi Szervezetek ügyei | |||
273. | BM9701 | Nemzetközi szervezetekkel kapcsolatos elvi ügyek (ENSZ, UNESCO, UNITAR, IBE, ET, OECD, UNODC, INCB, WHO stb.) | N | 15 |
274. | BM9702 | Nemzetközi szervezetekkel kapcsolatos adminisztratív ügyek (ENSZ, UNESCO, UNITAR, IBE, ET, OECD, UNODC, INCB, WHO stb.) | 10 | - |
275. | Oktatási Jogok Biztosának tevékenységével kapcsolatos iratok | |||
276. | E251 | Oktatási Jogok Biztosának Hivatala által kezelt köznevelési panaszügyek | N | 15 MV |
277. | E252 | Az Oktatási Jogok Biztosának Hivatala által kezelt felsőoktatási panaszügyek | N | 15 MV |
278. | Az Integrált Jogvédelmi Szolgálat tevékenységével kapcsolatos iratok | |||
279. | E301 | Az Integrált Jogvédelmi Szolgálatra vonatkozó jogszabályok, azok végrehajtására tett intézkedések | 5 | - |
280. | E302 | Az Integrált Jogvédelmi Szolgálat jogalkotási és jogszabály-módosítási javaslatai | 5 | - |
281. | E303 | Regisztrált jogvédők hatósági nyilvántartása | N | 15 |
282. | E304 | Szociális és gyermekvédelmi intézmények működési engedélyei | 5 | - |
283. | E305 | Az Integrált Jogvédelmi Szolgálatról szóló 381/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 2. § (2) bekezdése szerinti hivatalbóli eljárás során keletkezett iratok | 5 | - |
284. | E306 | Alapvető Jogok Biztosának Hivatalával folytatott levelezés és megkeresés iratai | 5 | - |
285. | E307 | Hatóságok, igazságügyi és rendvédelmi szervek megkereséseinek iratai | 5 | - |
286. | E308 | Az Integrált Jogvédelmi Szolgálat tevékenységével kapcsolatos szakmai rendezvények, jogtudatosító programok szervezésére vonatkozó iratok | 5 |
287. | E309 | Az Integrált Jogvédelmi Szolgálat feladatkörét érintő adatszolgáltatási megkeresések | 5 | - |
288. | E310 | A betegjogi képviselőnek az Integrált Jogvédelmi Szolgálatról szóló 381/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 9. § (3) bekezdése szerinti kapcsolattartása során keletkezett iratok | 5 | - |
289. | E311 | Az ellátottjogi képviselőnek az Integrált Jogvédelmi Szolgálatról szóló 381/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 10. § (1) bekezdés c) és e) pontja szerinti kapcsolattartása során keletkezett iratok | 5 | - |
290. | E312 | A gyermekjogi képviselőnek az Integrált Jogvédelmi Szolgálatról szóló 381/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 11. §-a szerinti kapcsolattartása során keletkezett iratok | 5 | - |
291. | E313 | Egyházakkal, civil szervezetekkel és köztestületekkel való kapcsolattartás során keletkezett iratok | 5 | - |
292. | E314 | Módszertani útmutatók a jogvédelmi képviselők tevékenységével kapcsolatban | 5 | - |
293. | E315 | Ajánlások, módszertani útmutatók a beteg-, az ellátotti és a gyermekjogok védelmével, e jogok érvényesítésével kapcsolatban | N | 15 |
294. | E316 | Az integrált jogvédelem elősegítése érdekében tett rendszerszintű javaslatok, az egészségügyi, szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatást nyújtó szakembereknek | 5 | - |
295. | E317 | Szakmai nap, és képzési, továbbképzési programok szervezése a betegek, ellátottak, gyermekek jogainak érvényesülésével, jogtudatosításával kapcsolatban | 5 | - |
296. | E318 | Az Integrált Jogvédelmi Szolgálaton belül működő Nemzeti Kapcsolattartó Pont működésével kapcsolatos iratok | 5 | - |
297. | E319 | Állampolgári megkeresések, panaszügyek | 5 | - |
298. | E320 | Tájékoztatás a jogokkal összefüggő kérdésekben a szolgáltatást igénybe vevők és a szolgáltatást nyújtók számára | 5 | - |
299. | E321 | Az Integrált Jogvédelmi Szolgálat éves beszámolója a jogvédelmi képviselők tevékenységéről | N | 15 |
300. | E322 | Jogvédelmi képviselői képzés és a jogvédelmi képviselők kötelező továbbképzése | 5 | - |
301. | E323 | Jogvédelmi képviselők havi beszámolója | 5 | - |
302. | E324 | Korlátozó intézkedés iratanyagai | 5 | - |
303. | E325 | Gyermek, fiatal ügyében indult egyedi gyermekvédelmi eljárások, jelzések iratai | 5 | - |
304. | E326 | Igazolás jogvédelmi tevékenység ellátására | 5 | - |
305. | Lakossági kapcsolattartás, ügyfélszolgálat | |||
306. | E401 | Szociális terület - lakossági levelezés | 3 | - |
307. | E402 | Egészségügyi terület - lakossági levelezés | 3 | - |
308. | E403 | Oktatás-kultúra terület - lakossági levelezés | 3 | - |
309. | E404 | Egyéb témájú lakossági levelezés | 3 | - |
310. | Egészségbiztosítással kapcsolatos iratok | |||
311. | E501 | Az Egészségbiztosítási Alappal és a költségvetéssel kapcsolatos iratok | 10 | - |
312. | E502 | Az egészségügyi szolgáltatók pénzügyi helyzetével, adósságállományával, valamint likviditási helyzetével kapcsolatos adatszolgáltatások, elemzések, levelek | 10 | - |
313. | E504 | Egészségügyi szakellátás finanszírozásával és ellenőrzésével kapcsolatos szakmai ügyek | 10 | - |
314. | E505 | Az alapellátás és egyéb ellátások (művese kezelés, betegszállítás, otthoni szakápolás, rehabilitáció) finanszírozásával és ellenőrzésével kapcsolatos szakmai ügyek | 10 | - |
315. | E506 | Többletkapacitás-befogadással kapcsolatos ügyek | 10 | - |
316. | E507 | Az egészségügyi ellátórendszer átalakításával, finanszírozásával kapcsolatos ügyek | 10 | - |
317. | E508 | Az egészségügyi ágazatot érintő statisztikai célú adatgyűjtések kezelése | N | HN |
318. | E509 | Az egészségügyi ellátórendszer finanszírozásával összefüggő jogszabály-módosítások, szakmai anyagok | 15 | - |
319. | E510 | Rendkívüli helyzetekhez (árvíz, katasztrófa, járványok) kapcsolódó finanszírozás iratai | N | 15 |
320. | E511 | Kormányhivatalok és járási hivatalok szakmai irányításával és ellenőrzésével kapcsolatos ügyek | 10 | - |
321. | E512 | Egészségbiztosítási ágazatot érintő egyéb, egyéni és intézményi ügyek | 5 | - |
322. | E513 | A magyar államot megillető patika-elővásárlási feladatokkal kapcsolatos iratok | 5 | - |
323. | E514 | Az Egészségbiztosítási Alap költségvetésének tervezése | N | 15 |
324. | E515 | Az Egészségbiztosítási Alap költségvetésének végrehajtása | N | 15 |
325. | E516 | Az Egészségbiztosítási Alap ellátási és a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő működési költségvetés előirányzat változásainak ügyiratai | N | 15 |
326. | E517 | Az Egészségbiztosítási Alap finanszírozása (előirányzat-felhasználás) | N | 15 |
327. | E518 | Az Egészségbiztosítási Alappal kapcsolatos elemzések, adatszolgáltatások | 10 | - |
328. | E519 | A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő költségvetési maradványával kapcsolatos ügyiratok, adatszolgáltatások | 10 | - |
329. | E520 | Az Egészségbiztosítási Alap költségvetésének tervezése, a tervezési folyamat ÁSZ vizsgálata | N | 15 |
330. | E521 | Az Egészségbiztosítási Alap költségvetésének végrehajtása, a zárszámadás ÁSZ vizsgálata | N | 15 |
331. | Egészségügyi fejlesztéspolitikai feladatokkal kapcsolatos iratok | |||
332. | E601 | Nemzeti Fejlesztési Terv iratai | N | 15 |
333. | E603 | Szakértői anyagok | N | 15 |
334. | E603 | Stratégiai jellegű koncepciók | N | 15 |
335. | E604 | Regionális szervezetek ügyei | 15 | - |
336. | E605 | Területfejlesztés ügyei | N | 15 |
337. | E606 | Stratégiai tervezéssel kapcsolatos nemzetközi ügyek | N | 15 |
338. | E607 | Fejlesztéspolitikai célfeladatok és előirányzatai | N | 15 |
339. | E608 | Az egészségügyi ellátórendszer működésének hatékonyságával kapcsolatos elemzések, javaslatok | N | 15 |
340. | E609 | Hitelkonstrukciókkal kapcsolatos iratok, egyeztetések | 5 | - |
341. | E610 | EU szabályozással összefüggő közgazdasági elemzések | 5 | - |
342. | E611 | Ágazati statisztikai adatgyűjtés | 5 | - |
343. | E612 | Új Magyarország Fejlesztési Tervhez és az Új Széchenyi Tervhez kapcsolódó pályázatok előkészítésével kapcsolatos iratok | 10 | - |
344. | E613 | Kiemelt projektekkel kapcsolatos iratok | N | 15 |
345. | E614 | Ágazatközi fejlesztési együttműködések iratai | 15 | - |
346. | E615 | Stratégiai tervek és programok megvalósítása iratai | N | 15 |
347. | E616 | Finanszírozással összefüggő iratok | 10 | - |
348. | E617 | Kapacitással összefüggő iratok | 10 | - |
349. | E618 | Delegálásokkal kapcsolatos ügyek iratai | 5 | - |
350. | E619 | Egészségügyi informatikai fejlesztéssel, rendszertámogatással kapcsolatos iratok | 10 | - |
351. | Az egészségpolitikával, egészségügyi igazgatással, közegészségüggyel, járványüggyel kapcsolatos iratok | |||
352. | E701 | Élelmezés- és táplálkozás-egészségüggyel kapcsolatos ügyek | N | 15 |
353. | E702 | Kémiai biztonsággal kapcsolatos ügyek | N | 15 |
354. | E703 | Országos Vérellátó Szolgálattal kapcsolatos ügyek | 15 | - |
355. | E704 | Országos Mentőszolgálat ügyei | 15 | - |
356. | E705 | Betegszállítással kapcsolatos ügyek | 10 | - |
357. | E706 | Egyéb országos intézetek ügyei | 10 | - |
358. | E707 | Egészségügyi igazgatási ügyek | N | 15 |
359. | E708 | Szakmai kollégiumok ügyei | 5 | - |
360. | E709 | Fekvőbeteg-ellátással kapcsolatos ügyek | N | HN |
361. | E710 | Alapellátás ügyei | N | HN |
362. | E711 | Járóbeteg-ellátással kapcsolatos ügyiratok | N | HN |
363. | E712 | Foglalkozás-egészségügy ügyiratai | N | 15 |
364. | E713 | Ifjúság-egészségügy iratai | N | 15 |
365. | E714 | Intézményi átalakítások ügyiratai | N | 15 |
366. | E715 | Minőségügy, minőségfejlesztés és minőségirányítási rendszerek, minőségügyi képzés ügyiratai | N | HN |
367. | E716 | Környezet- és település-egészségügy ügyiratai | N | 15 |
368. | E717 | Szociális ügyekkel, esélyteremtéssel, szenvedélybetegségekkel kapcsolatos ügyiratok | 15 | - |
369. | E718 | Ápolási, védőnői tevékenység ügyiratai | 15 | - |
370. | E719 | Egészségpolitikai célú támogatások ügyiratai (pályázatok, egyedi támogatások dokumentumai) | 15 | - |
371. | E720 | Egészségüggyel kapcsolatos jogszabályalkotási feladatok szakmai előkészítő iratai | N | 15 |
372. | E721 | Nukleárisbaleset-elhárítás | N | 15 |
373. | E722 | Katasztrófa-egészségügyi gyakorlatok, továbbképzések | 5 | - |
374. | E723 | Segítségnyújtás, rendkívüli események, kiemelt rendezvények egészségügyi biztosítása | 5 | - |
375. | E724 | Honvédelmi felkészülés, gazdaságmozgósítás | N | HN |
376. | E725 | Észak-atlanti Szerződés Szervezete (rövidítve: NATO) válságreagálási rendszer | N | HN |
377. | E726 | NATO Befogadó Nemzeti Támogatás | N | HN |
378. | E727 | NATO SEPC (Senior Civil Emergency Planning Committee) | 15 | - |
379. | E728 | NATO CEP (Civil Emergency Planning) | 10 | - |
380. | E729 | NATO JHG (Joint Health Group) | 15 | - |
381. | E730 | EU Egészségbiztonsági Tanács (Health Security Committee - HSC) | 10 | - |
382. | E731 | HTB (Határellenőrzési Tárcaközi Bizottság) | 5 | - |
383. | E732 | EU PROCIV (EU Polgárvédelmi Munkacsoport - Working Party on Civil Protection) | 10 | - |
384. | E733 | EU EPCIP (European Programme for Critical Infrastructure Protection) | 15 | - |
385. | E734 | EU járványügy (EWRS - Early Warning and Response System, ECDC - European Centre for Disease Prevention and Control) | 10 | - |
386. | E735 | Terrorizmus elleni felkészülés | N | 15 |
387. | E736 | Kormányzati Koordinációs Bizottság | N | 15 |
388. | E737 | Járványügyi Védekezési Munkabizottság | N | 15 |
389. | E738 | Járványügyi felkészülés | N | 15 |
390. | E739 | Migrációs Védekezési Munkabizottság | 10 | - |
391. | E740 | Katasztrófa Megelőzési Nemzeti Fórum | 10 | - |
392. | E741 | Nonproliferációs Tárcaközi Bizottság | 10 | - |
393. | E742 | Állami Egészségügyi Tartalék egyes elemei (ÁeüT) | N | HN |
394. | E743 | Kritikus infrastruktúra védelem | N | HN |
395. | E744 | Súlyos ipari Baleset Elleni Védekezési Munkabizottság | 10 | - |
396. | E745 | Földrengés elleni védekezési Munkabizottság | N | 15 |
397. | E746 | Egységes digitális hívószám | 5 | - |
398. | E747 | Kémiai Biológiai Radio-Nukleáris (CBRN) felkészülés | 10 | - |
399. | E748 | Nemzetközi Egészségügyi Rendszabályok | 10 | - |
400. | E749 | Hőhullám elleni védekezési munkabizottság iratai | N | 15 |
401. | E750 | Éghajlatváltozással kapcsolatos iratok | 10 | - |
402. | E751 | Egészségügyi intézmények létesítése, megszüntetése, működési engedélyek, alapító okiratok | N | 15 |
403. | E752 | Hazai egészségügyi fejlesztésre irányuló projektek | N | 15 |
404. | E753 | Felkérés fővédnökségre, előadás megtartására | 5 | - |
405. | E754 | Úti jelentések, beszámolók | 5 | - |
406. | E755 | Európai uniós riasztórendszerekkel kapcsolatos ügyek | 15 | - |
407. | E756 | Egészségügyi koordinációval kapcsolatos ügyek | 5 | - |
408. | E757 | Továbbfoglalkoztatásra vonatkozó ügyek | 5 | - |
409. | E758 | Elektronikus adatszolgáltatás | 5 | - |
410. | E759 | Infokommunikációs tárgyú beszerzések, valamint az infokommunikációs infrastruktúra központi nyilvántartásával kapcsolatos ügyek (KIBER adatszolgáltatás) | 5 | - |
411. | E760 | Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK), országos intézetek, fővárosi és megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szerveinek, kistérségi népegészségügyi intézeteinek ügyei | 15 | - |
412. | E761 | Külön szabályzat alapján ellátandó telefonos szolgálat feladatkör | 5 | - |
413. | E762 | Egészségügyi ágazati stratégiák | N | 15 |
414. | E763 | Nem konvencionális gyógyító eljárással kapcsolatos ügyek | 5 | - |
415. | E764 | Nemzeti Tanácsadó Bizottsággal kapcsolatos ügyek | 10 | - |
416. | E765 | Transzplantációs tevékenységgel kapcsolatos feladatok | 20 | - |
417. | E766 | Társadalmi bűnmegelőzéssel kapcsolatos programok | 5 | - |
418. | E767 | Jogszabályalkotási feladatok szakmai előkészítő iratai | 5 | - |
419. | E768 | Országjelentés | N | 15 |
420. | E769 | Szakmai-módszertani levelezés | 15 | - |
421. | E770 | Szakmai irányítással kapcsolatos ügyek | 5 | - |
422. | E771 | Szolgáltatóktól, gazdálkodó szervektől, társintézményektől, hatóságoktól beérkező egyéb bejelentések, tájékoztatások | 1 | - |
423. | E772 | Élelmiszer eredetű megbetegedések | N | 15 |
424. | E773 | Közétkeztetéssel kapcsolatos ügyek | 15 | - |
425. | E774 | Étrend-kiegészítő készítmények | 30 | - |
426. | E775 | Kozmetikai termékekkel kapcsolatos ügyek | 30 | - |
427. | E776 | Speciális tápszerek | 50 | - |
428. | E777 | Nem-ionizáló sugárzásokkal kapcsolatos szakvélemények, állásfoglalások, tervbírálatok | 30 | - |
429. | E778 | Veszélyes hulladékokkal, mérgező anyagokkal kapcsolatos ügyek | N | 15 |
430. | E779 | Ivóvíz minőséggel kapcsolatos ügyek | 15 | - |
431. | E780 | Fürdővíz minőséggel kapcsolatos ügyek | 15 | - |
432. | E781 | Levegőminőséggel kapcsolatos ügyek | 15 | - |
433. | E782 | Kémiai biztonsági tevékenységgel kapcsolatos tájékoztatás, jogsegély | 5 | - |
434. | E783 | Fertőző betegekkel, járványokkal kapcsolatos ügyek | N | 15 |
435. | E784 | Nosocomialis fertőzések, járványok | 15 | - |
436. | E785 | Nemzetközi járványügyi eseményekről küldött tájékoztatás | 5 | - |
437. | E786 | Védőoltási ügyek | N | 15 |
438. | E787 | Kórházhigiénés tevékenység | 15 | - |
439. | E788 | Nemfertőző betegségekkel kapcsolatos ügyek | 30 | - |
440. | E789 | Dezinszekciós és deratizációs ügyek / Rovar- és rágcsálóirtással kapcsolatos ügyek (DD ügyek) | 5 | - |
441. | E790 | Egyéb igazgatási ügyek | 15 | - |
442. | E791 | Az egészségügyi szolgáltatók szakfelügyeletével kapcsolatos ügyek | 10 | - |
443. | Egészségügyi ágazati humánerőforrás-stratégiával kapcsolatos iratok | |||
444. | E801 | Ágazati humánerőforrás stratégiával összefüggő iratok | N | 15 |
445. | E802 | Ágazati humánerőforrás stratégiával, szakképzéssel kapcsolatos támogatások, pályázatok ügyiratai | 5 | - |
446. | E803 | Az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképzést végző intézmények akkreditációjával kapcsolatos iratok | N | 15 |
447. | E804 | Munkaügyi tárgyú statisztikai kimutatások | 5 | - |
448. | E805 | Munkaügyi tárgyú megkeresések; Munkaköri besorolásokkal kapcsolatos megkeresések | 5 | - |
449. | E806 | Az egészségügyi felsőfokú szakirányú szak- és továbbképzést érintő jogszabályok iratai, EU integrációból adódó feladatok | N | 15 |
450. | E807 | Az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképzési rendszer szervezésének és működtetésének ügyei, iratai | 10 | - |
451. | E808 | Graduális és posztgraduális képzési programokkal kapcsolatos ügyiratok | 10 | - |
452. | E809 | Országos Képzési Jegyzék hatálya alá tartozó egészségügyi szakképesítések irányításával, szervezésével, szakmai és vizsgakövetelményeivel, központi programjaival, szakmai vizsgáival, szakmai ellenőrzésével összefüggő iratok | N | HN |
453. | E810 | Országos Képzési Jegyzék hatálya alá tartozó egészségügyi szakképesítések tankönyveivel összefüggő iratok | N | HN |
454. | E811 | Külföldön megszerzett szakképesítések honosításának jogorvoslati ügyével összefüggő iratok | N | HN |
455. | E812 | Egészségügyi ágazatban foglalkoztatottak létszám és bérfejlesztési feladataival kapcsolatos iratok | N | HN |
456. | E813 | Egészségügyi Szakképzési és Továbbképzési Bizottság (ESZTB) működésével, adminisztratív feladataival összefüggő iratok | N | 15 |
457. | E814 | Szakorvosképzések ösztöndíjaival, keretszámok meghatározásával és a grémiumok díjazásával összefüggő iratok | N | HN |
458. | E815 | Az Országos Szakmai Vizsgaelnöki Névjegyzékbe történő felvétel iratai és meghosszabbítási kérelmek pályázati anyagai | 15 | - |
459. | E816 | Egészségügyi szakirányú továbbképzések létesítésével, indításával kapcsolatos iratok | N | 15 |
460. | Egészségügyi intézmények irányításával kapcsolatos iratok | |||
461. | E901 | Országos Mentőszolgálat felügyeletével kapcsolatos ügyek | 10 | - |
462. | E902 | Országos Vérellátó Szolgálat felügyeletével kapcsolatos ügyek | 10 | - |
463. | E903 | Egészségügyi intézmények fenntartásával kapcsolatos ügyek az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) közreműködésével | 10 | - |
464. | E904 | Egészségügyi intézmények közbeszerzéseinek engedélyezésével kapcsolatos ügyek | N | HN |
465. | E905 | Egészségügyi intézmények működésével kapcsolatos ellenőrzési ügyek | N | HN |
466. | E906 | Egészségturizmussal kapcsolatos ügyek | 10 | - |
467. | E907 | Egészségügyi felsőoktatást folytató intézményekkel (egyetemek által fenntartott egészségügyi szolgáltatókkal) kapcsolatos ügyek | 10 | - |
468. | E908 | Az egészségügyi ellátórendszer struktúrájának szervezésével kapcsolatos ügyek | 10 | - |
469. | E909 | Egyes speciális egészségügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos egyedi ügyek | 10 | - |
470. | E910 | Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (jogelőd: Országos Egészségbiztosítási Pénztár) irányításával kapcsolatos ügyek | 10 | - |
471. | E911 | Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Intézet irányításával kapcsolatos ügyek | 10 | - |
472. | E912 | Magyar Államkincstár társadalombiztosítási és családtámogatási szakterülettel (jogelőd: Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság) kapcsolatos iratok | N | HN |
473. | E913 | Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) szakmai felügyeletével kapcsolatos iratok | N | 15 |
474. | Gyógyszerészettel, gyógyszerekkel, orvostechnikai eszközökkel, gyógyászati segédeszközökkel és gyógyászati ellátásokkal kapcsolatos iratok | |||
475. | E1001 | A gyógyszerellátás, a gyógyászatisegédeszköz-ellátás, a gyógyászati ellátások szervezésével és irányításával kapcsolatos ügyek | 10 | - |
476. | E1002 | Gyógyszerekkel, gyógyszerészettel, gyógyszerellátással kapcsolatos jogszabály-alkotási feladatok iratai | N | HN |
477. | E1003 | Gyógyászati segédeszközökkel kapcsolatos jogszabály- alkotási feladatok iratai | N | HN |
478. | E1004 | Orvostechnikai eszközökkel kapcsolatos jogszabályalkotási feladatok iratai | N | HN |
479. | E1005 | Gyógyszerek támogatásba történő befogadásának iratai | N | HN |
480. | E1006 | Gyógyászati segédeszközök támogatásba történő befogadásának iratai | N | HN |
481. | E1007 | A Szabványos Vényminták Gyűjteménye (Fo.No) módosításának közzétételével kapcsolatos ügyek | 10 | - |
482. | E1008 | Az európai uniós tagságból adódó szakmai feladatok | N | 15 |
483. | E1010 | Gyógyszerekkel, gyógyszerészettel, gyógyszerellátással kapcsolatos egyéb ügyek | 15 | - |
484. | E1011 | Gyógyászati segédeszközökkel kapcsolatos egyéb ügyek | 15 | - |
485. | E1012 | Gyógyászati ellátások támogatásával kapcsolatos ügyek | 15 | - |
486. | E1013 | Orvostechnikai eszközökkel kapcsolatos egyéb ügyek | 10 | - |
487. | E1015 | Kábítószerekkel, pszichotróp anyagokkal, új pszichoaktív anyagokkal kapcsolatos jogszabály-alkotási feladatok iratai | N | HN |
488. | E1016 | Kábítószerekkel, pszichotróp anyagokkal, új pszichoaktív anyagokkal kapcsolatos ügyek | 15 | - |
489. | E1017 | Új közforgalmú gyógyszertár létesítésére irányuló országos pályázat kiírásával és a pályázat eredményének közzétételével kapcsolatos ügyek | 10 |
490. | E1018 | A gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök nyilvántartásával, valamint a vényírást segítő számítógépes programokkal kapcsolatos informatikai megoldásokhoz kapcsolódó ügyek | 10 | - |
491. | E1019 | Egészségügyi szolgáltatóktól, gazdálkodó szervektől, társintézményektől, hatóságoktól beérkező egyéb ügyek | 10 | - |
492. | Egészségügyi tudományos és kutatási iratok | |||
493. | E1101 | Az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) Elnökségének iratai és tárgyalási jegyzőkönyvei | N | 15 |
494. | E1102 | Az ETT és szakbizottságainak személyi ügyei | N | 15 |
495. | E1103 | AZ ETT Tudományos és Kutatásetikai Bizottság (TUKEB) iratai | N | 15 |
496. | E1104 | Az ETT Klinikai Farmakológiai Etikai Bizottság (KFEB) működésének iratai | N | 15 |
497. | E1105 | Az ETT Igazságügyi Szakértői Testület (ISZT) működésének iratai | N | 15 |
498. | E1106 | Az ETT Humán Reprodukciós Bizottság (HRB) működésének iratai | N | 15 |
499. | E1107 | Az ETT Kutatási és Fejlesztési Bizottság (KFB) ágazati tárcaszintű kutatás iratai (pályázat, könyv megjelentetés, beszámoló, szakmai vélemény stb.) | N | 15 |
500. | E1108 | Tudományos és Technológiai Közös Alap ügyei | N | 15 |
501. | E1109 | Megbízás alapján szakmai bizottságokban való részvétel | 10 | - |
502. | E1110 | Minisztériumon kívüli szakmai bizottságokban való tagsággal kapcsolatos iratok | 10 | - |
503. | E1112 | EU bizottsági anyagok, tárgyalási álláspontok iratai | 10 | - |
504. | E1113 | Országos Kórházi Főigazgatósággal (OKFŐ) való kapcsolattartás iratai | 10 | - |
505. | E1114 | Megbízási és vállalkozási szerződések (lejáratot követően) | 10 | - |
506. | E1115 | Kutatási szerződések (lejáratot követően) | 10 | - |
507. | E1116 | Az ETT Titkárság Igazságügyi Szakértői Testület (ISZT) ügyeinek iratai | 10 | - |
508. | E1117 | Az ETT Titkárság Klinikai Farmakológiai Etikai Bizottság (KFEB) ügyeinek iratai | 10 | - |
509. | E1118 | Az ETT Titkárság Klinikai Kutatási Bizottság (KKB) Hungarian European Clinical Research Infrastructure Network (HECRIN) ügyeinek iratai | 10 | - |
510. | E1119 | ETT Elnökséggel történő levelezések iratai | 10 | - |
511. | E1120 | Az ETT Titkárság jogszabály módosító javaslatai | N | 15 |
512. | E1121 | Ágazati Kutatásfejlesztési Pályázat iratai (szakmai) | N | 15 |
513. | E1122 | Ágazati Kutatásfejlesztési Pályázat iratai (pénzügyi) | 10 | - |
514. | E1123 | Az ETT Titkárság pénzügyi tárgyú, költségvetéssel kapcsolatos iratai | N | 15 |
515. | E1124 | Az ETT Regionális Kutatásetikai Bizottságok Elnökeinek Testülete (REKEBET), ezen belül a Regionális Kutatásetikai Bizottság (RKEB) működésének iratai | N | 15 |
516. | E1125 | Az ETT Regionális Kutatásetikai Bizottságok Elnökeinek Testülete (REKEBET), ezen belül a Regionális Kutatásetikai Bizottság (RKEB) ügyeinek iratai | 10 | - |
517. | E1126 | Nemzeti Orvostudományi Kutatási Központ (NOKK) működési iratai | N | 15 |
518. | E1127 | Nemzeti Orvostudományi Kutatási Központ (NOKK) ügyeinek iratai | 10 | - |
519. | Népegészségüggyel kapcsolatos iratok | |||
520. | E1201 | Népegészségügyi programokról szóló jelentések iratai | N | 15 |
521. | E1202 | Népegészségüggyel kapcsolatos jogszabály-alkotási feladatok szakmai előkészítő anyagai | N | 15 |
522. | E1203 | Népegészségügyi termékadóval kapcsolatos ügyek | 10 | - |
523. | E1204 | HIV/AIDS prevencióval kapcsolatos ügyek iratai | 15 | - |
524. | E1205 | Egészségfejlesztési és egyéb prevenciós programokkal kapcsolatos iratok | 10 | - |
525. | E1206 | Népegészségüggyel kapcsolatos nemzetközi témájú ügyek | N | 15 |
526. | E1207 | Dohányzás témakörével kapcsolatos ügyek | 10 | - |
527. | E1208 | Népegészségüggyel kapcsolatos pénzügyi feladatok (támogatási szerződések, engedélykérések, szakmai és pénzügyi beszámolók, pályázatok, egyedi támogatások dokumentumai) | 10 | - |
528. | E1209 | Szűrővizsgálatokkal kapcsolatos ügyek | 10 | - |
529. | E1210 | Egészségegyenlőtlenségekkel kapcsolatos ügyek (nemzetiség, gyermek, ifjúsági, idős stb.) | N | 15 |
530. | E1211 | Népegészségügyi program iratai | 5 | - |
531. | E1212 | Dohányzáson kívüli egyéb szenvedélybetegségekkel kapcsolatos ügyek | 10 | - |
532. | E1213 | Daganatos betegségekkel kapcsolatos szakmai feladatok | 10 | - |
533. | E1214 | Parlagfűvel kapcsolatos népegészségügyi feladatok | 10 | - |
534. | E1215 | Népegészségüggyel kapcsolatos egyéb ügyek | 10 | - |
535. | E1216 | Nemzeti Népegészségügyi Stratégia 2017-2026 | N | 15 |
536. | A kábítószer-probléma megelőzésével és kábítószerügyi koordinációs feladatokkal kapcsolatos iratok | |||
537. | E1301 | Kábítószer-probléma monitoringja (adatgyűjtés, rendszerezés, feldolgozás, közzététel) | N | 15 |
538. | E1302 | Kábítószer-problémával összefüggésben nemzetközi és hazai jelentések készítése | N | 15 |
539. | E1303 | Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság ügyei | N | 15 |
540. | E1304 | Kábítószer-probléma megelőzésével kapcsolatos támogatások | 10 | - |
541. | E1305 | Kábítószerüggyel kapcsolatos külföldi együttműködés anyagai | N | 15 |
542. | E1306 | Kábítószer-probléma megelőzésével kapcsolatos megkeresések, javaslatok, minták, vélemények | 5 | - |
543. | E1307 | Kábítószer-probléma visszaszorításával kapcsolatos szakmai, fejlesztési koncepciók, cselekvési programok, előterjesztések, Nemzeti Stratégia megvalósítása | N | 15 |
544. | E1308 | A Kábítószer és Kábítószer-függőség Európai Megfigyelőközpontja EMCDDA tagságból fakadó teendők | N | 15 |
545. | Nemzetközi Szervezetek ügyei | |||
546. | E1671 | Nemzetközi szervezetekkel kapcsolatos elvi ügyek (ENSZ, UNESCO, UNITAR, IBE, ET, OECD, UNODC, INCB, WHO stb.) | N | 15 |
547. | E1672 | Nemzetközi szervezetekkel kapcsolatos adminisztratív ügyek (ENSZ UNESCO, UNITAR, IBE, ET, OECD, UNODC, INCB, WHO stb.) | 10 | - |
548. | A külhoni magyarság ügyei | |||
549. | E1681 | A külhoni magyarok azonosságtudatának megőrzését biztosító magyarországi munka általános irányelvei, fejlesztési tervek, állásfoglalások; A külhoni magyarokat képviselő szakmai testületek, érdekképviseleti szervek, valamint a külhoni szervezetek, intézmények, egyházak kiemelt ügyei; További elvi jelentőségű külhoni ügyek | N | 15 |
550. | E1682 | Külhoni köznevelési és egyéb támogatási ügyek (pályázatok, támogatói okiratok stb.) | 15 | - |
551. | E1683 | Külhoni szervezetekkel, intézményekkel, egyházakkal és természetes személyekkel történő kapcsolattartás és egyéb külhoni ügyek | 5 | - |
552. | E1684 | Külhoni magyarok kulturális ügyei | N | 15 |
553. | E1685 | Külhoni magyarok Magyarországon történő egészségügyi ellátása | 30 | - |
554. | Oktatás | |||
555. | E1701 | Nemzetközi oktatási, tudományos kapcsolatok | N | 15 |
556. | E1702 | Ösztöndíjasok, tanulmányutasok külföldre küldése, valamint Magyarországon történő fogadásával, és nemzetközi nyári egyetemekkel kapcsolatos elvi ügyek | N | 15 |
557. | E1703 | Ösztöndíjasok, tanulmányutasok külföldre küldése, valamint Magyarországon történő fogadásával, és nemzetközi nyári egyetemekkel kapcsolatos adminisztratív ügyek | 5 | - |
558. | E1704 | Hungarológiai elvi ügyek | N | 15 |
559. | E1705 | Hungarológiai adminisztratív ügyek | 5 | - |
560. | E1706 | Magyarországon oktató külföldi lektorokkal kapcsolatos elvi ügyek | N | 15 |
561. | E1707 | Magyarországon oktató külföldi lektorokkal kapcsolatos adminisztratív ügyek | 5 | - |
562. | E1708 | Idegennyelvoktatás-fejlesztéssel kapcsolatos ügyek | 10 | - |
563. | E1709 | Európai Képesítési Keretrendszerrel (EKKR), és a Magyar Képesítési Keretrendszerrel (MKKR) kapcsolatos ügyek | N | 15 |
564. | E1710 | Európai uniós oktatási feladatok | 10 | - |
565. | E1711 | Nemzetközi szervezetekkel kapcsolatos oktatási feladatok | 10 | - |
566. | E1712 | Európai uniós tudományos ügyek | N | 15 |
567. | E1713 | Nemzetközi tudományos ügyek | N | 15 |
568. | E1714 | Task Force Holocaust szervezettel kapcsolatos ügyek | N | 15 |
569. | E1715 | Egyéb oktatási nemzetközi ügyek | 5 | - |
570. | Szociális | |||
571. | E1731 | Európai szociális partnerekkel összefüggő ügyek | N | 15 |
572. | E1732 | Társadalmi kirekesztődéssel/beilleszkedéssel összefüggő ügyek | N | 15 |
573. | E1733 | EU-s képzések koordinációjával összefüggő ügyek (TAIEX együttműködés) | N | 15 |
574. | E1734 | Nemzetközi szervezetekkel kapcsolatos szociális feladatok | 10 | - |
575. | E1735 | Egyéb nemzetközi nyugdíjügyek (OECD, ENSZ, ILO, ISSA stb.) | N | 15 |
576. | E1736 | Európai uniós szociális feladatok | 10 | - |
577. | Egészségügy | |||
578. | E1741 | Nemzetközi egészségügyi együttműködési programok | N | 15 |
579. | E1742 | EU-tagállamokkal megvalósuló egészségügyi együttműködési programok | N | 15 |
580. | E1743 | Nemzetközi szervezetekkel kapcsolatos egyéb egészségügyi feladatok | 10 | - |
581. | E1744 | Európai uniós egyéb egészségügyi feladatok | 10 | - |
582. | A közneveléssel, iskolai nevelés-oktatás szakképesítés megszerzésével kapcsolatos iratok | |||
583. | E1801 | Minisztériumi köznevelési háttérintézményekkel kapcsolattartás | N | 15 |
584. | E1802 | Országos Képzési Jegyzék | 30 | - |
585. | E1803 | Közoktatás-fejlesztés, kutatásszervezés, TESI 2020-szal, valamint a mindennapos testnevelés fejlesztéssel összefüggő ügyek iratai | N | 15 |
586. | E1804 | Minőségbiztosítás | 10 | - |
587. | E1805 | Nevelési és köznevelési intézmények működésének szakmai követelményeivel, fenntartásával, tevékenységével kapcsolatos megkeresések, tájékoztatás- kérések, köznevelési szolgáltatással kapcsolatos beadványok (munkajogi és egyéb elvi jellegű tájékoztatás) | 10 | - |
588. | E1806 | Érettségi vizsga és a kétszintű érettségi vizsga, érettségi elnöki megbízás, elvi ügyek | N | 15 |
589. | E1807 | Érettségi vizsga adminisztratív ügyei | 10 | - |
590. | E1808 | Szakmai és egyéb tanulmányi versenyek | 10 | - |
591. | E1809 | Iskolai és diáksport ügyek | 10 | - |
592. | E1810 | Európai uniós pályázati forrásból megvalósuló köznevelést érintő fejlesztési ügyek | N | 15 |
593. | E1811 | Köznevelési intézmények tankönyvei, a köznevelés tankönyveinek jegyzékei, tanári- és tanulói segédletei, oktatási tervek, tematikák | 15 | - |
594. | E1812 | Tankönyv- és taneszközpályázat kiírása, a közoktatás tankönyveinek általános támogatása | 10 | - |
595. | E1813 | Tankönyvekkel összefüggő egyéb ügyek | 10 | - |
596. | E1814 | Tankönyvekkel, taneszközökkel foglalkozó külföldi és hazai szervezetekkel való kapcsolattartás | 5 | - |
597. | E1815 | A köznevelés finanszírozásának korszerűsítése | N | 15 |
598. | E1816 | A köznevelés információ-rendszerének fejlesztése | N | 15 |
599. | E1817 | Köznevelési országos társadalmi szervezetek pályázatával kapcsolatos ügyek | 10 | - |
600. | E1818 | Kapcsolattartás köznevelési civil szervezetekkel: Hírlevél, egyesületi adattár, alapítványi iskolák | 10 | - |
601. | E1819 | Felnőttképzéssel kapcsolatos ügyek | N | 15 |
602. | E1820 | Felnőttoktatással kapcsolatos ügyek | N | 15 |
603. | E1821 | Egészséges és biztonságos életmódra nevelés (káros szenvedélyek, dohányzás, szeszes ital, drog) mentálhigiéné, ifjúságvédelem, közlekedésre nevelés és közlekedésbiztonság, környezeti nevelés, fenntartható fejlődés | 10 | - |
604. | E1822 | Szakértői, vizsgáztatói, szaktanácsadói névjegyzékkel, pályázatokkal kapcsolatos ügyek | N | 15 |
605. | E1823 | A Holokausztról szóló ismeretek iskolai oktatásával összefüggő feladatok | 15 | - |
606. | E1824 | A közneveléssel összefüggő egyéb ügyek | 10 | - |
607. | E1825 | Köznevelési intézményekben használatos nyomtatványok fejlesztése (bizonyítványok, törzslapok stb.) | 10 | - |
608. | E1826 | Tanulmányokat záró vizsgák (érettségi-képesítő, szakmunkásvizsga, egyéb szakmai vizsga) szervezése, tételeinek szervezése, elnöki, társelnöki megbízások, vizsgajegyzőkönyvek és egyéb igazolások | 5 | - |
609. | E1827 | NFA Képzési Alaprésszel és a szakképzéssel kapcsolatos egyéb anyagok | 5 | - |
610. | E1828 | Irányítási irányelvek, állásfoglalások, információs jelentések | 5 | - |
611. | E1829 | Munkajogi tanácsadás, pályaorientáció | 5 | - |
612. | E1830 | PHARE Hátrányos helyzetű program | 15 | - |
613. | E1831 | Hátrányos helyzetű rétegekkel kapcsolatos ügyek (ifjúsági, csökkent munkaképességűek, roma nemzetiség) | N | 15 |
614. | E1832 | Szakmai vizsgák szervezésére feljogosítás, szakmai vizsgabizottság elnökének kijelölése | 10 | - |
615. | E1833 | Gyógypedagógiai ügyek | N | 15 |
616. | E1834 | Nemzeti alaptantervvel, kerettantervvel, óvodai nevelés országos alapprogramjával, kollégiumi nevelés országos alapprogramjával kapcsolatos ügyek | 15 | - |
617. | E1835 | Arany János Program | 10 | - |
618. | E1836 | A határon túli magyar diákok köznevelése | 5 | - |
619. | E1837 | Köznevelési kollégiumi ügyek | 5 | - |
620. | E1838 | Közneveléssel kapcsolatos pályázatok | 10 | - |
621. | E1839 | Pedagógus továbbképzés | 10 | - |
622. | E1840 | Köznevelési szerződések | N | 15 |
623. | E1841 | Külföldi köznevelési intézmények nyilvántartása, engedélyezése | 10 | - |
624. | E1842 | Iskolai emléknapok, évfordulók | 5 | - |
625. | E1843 | Idegen nyelvvel kapcsolatos ügyek iratai | 5 | - |
626. | E1844 | Médiával kapcsolatos ügyek | 5 | - |
627. | E1845 | Óvodával kapcsolatos ügyek | 10 | - |
628. | E1846 | Tehetséggondozással kapcsolatos ügyek | 10 | - |
629. | E1847 | Alapfokú művészetoktatási intézmények működésével összefüggő ügyek | 10 | - |
630. | E1848 | Idegennyelv-oktatás a köznevelésben | 10 | - |
631. | E1849 | Nemzetiségek sajátosságainak megőrzését biztosító nevelő-oktató munka általános irányelvei, szabályozások, fejlesztési tervek, állásfoglalások | N | 15 |
632. | E1850 | Magyarországi nemzetiségi oktatással, neveléssel kapcsolatos ügyek | N | 15 |
633. | E1851 | Magyarországi nemzetiségi pedagógus-képzés, nemzetiségi pedagógusok továbbképzései, tanfolyamai | 15 | - |
634. | E1852 | Nemzetiségi tankönyv ügyek | 15 | - |
635. | E1853 | Kapcsolattartás a magyarországi nemzetiségek önkormányzataival, civil szervezeteivel, intézményeivel | 15 | - |
636. | E1854 | Nemzetiségi oktatással kapcsolatos pályázatok | 10 | - |
637. | E1855 | A roma nemzetiség sajátosságainak megőrzését biztosító nevelő-oktató munka általános irányelvei, szabályozások, fejlesztési tervek, állásfoglalások | N | 15 |
638. | E1856 | Roma tanulókat nevelő-oktató pedagógusok képzése, továbbképzései, tanfolyamai | 15 | - |
639. | E1857 | Roma népismeret, valamint a romani és beás nyelvek oktatásával kapcsolatos ügyek | 15 | - |
640. | E1858 | Kapcsolattartás az Országos Roma Önkormányzattal, a helyi roma nemzetiségi önkormányzatokkal, civil szervezeteivel, intézményeivel | 15 | - |
641. | E1859 | A tankerületek által fenntartott köznevelési intézmények vezetőinek magasabb vezetői megbízása | 10 | - |
642. | E1860 | Tankerületi igazgatók, gazdasági vezetők kinevezési ügyei | N | 15 |
643. | E1861 | Köznevelési támogatási ügyek (magyarországi, külföldi és határon túli magyar) | 15 | - |
644. | E1862 | Esélyteremtési ügyek | N | 15 |
645. | E1863 | A köznevelési egyházi, nemzetiségi önkormányzati és magánfenntartók költségvetési támogatási másodfokú hatósági ügyei | 10 | - |
646. | E1864 | Nem állami fenntartású köznevelési intézmények (egyházak, alapítványok stb.) vezetői kinevezése és egyéb ügyek | 5 | - |
647. | E1865 | Pedagógus előmeneteli rendszerrel kapcsolatos munkajogi kérdések és a tanfelügyelettel kapcsolatos ügyek | 5 | - |
648. | E1866 | Köznevelés statisztikai adatokkal kapcsolatos megkeresések, adatszolgáltatások | 10 | - |
649. | E1867 | Tanügyigazgatáshoz kapcsolódó jogi szabályozással, kodifikációval, koordinációval kapcsolatos feladatok | 10 | - |
650. | E1868 | Pedagógiai szakszolgálatok | N | 15 |
651. | E1869 | Pedagógiai szakmai szolgáltatások | N | 15 |
652. | E1870 | Ökoiskola pályázatok, az Ökoiskola Hálózattal kapcsolatos ügyek | 10 | - |
653. | E1871 | Ökoiskola - nyertes pályázatok | N | 15 |
654. | E1872 | Környezeti neveléssel, fenntarthatóságra neveléssel, globális neveléssel kapcsolatos ügyek | 10 | - |
655. | E1873 | Külföldi Köznevelési Intézmények oktatással kapcsolatos ügyei | 10 | - |
656. | E1874 | Digitálistartalom-fejlesztéssel, a Digitális Oktatási Stratégiával és a Digitális Gyermekvédelmi Stratégiával kapcsolatos ügyek | 10 | - |
657. | E1875 | Tankerületi központ által fenntartott köznevelési intézmények átszervezésével, fenntartóváltásával kapcsolatos ügyek | 10 | - |
658. | E1876 | Tankerületi központ által fenntartott köznevelési intézmények intézményvezetőjének megbízásával kapcsolatos ügyek | 10 | - |
659. | E1878 | Modern Városok Program köznevelési intézményfejlesztései | 10 | - |
660. | E1879 | NOKS: nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő alkalmazottak ügyei | 5 | - |
661. | E1880 | Nemzetközi és EU-s köznevelési ügyek | 15 | - |
662. | E1881 | Miniszteri szakvélemény a magán fenntartású köznevelési intézmények nyilvántartásba vett adatainak módosításával kapcsolatosan | 10 | - |
663. | E1882 | Egyedi megoldást alkalmazó köznevelési intézmények NYILVÁNTARTÁSBA vétele | N | HN |
664. | E1883 | Egyedi megoldást alkalmazó köznevelési intézmények MŰKÖDÉSI engedélyének kiadása | N | HN |
665. | E1884 | Egyedi megoldást alkalmazó köznevelési intézmény fenntartóinak TÖRVÉNYESSÉGI ellenőrzése | 10 | - |
666. | E1885 | Egyedi megoldást alkalmazó köznevelési intézmények HATÓSÁGI ellenőrzése | 10 | - |
667. | E1886 | Tantermen kívüli, digitális munkarend a köznevelési intézményekben | 15 | - |
668. | E1887 | Rendkívüli szünet a köznevelési intézményekben | 10 | - |
669. | E1888 | Tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek, tanulók nevelése-oktatása | N | 15 |
670. | E1889 | Szakiskolai nevelés-oktatás, képzés | 10 | - |
671. | E1890 | A köznevelés szakmai és társadalmi kapcsolatainak gondozásával, bővítésével, a hazai szakmai fórumok és testületek (Nemzeti Pedagógus Kar, Országos Köznevelési Tanács, Köznevelés-stratégiai Kerekasztal, Országos Nemzetiségi Tanács, Köznevelési Érdekegyeztető Tanács, Országos Diáktanács) tevékenységének koordinálásával kapcsolatos ügyek | N | 15 |
672. | E1891 | A tankerületi központok és a Klebelsberg Központ alapító okiratával kapcsolatos ügyek | N | 15 |
673. | Szociálpolitikai és foglalkozási rehabilitációval kapcsolatos iratok | |||
674. | E2301 | Pénzbeli és természetbeni szociális ellátások | 10 | - |
675. | E2302 | A szociális ellátórendszer fejlesztésének koncepciója, jogszabálytervezetek | N | 15 |
676. | E2303 | Pénzbeli ellátásokhoz kapcsolódó statisztikai adatszolgáltatás | N | 15 |
677. | E2304 | Pénzbeli és természetbeni szociális ellátásokkal kapcsolatos egyéni kérelmek, bejelentések | 10 | - |
678. | E2305 | Fogyatékos személyek pénzbeli ellátásával kapcsolatos ügyek | 10 | - |
679. | E2306 | A mozgáskorlátozottak személygépkocsi-szerzési, -átalakítási támogatásával kapcsolatos ügyek | 10 | - |
680. | E2309 | A megváltozott munkaképességű személyek ellátásaival kapcsolatos ügyek | 15 | - |
681. | E2310 | A megváltozott munkaképességű személyek ellátásaival kapcsolatban fejlesztési koncepciók, jogszabálytervezetek | N | 15 |
682. | E2312 | Az Európai Unió 2021-2027 közötti időszakában megvalósuló operatív programok szakmai tervezésével, véleményezésével, megvalósításával, a kapcsolódó jogalkotással összefüggő ügyek (pl. EFOP Plusz, GINOP Plusz, TOP Plusz, DIMOP Plusz) | 10 | - |
683. | E2313 | Európai uniós finanszírozású projektekkel (EFOP 1., EFOP 2., EFOP 3., EFOP 4., EFOP 5.) kapcsolatos ügyek | 10 | - |
684. | E2314 | KEHOP, TOP, VEKOP programok, EFOP általános program és pályázatok szakmai megvalósításával kapcsolatos ügyek | 10 | - |
685. | E2315 | IFKKOT kitagolással kapcsolatos véleményezések, levelezések | 10 | - |
686. | E2317 | A Szociális Védelmi Bizottság Indikátor Munkacsoport (Brüsszel) ülésén való részvétellel és az utómunkálatokkal kapcsolatos ügyek | 10 | - |
687. | E2318 | A szociális, társadalmi esélyteremtési politika döntéseinek előkészítésével, a döntések hatásait vizsgáló kutatásokkal felmérésekkel, tanulmányokkal foglalkozó anyagok | 10 | - |
688. | E2320 | Jogalkotással kapcsolatos feladatok | N | 15 |
689. | E2321 | Módszertani feladatok (rehabilitációs, fejlesztő foglalkoztatás, szolgáltatási) | 5 | - |
690. | E2322 | Rehabilitációs hozzájárulással kapcsolatos ügyek | 15 | - |
691. | E2323 | Foglalkozási rehabilitációs, akkreditációs támogatással kapcsolatos ügyek | N | 15 |
692. | E2324 | A foglalkozási rehabilitációra irányuló nemzetközi ügyek iratai | 15 | - |
693. | E2325 | Szociális intézményi / Fejlesztő foglalkoztatással kapcsolatos ügyek | 10 | - |
694. | E2326 | A megváltozott munkaképességű személyekkel kapcsolatos egyedi ügyek, állampolgári bejelentések | 5 | - |
695. | E2327 | Rehabilitációval kapcsolatos nem foglalkoztatási ügyek | 5 | - |
696. | E2328 | A megváltozott munkaképességűeket, fogyatékos embereket képviselő szervezetekkel kapcsolatos ügyek | 5 | - |
697. | E2329 | Közbeszerzéssel kapcsolatos ügyek (szerződés teljesítését követően) | 5 | - |
698. | E2330 | Pályázatok (akkreditációs, fejlesztő foglalkoztatás, egyéb) | N | HN |
699. | E2331 | A szociális biztonsággal összefüggő ügyek (a munkanélküli ellátásról a társtárcáknak készített nemzetközi vonatkozású jelentések, részanyagok pl. Szociális Karta, Eu. Szoc. Biztonsági Kódex) | 15 | - |
700. | E2332 | Munkáltatók, szolgáltatók akkreditációjával kapcsolatos ügyek | 10 | - |
701. | E2333 | Fejezeti kezelésű előirányzatok, pénzügyi tervezések, beszámolók | 10 | - |
702. | E2334 | Európai uniós projektek, támogatások | 10 | - |
703. | E2335 | Kormányhivatallal kapcsolatos feladatok, ellenőrzések | 10 | - |
704. | E2336 | Foglalkoztatási statisztika (KSH, MÁK) | 5 | - |
705. | E2337 | Peres ügyek | N | 15 |
706. | E2338 | Foglalkozási rehabilitációs szolgáltatással kapcsolatos ügyek | 5 | MV |
707. | E2339 | A Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitika Intézettel kapcsolatos ügyek, levelezések | 15 | - |
708. | E2340 | A DIMOP Plusz program, pályázatok szakmai megvalósításával kapcsolatos ügyek | 10 | - |
709. | A fogyatékos emberek esélyteremtésével, társadalmi integrációjával kapcsolatos ügyek | |||
710. | E2406 | Országos Fogyatékosságügyi Tanács működésével kapcsolatos ügyek | N | 15 |
711. | E2407 | Fogyatékosságügyi pályázati programokkal kapcsolatos ügyek | N | 10 |
712. | E2408 | Fogyatékos személyek esélyteremtésével kapcsolatos egyéb ügyek iratai | 5 | - |
713. | E2409 | Egyenlő esélyű hozzáféréssel kapcsolatos ügyek | 5 | - |
714. | E2410 | Európai uniós és egyéb nemzetközi forrásokból finanszírozott fejlesztésekkel kapcsolatos ügyek | 15 | - |
715. | E2411 | Fogyatékosságügyi jogszabályok | N | 15 |
716. | E2412 | Egyedi döntésű támogatással kapcsolatos ügyek | N | 10 |
717. | E2413 | Fogyatékosságügyi Koordinációs Bizottság működésével kapcsolatos ügyek | 5 | 5 |
718. | E2501 | Szociális képzéssel kapcsolatos egyedi ügyek | 10 | - |
719. | E2502 | Szociális szolgáltatások fejlesztése | 15 | - |
720. | E2505 | Európai uniós operatív programokkal kapcsolatos ügyek | 15 | - |
721. | E2506 | Szociális alapszolgáltatással kapcsolatos ügyek, állásfoglalások, panaszügyek | 15 | - |
722. | E2507 | Szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatások finanszírozási rendszerbe történő befogadásával kapcsolatos ügyek | 10 | - |
723. | E2508 | Szociális ágazatot érintő közalkalmazotti kérdésekben, jogszabályok előkészítésében közreműködés, szabályozási javaslatok | N | 15 |
724. | E2509 | Szakosított ellátást nyújtó intézmények működésével kapcsolatos ügyek, állásfoglalások, panaszügyek | 15 | - |
725. | E2510 | A civil szervezetekkel, egyházakkal, társadalmi szervezetekkel való szakmai együttműködés | N | 15 |
726. | E2511 | Szociális szolgáltatók és intézmények szolgáltatói nyilvántartásba való bejegyzésével, adatmódosításával, törlésével és ellenőrzésével kapcsolatos szakmai ügyek | N | 15 |
727. | E2512 | Társadalmi szervezetek támogatásával kapcsolatos és egyedi támogatási megbízási ügyek | 15 | - |
728. | E2513 | Szociális igazgatási bírsággal kapcsolatos ügyek | 25 | - |
729. | E2514 | Szociális szolgáltatáshoz kapcsolódó statisztikai adatszolgáltatási ügyek | N | 15 |
730. | E2515 | Koncepciókkal, jogszabálytervezetek előkészítésével kapcsolatos ügyek, szabályozási feladatok | N | 15 |
731. | E2516 | Humánszolgáltatást nyújtó szociális szolgáltatók és intézmények állami támogatásával kapcsolatos finanszírozási ügyek | 15 | - |
732. | E2517 | Gyermekjóléti alapellátásokkal, szolgáltatással kapcsolatos ügyek, állásfoglalások, panaszügyek | 15 | - |
733. | E2518 | Módszertani tevékenység végzésével kapcsolatos ügyek | 15 | - |
734. | E2519 | Szociális és gyermekjóléti szolgáltatási feladatkörhöz kapcsolódó belső kontrollrendszer dokumentuma | 10 | - |
735. | E2520 | Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet tevékenységével kapcsolatos ügyek | 15 | - |
736. | E2521 | Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság szociális intézményeivel kapcsolatos ügyek | 15 | - |
737. | A gyermek- és ifjúság védelmével kapcsolatos iratok | |||
738. | E2601 | A gyermekvédelmet érintő közép- és hosszú távú fejlesztési koncepciók, ezek háttéranyagai | N | 15 |
739. | E2602 | A nevelőszülői hálózat tevékenységének ágazati irányításával összefüggő iratok | 20 | - |
740. | E2603 | A gyermekotthonok tevékenységének ágazati irányításával kapcsolatos iratok | 20 | - |
741. | E2604 | A területi gyermekvédelmi szakszolgálat ágazati irányításával kapcsolatos iratok | 20 | - |
742. | E2605 | Fiatal felnőtt utógondozói ellátásával kapcsolatos ügyek | 15 | - |
743. | E2606 | A gyámhatóságok szakmai irányításával kapcsolatos ügyek, állásfoglalások | 15 | - |
744. | E2607 | Központi speciális gyermekotthonok és javítóintézetek szakmai irányításával kapcsolatos ügyek | 20 | - |
745. | E2609 | A fővárosi és vármegyei kormányhivatalok gyermekvédelmi és gyámügyi feladataival kapcsolatos ügyek | 15 | - |
746. | E2610 | A gyermekvédelmi szakellátást nyújtó intézmények működésével, finanszírozásával kapcsolatos ügyek, állásfoglalások, panaszügyek | 10 | - |
747. | E2611 | A gyermek- és ifjúságvédelmi szakemberek képzésével, továbbképzésével kapcsolatos ügyek, állásfoglalások | 10 | - |
748. | E2612 | Egyházak, társadalmi szervek, magánszemélyek gyermek- és ifjúságvédelmi tevékenységével kapcsolatos ügyek | 5 | - |
749. | E2613 | A gyermekvédelem információs rendszerének iratai, nyilvántartási rendszerek (Központi Elektronikus Nyilvántartás a Szociális Szolgáltatást Igénybevevőkről; KENYSZI; GYVR; JIR) | 10 | - |
750. | E2614 | Hazai, nemzetközi, európai uniós pályázatok | 10 | - |
751. | E2615 | Gyermek- és Ifjúságvédelemmel kapcsolatos felügyeleti jogkörben eljárva hozott döntések | 10 | - |
752. | E2617 | Külföldön tartózkodó, magyar állampolgárságú kiskorú vagy gondnokolt hazahozatalával kapcsolatos ügyek | 20 | - |
753. | E2618 | Kiskorú családi jogállásának rendezésével kapcsolatos ügyek | 20 | - |
754. | E2619 | Kiskorúak vagyoni ügyei | 20 | - |
755. | E2620 | Nevelésbe vett gyermekek ügyei | 20 | - |
756. | E2621 | Kiskorúak házasságkötésével és szülői ház elhagyásával kapcsolatos ügyek | 20 | - |
757. | E2622 | Kiskorúak gyámsági ügyei | 20 | - |
758. | E2623 | A gyermekvédelmi intézmények szakmai anyagai | 15 | - |
759. | E2624 | A főosztály költségvetési javaslata | 10 | - |
760. | E2625 | Nem nevesített gyámhatósági ügyek | 20 | - |
761. | E2626 | Külföldi tartási ügyek | 25 | - |
762. | E2630 | Belföldi és külföldi kapcsolattartási ügyek | 20 | - |
763. | E2632 | Belföldi ideiglenes hatályú elhelyezéssel kapcsolatos iratok | 20 | - |
764. | E2633 | Gondnoksági ügyek | 20 | - |
765. | E2634 | Kiskorúak végleges külföldre távozásával és gyermek huzamos időtartamú vagy letelepedés céljából történő külföldi tartózkodási helyének kijelölésével kapcsolatos ügyek | 20 | - |
766. | E2635 | Gyermekétkeztetéssel (intézményi és szünidei) kapcsolatos ügyek | 15 | - |
767. | E2636 | Védelembe vétellel, iskoláztatási támogatással, családi pótlék természetbeni biztosításával kapcsolatos ügyek | 15 | - |
768. | E2637 | Kísérő nélküli kiskorúakkal kapcsolatos ügyek | 15 | - |
769. | E2638 | Gyermekvédelmi tárgyú nemzetközi egyezmények és gyermeki jogokkal kapcsolatos ügyek, egyezmények, állásfoglalások, panaszügyek iratai | 15 | - |
770. | E2639 | Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatósággal és Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézettel kapcsolatos ügyek | 15 | - |
771. | E2640 | Gyermekvédelmi gyámok ágazati irányításával kapcsolatos ügyek | 20 | - |
772. | E2641 | Külföldi állampolgárságú kiskorú elhelyezésével kapcsolatos iratok | 20 | - |
773. | E2642 | Gyermekvédelmi és Gyámügyi Főosztály feladat- és hatáskörébe tartozó megkeresések, javaslatok, bejelentések, panaszügyek, állásfoglalások | 15 | - |
774. | E2643 | Gyermekvédelmi pénzbeli és természetbeni ellátások iratai | 15 | |
775. | E2644 | Gyermekvédelmi szakellátásban vagy utógondozói ellátásban nevelkedett gyermekek számára indított programok, pályázatok, képzések szervezésével kapcsolatos ügyek | 15 | - |
"